Közönséges tintahal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges tintahal
Sepia officinalis (aquarium).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Puhatestűek (Mollusca)
Osztály: Fejlábúak (Cephalopoda)
Alosztály: Tintahalalakúak (Coleoidea)
Rend: Tintahalak (Sepiida)
Család: Törpeszépiák (Sepiidae)
Nem: Sepia
Faj: S. officinalis
Tudományos név
Sepia officinalis
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Sepia rugosa
    Bowdich, 1822
  • Sepia vicellius
    Gray, 1849
  • Sepia zebrina
    Risso, 1854
  • Sepia filliouxi
    Lafont, 1869
  • ?Sepia fischeri
    Lafont, 1871
  • Sepia officinalis mediterranea
    Ninni, 1884
  • ?Sepia veranyi
    P. Fischer in Lagatu, 1888
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges tintahal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges tintahal témájú kategóriát.

A közönséges tintahal vagy szépia (Sepia officinalis) a puhatestűek (Mollusca) törzsén belül a fejlábúak (Cephalopoda) osztályába, a tintahalak (Sepiida) rendjébe és a törpeszépiák (Sepiidae) családba tartozó állatfaj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges tintahal előfordul az Atlanti-óceánban, az Északi-tengerben, a La Manche-csatornában és a Földközi-tengerben. Egyes emberek eszik a közönséges tintahalat.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szépiák testében lévő belső meszes héj, a szépiacsont, levegőt tartalmazó stabilizáló szerv is. Úszóhólyag híján maga a csontlemez működik úgy, mint egy hidrosztatikus készülék és könnyíti meg a fel- és leszállást. Az elpusztult tintahal csontlemeze a szépia. Mészhiány ellen ezt a szépiacsontot etetik díszmadaraikkal a madártenyésztők. A többi lábasfejűhöz hasonlóan barna festéket (szépiafestéket) bocsátanak ki végbélnyílásukból, így menekülnek a ragadozó halak - főképp a murénák - és a fókák elől. Tíz karjuk van, ezeken tapadókorongokat találunk. Karjaik a csőszerű állkapcsot veszik körül, a két hosszabb tapogatónak csak a végén van tapogatókorong. A két hosszabb tapogató 50 centiméter hosszú is lehet. A hím közönséges tintahalnak van egy meghosszabodott, módosult karja (hektokodiluss) is a hímivarsejtek átviteléhez.

Teste széles, eléri a harminc centimétert. A testet körülveszi az „úszólebeny”, ennek mozgásával elegánsan siklik előre vagy hátra. Gyakran találjuk a tengerifű (Zostera) között. Tölcséréből vizet lövell, így keresgéli a homok felszínén a garnélarákocskákat. A szépia mestere az álcázásnak, a gyors színváltásnak. Nem gyakori, inkább nyáron láthatjuk.

Az állat bőre több ezer pigmentsejtet tartalmaz, melyek összehúzódásuk vagy kitágulásuk révén pillanatok alatt megváltoztatják a tintahal színét. E képességüket-amely alapvetően az álcázást szolgálja-a tintahalak udvarláskor is bevetik.

Nagy, rendkívül fejlett, széles látómezővel rendelkező szeme a legrövidebb időn belül eljuttatja az agyhoz az információkat.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges tintahal társas lény és rajokban úszik. Az állatra delfinek, csőröscetek, cápák, és nagyobb halak vadásznak. Tápláléka kisebb halak és rákok.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szaporodási időszak tavasszal és nyáron van. Udvarlás közben a hím testét sárgásfehér és vörösesbarna függőleges „zebracsík” borítja. A szépia élete a peterakást követően tragikusan végződik. A hím tisztelgő látogatást tesz a nősténynél, majd átkarolják egymást. Karjainak egyikével a hím a spermacsomagját a nőstény petevezetékének csőszájában lévő köpenynyílásba helyezi és holtan süllyed a tengerfenékre. A nőstény legfeljebb mintegy 260 petét rak. A nőstény a petéket gumiszerű, fekete oldattal vonja be. E tokokat egy növény szárára tekeri egy nyúlvány segítségével. Miután a nőstény is megtette a kötelességét, bevégzi életét.


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Charlie Bood: A természet csodái. Interprint KFT 1988. ISBN 9630261406