Közönséges fülbemászó
 |
||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Forficula auricularia Linnaeus, 1758 |
||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Közönséges fülbemászó témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges fülbemászó témájú médiaállományokat. |
A közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) egy közismert és elterjedt európai rovarfaj, amely nevével ellentétben nem költözik más állatok hallójáratába, a dobhártya átfúrása pedig szintén csak egy elterjedt tévhit. Alapvetően hasznos, pusztítja a mezőgazdasági kártevőket, bár elszaporodva komoly károkat okozhat a gyümölcsök megrágásával.
Tartalomjegyzék |
Megjelenés [szerkesztés]
E közismert kis rovar 10-15 milliméteres hosszt elérő teste lapított, hosszúkás. Legjellegzetesebb attribútuma, hogy potroha feltűnő fartoldalékban (cercus) végződik, melynek két szára a hímek esetében jelentősen görbült, és egy-egy fog látható bennük, a nőstényeknél viszont egybesimulnak. A fogónak az ellenségek elriasztásában, a táplálék szájhoz emelésében és vékony, mintegy negyvenrét hajtott szárnyai kicsomagolásában van szerepe, melyek apró, pikkelyszerű fedőszárnyai alatt bújnak meg. A közönséges fülbemászó ritkán repül, de képes rá.
Alapvetően rozsdás gesztenyebarna színű; a fej világosabb a testnél, a lábak pedig sárgás színezetűek. A vízszintes állású fej kb. szív alakú, szabadon mozgatható, rajta található a rágó szájszerv és az összetett szemek. Pontszemei nincsenek. A potrohon bűzös váladékot termelő és akár 10 centiméteres távolságra is kilövellni tudó hólyagok találhatóak.
Életciklus [szerkesztés]
A fülbemászó fejlett utódgondozásáról híres. Az őszi párzást páros vagy csoportos áttelelés követi, majd tavasszal a nőstény költőüreget ás, ahova egy csomóban rakja le 20-50 ovális, vajszínű petéjét. Az anyaállat rendszeresen forgatgatja és végignyalja a petéket, hogy azok ki ne száradjanak, vagy nehogy elgombásodjanak. Később 5-6 hét múlva kikelő lárváit is őrzi a betolakodók ellen. A fülbemászók kifejléssel fejlődnek, azaz a lárvák nagyon hasonlítanak a kifejlett példányokhoz, csak szárnyuk hiányzik. Az imágó állapot mintegy 4 vedlés után következik be, de a fiatal fülbemászók már az első vedlés után képesek önellátásra – igaz, a családok rendszerint az első telelésig együtt maradnak.
Mindenevő, de elsősorban más ízeltlábúakkal – főleg levéltetvekkel, hernyókkal és különféle petékkel – táplálkozik. A nappalt többnyire rejtőzködve tölti valamilyen repedésben, üregben, vagy az avar közé bújva. Kedveli a magas páratartalmat. Éjszaka kiváló látására és érzékeny, fonalszerű csápjaira hagyatkozik a vadászat során.
Rokon fajok [szerkesztés]
Európában megtalálható még a kis fülbemászó (Labidura minor) és a parti fülbemászó (Labidura riparia).
