Kínok kertje
A Kínok kertje a francia regényíró, Octave Mirbeau egyik legnagyobb sikert arató regénye. 1899 júniusában jelent meg Charpentier-Fasquelle kiadásában.
Tartalomjegyzék |
Cselekménye [szerkesztés]
 |
|
A regény [szerkesztés]
Egy zavarba ejtő mű [szerkesztés]
A regény a Dreyfus-ügy idején jelenik meg, nem sokkal Alfred Dreyfus ügyének rennes-i újratárgyalása előtt. Mirbeau műve korábban született, egymástól független, különféle stílusú, különböző korokban játszódó szövegek montázsa. Az első rész, a „Bevezetés” „a gyilkolás törvényéről” szóló cikkekből áll össze, ez a kerettörténet egy pozitivista értelmiségekből álló vacsoratársaság beszélgetését viszi színre. Eztán következik a „Kínok kertje” című betéttörténet, amelyet az egyik vacsoravendég mesél el. Ennek első része a „Küldetésben”: a Harmadik Köztársaság Franciaországának vitriolos karikatúráját olvashatjuk. Az anonim narrátort, akinek a jelenléte egyre zavaróbb az őt pártfogoló korrupt miniszter számára, Ceylonba küldik embriológiai kutatások elvégzése céljából… A regény harmadik részében (tehát a betéttörténet második részében), amelynek szintén „Kínok kertje” a címe, a narrátor egy furcsa, perverz és hisztérikus angol nő, Clara társaságában látogatást tesz egy kína-i fegyenctelepen, ahol az elítéltek a legválogatottabb kínzásoknak vannak kitéve.
A hangnemek keveredése, a valószerűség, a hihetőség kódjainak áthágása miatt a regény kritikai távlatba helyezi a realista-naturalista regényhagyományt, és Mirbeau utolsó alkotói korszakát előlegezi.
A gyilkolás törvénye [szerkesztés]
Az olvasó rossz érzését nemcsak a válogatott (harangozással, simogatással, sőt patkánnyal végrehajtott) kínzások ábrázolása váltja ki, hanem már a történet elején található értelmiségi vita is. A beszélgető „értelmiségi”-ek szerint ugyanis az ölés minden létező társadalom – beleértve az úgynevezett „civilizált társadalmat is – egyik alaptörvénye. A szadista kínzások leírását pedig a fekete humor egészíti ki: ennek egyik példája a kövér kínai hóhér monológja szakmájának szépségeiről, a régi értékek eltűnéséről. Az egész regényen végigvonuló ambivalencia destabilizálja az olvasó hagyományos szerepét.
Egy irodalmi szörnyszülött [szerkesztés]
Mirbeau e „regénye” besorolhatatlan bármiféle műfaji kategóriába, különféle tradíciókat sző egybe. Beavatás-regény, hiszen a narrátor Clara segítségével felfedezi, bejárja a lélek sötét oldalát. A szöveg olvasható az emberi sors kegyetlen metaforájaként, miközben leleplezi az angol és a francia gyarmatosítás kegyetlenségeit, illetve a nyugati pszeudo-civilizáció, és annak úgynevezett humanista értékeinek kegyetlen szatíráját is adja, ugyanakkor az irodalmi fekete humor iskolapéldájának is tekinthető.
A magyar fordítás [szerkesztés]
Mirbeau e regénye jelent meg utoljára magyarul (O.M.: Kínok kertje, Pán, 1990), ám – sajnálatos módon – a szöveg csonka formában került az olvasó elé. Kimaradt a teljes első rész, eltűntek a regényszövegből a politikai és kulturális utalások, sőt, a regény végkifejlete is más, a szöveg gerincét pedig a kínzások leírása teszi ki. Mindennek megfelelően a magyar olvasónak óvakodnia kell: a regény átírásával van dolga, nem pedig annak fordításával!
Adaptációk [szerkesztés]
A regény színpadi adaptációját Pierre Chaine és André de Lorde készítette el, amelyet a Grand-Guignol-színház mutatott be 1922. október 28-án. A mű 1977-es, szabad filmadaptációját Christian Gion rendező jegyzi, a főszerepekben Roger Van Hoollal és Ysabelle Lacamp-mal.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- a Jardin des supplices itt letölthető, csakúgy, mint itt Gallica.
- Pierre Michel, előszó franciául a Jardin des supplices-hez.
- Pierre Michel, Bibliographie d'Octave Mirbeau.
- Claire Margat, Ensauvager nos jardins.
- Claire Margat, The “Supplice chinois”, from Mirbeau to Bataille.
- Claire Margat, Le supplice du rat, fleuron du “Jardin des supplices„.
- Pierre Michel, La premiere ébauche du “Jardin des supplices” : “En mission„ (1893).
- Pierre Michel, “Le Jardin des supplices” : entre patchwork et soubresauts d'épouvante.
- Jean-Luc Planchais, Clara : supplices et blandices dans “Le Jardin„.
- Gianna Quach, Mirbeau et la Chine.
- Éléonore Reverzy, D'une poétique mirbellienne : “Le Jardin des supplices”.
- Fabien Solda, “Le Jardin des supplices„ : récit d'une initiation ?.
- Fabien Solda, Mirbeau et Baudelaire : “Le Jardin des supplices” ou “Les Fleurs du mal„ revisitées.
- Robert Ziegler, Utopie et perversion dans “Le Jardin des supplices”.
