Kárpáti Aurél (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kárpáti Aurél
Kárpáti Aurél
Kárpáti Aurél
Született 1884. december 5.
Cegléd
Elhunyt 1963. február 7. (78 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása színikritikus,
irodalomkritikus,
író,
költő
Díjak Kossuth-díj

Kárpáti Aurél (Cegléd, 1884. december 5.Budapest, 1963. február 7.) Kossuth-díjas színházi és irodalmi kritikus, író, költő. Fia ifjabb Kárpáti Aurél, sakkfeladványszerző, sportvezető, újságíró.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az esztergomi tanítóképző elvégzése után fővárosi napilapok és hetilapok munkatársaként működött, a Magyar Szemlébe, a Hazánk című napilapba és az Új Időkbe írt verseket, kritikákat. A Nyugat megindulása után is A Hét munkatársa maradt. 1910-ben Halasi Andorral megindította a Kritika c. folyóiratot. Az I. világháború időszakában a Déli Hírlap, majd A Nap szerkesztőségében dolgozott. 1922-től színikritikáinak többsége a Pesti Naplóban jelent meg, a Pesti Napló munkatársa maradt a lap megszűnéséig (1939). A Nyugatban is közreadták írásait. Az 1930-as évektől vezető szerepet vállal a Vajda János Társaság irányításában.[1]


A II. világháború után is gyakran közölték a lapok írásait, irodalmi és színházi kritikáit, mint kritikus a korabeli színházi és irodalmi életben jelentős szerepet töltött be. Szépirodalmi művei közül a Bihari remete c. elbeszélése az egyik legemlékezetesebb alkotása.

Művészeti kritikáinak sikere abban rejlett, hogy valójában ő nem is kritizálni akart, hanem előadni azokat az élményeit, benyomásait, amelyeket belőle a színházi előadás, az irodalmi mű vagy a képzőművészeti alkotás kiváltott, s mindezt nem annyira egyszerű sajtókritika formában, hanem irodalmi kereteken belül adta elő, esszé-formában.[2]

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kötetei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az én örökségem (versek, Budapest, 1909);
  • Budai képeskönyv (elbeszélés, Budapest, 1913);
  • Három régi esztendő (regény, Budapest, 1918);
  • A bihari remete (elbeszélés, Budapest, 1920);
  • Kaláris (versek, Budapest, 1921);
  • A nyolcadik pohár (regény, Budapest, 1927);
  • Néma hegedű (elbeszélés, Budapest, 1943)
  • A hollófürtű kedves - Történelmi miniatűrök (elbeszélés, Budapest, 1958)

Tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A búsképű lovag - Irodalmi noteszlevelek 1911-1919 (Budapest, 1920);
  • A kételkedő kritikus (Budapest, 1928);
  • A menekülő lélek (Budapest, 1935);
  • Babits Mihály életműve (Budapest, 1941);
  • Vaszary, 1941. (Petrovics Elekkel)
  • A színház drámája (Budapest, 1947);
  • Kultúra haláltánccal (Budapest, 1947);
  • Örök Shakespeare (Budapest, 1948);
  • Él még Bánk! (Budapest, 1951)
  • Megyeri Aurél (Budapest, 1956)
  • Főpróba után - Válogatott színibírálatok 1922-1945 (Budapest, 1956);
  • Színház (Budapest, 1959);
  • Tegnaptól máig - Válogatott irodalmi tanulmányok (Budapest, 1961).

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kőháti Zsolt (1970.). „A Vajda János Társaság értékeléséhez”. Irodalomtörténet 52 (2), 974. o.  
  2. A magyar irodalom története. 6. köt. Szerk. Szabolcsi Miklós. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1966. 59. p.
  3. Kőháti Zsolt (1970.). „A Vajda János Társaság értékeléséhez”. Irodalomtörténet 52 (2), 974. o.  

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]