Kádár Béla (festő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kádár Béla
Születési neve Kádár Béla
Született 1877. június 14.
Budapest, magyar 1867-1918
Elhunyt 1956. január 22. (78 évesen)
Budapest, magyar 1949-1956
Nemzetisége magyar
Foglalkozása festő

Kádár Béla (Budapest, 1877. június 14.Budapest, 1956. január 22.) magyar festő. A 20. századi magyar avantgárd sajátos képviselője.

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegény zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot, kétnyelvű (német és magyar) környezetben nőtt fel. A hat elemi után kitanulta a vasesztergályos szakmát. Húszévesen gyalogosan nekivágott Európának, megismerkedett Európa nagy városaival (München, Párizs), s ekkor határozta el, hogy festő lesz.

1899-ben, 22 évesen kezdte meg képzőművészeti tanulmányait a budapesti Iparrajziskolában, 1902/03-as tanévtől a Mintarajztanodában tanult Balló Endre irányítása mellett. 1904-ben Münchenben és Budapesten szabad iskolákba járt. Már 1906-tól szerepeltek rajzai, pasztelljei a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon időszakos kiállításain. 1911-ben ösztöndíjjal dolgozott a szolnoki művésztelepen.

Festői pályájának kezdetét az útkeresés jellemezte, Iványi-Grünwald Béla és a neósok mellett Rippl-Rónai József enteriőr képeinek kompozíciós megoldásai és színvilága hatott munkásságára. Figyelt a budapesti nemzetközi kiállításokon megjelenő képekre is, a Nabis-csoport képei és a posztimpresszionisták festés módja keltette fel érdeklődését.

Rózsa Miklós művészeti íróval életre szóló barátságot kötött, az ő Művészházában számos kiállítási lehetőséghez és munkalehetőséghez jutott. Nemes Marcell ezerkoronás díjjal jutalmazta a Művészház Rózsa utcai palotájához készített faliképterveket. A Nyolcak eredményeit is figyelemmel kísérte, főleg a Paul Cézanne hatások irányvonalát.

Az 1910-es években a Százados úti művésztelep egyik műtermében dolgozott. 1914-ben Vágó László tervei alapján átépítették és felújították a Magyar Színházat, ebben a mennyezeti freskó elkészítésére Kádár Béla kapott megbízást (azóta elpusztult). AZ Erzsébet Sósfürdő falfestményeit is ő készítette 1918-ban (azóta elbontva). Az első világháború végén önálló kiállításai voltak az Ernst Múzeumban és a Műterem Galériában.

Az aktivizmus irányvonalának fórumaival kapcsolatba kerülve az expresszionizmus hatása alá került. Expresszionista műveivel 1921-ben Scheiber Hugóval közösen volt kiállítása Bécsben. 1922-ben a budapesti Belvederében mutatkozott be, s Hevesy Iván kötet írt művészetéről.[1] 1923 és 1924-ben már a német expresszionizmus legjelentősebb kiállítóhelyén, a berlini Der Sturm galériájában lettek kiállítva képei. Önálló bemutatkozását követően Herwarth Walden több csoportos kiállításra hívta meg, így 1928-ban az USA-ban mutatkozhatott be, oda is utazott.

Az 1930-as években hatása alá került az olasz novecento és az ennek megfelelő hazai római iskola neoklasszicista irányvonalának, klasszicizáló formajegyekkel gazdagított art deco stílusban festette figurális kompozícióit, melyekkel mind művésztársai, mind pedig a közönség körében nagy sikere volt. Rendszeresen a Tamás Galéria időszakos kiállításain szerepelt.

A második világháborúhoz közeledve a faji üldöztetés miatt neki és családjának is bujkálni kellett, felesége és mindkét fiúgyermeke a holokauszt áldozata lett. A II. világháború után korábbi stílusjegyeit ötvözte munkáiban, egyre dekoratívabb lett. 1949 után a művészeti közéletből kirekesztve, magányban halt meg.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971-ben rendeztek tiszteletére emlékkiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, majd 2002-ben több mint 150 műből álló gyűjteményes kiállítását rendezték meg a Mű-Terem Galériában. Számos művét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A művész feleségének portréja (1907)
  • Arcképtanulmány (1909)
  • Piactér (1910)
  • Nagybányai templom (1910)
  • Aktok (1912)
  • Három akt (1916)
  • Extázis (1917)
  • Scheiber Hugó (1918)
  • Csendélet sakktáblával és pipával (1920)
  • Konstruktív város (1925)
  • Vágyakozás (1925)
  • Eladják a szürkét (1927)
  • Anya gyermekkel (1930)
  • Kék-sárga kompozíció (1930)
  • Lehajló hátakt (1934)
  • Gitáros lány (1935)
  • A nagy csendélet (1935-1938)
  • Feketehajú nő portréja (1938)
  • Csendélet vörös vázával (1939)

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kádár Béla: Dies irae[2] : huszonnégy tollrajz. Budapest, 1945. 57, 3 p.
  • Vakarócska : karácsonyi kaland égen és földön / Koroda Miklós ; Kádár Béla rajzaival. Budapest, 1945. 92 p.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gergely Mariann: Melankólikus utazás : Kádár Béla, 1877-1956. Budapest : Mű-Terem Galéria, 2002. 265 p. ill.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hevesy Iván: Kádár Béla. Budapest : Amicus, 1922. 31 p. ill.
  2. Latin nyelven, magyarul: a harag napja.
  • Magyar művészeti kislexikon kezdetektől napjainkig. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2002. Kádár Béla lásd 167-168. p.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kádár Béla (festő) témájú médiaállományokat.