Julio Llamazares

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julio Llamazares
Julio Llamazares.jpg
Élete
Született 1955. március 28. (59 éves)
Vegamian, Spanyolország
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza

Julio Llamazares (Vegamian, Spanyolország, 1955. március 28. –) kortárs spanyol költő, esszé- és forgatókönyvíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

León tartomány, Llamazares származási helye

Madridban él, de művei gyakran játszódnak León tartományban, ahol született. 12 évesen hagyta ott szülőfaluját, hogy a fővárosban benntlakásos iskolában tanuljon. Tagja volt a Barro költészeti klubnak, majd megalapította saját klubját Cuadernos Leoneses de Poesía néven. Később jogi tanulmányokat folytatott.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • La lentitud de los bueyes (1979) – Ezzel a versgyűjteménnyel mutatkozott be mint költő. Elmélkedik az időről, a magányról, az élet és a halál értelméről.
  • Memoria de la nieve (1982) – Szintén versgyűjtemény, elnyerte a Jorge Guillén-díjat.
  • El río del olvido (1990) – Utazásokról mesél mélyen és lenyűgözően.
  • Escenas del cine mudo (1994) – Ebben a könyvben visszatér Ollerosba, ahol gyermekkorának egy részét töltötte. Édesanyja halála után egy fényképalbumra bukkan, s a megsárgult fekete-fehér képek segítségével rakja ki újra ifjúságának mozaikképét, s leírást ad az akkori társadalomról is.
  • Nadie escucha (1995) – Novellagyűjtemény.
  • Los viajeros de Madrid (1998) – A nyolcvanas évek alatt megjelent cikkeinek gyűjteménye.
  • El cielo de Madrid (2005) – Regény.

Műveiben megfigyelhető egy bizonyos nagyfokú érzékenység a természet iránt és egy olyan életmód iránt, ami lassan eltűnik. Azon kevés írók közé tartozik, akik a vidéki Spanyolországgal, az elrejtett tájakkal és az Isten háta mögötti hegyi falvakkal azonosulnak, s harcolnak azért, hogy ezek a modernizáció őrületében ne vesszenek feledésbe.

Magyarul megjelent[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Luna de lobos (1985) – Farkasok ideje (fordította Pávai Patak Márta, megjelent az Ulpius-ház gondozásában 2004-ben). Költői szavakkal meséli el egy csapat gerillaharcos történetét, akik a hegyekben meghúzódva próbálnak életben maradni a rideg körülmények között.
  • La lluvia amarilla (1988) – Sárga eső (fordította Pávai Patak Márta, kiadta az Európa Könyvkiadó 2000-ben). Az elhagyatottságról szól, amiről Andrés, egy elhagyatott aragóniai falu utolsó lakosa mesél. Andrés felidézi az időt, amikor a falu még élettel pezsgett, s panaszkodik a magányról, feledésről, halálról. A haldokló falu által Llamazares egyszerű szavakkal fest képet a modern spanyol társadalomról. Spanyolországban a 20. században falvak százai tűntek el, mert a lakosok a nagyvárosokban költöztek. A művet a megjelenését követő három évben összesen 15-ször adták ki újra.

Díjak, melyekkel elismerték[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (1976) – a Egyetemi Költészet Nemzeti Díja (Premio Nacional de la Poesía Universitaria)
  • (1979) – Antonio González de Lama-díj (La lentitud de los bueyes)
  • (1982) – Jorge Guillén-díj (Memoria de la nieve)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]