Julio Llamazares

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julio Llamazares
Julio Llamazares.jpg
Élete
Született 1955. március 28. (60 éves)
Vegamian, Spanyolország
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Julio Llamazares témájú médiaállományokat.

Julio Llamazares (Vegamian, Spanyolország, 1955. március 28. –) kortárs spanyol költő, esszé- és forgatókönyvíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

León tartomány, Llamazares származási helye

Madridban él, de művei gyakran játszódnak León tartományban, ahol született. 12 évesen hagyta ott szülőfaluját, hogy a fővárosban benntlakásos iskolában tanuljon. Tagja volt a Barro költészeti klubnak, majd megalapította saját klubját Cuadernos Leoneses de Poesía néven. Később jogi tanulmányokat folytatott.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • La lentitud de los bueyes (1979) – Ezzel a versgyűjteménnyel mutatkozott be mint költő. Elmélkedik az időről, a magányról, az élet és a halál értelméről.
  • Memoria de la nieve (1982) – Szintén versgyűjtemény, elnyerte a Jorge Guillén-díjat.
  • El río del olvido (1990) – Utazásokról mesél mélyen és lenyűgözően.
  • Escenas del cine mudo (1994) – Ebben a könyvben visszatér Ollerosba, ahol gyermekkorának egy részét töltötte. Édesanyja halála után egy fényképalbumra bukkan, s a megsárgult fekete-fehér képek segítségével rakja ki újra ifjúságának mozaikképét, s leírást ad az akkori társadalomról is.
  • Nadie escucha (1995) – Novellagyűjtemény.
  • Los viajeros de Madrid (1998) – A nyolcvanas évek alatt megjelent cikkeinek gyűjteménye.
  • El cielo de Madrid (2005) – Regény.

Műveiben megfigyelhető egy bizonyos nagyfokú érzékenység a természet iránt és egy olyan életmód iránt, ami lassan eltűnik. Azon kevés írók közé tartozik, akik a vidéki Spanyolországgal, az elrejtett tájakkal és az Isten háta mögötti hegyi falvakkal azonosulnak, s harcolnak azért, hogy ezek a modernizáció őrületében ne vesszenek feledésbe.

Magyarul megjelent[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Luna de lobos (1985) – Farkasok ideje (fordította Pávai Patak Márta, megjelent az Ulpius-ház gondozásában 2004-ben). Költői szavakkal meséli el egy csapat gerillaharcos történetét, akik a hegyekben meghúzódva próbálnak életben maradni a rideg körülmények között.
  • La lluvia amarilla (1988) – Sárga eső (fordította Pávai Patak Márta, kiadta az Európa Könyvkiadó 2000-ben). Az elhagyatottságról szól, amiről Andrés, egy elhagyatott aragóniai falu utolsó lakosa mesél. Andrés felidézi az időt, amikor a falu még élettel pezsgett, s panaszkodik a magányról, feledésről, halálról. A haldokló falu által Llamazares egyszerű szavakkal fest képet a modern spanyol társadalomról. Spanyolországban a 20. században falvak százai tűntek el, mert a lakosok a nagyvárosokban költöztek. A művet a megjelenését követő három évben összesen 15-ször adták ki újra.

Díjak, melyekkel elismerték[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (1976) – a Egyetemi Költészet Nemzeti Díja (Premio Nacional de la Poesía Universitaria)
  • (1979) – Antonio González de Lama-díj (La lentitud de los bueyes)
  • (1982) – Jorge Guillén-díj (Memoria de la nieve)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]