Jules Barthélemy-Saint-Hilaire
| Jules Barthélemy-Saint-Hilaire | |
 | |
| Született | 1805. augusztus 19.[1][2][3][4][5] Párizs |
| Elhunyt | 1895. november 24. (90 évesen)[1][2][3][4][5] Párizs |
| Állampolgársága | francia |
| Szülei | I. Napóleon |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Sírhelye | Père-Lachaise temető (4) |
.png) | |
| Jules Barthélemy-Saint-Hilaire aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Barthélemy-Saint-Hilaire témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Jules Barthélemy-Saint-Hilaire (Párizs, 1805. augusztus 19. – Párizs, 1895. november 24.) francia filozófus, újságíró és politikus. Napóleon állítólagos törvénytelen fia.
Életútja[szerkesztés]
Tanulmányait elvégezvén, pénzügyminiszteri tisztviselő lett, de hírlapírással is foglalkozott. 1827–30-ban a Globe és a National munkatársa volt. Mint hírlapíró a Thiers, Mignet, Rémusat és mások által az 1830. évi királyi rendeletek ellen kiadott tiltakozást szintén aláírta. 1833 végén lemondott a politikai írói pályáról és a tudományos irodalomnak szentelte idejét. Arisztotelész műveinek fordítása révén a Collège de France-on a görög és római bölcsészet tanára lett, 1839-ben pedig az Társadalomtudományi Akadémia választotta tagjának. Az 1840-es minisztériumban négy hónapon át a közoktatásügy államtitkára volt. 1848-ban a Seine-et-Oise megye az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyűlés tagjává választotta, ahol a mérsékeltek pártjához csatlakozott. Az 1851. évi államcsíny után a Mazas börtönbe zárták, 1852-ben pedig megfosztották tanszékétől, mert III. Napóleonnak nem akarta letenni a hűségesküt. 1855–58-ban Ferdinand de Lesseps-szel a Szuezi-csatorna megteremtése érdekében buzgólkodott. 1867-ben a Sorbonne könyvtárának őre lett. 1871–73-ban pedig hivatalfőnök és Thiers köztársasági elnök vezértitkára volt. Mint a versailles-i nemzetgyűlés tagja a balközéphez tartozott. 1876-ban a szenátus örökös tagjának választották. 1880. szeptember 30-tól átvette a Ferry kormányában a külügyi tárcát, melytől azonban már a következő év novemberében megvált. Mint tudós nagy érdemeket szerzett a görög és az ind bölcsészet és a szanszkrit nyelvtudomány terén.
Sok értekezést írt a Journal des savants-ba.[6]
Főbb művei[szerkesztés]
- De la logique d'Aristote (1839, 2 kötet)
- De l'école d'Alexandrie (1845)
- Sur les Védas (1854)
- Du Bouddhisme (1855)
- Le Bouddha el sa religion (3 kiad. 1866)
- Mahomet et le Coran (1865)
- Philosophie des deux Ampère (2. kiad. 1869)
- A la démocratie française (1874)
- De la métaphysique sa nature et ses droits (1879)
Magyarul[szerkesztés]
- A philosophia viszonya a természettudományokhoz és a valláshoz;[7] ford. Péterfy Jenő; Akadémia, Budapest, 1890 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata. U. F. sorozat)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 5.)
- ↑ a b http://www.senat.fr/senateur-3eme-republique/barthelemy_saint_hilaire_jules1432r3.html
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ (Grande Encyclopédie V. 528.)
- ↑ http://real-eod.mtak.hu/3569/
Források[szerkesztés]
- Bokor József (szerk.). Barthélemy Saint-Hilaire, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
