Rudyard Kipling

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Joseph Rudyard Kipling szócikkből átirányítva)
Rudyard Kipling
Rudyard Kipling mirrored.jpg
Rudyard Kipling arcképe
Született 1865. december 30.
Bombay, India
Elhunyt 1936. január 18. (70 évesen)
Middlesex Kórház, London, Egyesült Királyság [1]
Nemzetisége brit
Foglalkozása író
költő
szerző
regényíró
Beceneve novellista, író, költő, újságíró

Rudyard Kipling az IMDb-n
A Három katona indiai kiadása

Joseph Rudyard Kipling ([ˈdʒəʊzɪf ˈɹʌdjəd ˈkɪplɪŋ], Bombay, 1865. december 30.London, 1936. január 18.) irodalmi Nobel-díjas angol író és költő. Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).

Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.

Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt: lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim is (1901), melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította (Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).

A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon;[2] gyermekeknek szóló művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.[3][4]

A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt.[2] Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról.[2] 1907-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként.[5] Többször felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.[6]

Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget.[7] Sokan előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit,[8][9] Douglas Kerr mai kritikus szerint Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.[10]

Gyermekkora és ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Malabar Hill, Bombay, 1865

Rudyard Kipling Bombayban született, a brit gyarmati Indiában. Édesanyja Alice MacDonald, akinek minden nővére híres emberhez ment feleségül, édesapja pedig John Lockwood Kipling művésztanár és illusztrátor.[11] Alice Kipling a Viktoriánus kor figyelemreméltó gyermeke,[12] élénk és jó kedélyű hölgy volt.[13] Egy indiai alkirály egyszer úgy említette: "Az unalom és Mrs. Kipling nem lehetnek ugyanabban a szobában."[2] Lockwood Kipling, aki szobrászattal és fazekassággal is foglalkozott, az épp akkor alapított bombayi Sir Jamsetjee Jeejeebhoy Művészeti és Ipari iskola igazgatótanára volt.[13]

Szerelmük hajnalán a Rudyard tónál jártak az angliai Staffordshire-ben, ahol a táj szépsége olyannyira magával ragadta őket, hogy elsőszülött fiuk erről a tóról kapta a nevét. Nénjei házassága révén Kipling rokonságban állt Stanley Baldwinnal, aki háromszor lett Nagy Britannia konzervatív párti miniszerelnöke az 1920-as és 1930-as években.[14] Kipling születési helyére ma is ellátogathatunk, bár az eredeti épületet lerombolták.[15] A Sir J.J. Művészeti Intézet területén lévő épületet 2007 novemberében múzeummá nyilvánították az itt született szerző és műveinek tiszteletére.

Kipling Indiája: Brit-India térképe

Kipling egy egész verset szentelt szülővárosának, melyet a városok anyjának nevezett.[16]

Bernice M. Murphy azt írja, mivel Kipling szülei anglo-indiaiaknak tartották magukat, csakúgy, mint a többi, a 19. században Indiában élő brit, ezért az író is ezt vallotta magáról. Mivel azonban élete legnagyobb részét másutt töltötte, a műveiben gyakran olvashatunk az identitás és a nemzethűség összetett problémáiról.[17] Kipling így írt ezekről a konfliktusokról: "Mielőtt aludtunk egyet a délutáni hőségben, a portugál ayah (dada) vagy Meeta, a hindi inas mesélt nekünk és felejthetetlen indiai altatókat énekeltek, aztán felöltöztettek minket, és azzal küldtek át a szalonba, hogy “most beszéljetek szépen angolul anyuval és apuval”. Úgy beszéltünk angolul, hogy közben ügyetlenül fordítottuk az anyanyelvünket, amin gondolkodtunk és álmodtunk.".[18]

A HMS Calcutta (1831) galériája (Portsmouth), 1876

Kipling hat éves korában elkerült Bombayből.[18] Az akkori szokás szerint hároméves Alice húgával együtt Angliába küldték őket. Hat évig éltek Southsea-ben, a Holloway házaspárral, akik Indiában élő britek gyermekeit nevelték. 65 évvel később kiadott önéletírásában Kipling felidézte az itt töltött idő rossz emlékét, amit a Mrs Holloway részéről megtapasztalt kegyetlenség és semmibevétel különös elegye jelentett.[18]

Kipling Trix becenevű húga jól megvolt Hollowayéknél, mivel a nevelőanya azt remélte, hogy Alice fia felesége lesz majd.[19] A Kipling gyerekek időnként meglátogatták Angliában élő rokonaikat. Kipling különösen a londoni nagynéninél töltött időket élvezte, olyan volt ez számára, mint a paradicsom, ami megmentette.[18] 1877 tavaszán Alice Kipling visszatért Indiából, és elhozta gyermekeit Hollowayéktől. Kipling kedves nénje többször szemrehányást tett a kisfiúnak, amiért nem szólt a rossz bánásmódról, amelyben részük volt. Az író erre így emlékszik vissza: "A gyerekek alig szólnak többet az állatoknál, hiszen amit átélnek, azt öröktől fogva valónak gondolják. Ráadásul a bántalmazott gyerekek pontosan tudják, mire számíthatnak, ha elárulják börtön-otthonuk titkait".[18]

1878 januárjában Kipling felvételt nyert a United Services College nevű devoni intézménybe, amely a brit hadsereg tagjainak képezte ki a fiúkat. Bár kezdetben nehéznek érezte az iskolát, később szoros barátságokat kötött itt, és ez az iskola lett a helyszíne több gyerektörténetének.[19] Itteni iskolaévei alatt esett szerelembe Trix ismerősével, Florence Garrarddal, akiről első regénye, az Elhalványult fény (The Light that Failed, 1891) Maisie nevű szereplőjét mintázta.[19]

Tanulóideje végén kiderült, hogy nincs elég tehetsége egy oxfordi ösztöndíjhoz,[19] a szülei pedig nem tudják finanszírozni tanulmányait,[13] így Lockwood Kipling a mai Pakisztán területén levő Lahoreban szerzett munkát fiának, ahol az apa a művészeti főiskola igazgatója és a Lahorei Múzeum kurátora volt. Az író a Civil & Military Gazette című helyi újság segédszerkesztője lett.

1882 szeptemberében Indiába hajózott, ahol a látványok és szagok felidézték benne gyermekkorát, és az akkor hallott, ismeretlen jelentésű, de anyanyelvként megtanult mondatokat.[18] Az ideérkezés megváltoztatta Kiplinget, angliai évei elszálltak, és sosem tértek vissza.[18]

Kipling swastika.png

Könyvei külső papírborítóján, illetve belső címlapján később gyakran feltűnt a szvasztika, amit a jó szerencse jelképeként használt egészen addig, amíg a nemzetiszocialisták át nem vették azt.[20]

Első utazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lahori Civil és katonai híradó (Civil and Military Gazette), amelyet Kipling "úrnőként és igaz szerelmeként" emlegetett[18] hetente hatszor jelent meg egész évben, kivéve egy egyhetes karácsonyi, és ugyanannyi húsvéti szünetet. Stephen Wheeler szerkesztő keményen dolgoztatta Kiplinget, akinek írói szükségletei kielégíthetetlennek bizonyultak. 1886-ban kiadta első verseskötetét Szolgálati nóták (Departmental Ditties) címmel. Ugyanabban az évben új szerkesztő került az újság élére Kay Robinson személyében, aki nagyobb teret adott Kipling kreativitásának, és felkérte, hogy írjon novellákat a lapba.[3]

1883 nyarán Kipling ellátogatott Simla népszerű hegyi városkájába, a brit India nyári fővárosába. Az indiai alkirály és a kormány szokása volt, hogy fél évre Simlába helyezték a székhelyüket, ezzel téve a helyet a "hatalom és a pihenés központjává".[3] Kipling családja minden évben ellátogatott ide, sőt az író apját a helyi keresztény templom szolgálatára hívták. Az író 1885 és 1888 itt töltötte éves szabadságát, és Simla fontos szerepet kapott a Gazetteben megjelenő elbeszéléseiben.[3] Kipling így ír erről: "Egyhónapos nyári szabadságom minden egyes arany órája csupa öröm volt. Hőségben és kényelmetlenségben kezdődött úton és vasúton, aminek a vége egy hűvös este, a kandallóban tűz ropog, másnap reggel – sőt, utána még harminc reggelen át!- Anya behoz egy csésze teát, és mindannyian végre sokat beszélgetünk. Az ember nyugodtan dolgozhatott bármin, ami csak eszébe jutott, és általában sok minden jutott eszébe."[18] Amikor visszatért Lahorebe, mintegy 39 történetet publikált a Gazetteben 1886 novembere és 1887 júniusa között. E történetek többsége megjelent Egyszerű hegyi történetek (Plain Tales from the Hills) című első prózai gyűjteményében, amely nemsokkal 22. születésnapja után, 1888 januárjában látott napvilágot Kalkuttában. A Lahoreben töltött időnek vége szakadt 1887 novemberében, amikor Kiplinget a Gazette nagyobb testvéréhez, a The Pioneer (Az úttörő) című laphoz helyezték át Allahabadba.

Frenetikus tempóban folytatta az alkotást, és a következő évben hat novelláskötetet adott ki: Három katona (Soldiers Three), Gadsbyék története (The Story of the Gadsbys), Fekete és fehér (In Black and White), A deodarfák alatt (Under the Deodars), A fantomriksa (The Phantom Rickshaw), és a Wee Willie Winkie, összesen 41 írást, köztük néhány elég hosszút. Ezen kívül a The Pioneer rajputanai tudósítójaként számos vázlatot készített, amelyek később Letters of Marque címen lettek összegyűjtve, és a Tengertől tengerig és más vázlatok, úti levelek kötetben jelentek meg.[3]

1889 elején egy vita után a The Pioneer felmentette Kiplinget a kötelezettségei alól. Az író ekkor többet kezdett gondolkodni a jövőjén. Hat kötetének szerzői jogát eladta, az Egyszerű történetek kötetet £50-ért; a The Pioneertól pedig felmondás helyett megkapta hat havi fizetését.[18] Ebből a pénzből Londonba, a brit birodalom irodalmi fővárosába akart utazni. 1889 márciusában elhagyta Indiát, és a Yangon-Szingapúr-Hongkong-Japán útvonalon át San Franciscóba utazott. Amerika minden fontos nagyvárosába ellátogatva továbbra is írt cikkeket a The Pioneer számára, amelyek szintén olvashatók a Tengertől tengerig és más vázlatok, úti levelek kötetben.[21] Utazása során találkozott Mark Twainnel, akinek jelenlétében egészen megilletődötten érezte magát. Az Atlanti-óceán átszelése után Kipling 1889 októberében érkezett Liverpoolba, majd hamarosan sikeresen debütált a londoni irodalmi életbe.[2]

Írói útja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Londonban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Londonban Kipling számos történetét adta el különböző magazinszerkesztőknek. Talált egy helyet, ahol két évig lakott:

A Villiers Street a Stranden 46 éve még primitív és szenvedélyes szokásokkal és lakókkal volt tele. A szobáim ugyan kicsik voltak és nem túl rendesek, de a dolgozószobám ablakából a szemben levő Gatti Koncertterem bejáratán át majdnem a színpadig láthattam. Egyik oldalról a Charing Cross állomás vonatai, a másik oldalról a Strand zaja dübörgött álmomban, az ablakaim alatt azonban a vén Temze apó sétáltatta forgalmát a Shot Towernál.

A következő két év folyamán előbb megjelentette The Light That Failed című regényét, nem sokkal ezután idegösszeomást kapott, majd találkozott Wolcott Balestier amerikai íróval és kiadóval, akivel együtt dolgozott a A Naulahka című regényen (rá nem jellemző módon Kipling rosszul írta ezt a szót).[13] 1891-ben orvosi tanácsra újabb tengeri útra indult, amelynek során a karácsonyt Indiában töltötte a családjával, ám amikor Wolcott Balestier hirtelen haláláról hallott, visszatért Londonba. Indulás előtt táviratban kérte meg Wolcott Caroline (Carrie) nevű testvérének kezét, akivel az év elején ismerkedett meg.[13] Ugyanannak az évnek a végén jelent meg az Indiában élő britekről szóló elbeszélésgyűjteménye Life's Handicap címmel Londonban.

A 29 éves Carrie Balestier és a 26 éves Rudyard Kipling 1892. január 28-án házasodtak össze Londonban. A menyasszonyt Henry James kísérte az oltárhoz.[18]

Az Egyesült Államokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dzsungel könyve első kiadásának borítója

Az ifjú pár nászútra indult, melynek egyik állomása a Balestier család vermonti birtoka volt, majd Japánba utaztak.[13] Yokohamába érkezve megtudták, hogy bankjuk csődbe ment. Visszatértek Vermontba. Carrie ekkor már első gyermekükkel volt várandós. Egy kis kunyhót béreltek egy Brattleboro melletti gazdaságban. Nagyon szerényen rendezkedtek be, de boldogan éltek.[18]

Ebben a házban, az Örömkunyhóban (Bliss Cottage) született első gyermekük, Josephine, "1892 december 29-ének éjjelén, három lábnyi hóban. Mivel édesanyja születésnapja ugyanazon hónap 31-én, az enyém pedig 30-án van, gratuláltunk neki a tökéletes időzítéshez..."[18]

Ugyanebben a decembertől áprilisig a hó fogságában álló házban kapott ihletet Kipling A dzsungel könyvéhez (The Jungle Book), amelyben az indiai erdőségben élő, farkasok nevelte fiú a főszereplő.[18] Josephine érkezésével az Örömkunyhó kicsinek bizonyult, így a pár vett egy darab földet az asszony bátyjától, és saját házat építettek.

Wolcott és a vele folytatott munka emlékére kapta a ház a "Naulakha" nevet (ezt ezúttal Kipling a jó helyesírással írta).[13] A Lahoreban töltött idő alatt az író lelkes híve lett a mogul építészetnek[22] elsősorban a Lahore erődje területén álló Naulakha pavilon, amely egyik regénye címét és háza nevét ihlette.[23] A ház ma is a Kipling Roadon áll, három mérföldnyire északra Brattleborotól.[13] Vermonti elszigeteltsége, amelyhez hozzájárult egészséges, "józan, tiszta élete", Kiplinget kezdeményezővé és termékennyé tette.

Rudyard Kipling Amerikája 1892–1896, 1899

Négy év leforgása alatt A dzsugel könyvén kívül egy sor novellát írt (A napi munka - The Day's Work), egy regényt (Bátor kapitányok - Captains Courageous), valamint versek tömkelegét, többek között A hét tenger (The Seven Seas) kötetet. Különösen élvezte A dzsungel könyve történeteinek írását, főleg a könyv kapcsán neki író gyerekekkel való levelezést.[13]

A Naulakha írását időközben félbeszakította a szerző látogatóinak érkezése. Nyugdíjazása után nem sokkal eljött hozzá édesapja,[13] valamint Arthur Conan Doyle brit író, aki golfleckéket is adott neki.[24][25] Úgy tűnik, Kipling élvezte a játékot: havas tájon piros labdával játszott.[11][25] Azonban a téli játék nem volt annyira kedvére, mivel ha a labda megcsúszott egy lejtőn, könnyen a Connecticut folyóba esett.[11]

Minden beszámoló arról tanúskodik, hogy Kipling nagyon szeretett a szabadban lenni,[13] elsősorban pedig a vermonti őszi levélhullás nyűgözte le, erről levelei tanúskodnak.[26]

1896 februárjában született második gyermekük, Elsie. Ekkor kapcsolatuk már nem volt könnyed és spontán.[27] Bár mindig hűségesek maradtak egymáshoz, úgy tűnt, a kapcsolatuk kiürült.[13] A 29 éves író erről barátjának írt levelében vall.[28]

Kiplingék talán egész életüket Vermontban élték volna le, azonban a nemzetközi politika és a családi összhang hiánya véget vetett ennek.[13] Egy Venezuelával és Kanadával folytatott határvita miatt kitölrt angol-amerikai krízis háborús hangulatot teremtett az Egyesült Államokban. Az író keményen ellenállt az elsősorban az amerikai sajtóban jelenlevő britellenes érzelmeknek.[13] Egy levelében így fogalmazza ezt meg: "úgy érzem magam, mint akire borosüveggel céloznak egy baráti vacsora közben."[28] 1896 januárjában úgy döntött, véget vet családja amerikai életének, és máshol próbálnak szerencsét.[11]

Devonban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy családi probléma volt az utolsó csepp a pohárban. Carrie és bátyja között egyre romlott a viszony Beatty iszákossága miatt. 1896 májusában Beatty részegen támadott sógorára a nyílt utcán, és bántalmazással fenyegette.[13] Az eset után Beattyt letartóztatták, viszont a történet nagy port kavart a sajtóban, és az íróra irányította a figyelmet. Emiatt Kiplingnek egyáltalán nem volt többé magánélete, ami kimerítette és elcsüggesztette őt. 1896 júliusában Kipling összecsomagolta a holmiját, és örökre elhagyta nemcsak Naulakhát, hanem az Amerikai Egyesült Államokat is.[11]

1896 szeptemberében a Kipling család az angliai Devon tengerpartján fekvő Torquaybe költözött. Az író továbbra is produktív és társadalmilag aktív volt.[13] Kipling mostanra hires lett, és az előző 2-3 évben írásaiban egyre inkább hangot adott politikai állásfoglalásának. 1897 augusztusában megszületett fia, John. Ugyanakkor kezdett két költeményen dolgozni: "Recessional" (1897) és "A fehér ember terhe" (The White Man's Burden, 1899) amelyek megjelenésükkor vitákat váltottak ki. Egyes vélemények szerint a felvilágosult és kötelességtudó birodalomépítés himnuszai (amivel a viktoriánus kor hangulatát idézik), míg mások az arcátlan imperializmus propagandájának tartották ezeket a verseket faji megnyilvánulásai miatt, ugyanakkor olyanok is voltak, akik a költeményekben iróniát és a birodalomra leselkedő veszélyeket látták.[13]

Termékeny íróként – mivel egyik műve sem könnyen kategorizálható – a Torquayben töltött idő alatt írta a Stalky és társa (Stalky & Co) című gyerektörténet-gyűjteményt (amely a Westward Ho!-ban átélt tapasztalatai alapján született). Ennek ifjú főszereplői mindentudó cinizmussal tekintenek a patriotizmusra és a tekintélyre. Családja beszámolói szerint Kipling nagy élvezettel olvasott föl nekik a Stalky és társából, sőt időközönként nevetőgörcsöt kapott a saját maga által írt tréfákon szórakozva.[13]

Dél-Afrikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kipling Dél-Afrikában

1898 elején Kipling családjával Dél-Afrikába utazott téli üdülésre, és ez egészen 1908-ig minden évben hagyomány lett náluk. A Birodalom költőjének kijáró újonnan szerzett elismerése révén melegen üdvözölték őt a Cape Colony politikusai: Cecil John Rhodes, Sir Alfred Milner, Leander Starr Jameson. Kipling nagyra becsülte barátságukat és nagy csodálója volt mindhármuknak, és az általuk folytatott politikának. Visszatérve Angiliába Kipling a búr háborút vívó britek mellett szólt verseiben. 1900 elején ismét Dél-Afrikába utazott, ahol segített a Barát (The Friend) című lap beindításában, amely az újonnan létrehozott Orange Free State fővárosában, Bloemfonteinben állomásozó brit katonáknak szólt. Először dolgozott újra újságnak, mióta tíz évvel azelőtt búcsút mondott az Úttörőnek. Újságírói munkája most csupán két hétig tartott.[13] Cikkeket is írt, amelyekben a konfliktussal kapcsolatos véleményét fogalmazta meg.[29]

Más írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kipling további klasszikussá vált gyermekirodalomhoz kezdett anyagot gyűjteni. A Mesék (Just So Stories for Little Children) 1902-ben jelent meg, egy évvel a Kim című regény után, amely szintén maradandó műnek bizonyult.

A család 1899-es amerikai útján legnagyobb lányuk, Josephine tüdőgyulladást kapott, amibe később belehalt. Az első világháború idején a háború tengerészeti témáiról írt esszéi és versei The Fringes of the Fleet[30] címmel jelentek meg egy kötetben. Versei közül néhányat Edward Elgar angol komponista zenésített meg.

Kipling két tudományos-fantasztikus novellát írt: Az éjjeli postával (With the Night Mail, 1905) és Könnyű, mint az ábécé (As Easy As A. B. C, 1912). Mindkettő a 21. században játszódik, a Kipling által elképzelt Aerial Board of Control világában, és a legkomolyabb modern sci-fi történetek közé illenek.[31]

1934-ben a Strand Magazine-ban látott napvilágot a "Proofs of Holy Writ" című novellája, aminek állítása szerint William Shakespeare segített a King James Bible prózai nyelvezetének finomításában.[32] Részt vett a növekvő német tengeri készültségre adott brit válasz körüli vitában. Ennek kapcsán keletkezett A létező flotta (A Fleet in Being) címen összegyűjtött cikksorozata 1898-ban.

Pályája csúcsán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század első évtizedében Kipling fürdött a népszerűségben. 1907-ben első angol nyelvű szerzőként tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal "megfigyeléseinek pontosságáért, fantáziájának eredetiségéért, gondolatainak férfiasságáért és kiemelkedő elbeszélő tehetségéért, melyek e világhírű szerző műveit jellemzik." A december 10-én stockholmI díjátadáson C. D. af Wirsén, a Svéd Akadémia elnöke méltatta az írót és három évszázad angol irodalmát.[33]

1906-ban jelent meg a Puck a pooki dombokon (Puck of Pook's Hill), majd 1910-ben a Jutalmak és tündérek (Rewards and Fairies) című próza- és versgyűjteményei, az utóbbiban a "Ha..." című költemény. Egy 1995-ös BBC közvéleménykutatás szerint ez a britek kedvenc verse. Ez a fegyelmezettségre és sztoicizmusra buzdító költemény Kipling leghíresebb verse.

Sokan tették már fel a kérdést, hogy miért nem lett Kipling Poeta Laureatus. Egyes állítások szerint felajánlották ezt neki, de ő elutasította. Meglepő módon a tények arról tanúskodnak, hogy Viktória királynő nem hagyta jóvá Kipling kinevezését.[forrás?].

Az első világháború hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Kipling a 19. század végi terjeszkedő és magabiztos európaiság képviselője volt, az első világháborúban és azt követően hírnevének egyértelmű elhalványulását lehetett sejteni. Személyes tragédiája is beárnyékolta ezt az időszakot, mivel 1915-ben fia meghalt a loosi csatában. Emlékére írta a A fiam, Jack (My Boy Jack) című költeményét, melynek egy színdarab és egy televíziós adaptáció lett a feldolgozása, valamint a Rudyard Kipling: Az emlékezés meséje (Rudyard Kipling: A Remembrance Tale) című dokumentumfilm. Az író bűnösnek érezte magát, amiért a csupán 17 éves Johnt, akit gyenge látása miatt nem akartak besorozni, bejuttatta az Ír Nemzeti Gárdába.[34]

Részben e tragédia miatt csatlakozott Kipling a Sir Fabian Ware jóvoltából létrejött sírgondozó bizottsághoz (Imperial War Graves Commission, mai nevén Commonwealth War Graves Commission), amelynek tagjai a világ minden táján az elhunyt nemzetközösségi katonák emlékére kert-szerű hadisírokat létesítettek és gondoznak. Kipling választotta a nagyobb sírköveken látható "Nevük örökké fennmarad" (Their Name Liveth For Evermore) idézetet a Bibliából, valamint az "Isten ismeri" (Known unto God) mondatot az ismeretlen katonák síremlékére. Ezenkívül két kötetben megírta annak a seregnek a történetét, amelyik szolgálatában a fia harcolt. Az 1923-ban megjelent mű a hadtörténet egyik legragyogóbb darabja.[35] A "Kertész" (The Gardener) című novella a katonai temetőkben tett látogatásokat írja le. A személygépkocsi népszerűvé válásának köszönhetően Kipling sok angliai és külföldi utazásra indult (bár legtöbbször nem ő vezetett), és útjairól beszámolókat írt brit lapoknak.

Kipling több versében és írásában tett említést a mérnöki munkával kapcsolatban. Erre válaszként 1922-ben a Torontoi Egyetem egyik mérnökprofesszora felkérte, hogy segítsen neki a végzős hallgatók méltó diplomaosztó ünnepségének kialakításában. Az író örömmel látott munkához, így jött létre a A mérnöki hivatás rituáléja (The Ritual of the Calling of an Engineer) c. alkotás. A végzős mérnökök Kanada minden egyetemén ma is egy vasgyűrűt kapnak ajándékba, emlékeztetőül a társadalom iránti elkötelezettségükre.[36] Ugyanabban az évben a skóciai St. Andrews Egyetem rektora lett, ezt a címét 1925-ig viselte.

Halála és öröksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kipling az 1930-as évek elejéig folytatta a munkát, ám lassabb tempóban és egyre kevesebb sikerrel. 1936. január 18-án halt meg perforált gyomorfekély következtében fellépő belső vérzés miatt, 70 esztendős korában (két nappal V. György előtt). Tévedésből korábban jelentették meg a halálhírét, amire Kipling így reagált: Épp most olvastam, hogy halott vagyok. Ne felejtsenek el törölni az előfizetők listájáról.

Rudyard Kipling hamvait a Poets' Corneren, a Westminster apátság déli kereszthajójában helyezték örök nyugalomra, több kimagasló irodalmi személyiség földi maradványai mellé.

Posztumusz elismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több íróra volt nagy hatással Kipling munkássága, többek között Edmund Candlerre. Halála után azonban kritikai megítélése negatívabb lett.[forrás?] A költészeti trendek eltértek Kipling szabályos verslábaitól és rímeitől. Ráadásul ahogy a század közepén összeomlottak az európai birodalmak, írásai elvesztették időszerűségüket. Ellenzői véleménye szerint Kipling írásai csak az író társadalmi-politikai nézeteivel együtt értelmezhetőek, és ezek fényében indiai szereplőinek ábrázolása fajgyűlölő. Ugyanakkor figyelemreméltó világpolgár szemléletről is tanúságot tesz és meglepő tiszteletet mutat a nem európaiak iránt. Ennek egyik példája, ahogyan a „Recessional” című költeményben kifigurázza II. Vilmos német császárnak a kínai boxerlázadás kapcsán elhangzott, egy „magasabb” törvényre vonatkozó megjegyzését. [forrás?]. Érvként többen idézik Kiplingtől „A fehér ember terhe” című költemény „félig ördög, félig gyermek” sorát a gyarmatokon élőkre való utalásként. George Orwell Kiplingről írt esszéjében azonban arra sorol magyarázatokat, hogy ezek a gondolatok majdnem biztosan a náci németekre utalnak, és azt állítja, hogy a költemény valójában mind a brit, mind a német hatalmi politika bírálata.[37] Egy másik novella, A királynő szolgái (The Servants of the Queen) történetét egy katonai tábor állatai mesélik el, akik azon gondolkodnak, vajon mire valók az emberek háborúi. A mű egyértelmű háborúellenes üzenetet közvetít, valamint finoman kigúnyolja az Afganisztán ellen háborúzó angolokat, akik annak ellenére elbuktak, hogy több fegyvert vonultattak fel, mint egy évszázaddal később a Szovjetunió.[forrás?]

Kapcsolata a cserkészettel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kipling erős szálakkal kötődott a cserkészmozgalomhoz. Robert Baden-Powell, a mozgalomalapító több témát használt fel A Dzsungel könyve történeteiből és a Kimből: a Farkaskölykök ifjúsági mozgalom nevét, a felnőtt segítők nevét és sorolhatnánk.[38]

Vélemények költeményeiről és írásairól[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faji attitűdök és a költészettel szembeni irodalmi követelmények változása ellenére Kipling költészete továbbra is népszerű azok körében, akik "életerősnek" látják azt. Még egy nagyon más stílusú költő, T. S. Eliot is szerkesztett Kipling-kötetet Kipling válogatott versei (1943) címmel, bár előszavában azt írja róla, hogy "[Kipling] alkalmi költő volt – még akkor is, ha véletlenül írt verset!" Kipling felnőtteknek szóló történetei szintén több kiadást megértek és olyan írók nagyrabecsülését vívták ki, mint Poul Anderson, Jorge Luis Borges, és George Orwell. Kiplinget mégis gyermekkönyveiért szeretik leginkább. A dzsungel könyve számtalan filmes változatban ismert, jó néhány költeményét pedig Percy Grainger megzenésítette. 1964-ben a BBC sorozatot sugárzott történeteiből.[39]

Kipling otthona Burwashban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író felesége 1939-ben hunyt el. Ekkor otthonuk, a Burwash-beli "Bateman's" a történelmi jelentőségű és természeti értékű helyek megőrzéséért felelős hivatal (National Trust for Places of Historic Interest or Natural Beauty) gondozásába került, akik a szerző emlékére rendezték be, és múzeumként látogathatóvá tették a nagyközönség számára. A család három gyermeke közül csak Elsie érte meg a felnőttkort, ám ő 1976-ban gyermektelenül halt meg, és a birtokában levő szerzői jogokat ugyanerre a hivatalra hagyta. Az Egyesült Királyságban létezik egy aktív Kipling Társaság (Kipling Society).

Elismerése Indiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai modern Indiában, ahonnan az író a legtöbbet merítette, még mindig ellentmondásos a megítélése, elsősorban a modern hindu nacionalisták és néhány poszt-koloniális kritikus körében. India első miniszterelnöke, Pandit Dzsaváharlál Nehru azonban mindig a Kimet vallotta kedvenc regényének. 2007 novemberében pedig az író születésének helyén múzeumot hoztak létre Kipling és művei tiszteletére.[40]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szolgálati nóták (Departmental Ditties, 1886, versek)
  • Egyszerű hegyi történetek (Plain Tales from the Hills, 1887, rövid elbeszélések)
  • Három katona (Soldiers Three, 1888)
  • Gadsbyék története (The Story of Gadsbys, 1888)
  • Fekete és fehér (In Black and White, 1888)
  • A deodarfák alatt (Under the Deodars, 1888)
  • A fantomriksa és más történetek (The Phantom Rickshaw and Other Tales, 1888)
  • Kaszárnya balladák (Barrack Room Ballads, 1892, versek)
  • A dzsungel könyve (The Jungle Books : 1-2. köt., 1894–1895, ifjúsági irodalom, próza)
  • Ha... (If, 1895, versek)
  • Stalky és társa (Stalky and Coban, 1899, elbeszélések)
  • Kim (1901, regény)
  • Mesék/Elefántkölykök (Just So Stories for Little Children, 1902, ifjúsági irodalom)
  • Ügyletek és felfedezések (Traffics and Discoveries, 1904)
  • Puck a pooki dombokon (Puck of Pook’s Hill, 1906, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt)
  • Jutalmak és tündérek (Rewards and Fairies, 1910, ifjúsági irodalom, próza és vers együtt)
  • Szárazföldi és tengeri történetek (Land and Sea Tales, 1923, elbeszélések)
  • A Száz Bánat Kapuja (elbeszélések)
  • Versek (Poems, 1886–1929, 1929)
  • Valami magamról: önéletrajz (Something of Myself, 1937)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rudyard Kipling című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Times, 18 January 1936, p.12
  2. ^ a b c d e Rutherford, Andrew (1987). General Preface to the Editions of Rudyard Kipling, in "Puck of Pook's Hill and Rewards and Fairies", by Rudyard Kipling. Oxford University Press. ISBN 0-19-282575-5
  3. ^ a b c d e Rutherford, Andrew (1987). Introduction to the Oxford World's Classics edition of "Plain Tales from the Hills", by Rudyard Kipling. Oxford University Press. ISBN 0-19-281652-7
  4. James Joyce szerint Tolsztoj, Kipling és D'Annunzio a "19. század három legnagyobb tehetséggel született írója". Azt is megjegyzi, hogy mindhármuknak "majdnem fanatikus gondolatai voltak a vallással, illetve a hazaszeretettel kapcsolatban." Diary of David Fleischman, 21 July 1938, quoted in James Joyce by Richard Ellmann, p. 661, Oxford University Press (1983) ISBN 0-19-281465-6
  5. Alfred Nobel Foundation: Who is the youngest ever to receive a Nobel Prize, and who is the oldest? pp. 409. Nobelprize.com. (Hozzáférés: 2006. szeptember 30.)
  6. Birkenhead, Lord. 1978. Rudyard Kipling, Appendix B, “Honours and Awards”. Weidenfeld & Nicolson, London; Random House Inc., New York.
  7. Orwell, George: Essay on Kipling, 2006. szeptember 30. (Hozzáférés: 2006. szeptember 30.)
  8. Lewis, Lisa. 1995. Introduction to the Oxford World's Classics edition of "Just So Stories", by Rudyard Kipling. Oxford University Press. pp.xv-xlii. ISBN 0-19-282276-4
  9. Quigley, Isabel. 1987. Introduction to the Oxford World's Classics edition of "The Complete Stalky & Co.", by Rudyard Kipling. Oxford University Press. pp.xiii-xxviii. ISBN 0-19-281660-8
  10. Douglas Kerr, University of Hong Kong. "Rudyard Kipling." The Literary Encyclopedia. 30 May. 2002. The Literary Dictionary Company. 26 September 2006. [1]
  11. ^ a b c d e Carrington, Charles. 1955. Rudyard Kipling: His Life and Work. Macmillan and Company, London and New York.
  12. Flanders, Judith. 2005. A Circle of Sisters: Alice Kipling, Georgiana Burne-Jones, Agnes Poynter, and Louisa Baldwin. W.W. Norton and Company, New York. ISBN 0-393-05210-9
  13. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Gilmour, David. 2002. The Long Recessional: The Imperial Life of Rudyard Kipling, Farrar, Straus, and Giroux, New York.
  14. thepotteries.org: did you know ..... The potteries.org, 2002. január 13. (Hozzáférés: 2006. október 2.)
  15. Sir J.J. College of Architecture: Campus. Sir J. J. College of Architecture, Mumbai, 2006. szeptember 30. (Hozzáférés: 2006. október 2.)
  16. "To the City of Bombay", dedication to Seven Seas, by Rudyard Kipling, Macmillan and Company, 1894.
  17. Murphy, Bernice M.: Rudyard Kipling - A Brief Biography. School of English, The Queen's University of Belfast, 1999. június 21. (Hozzáférés: 2006. október 6.)
  18. ^ a b c d e f g h i j k l m n Kipling, Rudyard: Something of myself. public domain, 1935. (Hozzáférés: 2008. szeptember 6.)also: 1935/1990. Something of myself and other autobiographical writings. Cambridge University Press. ISBN 0-521-40584-X.
  19. ^ a b c d Carpenter, Henry and Mari Prichard. 1984. Oxford Companion to Children's Literature. pp. 296–297.
  20. Origins of the swastika BBC News, 18 January 2005
  21. Pinney, Thomas (editor). Letters of Rudyard Kipling, volume 1. Macmillan and Company, London and New York.
  22. Robert D. Kaplan (1989) Lahore as Kipling Knew It. The New York Times. Retrieved on 9 March 2008
  23. Kipling, Rudyard (1996) Writings on Writing. Cambridge University Press. ISBN 0-521-44527-2. see p. 36 and p. 173
  24. Mallet, Phillip. 2003. Rudyard Kipling: A Literary Life. Palgrave Macmillan, New York. ISBN 0-333-55721-2
  25. ^ a b Ricketts, Harry. 1999. Rudyard Kipling: A life. Carroll and Graf Publishers Inc., New York. ISBN 0-7867-0711-9.
  26. Kipling, Rudyard. 1920. Letters of Travel (1892–1920). Macmillan and Company.
  27. Nicholson, Adam. 2001. Carrie Kipling 1862-1939 : The Hated Wife. Faber & Faber, London. ISBN 0-571-20835-5
  28. ^ a b Pinney, Thomas (editor). Letters of Rudyard Kipling, volume 2. Macmillan and Company, London and New York.
  29. Kipling, Rudyard. „Kipling at Cape Town: Severe Arraignment of Treacherous Afrikanders and Demand for Condign Punishment By and By”, 1900. március 18., p. 21. oldal 
  30. The Fringes of the Fleet, Macmillan & Co. Ltd., London, 1916
  31. Bennett, Arnold. Books and Persons Being Comments on a Past Epoch 1908-1911. London: Chatto & Windus (1917) 
  32. Short Stories from the Strand, The Folio Society, 1992.
  33. Nobel Prize in Literature 1907 - Presentation Speech. Nobelprize.org. (Hozzáférés: 2008. szeptember 10.)
  34. Webb, George. Foreword to: Kipling, Rudyard. The Irish Guards in the Great War. 2 vols. (Spellmount, 1997), p. 9.
  35. Kipling, Rudyard. The Irish Guards in the Great War. 2 vols. (London, 1923)
  36. The Iron Ring. Ironring.ca. (Hozzáférés: 2008. szeptember 10.)
  37. ‘Rudyard Kipling’ by George Orwell, pub. Horizon February 1942
  38. ScoutBase UK: The Library – Scouting history – Me Too! – The history of Cubbing in the United Kingdom 1916-present. Scoutbase.org.uk. (Hozzáférés: 2008. szeptember 10.)
  39. http://www.imdb.com/title/tt0298668/
  40. Kipling's India home to become museum”, BBC News, 2007. november 27. (Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 9.) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Rudyard Kipling témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rudyard Kipling témájú médiaállományokat.