John Napier
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
John Napier (Laird of Merchiston) (1550 – 1617. április 4.) skót matematikus, és teológiai író.
[szerkesztés] Élete
Skót bárói családban született, anyja az orkney-i püspök lánya volt. 13 évesen lett a St. Andrews egyetem hallgatója, de rövid tartózkodás után, diploma megszerzése nélkül távozott. Úgy tartják, hogy matematikai tudását valamelyik európai egyetemen, valószínűleg Párizsban szerezte, de erről nem maradtak fenn hivatalos feljegyzések. Valószínűleg Itáliában és Németalföldön is járt. 1571-ben már újra otthon volt, és élete hátralévő részét Merchistonban a birtokán gazdálkodva töltötte. A Jelenések könyvéhez írott – harcos protestáns nézeteit tükröző – magyarázatai (1594) után fegyverek és harci gépezetek tervezésével foglalkozott. Kéziratai között megtalálták 2 gyújtótükör, 1 ágyú és 1 fémborítású harci szekér vázlatait.
Matematikával kedvtelésből foglalkozott; saját bevallása szerint nehezen szakított rá időt teológiai munkássága mellett. Idejét legfőképpen a számításokat megkönnyítő módszerek kifejlesztésének szentelte. Legnagyobb jelentőségű felfedezése a logaritmus, amelyet valószínűleg már 1594-ben elkezdett kutatni; Mirifici logarithmorum canonis descriptio című műve 1614-ben jelent meg. A logaritmus főként a csillagászati számításokban bizonyult hasznosnak. Bevezette a tizedestörtek ma használatos jelölését is; előtte Simon Stevin holland matematikus már kidolgozott egy saját jelölést, de az nehézkesnek bizonyult. Feltalálta a róla elnevezett számolópálcákat, melyeknek segítségével a szorzás és osztás művelete gyorsabban elvégezhetővé vált. A gömbháromszögekhez kapcsolódnak az általa felfedezett Napier-analógiák.
Róla nevezték el a Holdon a Naper-krátert, illetve a 7096 Napier kisbolygót.
[szerkesztés] Írásai
- (1593) A Plaine Discovery of the Whole Revelation of St. John
- (1614) Mirifici logarithmorum canonis descriptio
- (1617) Rhabdologia (halála után jelent meg)
- (1619) Mirifici logarithmorum canonis constructio (a Descriptio előtt írta, de csak halála után jelent meg)
[szerkesztés] Forrás
- Dirk J. Struik: A matematika rövid története, Gondolat Kiadó, 1958
- Napier életrajza, MacTutor History of Mathematics archive


