Johannes Robert Becher

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johannes Robert Becher
Élete
Született1891. május 22.
München
Elhunyt1958. október 11. (67 évesen)
Berlin
SírhelyDorotheenstadti temető
SzüleiHeinrich Becher
Házastársa
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers
Kitüntetései
  • A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Díja
  • Hazafias Ezüst Érdemrend
  • Nemzetközi Sztálin-békedíj
  • a Humboldt Egyetem díszdoktora (1951)
A Wikimédia Commons tartalmaz Johannes Robert Becher témájú médiaállományokat.

Johannes Robert Becher (München, 1891. május 22. – Berlin, 1958. október 11.) német költő és politikus. Az NDK himnusz szövegének költője és a Szovjetunió Nemzetközi Lenin-békedíjjal kitüntetettje.

Élete[szerkesztés]

Münchenben született magas rangú közhivatalnoki családban (apja főügyész volt), s már egyetemista korában verseket írt. Családjával szakított, már 1918-ban megtalálta a kapcsolatot a Spartakus-szövetséggel, majd belépett a német kommunista pártba. 1928-tól a Proletárforradalmi Szövetség egyik alapító tagjaként a szervezet folyóiratának, a Linkskurvénak a kiadója volt. Első baloldali szellemű írásai[1] miatt hazaárulás vádjával perbe fogták az 1920-as évek közepén, a nagy nemzetközi tiltakozás hatása alatt azonban a vádat ejtették. 1933-ban, a nemzetiszocializmus hatalomra jutása után Becher feketelistára került, törvényen kívüli lett, menekülnie kellett, Ausztrián, Svájcon, Csehszlovákián és Franciaországon keresztül a Szovjetunióba emigrált. Moszkvában az Internationale Literatur-Deutsche Blätter című antifasiszta folyóiratot szerkesztette. 1945-ben visszatért hazájába és a kulturális élet szervezőjeként lépett fel. 1953-1956-ig a Német Művészeti Akadémia vezetője volt, 1954-től az NDK kultuszminisztere. Berlinben halt meg 1958-ban.

Munkássága[szerkesztés]

Pályafutásának kezdetén az expresszionista líra egyik robusztus egyénisége volt. A német expresszionizmus aktivista szárnyának folyóiratában, a Die Aktionban is publikálta verseit. A 20. század eleje lázadó ifjúságának egész érzelmi skáláját nagy kifejező erővel szólaltatta meg első verseskötetében, a Diadal és bukás (Triumph und Verfall) címűben 1914-ben. A zaklatott korszak minden disszonanciája, elégedetlensége, megváltásvágya benne volt Becher ostorcsapásként csattanó mondattöredékeiben, vakmerő asszociációkon nyugvó képeiben.

Az első világháború alatt keletkezett verseiben a kétségbeesés és az undor hangja válik uralkodóvá. Európához (An Europa), Testvériesülés (Verbrüderung) verseit 1916-ban írta. A szilajon kavargó képek, megdöbbentő szókapcsolások, az eksztatikus-kozmikus tónus a pusztulás orgiáját eleveníti meg. Ugyanekkor a káosz lidércnyomásos látomása mögött felcseng a vágy a harmonikussá rendezett, széppé és humánussá nemesült mindenség után. Életének erről a korszakáról ad számot a költő Búcsú (Abschied) című befejezetlen életrajzi regénye 1941-ből.

Becher később megtagadta ifjúkori költészetének expresszionista formavilágát, de lírájában továbbra is érvényesült a nyelvi kifejezés hajlékonysága, képi- és színgazdagsága. Amint a weimari köztársaságban szaporodtak a válság jelei, annál szenvedélyesebben tagadta meg a régi, embertelen rendet, s ábrándszerű látomásként egy humanista társadalmi berendezkedésben reménykedett. 1933-tól, a fasiszta diktatúra idejétől a régi német értékek megmentésén és megőrzésén fáradozik. A jövőt az új szocialista emberformálástól reméli, magát is új, szocialista emberré formálja, azt vallja, hogy „az új művész sohasem újfajta formákkal kezdődik, az új művészet mindig az új emberrel kezdődik”.[2]

Az 1933-tól 1945-ig való kényszerű távollét a szülőföldtől szorossá és bensőségessé tette Becher viszonyát nemzetéhez. Emigrációjában a honvágy és a hűség érzései a súlyos megpróbáltatással küzdő hazához mondatják tollba költeményeit. Ezek a versek:

  • Németország (Deutschland) (1934)
  • Az ember, aki mindent elhitt (Der Mann, der alles glaubte) (1935)
  • A boldogságkereső és a hét teher (Der Glücksucher und die sieben Lasten) (1938)
  • Szonettek (Gesammelte Sonette) (1935-1938)
  • Újjászületés (Wiedergeburt) (1940)
  • Németország hív (Deutschland ruft) (1944)

Mint Andreas Gryphius, a harmincéves háború költője, Becher is egy új életre kelt Németországról álmodik A haza könnyei anno 1937 c. költeményében, ebből idézünk Garai Gábor fordításában:[3]

Németország! Mivé tettétek, szóljatok!
Erős, szabad haza lett? Becsület hazája,
hol népé a vagyon s minden szaporusága?
A közjóról vajon van még fogalmatok?…
Bach-kantáták és fúgák: német hang diadalma!
Szelíd-szép, Grünewald-festette égi kék!
Hölderlin-himnuszokban ünneplő fény-igék!
Ó, szín és hang s te szó; mind meggyalázva-csalva.
Még a természet ellen nem készült itt merénylet?!
Neckar s Rajna saját medredben folysz-e még?
Kik lepték el gyermekkorom játszóterét?
Feketeerdő s Boden tava ugyan mivé lett?…

A száműzetésben írt Becher-művek csak a második világháború után váltak ismertté Németországban. A hazatérése utáni költemények a hitleri birodalom összeomlását átélt német polgárok, s a feltámadás és a jövőbe vetett hit érzelmeit fejezik ki.

Az NDK himnusza, a Heimatlied Becher 1952-es Új német népdalok című kötetéből való.

Köteteiből[szerkesztés]

Versek[szerkesztés]

  • Diadal és bukás (Triumph und Verfall) (1914)
  • Költemények egy népért (Gedichte für ein Volk) (1919)
  • Örök lázadásban (Ewig im Aufruhr) (1920)
  • Hulla a Trónon (Der Leichnam auf dem Thron) (1924)
  • Himnuszok (Hymnen) (1924)
  • Válogatott költemények a száműzetés idejéből (Ausgewälte Gedichte aus der Zeit der Verbannung) (1946)
  • Hohe Warte (1946)
  • Hazatérés (Heimkehr) (1947)
  • Sötétben botló nép (Volk im Dunkeln wandelnd) (1948)
  • Új német népdalok (Neue deutsche Volkslieder) (1952)
  • A századközép lépte (Schritt der Jahrhundertmitte) (1958)

Dráma[szerkesztés]

  • Munkások, parasztok, katonák (Arbeiter, Bauern, Soldaten) (1924)

Regény[szerkesztés]

Irodalompolitikai írásai[szerkesztés]

  • A költészet védelmében (Verteidigung der Poesie) (1952)
  • Költői hitvallás (Poetische Konfession) (1954)
  • A költészet princípiuma (Das poetische Prinzip) (1954)
  • A költészet hatalma (Macht der Poesie) (1955)

Magyarul[szerkesztés]

  • A hazatérő. Versek a Dichtung c. kötetből; ford. Áprily Lajos et al., szerk. Gábor Andor, Kardos László, bev. Kardos László; Szépirodalmi, Bp., 1951
  • Búcsú; ford. Philipp Berta; Európa, 1958
  • A nagy terv / Válogatás a költő vallomásaiból; ford. Méliusz József; Irodalmi, Bukarest, 1962
  • Szelek vándorai. Válogatott versek; vál., szerk. Hajnal Gábor, ford. Áprily Lajos et al., utószó Vajda György Mihály; Magyar Helikon, Bp., 1962
  • A költészet hatalma; vál., szerk., bev. Pók Lajos, ford. Hajnal Gábor, Szőllősy Klára; Gondolat, Bp., 1963 (Aurora)
  • A téli csata. Tragédia; ford. Gáspár Éva; Színháztudományi Intézet, Bp., 1964 (Világszínház)
  • Johannes R. Becher versei; ford. Áprily Lajos et al., vál. Hajnal Gábor; Európa, Bp., 1978 (Lyra mundi)
  • Téli csata; ford. Dalos György; in: A szabadság első napja. Drámák; Európa, Bp., 1981 (A győzelem könyvtára)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Hulla a trónon verses kötete és Az egyedül igazságos háború c. regénye.
  2. ↑ Halász Előd i.m. l. 487. o.
  3. ↑ Halász Előd i.m. uo.

Források[szerkesztés]

  • Halász Előd: A német irodalom története. 2. köt. Budapest : Gondolat, 1971. Johannes R. Becher l. 485-489. o.
  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 112. o. ISBN 963-280-285-3

További információk[szerkesztés]

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Johannes Robert Becher témában.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Johannes_Robert_Becher&oldid=26077875”