Johannes Hadus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Johannes Hadus, családi név: Hadecke; latinosított név: Hadelius (1485 vagy 1490 - 1518 után) német költő

Munkáit latin nyelven írta. Konrad Celtis, Ulrich von Hutten és Hermann von dem Busche mellett a német humanizmus korai szakaszának negyedik nagy költőjeként említik. Lipcsében, Wittenbergben, Frankfurtban tanult, megfordult Greifswaldban, Rostockban, Boroszlóban, Krakkóban és Bécsben, ahol költővé koronázták. 1518-ban Olaszországba utazott, és ettől fogva nincs több adatunk róla. Kötetei Camenae (Múzsák, 1516?) és Elegiarum liber primus (Az elégiák első könyve, 1518) címen jelentek meg. Költői alapelvként hangoztatta, hogy csakis az élményeken alapuló szerelmi költészet lehet a valódi. Legszemélyesebb hangúak valóban azok a költeményei, amelyeket egy Sophiának nevezett rostocki fiatal özvegyhez intézett. A frankfurti nagy pestisjárványról írott elégiája a német újlatin költészet legkiemelkedőbb darabjai közé tartozik.