Joe Bonamassa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joe Bonamassa
Bonamassa.jpg
Joe Bonamassa, kezében egy Gibson Les Paul-lal 2007-ben
Életrajzi adatok
Születési név Joe Bonamassa
Született 1977május 8. (37 éves)
 USA, New York, Utica
Pályafutás
Műfajok blues-rock, rock and roll, hard rock
Aktív évek 1989-től napjainkig
Kapcsolódó előadó(k) Bloodline
Hangszer gitár
Tevékenység zenész, zeneszerző, dalszövegíró, énekes

Joe Bonamassa weboldala

Joe Bonamassa (Utica, New York, 1977. május 8.) amerikai blues-rock gitáros és énekes.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Joe Bonamassa 1977. május 8.|május 8-án született a New York állambeli Utica városában.[1] Tizenegy éves korában Danny Gatton amerikai gitárostól vett leckéket, s néhány zenei műfajt, mint például a country-t, a dzsesszt és a hard rock-ot, eltanulta tőle. Ebben az időszakban, mikor Gatton az együttesével New York-ban játszott, Bonamassa mindig becsatlakozott hozzájuk. Egy évvel később, tizenkét éves korában B.B. King előtt játszhatott, majd két évvel rá, tizennégy évesen egy Fender gitár-találkozóra hívták meg, ahol West Coast felé tartva megismerte Berry Oakley-t, akivel megalapították a Bloodline nevű együttest. Az együtteshez csatlakozott még Miles Davis fia, Erin Davis és Robby Krieger fia, Waylon Krieger,[1] s csupán egyetlen lemezt adtak ki, amelynek szintén Bloodline lett a címe, s amelyről két kislemezt jelentettek meg, mégpedig a Stone Cold Hearted-öt és a Dixie Peach-et.

Első lemeze 2001-ben jelent meg A New Day Yesterday címmel, amin Tom Dowd volt a producer. A lemezen és az azt követő turnén Kenny Kramme dobolt és Eric Czar basszusgitározott. Miután véget ért a lemezbemutató turné, Bonamassa és a többi tag újra stúdióba vonult 2002-ben, hogy Clif Magness producer segítségével elkészíthessék a második lemezt So, It's Like That címen. Ezen az albumon már több tradicionális rock hallható, így a Billboard Blues Toplista első helyére került. Bonamassa-nak a 2003-ban megjelent Blues Deluxe című album hozta meg a sikert, mivel sok pozitív visszajelzést kapott a feldolgozott kilenc klasszikus blues szám és a három Bonamassa szerzemény.[1] 2005-ben megjelent a Had To Cry Today lemez, amely visszatért a tradicionális rock-hoz, majd lecserélte az eddig vele dolgozó zenészeket, Mark Epstein basszusgitárosra és Bogie Bowles dobosra.

2006-ban a You & Me című ötödik sorlemeze jelent meg, amin tizenegy szám található, s szintén első lett a Billboard Blues Toplistán. Az albumon közreműködött John Bonham fia, Jason Bonham is, a Your Funeral And My Trial című számban pedig LD Miller szájharmonikázik. Eddig a You & Me Bonamassa egyik legerősebb blues lemeze, eltávolodva a keményebb rock albumaitól, vagyis a So, It's Like That-től és a Had To Cry Today-től.

A hatodik stúdió lemez 2007. augusztusában jelent meg Sloe Gin címen és tíz héten át szerepelt a Billboard Blues Chart lista élén. Ezen az albumon Bonamassa több felvételen játszik akusztikus gitáron, mint eddig, s a banda tagjai is megváltoztak az album turnéjára: a basszusgitárnál Carmine Rojas váltotta fel Epstein-t és Rick Melick billentyűs is csatlakozott a csapathoz, akik az előző, You & Me című lemezen is játszottak.

2008. november 9-én Bonamassa először szerepelt, mint DJ, mégpedig az angliai Planet Rock rádióban, s olyan előadóktól játszott számokat, mint B.B. King, Muddy Waters, Rory Gallagher és Eric Clapton. Később bejelentette, hogy a londoni Royal Albert Hall-ban fog fellépni 2009. május 4-én, amire kevesebb mint egy hét alatt elkeltek a jegyek, az angliai Express and Star hírlapnak pedig azt mondta, hogy „ez a koncert húsz év munkájának a csúcspontja”. A koncerten együtt játszott Eric Claptonnal, mégpedig a Further On Up The Road című számban, a koncert végén pedig megköszönte a közönségének, hogy „ez volt élete egyik legjobb napja”.

2009. február 24-én megjelent Bonamassa soron következő albuma, a The Ballad of John Henry, melynek első száma egy folklór hősről, John Henry-ről szól.[2] Ezen a lemezen is, csak úgy mint az összes többin, feldolgozások is hallhatóak, méghozzá öt szám: Stop, Jockey Full Of Bourbon, Feelin' Good, Funkier Than A Mosquito's Tweeter és az As The Crow Flies. A maradék többi dal Bonamassa saját szerzeménye.

Hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sikeres blues rock gitárosokra általában más amerikai gitárosok voltak és vannak hatással, de Bonamassa inkább a brit és az ír gitárosokat kedveli, így ők hatottak rá jobban. A Guitarist magazinnak adott egyik interjúban a következő három albumot jelölte meg, mint legnagyobb hatást: a Blues Breakers with Eric Clapton album (John Mayall & the Bluesbreakers és Eric Clapton), az Irish Tour Rory Gallaghertől és a Goodbye a Cream-től. A Guitar Messenger online gitárújságnak ezt mondta:

Tudod, az én hőseim angliai srácok voltak: Paul Kossoff, Peter Green, Eric Clapton. Jó néhány ír is van, akiket szeretek, mint például Gary Moore, Rory Gallagher, de igazából Jeff Beck és Jimmy Page a kedvenc. Van egy bizonyos kifinomultságuk a blues megközelítéséhez, jobban, mint az amerikai gitárosoknak. B. B. King nagy hatással volt rám, olyannyira, hogy számomra ő a legnagyobb a tradicionális blues-ban. De szeretem még Muddy Waterst, Robert Johnson-t és T-Bone Walker-t is. Úgy érzem, hogy az angol blues jóval közelebb áll hozzám, mint az amerikai.

Legnagyobb zenei példaképe azonban Stevie Ray Vaughan amerikai blues rock gitár virtuóz volt. Az ő stílusából, Bonamassa a Hard és Blues rock elemeit felhasználva alakította saját ízlésvilágát. Így az apjától 8. születésnapjára kapott gitáron már ekkor megkezdte a törekvést, hogy az akkor már elhunyt Stevie Ray Vaughan nyomdokába léphessen és ő is letehesse kézjegyét Stevie és a már említettek asztalán.

Az Express & Star újságnak pedig ezt mondta egy interjú során:

Mikor Paul Kossoff Mr. Big című számát hallottam, majd mikor Eric Clapton Corossorads-át és Rory Gallagher Cradle Rock nótáját, azt mondtam: ez sokkal királyabb! Az angol blues-t szeretem. Amikor a Let Me Love You-t hallottam Rod Stewart-tól és a Jeff Beck Group-tól, megváltozott az életem. Tudtam, hogy mit akarok. Ők az én példaképeim.

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bonamassa a Stafford Center-nél ad koncertet Stafford-ban, Texas megyében.

Stúdióalbumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Válogatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koncertalbumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Videók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Életrajz (Millenáris.hu). (Hozzáférés: 2009. május 5.)
  2. Ballad Of John Henry (Passzio.hu). (Hozzáférés: 2009. május 6.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]