Jeremi Wiśniowiecki

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jeremi Wiśniowiecki lengyel herceg arcképe

Jeremi Michał Korybut Wiśniowiecki (Ukránul: Ярема Вишневецький) (1612. augusztus 17.1651. augusztus 20.) lengyel herceg, katona, hadvezér, Lublin hercegvajdája.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

POL COA Korybut.svg

1612-ben született gazdag hercegi családban. Keresztelésekor két nevet kapott, a Jeremi (nagyapja nyomán) és a Michael nevet (apja nyomán). Fiatalon beutazta egész Európát. Kis ideig egy Jezsuita Egyetemen és egy olasz kollégiumban tanult, majd Hollandiában katonai tapasztalatot szerzett. Visszatért hazájába és a családi birtokokat igazgatta, amelyek a mai Ukrajna nagy részét foglalták magukba. Birtokát gyakran nevezték „Lublini államnak”, mert kiterjedése nagyobb volt, mint sok akkori államé. Saját hadserege is volt, amely több ezer főt számlált, soraikban nagy számmal voltak a - feljegyzések szerint - magyar zsoldosok és önkéntesek is. 1632-ben az ortodox vallásról áttért a római katolikus hitre és attól kezdve az ukrán ortodox parasztokat és pópákat próbálta nem egy esetben erőszakkal áttéríteni. Számos háborúban és hadjáratban részt vett és katonai tapasztalatokat szerzett, csapatai azonban gyakran élősködtek az ukrán parasztokon és óriási hadisarcokat szedtek. A Szmolenszki Hadjárat (1633-1634) során elkísérte Aleksander Piaseczyńskit, a Déli Hadsereg vezérét és több fontos ütközetben is részt vet, mint Putywl ostroma. Ezekben a háborúkban tetemes vagyonra tett szert, hasonlóan a magánháborúiban is. Nem sokkal később Samuel Łaszcz mágnás ellen kellett harcolnia, és bár győzött, sok ellenséget is szerzett magának. Jó pár hadjáratot vezetett külhonba, így Moldvába is lengyel, ukrán és kozák csapatai élén. Ez volt az oka, hogy 1636-ban a Szejm ellenezte a húga, Anna és IV. Ulászló lengyel király házasságát. Wiśniowiecki maga Gryzelda Zamoyskát vette feleségül, lánya pedig Tomasz Zamoyski kancellárhoz ment hozzá, 1639-ben. Eközben, 1637-ben Mikołaj Potocki hetman oldalán a Pavel Pavluk vezette ukrán lázadók ellen, a következő évben pedig Dymitr Hunia ellen harcolt. Ezek után ő és barátai a velük ellenséges vagy engedetlen lengyel mágnások elleni terrorba kezdtek és többeket megöltek vagy megkínoztak. 1641-ben meghalt a nagybátyja és a maradék birtokok is rá szálltak, de egy kis konfliktusra még volt Aleksander Ludwik Radziwillal, aki azt állította, hogy a földet ő örökölte. Saját jobbágyai és Ukrajna népének körében óriási gyűlölet övezte elviselhetetlen adói, kegyetlensége, zsarnoki uralma és fokozódó magánháborúi, valamint az ortodoxok üldözése miatt. Lassacskán az őt korábban szolgáló kozákok is meggyűlölték. Amikor kitört az 1648–54-es kozák–lengyel háború, ő is harcba indult, s komoly katonai hozzáértésről tett tanúbizottságot. Zbarazs ostromakor sikeresen védte a várat a többszörös túlerőben lévő kozák-tatár erőkkel szemben, míg végül szabad elvonulás fejében el nem hagyhatta a várat. A beresztecskói csatában az ő ezredei fordították a csata kimenetét a lengyelek oldalára és súlyos vereséget mértek a kozákokra.

Az elfogott felkelőkkel mindig szörnyű kegyetlenséggel bánt el: megégetésekkel, karóba húzásokkal, csonkításokkal büntette őket, ezzel még inkább elmélyítette az ukránok és kozákok vele szemben érzett gyűlöletét.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1651. augusztus 20-án, 11 órakor halt meg. Azonnal szóbeszédek kezdtek keringeni a halálával kapcsolatban. Hogy megnyugtassák a katonákat, vizsgálatot indítottak az ügyben és elrendelték a boncolást. Sajnos pontos leírás nem maradt fenn, csak egy üzenet, amely szerint a herceg belső szervei (különösen a belek és a szív) nagyon zsírosak voltak. Nem sikerült megállapítani a halál okát.

Négy teória van:

  • Kolera vagy hasmenés - abban a korban sok emberrel végzett a kolera
  • Ételmérgezés
  • Arzénmérgezés
  • Szélütés

A kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]