Jegesréce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Jegesréce
Clangula hyemalis Hokkaido25.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 250 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Réceformák (Anatinae)
Nemzetség: Tengeri récék és bukók (Mergini)
Nem: Clangula
Leach, 1819
Faj: C. hyemalis
Tudományos név
Clangula hyemalis
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Jegesréce témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jegesréce témájú kategóriát.

A jegesréce (Clangula hyemalis) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó Clangula nem egyetlen faja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A messzi északon, az erdős tundra határától a zajló jég határáig fordul elő. Minél délebbre választ költőhelyet, annál magasabban fészkel a hegyekben, mindig az erdőzóna felett. Izlandtól, Spitzbergákon kezdve, Európa, Ázsia, Észak-Amerika északi partvidékén és Grönlandon költ. A kis tavakat, lápokat és szigeteket kedvei. Fontos telelőterületei vannak a Balti-tenger nyugati felében, Öland körül, és a Balti-tenger déli partvidékén is. Más csapatok a norvég partok előtt, és Feröer magasságában telelnek át.

A Kárpát-medencében alkalmi vendég. Télen délre vonul.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 40-47 centiméter, a szárnyfesztávolsága 73-79 centiméter, testtömege 550-900 gramm. A tojó valamivel kisebb a hímnél.

Kis termetű tengeri réce, mely a csérhez hasonlóan, mélyen a vízbe merülő elülső testtel és izgalmi állapotban magasra emelt farokkal úszik. A csak a gácsérra jellemző, meghosszabbodott középső faroktollak, melyek gyakran a vízben fekszenek, a test hosszát 53 cm-re növelik. A gácsér hegyes faroktollait a nyár végi nyugalmi ruhájában is megtartja. Fekete feje és nyaka, fehér pofája és oldala hasonlóan feltűnő, mint fekete-fehér nászruhája. A szerény külsejű tojót egy világos alapon lévő, elmosódott, sötét színű pofafolt jellemzi. Emellett igen eltérő rajzolatú átmeneti és fiatalkori tollazatok is előfordulnak. A szárny azonban mindig sötét színű. Képes nekifutás nélkül felemelkedni a vízről. Általában alacsonyan és nagyon gyors szárnycsapásokkal repül. Repülés közben szeret hangoskodni. A búvárfélékhez hasonlóan mellre és hátranyújtott lábakkal landol a vízen. A gácsér nászéneke kellemesen hangzó, messzire hallatszó három- vagy négytagú kiáltás.

A felálló faroktollú hím,
röpképe

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Északi-sark leggyakrabban előforduló récéje. A költési időszak végével visszavonul a tengerre. A költési időszakon kívül soha nem jön a szárazföldre, pihenni és aludni a nyílt tengerre megy, táplálékát azonban a part közelében keresi, ahol egészen a fenékig lemerül. Előnyben részesíti a védett tengeröblöket és a szigetek közti holtvizeket, viharok elől nagy számban menekül a folyótorkolatokba.

Bár a jegesréce a legkisebb bukóréce, de ő a legügyesebb bukórécék közül. A tengeren akár 30 m mélyre is lemerül a fenékig. A víz alatt az alkákhoz hasonlóan félig nyitott szárnyakkal „repül". Felbukkanáskor képes rögtön a levegőbe emelkedni, ez fordítva is igaz, képes a levegőből közvetlenül a vízbe merülni. Könnyedén kibírja 2 percig is a víz alatt, táplálékát is odalent fogyasztja el. Tápláléka főként állati eredetű. Édes vízű tavakon vízirovarokkal és azok lárváival, rákokkal táplálkozik, tengereknél kis és közepes csigákat és kagylókat eszik. Ettől a tápláléktól húsa erősen halízű, keleten mégis tízezerszámra, hálókkal fogják be és viszik a piacra őket. A bizalmas és lármás csapatokban élő jegesrécéket a vadászok úgy csalják magukhoz, hogy a parton egy botra kötött fehér kendőt hagynak lobogni a szélben, ők pedig elbújnak.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tundra kicsi, sekély tavain költ, előszeretettel választ ki kisebb szigeteket. A költési időszak május végén, június elején kezdődik. Az udvarló gácsér hangjával csábítja a tojókat. A növényzet, sziklák közé elrejtve, növényi anyagokból építi és pehelytollakkal béleli a fészkét a tojó. A fészekalj 5-9 tojásból áll, melyen 24-26 napig kotlik. A fiókák 35 nap múlva már röpképessé válnak, a récék között a leggyorsabban. A fiókák kikelése után a tojó néha komoly harcokat vív a halfarkasokkal és a nagy termetű sirályokkal utódaiért. A kikelés utáni első napokban a fiókák a tavakon maradnak. Amikor elkezdenek repülni, anyjuk a folyókon vagy patakokon lefelé a tengerhez vezeti őket.

Fészke, tojásokkal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]