Jean-François Millet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-François Millet
Jean-FrancoisMillet(Nadar).jpg
Született
1814. október 4.
Elhunyt
1875. január 20. (60 évesen)
Barbizon
Foglalkozása juhpásztor
festő

Jean-François Millet weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Millet témájú médiaállományokat.
Magvető (1850)
Kalászszedők (1857)
Angelus (1859)

Jean-François Millet (Gruchy, 1814. október 4.Barbizon, 1875. január 20.) francia festőművész, a 19. századi realizmus nagy mestere. A barbizoni iskola csoportjában ő az emberfestő, aki a 19. századi hagyományos francia paraszti élet mindennapjainak megörökítője. Elkapta még a nagy változások előtti pillanatokat, nagyra becsülték ezért művész utódai, köztük Vincent van Gogh, majd Salvador Dalí lelkesedtek érte. Saját tájképfestészetével is új szemléletet adott, mindig úgy fessen a művész, hogy lássa azokat az embereket, akik a tájhoz tartoznak, vagy nézik azt a tájat. Millet számára a szépen megművelt föld éppen olyan megnyugtató és derűs látvány volt, mint a vadon nőtt erdő, mező, virág vagy a tenger.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Normandiai parasztcsaládból származott. Tehetsége lassan bontakozott ki, hosszas útkeresés jellemezte. Cherbourgban egy Lucine-Théophile Langlois nevű Antoine-Jean Gros-tanítványnál tanult 1837-ben. Később egy rövid ideig Paul Delaroche[1]-nál tanult Párizsban. Sokáig műkereskedőknek festett képeket Jean-Antoine Watteau és François Boucher stílusában, holott a Louvre-ban Nicolas Poussin alkotásaiért lelkesedett. A párizsi Salonban 1840-ben állított ki egy portrét, s még később is kísérletezett.[2] 1849-től a barbizoni festői csoportosuláshoz csatlakozott. Különösen Daumier volt rá hatással, s jó barátja volt a barbizoni iskola vezető mestere Théodore Rousseau. Rousseau és Millet egymás melletti házban laktak, Rousseau jobb anyagi helyzetben volt, s olykor kisegítette festőbarátját. Millet, a földműves fia Barbizonban is mint paraszt élt, kék blúzban, szalmakalappal, facipőben járt. Millet Barbizonban megtalálta saját hangját, s termékeny alkotónak bizonyult, de a siker csak közvetlenül halála után érte el. Angelus c. festményét ő még csak 2500 frankért tudta eladni, de egy 1889-es árverésen már 800 000 frankot adott érte egy gyűjtő, Chauchard, aki azt gyűjteményével együtt a Louvre-nak hagyományozta.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1848-as forradalmak Millet figyelmét a dolgozó, küszködő parasztokra összpontosítja, akiknek nehéz, egyhangú életét örökíti meg képei hosszú sorában. Három legismertebb képe a Kalászszedők, a Magvető és az Angelus című. Mindhárom kép szereplői elnehezült, munkába tört, szomorú, lehajtott fejű, alázatos emberek. Ugyanekkor a magvető és a kalászszedő asszonyok természetes, megszokott munkamozdulatai, s az Angelus két alakjának együttes imádsága az étkezés megkezdése előtt az emberi méltóságot is sugározzák. Millet alakjainak plasztikus ábrázolásával, néha szoborszerű megjelenítésével és a fényhatásokkal tudta szereplőit felmagasztosítani. Angelus mindkét alakját elölről világítja meg a fény. 1935-ben Millet Angelus című képét Salvador Dalí szürrealista módon dolgozta fel.

Millet számára a tájban mindig az ember a legfontosabb, festményeinek tárgya leggyakrabban a paraszti munka. A dolgok vidám oldalát nem látja, csak a csönd és a némaság, a kevés szavúság ragadja meg. Azt mondja, hogy a legvidámabb, amit ismer az a csönd és a némaság, amelyet annyira élvez az ember az erdőben és a megművelt földeken. Igen, tehát az emberek által teremtett civilizált környezet szépségére is felhívja a figyelmet, s bizony mindez sok fáradtságos munka eredménye, keményen meg kell érte küzdeni, innen van talán Millet szereplőinek pesszimizmusa. Kortársa, Charles Baudelaire élesen kritizálta Millet pesszimizmusát, többek közt ezt mondta Millet szereplőiről: „Parasztfiguráinál úgy fitogtatja sötét és elvadult pesszimizmusát, hogy az ember már dühbe gurul. Mintha azt mondanák: mi vagyunk a világ számkivetettjei, mi vagyunk az egyedüliek, akik munkánk révén hasznot hajtunk.”[3]

Millet a relatíve autentikus kritikák hatására sem hátrál meg, tudatosan nem megy vissza szalonfestőnek, kitart saját útkeresése mellett éppen úgy, mint művésztársai ott barbizoni csoportban. Csak a saját maga által érzékelt világot ábrázolja, a természet és az ember mindig összekapcsolódik festészetében, ezt mondja erről festőtársainak:

„Amikor valamit le akartok festeni, legyen az akár ház, akár erdő, mező, az ég vagy a tenger, akkor gondoljatok arra, aki benne lakik, vagy aki nézi. Megszólal majd bennetek egy hang, amely a családjáról, az elfoglaltságairól, a munkájáról fog beszélni, és elvezet benneteket az emberiséghez. Tájképet festve az emberre fogtok gondolni, az embert festve pedig az őt körülvevő tájra.”[4]

A barbizoni tájképfestők közt Millet volt az emberfestő, de ő is festett természetesen tájképeket is az ő sajátosan realista szellemében. Millet és a többi barbizoni nagy hatással volt a kortársakra, a modern festészeti irányzatok kibontakozására, az ő példájukon felbuzdulva utazott Franciaországba festeni a magyar Paál László. Munkácsy Mihály is szívesen festett Barbizonban, bár nem tartozott a barbizoniak közé.

Millet a francia paraszti társadalom egyedi megörökítésének nagy mestere, nagyra becsülték mind a francia, mind az egész művelt világ tudós- és művész egyéniségei, az posztimpresszionista párizsi festő, Vincent van Gogh lelkesedett érte. Millet festészete segített neki megérteni a francia vidéket, amelyet mindketten annyira szerettek, s olyan szorgalmasan megörökítettek az utókor számára, hiszen a hagyományos paraszti társadalmat látták ők még, miközben a városok iparosodtak és duzzadtak, s előtérbe került a polgári életforma. Közvetlenül a mezőgazdasági munkafolyamatokat igazából majd csak a XX. században alakítja át a gépesítés, de akkor sem egy csapásra, csak lassan, fokozatosan, a XX. század utolsó évtizedeire lett teljesen általános a parasztgazdaságok gépesítése, s fogyatkozott meg számottevő mértékben a földeken dolgozók száma.

Kevésbé ismert Millet portréfestészete. Modelljei saját családjának tagjaiból kerültek ki, ők Cherburg kispolgárai. Őszinteségük, egyszerűségük egyedülálló a korszak portréi közt.[5] Közismert, hogy csak a gazdagabb emberek tudták elkészíttetni portréikat híres festőkkel, s bizony a festők (anyagi okok miatt is) bőségesen vállaltak portréfestést.

Stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koloritja visszafogott, alakjai szoborszerűen plasztikusok, ezáltal válnak parasztjai szinte mitikus alakokká, akik ugyanakkor nem kiemelkednek egymás közül és a természetből, hanem egybeolvadnak a természettel.

Ismertebb műveiből[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tavasz, 1868-1873
  • Armand Ono portréja, férfi pipával (Portrait d'Armand Ono, l’homme à la pipe, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Pauline Ono portréja, a művész felesége (Portrait de Pauline Ono, femme de l’artiste, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Fekvő női akt (Femme nue couchée, 1845) Musée d’Orsay, Párizs
  • A Castel Vendon szikla (Le rocher du Castel Vendon, 1848) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Kubikusok (Les deux bêcheurs) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pelyvarázó (Un Vanneur, 1848) Musée d’Orsay, Párizs
  • Magvető (Le Semeur, 1850-51) Museum of Fine Arts, Boston
  • Indulás a munkába (Le départ pour le travail, 1851) magángyűjtemény
  • Parasztasszony a kemencénél (Paysanne enfournant son pain, 1855) Museum Kröller-Müller, Otterlo
  • Kalászszedők (Les Glaneuses, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Anyai gondoskodás (La Précaution maternelle, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Angelus (L’Angélus, 1857-59) (Musée d’Orsay, Párizs)
  • Krumpliültetők (Les Planteurs de pommes de terre, 1861-62) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pásztorlány nyájjal (Bergère avec son troupeau, 1863) Musée d’Orsay, Párizs
  • Delelés (La Méridienne, 1866) Museum of Fine Arts, Boston
  • Tavasz (Le Printemps, 1868-1873) Musée d’Orsay, Párizs
  • Sziklafalak Gréville-nél (Les Falaises de Gréville, 1871-72) Albright-Knox Art Gallery, Buffalo
  • A gréville-i templom (L’Église de Gréville, 1871-74) Musée d’Orsay, Párizs
  • Margarétacsokor (Le Bouquet de marguerites, 1871-74) Musée du Louvre, Párizs

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Epilógus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Utaltunk már arra, hogy Salvador Dalí szürrealista stílusban megfestette Millet Angelusát, munkáinak utóélete és nagy sikere már halála után közvetlenül megkezdődött, nagy hatással volt Millet mind a francia, mind a német naturalistákra, s majd az impresszionistákra is. Millet 1866-ban festett Delelés (=La méridienne ;=Noonday Rest) c. művét Millet nyomán megrajzolta már 1875-ben John Singer Sargen, majd megfestette 1890-ben impresszionista/és vagy expresszionista stílusban Vincent van Gogh.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Delaroche is Gros-tanítvány volt egy ideig.
  2. Áldozat Oánnak ; Oedipus ; Babyloni zsidók c. képeivel.
  3. A rokokótól 1900-ig i.m. 189. o.
  4. A rokokótól 1900-ig. i.m. 189-190. o.
  5. A rokokótól 1900-ig i.m. 190. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon /szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor, 1926. Millet szócikkét ld. 504. o.
  • Művészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.
  • Encyclopédie alphabétique Larousse-Omnis. Paris : Libraire Larousse, 1977. Millet szócikkét ld. 1225. o. ISBN 2-03-020125-1
  • A művészet története. (Historia del’arte. Magy. vált. főszerk. Aradi Nóra. 8.) [köt.] A rokokótól 1900-ig. ([Közrem.] Gellér Katalin). Budapest : Corvina, 1989. 300 o. ISBN 963-13-2815-5 Millet ld. 189-190., 192-193. o.
  • Millet, André Fermigier, 1979, SKIRA, Genf

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Millet témájú médiaállományokat.