Jean-François Marmontel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-François Marmontel
Jean-François Marmontel.jpg
Született
1723. július 11.
Elhunyt
1799. december 31. (76 évesen)
Foglalkozása filozófus
politikus
újságíró
költő
történész
szerző
drámaíró
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Marmontel témájú médiaállományokat.
Jean-François Marmontel

Jean-François Marmontel (Bort-les-Orgues, 1723. július 11.Abloville, 1799. december 31.): francia történész és író, az enciklopédista mozgalom tagja.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegény családba született. A jezsuitáknál tanult Mauriacban, majd Clermont-ban és Toulouse-ban. 1745-ben Voltaire tanácsára, irodalmi sikerek reményében Párizsba utazott. 1748 és 1753 között sikeres tragédiákat írt, amelyek ugyan mérsékelt sikert arattak a színpadon, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy Marmontel bekerüljön az irodalmi körökbe.

Az Encyclopédie-ba jelentős kritikai erőt és rálátást tanúsító cikksorozatot írt, ami gyűjteményes formában Elements de Litterature címen a francia klasszikusok között is megállja a helyét. Számos vígoperát is írt. A Gluck-Piccinni vitában Piccini lelkes híve volt, akit a Didon (1783) és a Penelope (1785) című műveiben is támogatott.

1758-ban elnyerte Madame de Pompadour pártfogását, aki közszolgálati állást szerzett a számára, valamint szerkeszthette a Le Mercure című hivatalos folyóiratot, ebben indította útjára 1761-ben Contes moraux (Erkölcsi mesék) című híres sorozatát. Ezeknek a történeteknek egyrészt páratlanul kicsiszolt a stílusuk, de főként a XV. Lajos uralkodása alatti francia társadalomról készült bájos grafikák és képek elévülhetetlen érdemei voltak. A szerző egy szatíra miatt rövidebb ideig a Bastilleba került.

1763-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Az 1767-ben megjelent Bélisaire című románca vallási türelemről szóló fejezete miatt vált jelentőssé, ami a Sorbonne cenzúráját és a párizsi érsek figyelmét is magára vonta. Marmontel a Les Incas (1778) című munkájában vágott vissza, amelyben az amerikai spanyol kegyetlenségeket a megszállók vallási fanatizmusára vezette vissza.

Megkapta Franciaország történésze (1771), az Akadémia titkára (1783) és a Lycée történész professzora címeket (1786).

A francia forradalom szegénységbe taszította. A jakobinus terror ideje alatt visszatért Évreux-be, majd nem sokkal később egy villában rejtőzött el Ablonville-ben. Itt írta az 1804-ben, négy kötetben megjelent Memoires d'un pere című munkáját, ami egy festői visszatekintés volt életére. A portrék gyűjteménye két fontos uralkodói periódus irodalomtörténetét ölelték fel egészen a több, mint fél évszázaddal azelőtt Clermont-ban megismert nagytiszteletű Jean Baptiste Massillon-tól Mirabeau-ig. A könyvet névlegesen gyermekei okulásának céljával írta, saját gyermekkoráról is tartalmaz egy tökéletesen kimunkált képet.

1797-ben egy rövid párizsi tartózkodást követően, miután a Conseil des Anciens címre megválasztották, Abloville-ben halt meg.

Marmontel több alkalommal is Madame Geoffrin házában lakott és rendszeresen jelen volt a művészek számára rendezett híres vacsorákon, örömmel látták mindenhol, ahol az enciklopédisták megfordultak. Ezek az események nagyszerű alkalmaknak bizonyultak portréi megtervezéséhez.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Munkáinak jelentős részét magyarra is lefordították.

Tragédiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Denys le Tyran (1748),
  • Aristomene (1749),
  • Cleopâtre (1750),
  • Heraclides (1752),
  • Egyptus (1753).

Vígoperák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A legjobbnak tartott vígoperái: Sylvain (1770), Zémire et Azore (1771).

Történészként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1788-ban egy csekély értékkel bíró művet írt a kormányzás történetéről.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]