Jean-François Copé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-François Copé
UMP regional elections Paris 2010-01-21 n2 (cropped).jpg
Jean-François Copé 2010. január 21-én
Az UMP elnöke
Hivatali idő
2012. november 19.2014. június 15.
Előd Nicolas Sarkozy
Utód Alain Juppé, Jean-Pierre Raffarin és François Fillon
Meaux polgármestere
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2005. december 1.
Előd Ange Anziani
Hivatali idő
1995. június 19.2002. június 20.
Előd Jean Lion
Utód Ange Anziani
Az UMP főtitkára
Hivatali idő
2010. november 17.2012. november 19.
Előd Xavier Bertrand
Utód Michèle Tabarot
A francia nemzetgyűlésben az UMP képviselőcsoport elnöke
Hivatali idő
2007. június 27.2010. november 23.
Előd Bernard Accoyer
Utód Christian Jacob
A francia kormány szóvivője
Hivatali idő
2002. május 7.2007. május 15.
Előd Catherine Trautmann
Utód Christine Albanel
Franciaország költségvetési miniszterhelyettese
Hivatali idő
2004. november 29.2007. május 15.
Előd Dominique Bussereau
Utód Éric Woerth
Franciaország parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkára
Hivatali idő
2002. május 7.2004. március 30.
Előd Jean-Jack Queyranne
Utód Henri Cuq

Született 1964. május 5. (50 éves)
Boulogne-Billancourt
Párt UMP

Foglalkozás ügyvéd, főtisztviselő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Copé témájú médiaállományokat.

Jean-François Copé (Boulogne-Billancourt, 1964. május 5. –) francia politikus, 1995–2002 között és 2005 óta a Seine-et-Marne megyei Meaux (ejtsd: ) város polgármestere, parlamenti képviselő, 2010-től 2012-ig a nagy, jobboldali UMP párt főtitkára és 2012-től 2014-ig elnöke.

Családja, magánéléte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anyja algériai zsidó származású. Apai ágon nagyapja, Marcu Hirs Copelovici Jászvásárban, besszarábiai zsidó családban született orvos, aki 1926-ban Párizsba menekült az antiszemitizmus elől, felvette a Marcel Copé nevet és feleségül vette Gisèle Lazerovici könyvelőt.[1] 1943-ban két gyerekükkel együtt elkerülték a zsidók összegyűjtését a Creuse megyei Aubusson városban egy francia család segítségével (M. és Mme Léonlefranc), akik ezért később Világ Igaza kitüntetésben részesültek.[2] Ez az esemény – Jean-François Copé szerint – az egyik fő indok, amiért politikus akart lenni.[3]

1991-ben összeházasodott Valérie Ducuing-nel, két fiuk és egy lányuk született. 2007-ben elváltak. 2010-ben megszületett Copé második lánya az algériai kabil származású Nadia Hamamától, akivel 2011-ben, Meaux-ban összeházasodott.[4]

„Nem gyakorló zsidónak” tartja magát és „ügyel arra, hogy világi hatóságnak maradjon a képviselője”: „Az én közösségem a nemzeti közösség.”[5]

Szakmai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean-François Copé 1987-ben belépett az ENA-ba (École nationale d'administration)[6]. 1989-től 1991-ig a Caisse des dépôts et consignations és a Crédit local de France állami pénzügyi intézeteknél vezetői állásokat töltött be, 1991-től 1993-ig közgazdaságot és helyhatósági pénzügyet tanított a párizsi Institut d'études politiques-ben, majd 1997-től 2002-ig a Paris-VIII egyetemen.

2007-ben – volt miniszterként – vizsga nélkül ügyvédi címet kapott [7] és részmunkaidőben kezdett dolgozni havi 20 ezer euróért[8] az egyik legnagyobb francia üzleti jogra szakosodott ügyvédi irodánál, a Gide Loyrette Nouelnél[9], amelyik például a Gaz de France és a Suez társaságok összeolvadása ügyében segítette tanácsaival a francia államot.[10] 2010-ben, az UMP főtitkárává való kinevezése alkalmából kijelentette, hogy már nem dolgozik annál az irodánál, de folytatja „magántanácsadói” tevékenységét.[11]

Politikai pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean-François Copé 1993-ban tagja lett annak a közgazdasági agytrösztnek, amit Jacques Chirac párizsi polgármester és RPR-pártelnök kérésére állított Nicolas Sarkozy pénzügyminiszter és kormányszóvivő, és a Balladur-kormányban Roger Romani, az Algériából menekült európaiakért (rapatriés) felelős miniszterhelyettes kabinetfőnöke lett. 1995-ben a két jobboldali köztársasági elnökjelölt közül nem Édouard Balladur kormányfőt támogatta, hanem Chiracot,[12] és ennek a győzelme után Alain Juppé RPR-pártelnök és miniszterelnök közeli munkatársaihoz tartozott („task force Juppé”) és a párton belül különböző funkciókat látott el. Ebben az évben a Seine-et-Marne-i Meaux polgármestere lett, ahol a városfelújításon és a közbiztonságon alapuló programjának megfelelően a későbbiekben több régi lakótornyot bontatott le a társadalmi keveredés jegyében[13] és széles videókamera-hálózatot építtetett a bűnügyi statisztikák javítása érdekében.[14]

Még 1995-ben a fiatalság- és sportminiszterré kinevezett Guy Drut helyére választották parlamenti képviselővé a Seine-et-Marne megyében. Ő volt a legfiatalabb képviselő a parlamentben az 1997-es parlamenti választásokig, amikor veszített a baloldallal szemben. 2002-ben újra képviselővé választották és 2004-ig az első és a második Raffarin[15]-kormányban a parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkár, egyben kormányszóvivő is volt. 2004-től a harmadik Raffarin-kormányban és majd a de Villepin-kormányban is költségvetési miniszterhelyettes volt és kormányszóvivő maradt. 2005-ben a Le Canard enchaîné szatirikus újság kétségbe vonta jogosultságát Párizs leggazdagabb, 16. kerületében levő 230 m²-es szolgálati lakására, mert nem csak nagyobb a miniszteri utasításokban megengedett 120–140 m²-nél, hanem szabályba ütköző az is, hogy tulajdonában van már egy párizsi lakás. Ezt Copé azzal magyarázta, hogy munkálatokat végeznek magánlakásában[16] és terhes feleségével együtt csak a szülés után költöznek oda. Emiatt és Hervé Gaymard pénzügyminiszter hasonló ügye miatt Jean-Pierre Raffarin kormányfő új szabályokat vezetett be ezen a téren.

2006-ban „0% csipkelődő félmondatok, 100% gondolatok megvitatása” jeligével alapította a „Génération France.fr” (Franciaország.fr nemzedék) nevű saját politikai klubját,[17] aminek középpontjában áll a nemzeti önazonosság, a sokféleségek együttélése és a köztársasági társadalmi szerződés. 2007-ben Nicolas Sarkozy elnökké választása és a parlamenti választások után az UMP képviselőcsoport elnökévé választották, és megbízást kapott François Fillon kormányfőtől a parlamenti munka modernizálására. Csoportelnöki funkciójában éles kritikával illették egyes UMP képviselők, például a bíróságok átcsoportosítása ügyében,[18] de hamarosan a kormánypárt erős emberének bizonyult, aki a képviselők és a kormányzat között közvetít, ugyanakkor nem habozik néha elhatárolódni a kormánytól.[19] 2008-ban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök javasolta a reklámok megszüntetését az állami médiákban és ennek a kivitelezését kidolgozó „Új köztelevízióért” bizottságnak Copé lett az elnöke. 2010-ben a munkaügyi és egészségügyi miniszterré lett Xavier Bertrand helyére UMP-főtitkárrá nevezték ki.

2012 augusztusában, Nicolas Sarkozy politikai visszavonulása után Jean-François Copé bejelentette pártelnöki jelöltségét a közvélemény-kutatások szerint sokkal esélyesebbnek tűnő François Fillon előző kormányfővel szemben. A zárt közösségeknek (communautarisme) és a segélyezett életmódnak szerinte segítő baloldali PC-nyelvezet ellen a „komplexus nélküli jobboldal” (droite décomplexée) címet vállalta,[20] és szeptemberben a „fehérellenes rasszizmus” fejlődéséről tett kijelentései vitát kavartak a francia médiában.[21] Novemberben pártelnökké választották az UMP tagok 0,03%-os szavazatelőnnyel, François Fillon pedig kilátásba helyezte a rendkívül szoros eredmény bírósági felülvizsgálatát.[22][23] Sikerült végül is megállapodniuk 2013 szeptemberére tervezett újabb pártelnöki választásról, amennyiben ezt jóváhagyják a párttagok, de 2013. június 30-án nagy többséggel elutasították az új elnökválasztást a párt belső szavazásában és így Copé pártelnök maradt: elemzők szerint az UMP-tagok minél hamarabb akartak véget vetni a belső ellenségeskedésnek, ráadásul Fillon közben mást célt tűzött ki maga elé, mivel valószínű lett, bár Sarkozy politikai visszatérése sem kizárt, hogy jó esélye lesz abban az előválasztásban (primaire), ami eldönti az UMP-jelölt személyét a 2017-ben esedékes köztársasági elnöki választásra.[24]

2014 februárjában a Le Point hetilap azzal vádolta a Bygmalion társaság Copéval jó barátságban levő vezetőit, hogy egyes rendezvényeket túlszámláztak az UMP-nek,[25] amire azzal válaszolt májusban a Bygmalion ügyvédje, hogy az UMP vezetősége kényszerítette őket arra, hogy 2012-ben a párt belső rendezvényeinek számolják el Nicolas Sarkozy egyes kampányrendezvényeit, nehogy az elnöki kampány túllépje a megengedett költségkeretet.[26] Copé kénytelen volt lemondani az UMP elnökségéről és az UMP vezetősége úgy döntött, hogy június 15-től az októberi pártkongresszusig Alain Juppé, Jean-Pierre Raffarin és François Fillon volt miniszterelnökökből álló testület vezeti a pártot.[27]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. de Royer, Solenn. Copé, l'homme pressé (francia nyelven). l'Archipel, 118-127. o (2010) 
  2. Quiconque sauve une vie sauve l’Univers tout entier (francia nyelven). Conseil représentatif des institutions juives de France, 2012. január 17
  3. Copé, Jean-François. Un député, ça compte énormément ! : Quand le parlement s'éveille (francia nyelven). Albin Michel (2009) 
  4. Nadia Copé : un visage souvent présent dans le sillage de son mari (francia nyelven), 2012. november 19
  5. Tribune juive (France), 2002. február 15. (franciául)
  6. École nationale d'administration (angol nyelven): az ENA leírása
  7. De ministre à avocat sans formation”, Le Figaro / AFP, 2012. április 4. (francia nyelvű) 
  8. Mathilde Mathieu, Michaël Hajdenberg. „Jean-François Copé veut se payer Martin Hirsch”, Mediapart, 2010. november 5. (francia nyelvű)  (fizetős elérés)
  9. Gide Loyrette Nouel (francia nyelven): az ügyvédi iroda weboldala
  10. Jean-François Copé intègre le cabinet d'avocats Gide Loyrette et Nouel”, Capital, 2007. szeptember 13. (francia nyelvű) 
  11. Copé abandonne son activité d'avocat”, Le Figaro / AFP (francia nyelvű) 
  12. Bruno Jeudy. „Itinéraire d'un enfant gâté et ambitieux”, Le Figaro, 2010. január 11. (francia nyelvű) 
  13. Démolition des tours de Meaux (francia nyelven). seine-et-marne.evous.fr, 2011. június 19
  14. La sécurité pour tous les Meldois (francia nyelven). ville-meaux.fr
  15. Raffarin, Jean-Pierre (francia nyelven) a francia szenátus weboldalán
  16. Copé toujours sous le feu du Canard Enchaîné”, L'Expansion, 2005. március 9. (francia nyelvű) 
  17. Génération France.fr weboldala (franciául)
  18. Le Nouvel Observateur, 2007. november 12. (franciául)
  19. Frédéric Dumoulin: En quelques mois, Copé est devenu l'un des hommes forts de la majorité (francia nyelven). AFP, 2008. április 17. [2008. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva].
  20. Alexandre Lemarié, Patrick Roger. „Copé annonce sa candidature à la présidence de l'UMP, les hostilités sont ouvertes”, Le Monde, 2012. augusztus 26. (francia nyelvű) 
  21. «Racisme anti-blanc» : Copé persiste et signe”, Libération, 2012. szeptember 27. (francia nyelvű) 
  22. Alain Juppé közvetít a francia jobboldal vezető posztjáért folyó harcban. hir3.hu / MTI, 2012. november 22
  23. A frakció is szakadt a francia jobboldali pártháborúban. stop.hu / MTI, 2012. november 27
  24. Vote UMP: Copé reste président jusqu’à novembre 2015”, Libération, 2013. június 30. (francia nyelvű)  [„UMP-szavazás: Copé 2015. novemberig elnök marad”]
  25. Mélanie Delattre, Christophe Labbé. „Affaire Copé : des copinages qui coûtent cher à l'UMP”, Le Point, 2014. február 27.. ISSN 0242-6005 (francia nyelvű)  [„Copé-ügy: az UMP-nek sokba kerülő gyanús barátságok”]
  26. Bygmalion met en cause l'UMP et les comptes de campagne de Sarkozy”, Le Monde, 2014. május 26. (francia nyelvű)  [„A Bygmalion felelőssé teszi az UMP-t és Sarkozy kampányköltségeit”]
  27. Le jour où Jean-François Copé a quitté la tête de l'UMP”, Le Monde, 2014. május 27. (francia nyelvű)  [„Az a bizonyos nap, amikor Copé elhagyta az UMP elnökségét”]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jean-François Copé című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jean-François Copé könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2006: Promis, j'arrête la langue de bois. Hachette Littératures. ISBN 978-2-01-235943-7.
  • 2007, Sylvie Goulard-ral, Muriel Humbertjeannal és Gérard Le Gall-lal: L'état de l'opinion. TNS-SOFRES. Le Seuil. ISBN 978-2020925907.
  • 2009: Un député, ça compte énormément ! : Quand le parlement s'éveille. Albin Michel. ISBN 978-2226189943
  • 2012: Manifeste pour une droite décomplexée. Fayard. ISBN 978-2213671796.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]