Japánakác

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Japánakác
Japánakác
Japánakác
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Hüvelyesek (Fabales)
Család: Pillangósvirágúak (Fabaceae)
Alcsalád: Faboideae
Nemzetség-
csoport
:
Sophoreae
Nemzetség: Styphnolobium
Faj: S. japonicum
Tudományos név
Styphnolobium japonicum
(L.) Schott[1][2]
Szinonimák
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Japánakác témájú médiaállományokat.

A japánakác vagy kínai pagodafa (Sophora japonica vagy Styphnolobium japonicum) a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó, lombhullató fafaj. Páratlanul szárnyasan összetett leveleit 7-19 ovális vagy elliptikus levélke alkotja, a rügyek mellett két pálhatövissel. Pillangós, 2 cm hosszú virágai elágazó, lecsüngő fürtvirágzatot alkotnak, melyekből lapos, fényes, cikkes hüvelytermés fejlődik. Lombkoronája gömb alakú, magassága általában 10–20 m közötti, halványsárga virágzatáért ültetik. A tizenöt évet megért példányok kezdenek virágozni.

Nevével ellentétben Koreában és Kínában őshonos. Elterjesztették Dél-Afrikában, Európában és Észak-Amerikában is, gyakori díszfa.

Gyógyhatása [szerkesztés]

Hatóanyagai a főleg a kéregben és a magokban megtalálható lektinek, és a virágban lévő illóolaj. Túlzott gyomorsavtermelés ellen használják, a homeopátiában hasmenés, migrén és arcidegzsába kezelésére is alkalmazzák. A lektinek fogyasztása súlyos mérgezéseket is okozhat. A kínai gyógyászat 50 alapvető gyógynövénye között tartják számon, huái (槐), huái shù (槐树) vagy huái huā (槐花) néven.[3]

A Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium udvarán található egy hatalmas, több száz éves példány.

Források [szerkesztés]

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. Styphnolobium japonicum information from NPGS/GRIN. USDA. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  2. ^ a b c d Styphnolobium japonicum - ILDIS LegumeWeb. (Hozzáférés: 2008. február 19.)
  3. Wong, Ming (1976). La Médecine chinoise par les plantes. Le Corps a Vivre series. Éditions Tchou.