Jakusics György
| Jakusics György | |||||
| Szerém, Veszprém, majd Veszprém püspöke | |||||
| Született | 1609 Pruszka | ||||
| Elhunyt | 1647. november 21. (38 évesen) Eger | ||||
| Felekezet | római katolikus egyház | ||||
| Püspökségi ideje 1635 – 1637. május 2. (Szerém) | |||||
| Püspökségi ideje 1637. május 2. – 1642. november 21. (Veszprém) | |||||
| Püspökségi ideje 1642. november 21. – 1647. november 21. (Eger) | |||||
| Jakusics György a Catholic Hierarchy-n | |||||
Gróf orbovai Jakusics György, más írásmóddal Jakusith (Pruszka, Trencsén vármegye, 1609 – Eger, 1647. november 21.) magyar katolikus főpap, egyházi rangjaiból kifolyólag Veszprém, Heves és Külső-Szolnok vármegye örökös főispánja.
Élete[szerkesztés]
Ifjúsága[szerkesztés]
Apja Jakusics András, anyja Thurzó Judit (Thurzó György nádor leánya). Prágában tért át a katolikus hitre 16 éves korában. Megtérése előtt a körmöcbányai és a boroszlói evangélikus iskolákban tanult. 1630. október 2-án felvették a Collegium Germanicum Hungaricumba.[1] Papnövendékként Rómába ment, ahol csak az erkölcsteológiát végezte el.
Egyházi pályán[szerkesztés]
Pázmány Péter bíboros 1632-ben szentelte pappá Rómában, akinek közbenjárására VIII. Orbán pápa kamarása lett[2] és magánkápolna felállításához kapott engedélyt. Hazatérve Magyarországra esztergomi kanonokká és préposttá nevezték ki.[1] 1633. október 4-étől óbudai prépost, 1634-től esztergomi érseki helynök. 1635-től szerémi választott püspök, október 20-ától pedig pozsonyi prépost; ekkor ajándékozta Vereb és Pázmánd birtokait a komáromi jezsuitáknak (1637. április 3.). 1637. január 7-én a pázmányi reform szellemében a pozsonyi főesperesség papjaival zsinatot tartott. III. Ferdinánd 1637. május 2-án veszprémi püspökké és örökös főispánná nevezte ki. 1638. február 14-én koronázta meg Pozsonyban III. Ferdinánd király feleségét, Mária Anna spanyol infánsnőtt (1606–1646) magyar királynévá.[3] 1642. november 21-étől egri megyés püspök, s mint ilyen Heves és Külső-Szolnok vármegye örökös főispánja is lett, valamint királyi tanácsos. 1646. április 23-án az ungvári templomban előtte esküdött meg és tett katolikus hitvallást 63 görögkeleti pap.[3]
A diplomata[szerkesztés]
Ferdinánd több alkalommal diplomáciai küldetéssel bízta meg. Mint a határvizsgáló bizottság tagja tárgyalt Zsigmond lengyel királlyal a lublói vár ügyében; továbbá követi tisztet töltött be a szlavóniai és horvátországi rendeknél.[4] 1638-ban részt vett nagyszombati zsinaton, ahol szorgalmazta az egyházmegye javadalmas apátjai és prépostjai helybenlakási kötelezettségének végrehajtását. 1639-ben a magyar püspöki kar megbízásából Rómába ment. Tárgyalásokat folytatott a hódoltsági területen lévő püspöki székek betöltésének főkegyúri kérdésében valamint sürgette püspöki kinevezésének pápai megerősítését is. A Propaganda Fidei kongregációtól pedig kapucinus misszionáriusokat és piaristákat kért, hogy a hívek lelkipásztori gondozását ellássák. Ekkor ismerkedett meg a Rómában kutató Inchofer Menyhért jezsuitával, s megígérte neki, hogy egyháztörténeti munkájának kiadását támogatni fogja. A pápai megerősítést nem tudta elérni, mivel ekkor tájt folyt a vita a főkegyúri jogról a Szentszék és a király között.[1] Megszerezte és Magyarországra hozta II. Szilveszter bullájának másolatát, mely a Szent Istvánnak adott kiváltságokat tartalmazza.[4]
Halála[szerkesztés]
38 éves korában halt meg Egerben 1647-ben. Saját kívánságára családi birtokán, Pruszkán temették el az általa 1647-ben építtetett és védőszentje tiszteletére avatott ferences templomban, melynek homlokzatára még életében e feliratot vésette: „Orate pro Georgio Jakusith Episcopo Vesprimiensi, qui mole peccatorum pressus hoc monasterium e fundamentis erexit Anno Domini MDCXLII.” (1642)[1]
Lásd még[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d vhf.hu[halott link] URL hozzáférés – 2009. február 28.
- ↑ mek.iif.hu Archiválva 2004. december 28-i dátummal a Wayback Machine-ben URL hozzáférés – 2009. február 28.
- ↑ a b Archivált másolat. [2004. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 28.)
- ↑ a b Diós István, dr.: Magyar katolikus lexikon. 5. köt., Szent István Kiadó, Budapest, 2000. 571. p.
| Előde: Lippay György |
|
Utóda: Bosnyák István |
| Előde: Lippay György |
|
Utóda: Kisdy Benedek |
