Jakob Michael Reinhold Lenz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jakob Michael Reinhold Lenz
JMRLenz rotate.jpg
Élete
Született 1751. január 12.(julián naptár szerint) illetve január 23. (Gergely-naptár szerint)
Seßwegen (ma Cēsvaine, Lettország)
Elhunyt 1792. május 24. (julián naptár szerint) illetve június 4. (gregorián naptár szerint) (41 évesen)
Moszkva
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza, dráma

Jakob Michael Reinhold Lenz (Seßwegen (ma Cēsvaine, Lettország) 1751. január 12. (julián naptár szerint) illetve január 23. (Gergely-naptár szerint); Moszkva 1792. május 24. (julián naptár szerint) illetve június 4. (gregorián naptár szerint) német író volt, a Sturm und Drang kiemelkedő szerzője.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

J. M. R. Lenz apja lelkész (1779-től Livland főhadbiztosa) Christian David Lenz (1720-1798) volt. Kilenc éves korában családjával Dorpatba költözött, apja itt kapott lelkészi állást. Első versét Der Versöhnungstod Jesu Christi (Jézus Krisztus kiengesztelő halála) 15 éves korában jelent meg. 1768-tól 1770-ig teológiát tanult először Dorpatban majd Königsbergben. Königsbergben Immanuel Kant előadásait is hallgatta, és az ő tanácsára olvasta Jean-Jacques Rousseau írásait. Elhanyagolta teológiai tanulmányait és inkább irodalommal foglalkozott. Első önálló kiadása egy költemény volt (Die Landplagen), amely 1769-ben jelent meg.

1771-ben felhagyott königsbergi egyetemi tanulmányaival és apja akarata ellenére, aki emiatt fiával megszakította a kapcsolatot, két kurlandi báró és tiszt Friedrich Georg von Kleist és Ernst Nikolaus von Kleist segédjeként Strasbourgba indult. Ott ismerkedett meg Johann Daniel Salzmannal, aki a Société de philosphie et de belles lettres nevű intellektuális kör központi alakja volt, és amelynek az ifjú Johann Wolfgang von Goethe is tagja volt, aki ezidőtájt szintén Strasbourgban tartózkodott. Lenz Johann Heinrich Junt-Stillinggel is kapcsolatba került. Goethe Lenz művészi példaképe lett, Goethén keresztül ismerkedett meg Johann Gottfried Herderrel és Johann Kaspar Lavaterrel, akikkel később levelezett. Lenz 1772-ben beleszeretett Friederike Brionba, Goethe korábbi szeretőjébe, de érzései viszonzatlanok maradtak.

Tanulmányi évek, utazások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Még ugyabban az évben munkaadóit követve Landauban, Fort Louisban és Weißenburgban vendégeskedett. 1773-ban visszatért Strasbourgba és újra elkezdett tanulni. 1774-ben feladta szolgálatát a Kleist testvéreknél és szabadfoglalkozású íróként élt, kenyerét tanárként kereste meg. Goethével jó barátokká váltak, közösen látogattak el Emmedingenbe, ahol Lenz húgát, Cornéliát és annak férjét Johann Georg Schlossert is bemutatta neki.

1776 áprilisában Lenz követte Goethét a weimari udvarba, ahol az udvar tagjai eleinte barátságosan fogadták, de már december elején Goethe egyetértésével kiutasította a herceg. A pontos háttár nem maradt ránk. Goethe, aki ezek után a személyes kapcsolatot is megszakította, csak halvány említést tett Lenz szamárságáról (Lenzens Eseley). Peter Hacks egy esszéjében arra következtet, hogy Goethe már 1776 áprilisában használta ezt a kifejezést Lenznek egy nem megfelelő társasági fellépése során, amely azonban messze nem adhatott elég okot Lenz kiutasítására. Valószínűleg az állhatott a kutasítás mögött, hogy Lenz tiszteletlenül viselkedett vagy közeledni próbált a hercegnőhöz, és a kiutasítás is valószínűleg Karl August akarata volt.

Lenz elmeállapotának fokozatos romlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lenz ezek után Emmendingenbe ment, ahol Cornelia és Johann Georg Schlosser fogadták be. Onnan több utatt tett Elzászba és Svájcba, többek között Laventerhez Zürichbe 1777 májusában. Ott érte húga, Cornélia halálának híre, amely sokkoló hírre visszatért Emmendingenbe. Egy újabb hosszabb lélegzetű Lavanternél tett látogatása után novemberben Christoph Kaufmannál tartózkodott Winterthurban, amikor elmeállapotának romlása nyilvánvalóvá vált. Kaufmann Lenzet 1778 januárjában Johann Friedrich Oberlin filantróphoz és lelkészhez küldte az elzászi Waldersbachba, ahol 1778. január 20-tól február 8-ig tartózkodott. Oberlin és felesége gondozása ellenére állapota rosszabbodott. Ezután Lenz visszatért Emmendingenbe, ahol egy cipésznél majd egy erdésznél szállásolták el.

Öccse, Karl 1779 júniusában elhozta Lenzet Hertingenből, ahol egy orvosnál kezeltette magát, és Rigába vitte, ahol apja időközben főhadbiztos lett. Itt azonban nem találta helyét. Sikertelenül pályázott az ottani gimnázium igazgatói posztjára, mert Herder megtagadta tőle egy erre vonatkozó ajánlólevél megírását. Szentpétervárott sem volt sikere, ahol 1780 februártól szeptemberig tartózkodott. Lenz ezek után egy dorpati birtokon volt gazdatiszt.

Fontosabb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Der Versöhnungstod Jesu Christi, költemény, 1766
  • Die Landplagen, verseposz, 1769
  • Der Hofmeister, oder Vorteile der Privaterziehung. Eine Komödie, dráma, 1774
  • Der neue Menoza, dráma, 1774
  • Anmerkungen übers Theater, értekezés, 1774
  • Meinungen eines Laien, den Geistlichen zugeeignet, 1775
  • Pandaemonium Germanicum, dráma, amelyet 1775-ben írt és 1819-ben posztumusz jelent meg
  • Die Soldaten. Eine Komödie, dráma, 1776
  • Die Freunde machen den Philosophen, dráma, 1776
  • Zerbin oder Die neuere Philosophie, novella, 1776
  • Der Landprediger, elbeszélés, 1777
  • Der Waldbruder, befejezetlen regény, posztumusz kiadás 1882-ben

Kiadások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Werke und Briefe. Három kötet, Sigrid Damm (szerk.), Insel Verlag, Leipzig; Hanser Verlag, München/Wien 1987, ISBN 3-446-14665-2
  • Werke. válogatta és kommentálta Karin Lauer, Hanser Verlag, München/Wien 1992, ISBN 3-446-16338-7
  • Werke. válogatta és szerkesztette Friedrich Voit, Reclam Verlag, Stuttgart 1997, ISBN 3-15-008755-4
  • Werke. A szerző életében önállóan megjelent első kiadások fakszimile kiadása. Christoph Weiß (Szerk.) Tizenkét kötet, Röhrig Verlag, St. Ingbert 2001, ISBN 3-86110-071-1
  • Moskauer Schriften und Briefe. kommentálta és szerkesztette Heribert Tommek, két kötet, Weidler-Verlag, Berlin 2007, ISBN 978-3-89693-486-4

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mathias Bertram: Jakob Michael Reinhold Lenz als Lyriker. Röhrig Verlag, St. Ingbert 1994.
  • Sigrid Damm: Vögel, die verkünden Land. Das Leben des Jakob Michael Reinhold Lenz. Aufbau-Verlag, Berlin und Weimar 1985 (Utánnyomás: Insel Verlag, Frankfurt am Main 1992, ISBN 3-458-33099-2)
  • Peter Hacks: Lenzens Eseley in Transatlantik Nr.8/1990, 37-42 o., ISSN 0720-0811
  • Gert Hofmann: Die Rückkehr des verlorenen Michael Reinhold Lenz nach Riga, 1981
  • Curt Hohoff: J. M. R. Lenz. Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 1977, ISBN 3-499-50259-3 (életrajz, kissé elavult)
  • Matthias Luserke: Jakob Michael Reinhold Lenz: Der Hofmeister - Der neue Menoza - Die Soldaten, W. Fink, München 1993, ISBN 3-8252-1728-0
  • Andreas Meier: Jakob Michael Reinhold Lenz: Vom Sturm und Drang zur Moderne. Universitätsverlag C. Winter, Heidelberg 2001, ISBN 3-8253-1238-0
  • Lenz-Jahrbuch. Sturm-und-Drang-Studien. Röhrig Verlag, St. Ingbert
  • Peter Schneider: Lenz. Eine Erzählung. (= Rotbuch; 104). Rotbuch, Berlin 1973 u.ö.
  • Johannes Schnurr: Begehren und lyrische Potentialität. Eine Untersuchung des „Konkupiscenz“-Begriffs in J. M. R. Lenz’ „Philosophischen Vorlesungen für empfindsame Seelen“ in Hinsicht auf seine Lyrik. Exemplarisch vorgenommen an dem Gedicht „An den Geist“, Königshausen & Neumann, Würzburg 2001, ISBN 3-8260-2140-1
  • Georg-Michael Schulz: J.M.R: Lenz. Reclam, Ditzingen 2001. ISBN 978-3-150-17629-0.
  • Franz Werner: Bettelnder Dichter oder dichtender Bauer. „Der Landprediger“ von J. M. R. Lenz − eine literarische Folge seiner Verbannung aus Weimar?, Heidelberg 2009. ISBN 3-86809-010-X
  • Hans-Gerd Winter: Jakob Michael Reinhold Lenz. (= Sammlung Metzler; Bd. 233). 2., átdolgozott és aktualizált kiadás. Metzler, Stuttgart und Weimar 2000, ISBN 3-476-12233-6.