Jakiv Fedorovics Holovackij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Jakiv Fedorovics Holovackij (ukrán betűkkel: Яків Федорович Головацький; Csepel, 1814. október 17. – Vilna, ma Vilniusz, 1888. május 13..) ruszinukrán nyelvész, etnográfus, folklorista, költő, pap és pedagógus.

Életrajzi adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1814. október 29-én Galíciában, a mai Ukrajna területén, a Brodi környéki Csepel faluban született. Apja, a mikolajivi születásü Teodor atya volt. Mikolajivből származott Holovackijék egész családja.

1831-ben a lembergi gimnázium befejezése után felvették a Lembergi Egyetem Bölcsészettudományi Karára. 1832-ben megszakította tanulmányait, és két éven keresztül beutazta Galícia és Kárpátalja városait és falvait. Érdekes, hogy utazását a Dnyeszter menti Mikolajiv városból kezdte. 1935-ben a kassai akadémián, utána a Budapesti Egyetemen tanult. 18361839 között a lembergi egyetemen folytatta tanulmányait. 1842-ben fejezte be tanulmányait a lembergi egyházi szemináriumban. Görög katolikus parókusként lelki szolgálatot végezet Mikitinci (1842–1846) és Hmiljova (1846–1848) falvakban. 1848-ban, résztvevője volt az ukrán tudósok Lembergi Gyűlésének. 18581859 között a Lembergi egyetem ukrán Nyelvészeti Karának professzora, és Bölcsészettudományi Karának dékánja, 18621864 között pedig rektora volt.

Mihail Pogogyin hatása alatt oroszbarát álláspontra tért át, amiért 1841-ben megválasztották a Szentpétervár Akadémia tagjává. 1868-ban áttelepedett Oroszországba, lemondott egyházi tisztségeiről, és áttért görögkeleti ortodox vallásra. Ugyanebben az évben a bécsi archeografiai bizottság, 1871-ben pedig a Vilnai nyilvános könyvtár és múzeum létrehozásával foglalkozó ideiglenes bizottság élére állt. Markija Saskeviccsel és Ivan Vahilevicssel együtt 1831-ben megalapították a galíciai ifjúság hazafias és nemzeti irányzatú, Ruszka trijca (Orosz hármas) nevű körét.

Lembergi tartózkodása idején szoros kapcsolatban állt olyanokkal, mint Usztijanovics, Zubrickij, Vahilevics, levelezési viszonyban volt Pogogyinnal, Bogyanszkijjal, Makszimoviccsal, Kollárral, Safarikkal, Kaubekkel, Zannal, Zaleszkijjel, később pedig Halkaval, Erbennel és más szlávistával.

Verses műveit a Ruszalka Dnyisztrova (Dnyeszteri sellő) folyóiratban és a Vinok ruszinam na obzsinki (Aratási koszorú a ruszinoknak, Bécs, 1846–1847) nevű almanachban, melynek kiadásában személyesen is részt vett. Nagy számú irodalmi és etnográfiai munkája szétszórtan jelent meg sokféle gyűjteményben, teológiai művei és visszaemlékezései pedig legfőképpen a Naukovij zbirnik Halicko-Ruszkoji matici (A Galíciai-Orosz Anyácska tudományos gyűjtemény). Romantikus időszakában, 1848-ig, abból az álláspontból kiindulva, hogy a nyelv tükrözi a legjobban egy nép lelkét, sok időt szentelt az ukrán nyelvismereti adatok gyűjtésének és feldolgozásának.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Enciklopegyija Ukrajinoznavsztva, I. kötet, Lviv, 1993, „Molode Zsittya” Kiadó, ISBN 5-7707-4049-3, p. 394.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]