Jack Bruce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jack Bruce
Jack Bruce.jpg
Jack Bruce
(Frankfurt, 2006)
Életrajzi adatok
Születési név John Symon Asher Bruce
Született 1943. május 14. (71 éves)
skót Bishopbriggs, East Dunbartonshire Skócia, Egyesült Királyság
Pályafutás
Műfajok blues, dzsessz, rock
Aktív évek 1962-től napjainkig
Híres dal White Room
Sunshine Of Your Love
Együttes Cream
Blues Incorporated
The Graham Bond Organization
John Mayall & the Bluesbreakers
Manfred Mann
West
Bruce and Laing
Ringo Starr & His All-Starr Band
Kip Hanrahan
BBM
Rocket 88
Hangszer ének
basszusgitár
nagybőgő
cselló
zongora
szájharmonika
gitár
billentyűs hangszerek
Hangminta
Sunshine of Your Love
A Cream 1967-es Disraeli Gears című nagylemezéről
White Room
A Cream 1968-as Wheels of Fire című nagylemezéről
Badge
A Cream 1969-as Goodbye című nagylemezéről
Nem tudod lejátszani a fájlt?
Jack Bruce weboldala

Jack Bruce (John Symon Asher „Jack” Bruce; Bishopbriggs, East Dunbartonshire, Skócia, 1943. május 14. – ) skót zenész, zeneszerző, leginkább a legendás rocktrió a Cream alapítótagjaként közismert. A Cream együttes feloszlása utáni szólókarrierje több évtizedet ölel át – bár több hangszeren játszik, leginkább basszusgitáros-énekes szerepben ismert, aki „világszínvonalú úttörője fő hangszerének, zeneszerzője korunk legismertebb rock dalainak, képzett klasszikus, latin és dzsessz zenész, orgánuma a popzene egyik legjellegzetesebb leghangulatosabb énekhangja”.[1] A The Sunday Times cikke szerint „...sokak szerint minden idők legnagyobb basszusgitárosa”.[2]

Korai évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jack Bruce 1943. május 14-én a skóciai Bishopbriggs-ben született muzikális szülők gyermekeként. Gyakori költözéseik miatt a fiatal Bruce tizennégy különböző iskolába járt. Tizenévesen egy Fender Jazz Bass basszusgitáron kezdett játszani és elnyert egy ösztöndíjat a Skót Királyi Akadémia „zene és dráma” tagozatán cselló és zeneszerzés szakon. Az akadémiai évek alatt, hogy eltartsa magát Jim McHarg Scotsville Jazzband nevű együttesében játszott.[3] Az akadémián nem nézték jó szemmel, hogy a diákok dzsesszt játszanak. „Ezt találták ki...” mondta Bruce a Musician újságírójának Jim Macnie-nek „...úgyhogy mondtam: vagy abbahagyják, vagy elmegyek – így hát otthagytam az akadémiát.”[4].

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érettségi után, Olaszországban turnézott, nagybőgőn játszott a Murray Campbell Big Band-ben.[5] 1962-ben – mint bőgős – belépett Alexis Korner Blues Incorporated együttesébe, ahol egyébként ekkor Charlie Watts a későbbi The Rolling Stones tag dobolt.[6] A zenekar tagja volt még az orgonista Graham Bond, a szaxofonos Dick Heckstall-Smith és a dobos Ginger Baker. 1963-ban az együttes feloszlása után a Graham Bond Quartet-ben folytatta tovább a zenélést Bond, Baker és a gitáros John McLaughlin társaságában.[3] A formáció több műfaj elemeit vegyesen használva játszott bebop-dzsesszt, bluest és rhythm and bluest. A stílusváltás eredményeként ekkoriban Bruce nagybőgőről basszusgitárra váltott. McLaughlin kivált a zenekarból, viszont csatlakozott Heckstall-Smith és ezzel együtt a banda inkább a tömörebb R&B hangzás felé mozdult el. Ugyanebben az időben nevüket Graham Bond Organizationra változtatták (gyakran GBO-ként is említik), megjelentettek két stúdióalbumot és számos kislemezt, és ugyan üzletileg nem igazán voltak sikeresek, de komoly hatást gyakoroltak a kortárs zenészekre – így például Keith Emersonra (Emerson, Lake & Palmer), Jon Lordra (Deep Purple) és Bill Brufordra (Yes).

1960-ban kötettett Jack Bruce-nak egy rövid életű házassága. Egy fia született ebből a kapcsolatból, de elidegenedtek egymástól. 1964-ben Bruce feleségül vette második feleségét Janet Godfrey-t – két közös gyermekük született, 1973-ban elváltak.

Abban az időben amikor Bruce és Ginger Baker együtt játszott a GBO-ben hírhedtek voltak veszekedéseikről, viszályaikról. Számos történet van olyan eseményről, amikor egymás színpadi felszerelését összetörték. A kapcsolat annyira elmérgesedett, hogy Bruce 1965 augusztusában elhagyta az együttest.[7]

Távozása után rögzített egy szóló kislemezt I'm Gettin Tired címmel a Polydor Recordsnál.[3] Ezután csatlakozott John Mayall együtteséhez a John Mayall & the Bluesbreakers-hez ahol ekkoriban Eric Clapton volt a gitáros. Rövid tartózkodása alatt nagyon jó baráti viszonyba került Claptonnal.[8]. A Universal Deluxe című dupla Blues Breakers with Eric Clapton koncertlemez összes számán közreműködött – a lemez végül nem került kiadásra, mert technikai korlátok miatt nagyon rossz minőségű lett a felvétel.[9]

A Bluesbreakersben történő vendégszereplés után Jack belekóstolhatott az igazi kereskedelmi sikerbe a Manfred Mann tagjaként – Pretty Flamingo című kislemezük slágerlista első lett[3], illetve az Asylum című úttörő dzsessz-rock instrumentális középlemezük nagyon jó eladási mutatókat produkált. A Cream: Disraeli Gears című VH1 televízió-műsorban John Mayallal készült interjú keretében Mayall azt állította, hogy Bruce-t a kereskedelmi sikerek csábították át a Manfred Mann-be, Mann úgy emlékezett az esetre, hogy mindenféle próba nélkül elhívta Bruce-t a lemezfelvételre, ahol Jack elsőre hiba nélkül feljátszotta a szólamát – Bruce rutinjának köszönhetően vélhetően nyilvánvalóak voltak számára az akkordváltások.[10] A Manfred Mann-nel készült összes felvétel Down the Road Apiece címmel elérhető egy négy lemezt tartalmazó CD Box Set-ben az EMI kiadásában.

A Manfred Mann-ben töltött időszakban újra együtt játszott Eric Claptonnal egy Powerhouse nevű formációban. Az együttes tagja volt még Steve Anglo álnéven a The Spencer Davis Group tag Steve Winwood is. Három számmal szerepeltek az Elektra kiadó egy What's Shakin című válogatás albumán, ebből két szám – a Crossroads és a Steppin' Out, illetve a Claptonnal kialakult baráti és munkakapcsolat már előre vetítette a következő zenekart.

Cream[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966 júliusában Jack Bruce, Eric Clapton és Ginger Baker megalapította a Cream nevű együttest. A sajtó „supergroup”-ként[megjegyzés 1] emlegette őket,[11] hiszen külön-külön is elismert és közismert zenészek voltak. Az együttes ötlete Claptontól származott aki ekkoriban látta Buddy Guyt zenélni trió (gitár, basszusgitár, dob) felállásban és lenyűgözte a kevés hangszer ellenére rendkívül tömör, sodró hangzás.[8] Clapton valami hasonlót szeretett volna összehozni és ehhez a legkiválóbb basszusgitárosra és dobosra volt szüksége, azonban arról fogalma sem volt, hogy Baker és Bruce haragban vannak egymással. Az viszály ellenére sikerült összehozni a csapatot, Clapton úgy ír erről önéletrajzi könyvben, hogy mivel ő jó viszonyban volt mindkettejükkel ezért egyfajta katalizátor szerepét tudta betölteni a másik két tag kapcsolatában.[8] Az együttes megalakulásával ők lettek az első világhírű úgynevezett power trió[megjegyzés 2] olyan későbbi együttesekre voltak hatással, mint például a The Jimi Hendrix Experience, a The Police vagy akár a Motörhead. Az együttesen belül Clapton és Bruce megosztotta egymás közt az énekesi feladatokat. Bruce egy Gibson EB-3 basszusgitárt használt a zenekarban, hangzása meghatározó volt az összképet illetően – befolyást gyakorolt a basszusgitárosok következő generációjára, mint például Sting, Geddy Lee és Jeff Berlin.[12] Jack a legtöbb Cream slágernek társszerzője is – mint például a Sunshine of Your Love, White Room és az I Feel Free.

A 1968-ban a Cream rendkívül sikeres volt, stadionokat töltöttek meg, lemezeik eladási rekordokat döntöttek meg, de a régi ellenségeskedés Bruce és Baker újra felbukkant, turnéhelyszíneken gyakran külön szállodában laktak annyira nem tudták egymást elviselni.[8] 1968-ban végül egy utolsó turné záró koncertje után a Cream feloszlott.

Szólókarrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

'70-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bruce karrierjének folytatásaként sok zenész munkájában működött közre rock, dzsessz, blues, fúziós-zene, világzene és klasszikus műfajokban. Mindezek mellett egy sor kitűnő szólóalbumot készített évtizedek során, amelyeken – kontrasztként a session-zenészkénti[megjegyzés 3] változatos stílusú munkával – határozottan kötött zenei struktúra figyelhető meg. Ez a kötöttség az élő előadásokon fellazult – hasonlóan a korábbi Cream koncerteken játszott hosszú improvizációkhoz.

1968 augusztusában – még a Cream feloszlása előtt – Bruce rögzített egy free-dzsessz albumot John McLaughlin, Dick Heckstall-Smith és Jon Hiseman közreműködésével.[3] Ezt az anyagot adta ki aztán – második szólóalbumaként – 1970-ben Things We Like címmel.

Jack Bruce Hamburgban 1972-ben

Jack Bruce első önálló lemeze Songs for a Tailor címmel 1969 szeptemberében jelent meg Heckstall-Smith és Hiseman közreműködésével.[3] A lemez világsiker lett, a lemezbemutató turnén Larry Coryell és Mitch Mitchell is közreműködött. Bruce ezután egy rövid időre csatlakozott a Lifetime fúziós-dzsessz csoporthoz. A formációban Tony Williams volt a dobos, a gitáros John McLaughlin, az orgonista pedig Larry Young. Ebben a felállásban két albumot adtak ki – Bruce a második Turn It Over című lemezen működött közre. A Lifetime nem kapott túl sok kritikai visszajelzést és végül 1971-ben feloszlott. Jack ezután kiadta harmadik szólóalbumát Harmony Row címmel, de ez nem ért el olyan kereskedelmi sikereket, mint a Songs for a Tailor.[3]

1972-ben Bruce megalapított egy blues-rock power trió-t West, Bruce and Laing névvel, Jack mellett Leslie West énekes-gitárosból és Corky Laing dobosból állt, akik korábban mindketten az amerikai Montain zenekar tagjai voltak. A Montain-re erős befolyással volt a Cream. A West, Bruce and Laing két stúdió lemezt vett fel – Why Dontcha és a Whatever Turns You On címmel és egy élő albumot Live 'n' Kickin címmel. A zenekar még 1974 elején – röviddel a Live 'n' Kickin megjelenése előtt – feloszlott. Bruce még ebben az évben megjelentette Out of the Storm című negyedik szóló lemezét. Ugyanebben az évben vendégként játszott Frank Zappa Apostrophe (') lemezének címadó dalában. Bruce a dal társszerzőként lett jegyezve, bár 1992-ben a Tylko Rock című lengyel zenei magazin interjújának keretében Jack tréfásan azt mondta Wiesław Weiss újságírónak, hogy ő csak a cselló szólamot játszotta fel. Ezt nyiván tréfának szánta, hiszen Apostrophe (') számban és az albumon egyáltalán nem szerepel a cselló mint hangszer.[13]

1973-ban közreműködött Lou Reed Berlin című lemezén.

1975-ben egy turné keretében népszerűsítették az Out of the Storm albumot. A turnézenekart olyan kiváló zenészek erősítették mint a korábbi The Rolling Stones tag Mick Taylor, a dzsessz orgonista Carla Bley (akinek Bruce játszott 1971-es Escalator over the Hill című lemezén). A turné során a manchesteri Free Trade Hall-ban rögzített anyag a Live '75 albumon került kiadásra.[14] Mick Taylor ezután elhagyta a zenekart. Még 1973-ban Jack harmadszor is megnősült – Mick Taylor korábbi feleségét Rose Taylor Millar-t vette el, azonban ez a házasság is meglehetősen rövid ideig tartott, 1977-ben végül elváltak.[15]

1977-ben Jack Simon Phillips dobossal és Tony Hymas billentyűssel új formációt alakított. Az együttes How's Tricks címmel rögzített egy albumot és egy világkörüli turnén próbálták népszerűsíteni. A lemez kereskedelmi kudarc volt.[3] A következő Jet Set Jewel című album készítése felfüggesztésre került, mert közben Bruce szakított addigi kiadójával az RSO-val. 1979-ben a Mahavishnu Orchestra tagjaival turnézott újra John McLaughlin társaságában és Billy Cobham dobossal. A '70-es években felvett kiadatlan felvételeit összegyűjtve a BBC egy három CD-ből álló gyűjteményben adta ki 2008-ban Spirit címmel.

'80-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1979-re Bruce kábítószer fogyasztási szokásai rengeteg pénzt emésztettek fel, anyagi helyzete meggyengült. Elvette negyedik feleségét Margrit Seyffer-t, aki rögtön elkezdte üzleti szempontok szerint szervezni Bruce karrierjét (2003. szeptemberében Bruce megvált menedzserétől Mick Cartertől, azóta felesége a menedzsere is). Jack közben session zenészként dolgozott olyan zenészeknek, mint Cozy Powell, Gary Moore és Jon Anderson, hogy pénzt gyűjtsön. 1980-ra újra sínre került a karrierje, új zenekart alakított a dobos Billy Cobham, a gitáros Clem Clempson, és a billentyűs David Sancious társaságában. Az I've Always Wanted című lemezük anyagával koncert turnéra mentek, de az album végül nem aratott átütő piaci sikert. A 80-as évek elején újra csatlakozott Alexis Korner Rocket 88 nevű együtteséhez és együtt rögzítettek egy az együttes nevével azonos című koncert lemezt Hannoverben. A lemez anyagát Ian Stewart hangszerelte. Ugyanitt felvettek Blues & Boogie Explosion címmel is egy lemezt ami a Jeton kiadó gondozásában jelent meg. Bruce ugyanebben az évben közreműködött a Soft Machine Land of Cockayne lemezén.

Jack Bruce 1972-ben

1981-ben Jack együtt dolgozott a Robin Trower-rel a legendás Procol Harum gitárosával. Két albumot adtak power trió felállásban ki, a BLT -t (Bruce, Lordan, Trower nevek kezdőbetűjéből) és a Truce (Trower, Bruce – mozaik szó a nevekből). Az első albumon Bill Lordan, a másodikon Reg Isidore dobolt. A BLT kisebb sikert aratott az Egyesült Államokban.[3] Mivel Bruce-nak ebben az időben nem volt szerződés egy nagy kiadóval sem a következő lemezét – Automatic címmel – egy kis német kiadó az Intercord adta ki 1983-ban. A európai lemezbemutató turné idejére csatlakozott az együtteshez Bruce Gary dobos, és Dave Sancious is.

1982-ben egy alkalmi formációban – az A Gathering Of Minds-ban – játszott együtt Billy Cobham-mel Allan Holdsworth-szel Didier Lockwood-dal és David Sancious-zel a Montreux-i dzsessz-fesztiválon.

1983-ban kezdett el együtt dolgozni Kip Hanrahan zenei producerrel együttműködve adták ki albumok sorát. Közös munkájuk a Desire Develops an Edge, Vertical's Currency, A Few short Notes from the End Run és az Exotica and All Roads are made of the Flesh. A szakmai kritika pozitívan fogadta a lemezeket és egyértelmű siker volt az együttműködés. Pete Brown szövegírón kívül Kip Hanrahan-nal volt a leghosszabb együttműködése pályája során.

1983-ban közreműködött Allan Holdsworth Road Games című lemezén

1985-ben énekelt és szájharmonikázott a Silver Bullet Golden Palominos dalban. A szám a Visions of Excess lemezen jelent meg.

1986-ban újra felvette a híres Cream dalt az I Feel Free-t és azt a Renault 21 reklámjához használták fel.

A Something Els című szólóalbumán – amelynek anyagát 1986. és 1992. között rögzítette Németországban – újra együtt játszott Eric Claptonnal. A lemez – bár kicsit megkésve – elnyerte a kritikusok elismerését. Az albumon Maggie Reilly is közre működik.[16]

A 80-as években Németországban rögzített TV koncertjeit Jack Bruce at Rockpalast (2005) címmel adta ki egy dupla DVD-n.[17]

'90-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989-ben Ginger Baker-rel rögzített egy albumnyi anyagot, amit szólólemezként Question of Time címmel jelentetett meg.[3] Baker és Bruce együtt turnéztak a lemez kapcsán az Egyesült Államokban, illetve az 1990-es Montreux-i dzsessz-fesztiválon. Együtt felkérték az ír blues-rock gitáros-énekes Rory Gallagher-t, – akinek Taste nevű zenekara egyébként előzenekar volt a Cream búcsúkoncertjén – hogy néhány dalt együtt adjanak elő a színpadon. 1993-ban Baker és néhány régi zenész-barát és kolléga Bruce-szal együtt egy különleges koncertet adott Kölnben, hogy megünnepeljék Jack 50. születésnapját. A koncerten vendég volt ír blues-rock gitáros Gary Moore is. A koncertfelvételek lemezen még ebben az évben Cities of the Heart címmel kerültek kiadásra.[18] A sikeres együttműködés gyümölcseként Baker, Bruce és Gary Moore magalakította a BBM nevű power triót és Around the Next Dream egy rendkívül sikeres lemezt adtak, ami az Egyesült Királyságban bekerült a 10-es slágerlistára.[3] A Bruce és Baker közötti régi ellentétek azonban újra feltámadtak és az együttes egy lemezbemutató turné után feloszlott. Bruce ezután 1995-ben a Funkadelic alapítótag orgonista Bernie Worrell-lel adott ki Monkjack címmel egy lemezt. A lemezen Bruce zongorázik és énekel.

Jack ezután egy skót film, a The Slab Boys with Lulu zenei anyagán kezdett dolgozni, amely 1997-ben került kiadásra egy albumon. Még ebben az évben csatlakozott Ringo Starr együtteséhez – a Ringo Starr All-Starr Band-hez – amelyben Peter Frampton volt a gitáros. A denveri (CO, USA) turnéhelyszínen csatlakozott az együtteshez Ginger Baker is és a Baker, Bruce, Frampton trióval egy rövid szettet játszottak klasszikus Cream dalokból. 2000-ben továbbra is Ringo zenekarával turnézott.

2000-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jack Bruce a frankfurti Német Dzsessz Fesztiválon 2006. október 26-án Warwick Thum Signature bund nélküli basszusgitárjával

2001-ben Bruce újra összeállította egyik legsikeresebb zenekarának egy változatát Bernie Worrell-lel, Vernon Reid-del a Living Colour gitárosával és Kip Hanrahan három fős latin ritmus-szekciójával. Az együttes Shadows in the Air lemezén Eric Clapton is közreműködik és hallható a Sunshine of Your Love újra feldolgozása.[19] 2003-ban az együttes More Jack than God címmel adott ki egy albumot, továbbá egy koncert DVD-t Live at Canterbury Fayre címmel.[20][21]

Jack még 2002 nyarán részt vett egy sztárokból álló zenekarral az A Walk Down Abbey Road turnén, aminek a célja a The Beatles előtti tisztelgés volt. Az alkalmi együttes tagja volt még Bruce-on kívül Alan Parsons, Todd Rundgren, Christopher Cross, Mark Farner, Eric Carmen, Godfrey Townsend, John Beck és Steve Murphy.[22] A turné után Godfrey-vel és Murphy-vel azon év októberében játszottak néhány koncertet a new yorki BB King Blues Club-ban.

Bruce-nak ebben az időszakban egészségügyi problélmái támadtak – 2003 nyarán májrákot diagnosztizáltak nála. Még ebben az évben májátültetést hajtottak végre rajta, ami majdnem végzetes kimenetelűnek bizonyult, mert Bruce szervezete először nem fogadta be az új szervet.[23] Visszatérése alkalmából Mándoki László szervezett egy nagyszabású koncertet Németországban Sunshine of Your Love címmel.

2005 májusában ismét összeállt a legendás Cream triója – Baker, Bruce és Clapton. Négy telt házas koncertet adtak a londoni Royal Albert Hall-ban. Az eseményről hang és képfelvétel készült és CD, illetve DVD formájában is kiadásra került Royal Albert Hall London May 2–3–5–6 2005 címmel. Az előadásokat 2005 októberében három – szintén telt házas – koncert erejéig megismételték a new york-i Madison Square Garden-ben.[24] A két előadás-sorozat között Bruce Gary Moore és Gary Husband társaságában a 2004 decemberében elhunyt zenész-barát és kolléga Dick Heckstall-Smith emlékére rendezett koncerten lépett fel.

Betegsége után 2006-ban tért vissza teljes erővel a munkába a frankfurti Német Dzsessz Fesztiválon a HR Big Band-del rögzített koncertje 2007-ben HR Big Band Featuring Jack Bruce címmel a hrMedia (Hessischer Rundfunk) kiadó gondozásában jelent meg CD.[25] A kiadvány elnyerte a kritikusok tetszését. 2007-ben a Skót Királyi Akadémia a tiszteletére róla nevezte el egy próbatermét.[26] Az avató ünnepségen Clem Clempson-nel, Ronnie Leahy-vel és Gary Husband-del alkotott együttesével lépett fel. 2008-ban ismét együtt dolgozott a Seven Moons című album erejéig Robin Trower-rel. A lemezen Gary Husband is közreműködött.[27]

2008 májusában Jack Bruce 65 éves lett és ezt a mérföldkövet két különleges kiadvánnyal ünnepelte. A Spirit egy három CD-ből álló gyűjtemény a Can You Follow? pedig egy hat CD-t tartalmazó szett. A lemezek – a Kip Hanrahan-nel töltött időt leszámítva – átfogó képet adnak Bruce 1963 és 2003 közötti négy évtizedes munkásságából.[28][29]

Jack Bruce transzplantáció utáni felépülése és egészségi állapotának nagyfokú javulása ahhoz vezetett, hogy 2008-ra szabadtéri koncertek egész sorát vállahatta az Egyesült Államokban. 2008 júliusában Godfrey Townsend-del és Steve Murphy-vel fellépett a Hippiefest Tour-on.[30] A csapat tagja volt még Manny Focarazzo billentyűs is. Még ugyanebben az évben betársult a 2002-ben elhunyt korábbi The Who bassszusgitáros John Entwistle együttesébe a John Entwistle Band-be és emlék koncertet adtak a tiszteletére. 2008 novemberében a BBC Big Band-del rögzített egy koncertet – big-band-es hangszerelésben adva elő klasszikus dalait. Ez év decemberében Londonban Ginger Baker-rel koncertet adtak Lifetime Achievement Award címmel. A koncerten játszott a szaxofonos Courtney Pine is. Negyven éve első alkalommal játszotta nyilvánosság előtt a GBO klasszikusát a Traintime-ot.

Ugyanebben a hónapban Bruce, Vernon Reid gitáros, Cindy Blackman dobos és John Medeski orgonista Japánban The Tony Williams Lifetime emlékkoncertet adott – az eseményt a japán televízió HD-ben sugározta. 2009 tavaszán Trower-rel és Husband-del egy sor koncertet adtak Európában. Ugyanezen turné amerikai állomásait Bruce rosszabbodott egészségi állapota miatt törölni kellett. Jack visszatérése után nyári koncertek sorozatát adták Olaszországban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban. A turné a Seven Moons CD és DVD koncert verziójának bemutatására és népszerűsítésére szolgált. A koncert-anyagot 2009 februárjában Nijmegen-ben Hollandiában rögzítették.[31]

2009-ben díszdoktori címet kapott a Glasgow Kaledóniai Egyetemtől Glasgow kultúrájáért és általában a zenéért végzett tevékenysége elismeréseként.

2009 augusztusában az 1983-as Automatic szóló albumot kiadták CD-n. Ezzel az összes szólóanyaga – az 1969-es Songs for a Tailor-ral kezdődően – elérhetővé vált CD-n is. Ezen kívül a How's Tricks CD kiadása korábban kiadatlan anyagokat is tartalmaz.

2010-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009 októberében Bruce fellépett a Ronnie Scott Club 50. évi fenállását ünneplő előadáson. Miután az előadás nagy sikert aratott három további időpont került lekötésre 2010 márciusára. 2010 februárjában jelent meg Harry Shapiro tollából Jack Bruce életrajza Jack Bruce Composing Himself címmel a Jawbone Press gondozásában.[1] A könyv elkészítésében közreműködött Alexis Korner, Graham Bond és Eric Clapton is. A Cream tagok közül Claptonnak már 2007-ben megjelent az életrajza (Clapton) (és 2010-ben egy önéletrajzi kötete is) és 2009-ben Ginger Bakernek is (Hellraiser). Pete Brown-nak – aki a Cream dalok nagy részének szövegeit írta és évtizedeken keresztül dolgozott együtt Bruce-szal – is megjelent 2010 szeptemberében egy életrajzi kötete White Rooms & Imaginary Westerns címmel. Érdekes összevetni a köteteket, mert nem pontosan ugyanúgy írják le a Cream történetének eseményeit – de tekintve azt, hogy mindnyájan elismerték, hogy kábítószer fogyasztók voltak abban az időben, ez aligha meglepő.

2010 nyarán Jack ismét amerikában turnézott a Hippiefest Tour keretein belül a szokásos Godfrey Townsend, Steve Murphy és Manny Focarazzo felállással. A turné alatt gyermekei megszervezték, hogy The Lost Tapes (Elveszett Szalagok) címmel CD-n megjelentessék addig kiadatlan felvételeit. A kiadványt az internetről is letölthetővé tették.

2011. január 14-én a Music Merchants Show harmadik díjat nyert nemzetközi basszusgitáros kategóriában. Az első helyet posztumusz Jaco Pastorius, a másodikat Nathan Watts kapta. A díjat Larry Hartke a Hartke basszusgitár erősítőket, hangfalakat, kiegészítőket gyártó cég alapítója adta át. „Egyszerűen fogalmazva, Jack Bruce az oka, annak hogy elkezdtem érdeklődni a basszusgitárok után,” mondja Hartke. „Jack megváltoztatta a basszus szerepét a zenében, és úgy játszik a hangszeren, hogy már a látvány is szórakoztató. Ez számomra a legnagyobb megtiszteltetés, hogy átadhatom ezt a díjat a hősömnek és barátomnak.”[32]

Az első webes CD kiadványa a Live at the Milkyway 2010. októberében jelent meg.[33] A dupla album az Egyesült Királyságban 2011 februárjában került piacra. A lemez népszerűsítését elősegítendő Bruce négy koncertet adott a Ronnie Scott Jazz Club-ban mint Ronnie Scott Blues Experience, majd további tízet szerte az Egyesült Királyságban. Jack Bruce már harmadik egymást követő éven játszott koncert sorozatot a Ronnie Scott Jazz Club-ban – hasonlóan Eric Clapton évente visszatérő Royal Albert Hall-os koncert-sorozataihoz.

A Lifetime Tribute Band-del az Egyesült Államokban tíz koncertet adtak dzsessz klubokban. Szokatlan módon az előadások kora délutáni időpontban kezdődtek. A pozitív visszajelzések arra ösztönözték a zenekart, hogy Spectrum Road névre átnevezve magukat (ez egy szám címe az első 1969-es Emergency című Lifetime albumról) stúdióba vonuljanak és egy új albumot rögzítsenek.

2011. június 4-én Bruce egy különleges koncertet adott a Royal Festival Hall-ben, amely fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte. Az este egyben a brit blues 50 éves fennállásának ünneplés is volt – Jack a Big Blues Band-jével játszott. A nem sokkal korábban elhunyt Gary Moore-t vendégként Joe Bonamassa helyettesítette.

A Big Blues Band a Royal Festival Hall beli fellépés után – 2011 nyarán koncertek sorozatát adta az Egyesült Királyságban és Európában. Bruce július 3-án mint vendég fellépett a The Staxs (Stax tribute zenekar) koncertjén a Cornbury Fesztiválon Oxfordshire-ben. Az esemény az Abbey Road stúdió rögzítette.

2012-ben Bruce részt vett a 2011-ben elhunyt Gerry Rafferty emlékére rendezett koncerten Glasgow-ban.

Magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jack Bruce az angliai Suffolk-ban él.[34]

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a felsorolás Jack Bruce szólólemezeit tartalmazza.[3]

  • Songs for a Tailor 1969. szeptember
  • Things We Like 1970. december (a felvételek 1968. augusztusában készültek)
  • Harmony Row 1971 szeptember
  • Out of the Storm 1974 november
  • Live at Manchester Free Trade Hall '75 1975. június (a dupla CD változat 2003-ban került kiadásra)
  • How's Tricks 1977. március
  • Spirit- Live at the BBC 1971-1978 1971 – 1978 (a három lemezes CD változat 2008-ban került kiadásra)
  • Jet Set Jewel 1978. (2003-ban került kiadásra)
  • I've Always Wanted To Do This 1980. december
  • Automatic 1983. január
  • Something Else 1987. (1993-ban került kiadásra)
  • A Question of Time 1990. január
  • Cities of the Heart 1994. március (dupla koncert-album)
  • Monkjack 1995. szeptember
  • Shadows in the Air 2001. július
  • Live at the Milky Way 2001. október (2010-ben került kiadásra)
  • More Jack than God 2003. szeptember
  • Live with the HR Big Band 2007. december
  • The Anthology - Can You Follow? 2008. május (hat CD-t tartalmazó antológia)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jack Bruce című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A supergroup olyan zenei formáció, amelyben a tagok – korábbi szakmai karrierjük révén – külön-külön is ismertek és elismertek. Ilyen ismert supergroup például a Cream (Eric Clapton (Eric Clapton (The Yardbirds, John Mayall & the Bluesbreakers), Jack Bruce (Graham Bond Organisation, Manfred Mann), Ginger Baker (Graham Bond Organisation) )), a Travelling Willburrys, (George Harrison (The Beatles), Bob Dylan, Tom Petty (Tom Petty and the Heartbreakers) Jeff Lynne (Electric Light Orchestra, The Move), Roy Orbison), vagy az Emerson, Lake & Palmer (Keith Emerson (The Nice), Greg Lake (The Gods, King Crimson), Carl Palmer (Atomic Rooster, The Crazy World of Arthur Brown)).
  2. A power trió klasszikus háromtagú rockzenekari felállás gitárral, dobbal, basszusgitárral, billentyűs hangszerek és ritmusgitár nélkül. Elterjedését a '60-as években a hangtechnika drasztikus fejlődése tette lehetővé.
  3. A session-zenész olyan zenész, aki elsősorban lemezfelvételeken, koncerteken működik közre szólisták vagy együttes kísérőjeként, illetve kiegészítő játékosaként.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Jack Bruce Composing Himself (angol nyelven). Jawbone Press, 19. o (2010. március 1.). ISBN 1906002266 
  2. The Sunday Times – Jack Bruce, ace of bass (előfizetés szükséges) (angol nyelven). © Times Newspapers Ltd, 2008. június 1. (Hozzáférés: 2012. február 11.)
  3. ^ a b c d e f g h i j k l The Great Rock Discography, 7. kiadás (angol nyelven), Edinburgh: Mojo Books, 127-128.. o (2004. október 14.). ISBN 978-1841955513 
  4. Contemporary Musicians – Cream (angol nyelven). ©2006 Gale Cengage. (Hozzáférés: 2012. február 11.)
  5. Cream: Eric Clapton, Jack Gruce and Ginger Baker -- The Legendary 60's Supergroup (angol nyelven). © 2000 Balafon (2000. december 10.). ISBN 0879306426 
  6. Good Scottish Pop – Jack Bruce (angol nyelven). © FirstFoot.com. (Hozzáférés: 2012. február 11.)
  7. Graham Bond: The Mighty Shadow (angol nyelven). Gullane Children's Books. ISBN 9780851125831 
  8. ^ a b c d Clapton - Az önéletrajz (magyar nyelven). Show Time Budapest Kft. (2008. szeptember 1.). ISBN 9789638748126 
  9. Crossroads – Eric Clapton élete (magyar nyelven). Cartaphilus Kiadói Kft. (2005. január 1.). ISBN 9789637448164 
  10. Cream: Disraeli Gears, Classic Albums on VH1. VH-1 televizió-műsor (2006. november 3.) 
  11. Cream: The World's First Supergroup (angol nyelven). Virgin Books (2010. május 28.). ISBN 9781852272869 
  12. Helpless Dancer – Jack Bruce – Part Two, 2011. február 19. (Hozzáférés: 2012. február 12.)
  13. First for Music First – Frank Zappa-Apostrophe' (angol nyelven). © IPC MEDIA 1996-2012. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  14. Jack Bruce official website – Live '75 (1975) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  15. Answers.com – How many times was Jack Bruce married and to whom? (angol nyelven). © 2012 Answers Corporation. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  16. Jack Bruce official website – Somethin Els (1993) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  17. Jack Bruce official website – Jack Bruce at Rockpalast (2005) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  18. Jack Bruce official website – Cities of the Heart (1993) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  19. Jack Bruce official website – Shadows in the Air (2001) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  20. Jack Bruce official website – More Jack Than God (2003) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  21. Jack Bruce official website – Live at Canterbury Fayre (2003) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  22. Starbulletin – Nostalgic trip down Abbey Road (angol nyelven). © 2002 Honolulu Star-Bulletin, 2014. augusztus 23. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  23. Rollingstone – Jack Bruce on the Mend (Former Cream bassist/singer receives liver transplant) (angol nyelven). ©2012 Rolling Stone, 2003. október 16. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  24. Cream 2005 – The Reunion (angol nyelven). © Cream & Rhino Entertainment. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  25. Jack Bruce official website – HR Big Band Featuring Jack Bruce (2007) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  26. Scottish Places Info – Jack Bruce (angol nyelven). ©2011 The Editors of The Gazetteer for Scotland. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  27. Jack Bruce official website – Seven Moons (2008) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  28. Jack Bruce official website – Spirit (2008) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  29. Jack Bruce official website – Can You Follow? (2008) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 15.)
  30. Songkick – Hippiefest: Jack Bruce of Cream, Eric Burdon & the Animals, Turtles (angol nyelven). © 2012 Songkick.com, Inc. (Hozzáférés: 2012. február 16.)
  31. Jack Bruce official website – Seven Moons Live (2009) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 16.)
  32. Guitarinternational – Jack Bruce receives international bassist award (angol nyelven). © 2011 Guitar International Group, LLC.. (Hozzáférés: 2012. február 16.)
  33. Jack Bruce official website – Live at the Milky Way (2011) (angol nyelven). © 2008 by Jack Bruce Music. (Hozzáférés: 2012. február 16.)
  34. Independent – Returning to bass (angol nyelven). © independent.co.uk. (Hozzáférés: 2012. február 16.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eric Clapton Jack Bruce-ról – részlet egy 1987-ben Jack Bruce-ról készült dokumentumfilmből, YouTube-videó