Itáliai–nyugati újlatin nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az itáliai–nyugati vagy italo–nyugati újlatin nyelvek az újlatin nyelvek egyik ága, amely a szűkebb nyelvészeti értelemben vett nyugati újlatin nyelveket, valamint a keleti és a nyugati latinság közötti átmeneteket alkotó itáliai nyelveket és dialektusokat foglalja magába.

Csoportosításuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Symbol opinion vote.svg megjegyzés: Az Ethnologue szerinti csoportosítás némileg eltér a fenti nyelvészeti besorolástól.[9]

Lábjegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A világ nyelvei c. szaklexikon leírása alapján.
  2. VNY p. 1469 [újlatin nyelvek]: „Néhány lényeges ponton (pl. főnevek többes száma, latin magánhangzóközi mássalhangzók kezelése) a nyugati ~ együttesen állnak szemben a keletiekkel; a két terület határa a La Spezia és Rimini északolasz városok közé húzható képzeletbeli vonal, amely így az adott szempontokat tekintve, az olasz nyelvterületet is kettéosztja: északira és délire, ill. keletire és nyugatira.”
  3. VNY p. 1469: „iberoromán (a római kori Hispánia területén kialakult nyelvek)”
  4. A lexikon a „spanyol” címszó alatt tárgyalja mint „aragónai nyelvjárás” (VNY p. 1263: „A ránk maradt első spanyol szövegek ún. Glosszák, azaz egyházi latin kéziratok (prédikációk, bűnbánati előírások) lapszéleire és sorközeibe iktatott ~ nyelvű szómagyarázatok; a legrégebbiek a San Millán-i és silosi kolostorból származnak, és aragóniai-navarrai nyelvjárásban készültek a X. sz.-ban”).
  5. VNY p. 1469: „galloromán (galliai) nyelvek”
  6. A többes szám, valamint a magánhangzók közötti [p, t, k] zárhangok kezelése tekintetében a nyugati újlatin nyelvekhez sorolandó; egyéb vonatkozásban azonban a dél-itáliai nyelvváltozatokkal (szicíliai, calabriai), valamint a korzikaival mutat egyezéseket.
  7. A lexikonban csak „olasz” és „korzikai” bejegyzés található; a többi nyelvváltozatot olasz nyelvjárásként kezeli.
  8. Történetileg toszkánai nyelvjárás (ahogy a sztenderd olasz alapja is), hangtanilag azonban a szárdhoz, valamint a dél-itáliai dialektusokhoz áll közelebb.
  9. Az Ethnologue szerinti csoportosítás

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ nyelvei, Fodor István főszerk., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. ISBN 9630575973.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]