Ion Gheorghe Maurer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ion Gheorghe Maurer
Ion Gheorghe Maurer.jpg
Maurer 1968-ban
Románia államfője
(A Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke)
Hivatali idő
1958. január 11.1961. március 21.
Előd Petru Groza
Utód Gheorghe Gheorghiu-Dej
Románia miniszterelnöke
Hivatali idő
1961. március 21.1974. március 29.
Előd Chivu Stoica
Utód Manea Mănescu
Románia külügyminisztere
Hivatali idő
1957. július 15.1958. január 15.
Előd Grigore Preoteasa
Utód Avram Bunaciu

Született 1902. szeptember 23.
Románia Bukarest, Román Királyság
Elhunyt 2000. február 8. (97 évesen)
Románia Bukarest, Románia
Párt Román Kommunista Párt, Román Munkáspárt
Foglalkozás ügyvéd
politikus
diplomata
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ion Gheorghe Maurer témájú médiaállományokat.

Ion Gheorghe Maurer (Bukarest, 1902. szeptember 23.Bukarest, 2000. február 8.) román kommunista politikus, jogász. Gheorghe Gheorghiu-Dej román pártfőtitkár szűkebb környezetének tagjaként 1957–1958-ban Románia külügyminisztere, 1958–1961-ben a Nagy Nemzetgyűlés elnökeként hazája államfője, 1961–1974-ben pedig Nicolae Ceaușescu politikáját a kezdetektől támogató miniszterelnök volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A román fővárosban született erdélyi szász apa és francia gyökerekkel rendelkező román anya gyermekeként.[1] Jogi tanulmányai elvégzését követően ügyvéd lett, s az illegális baloldali, antifasiszta mozgalom vád alá helyezett tagjainak védelmét látta el. Időnként, így például a Román Kommunista Párt aktivistái – Ana Pauker, Alexandru Drăghici, Alexandru Moghioroș és mások – ellen Craiovában lefolytatott perben a Lucrețiu Pătrășcanu által vezetett védelmet erősítette.[2] Rövid ideig részt vett a Grigore Iunian vezette, a Parasztpártból (PT) kivált Radikális Parasztpárt munkájában, de hamarosan, 1937-ben csatlakozott az illegális Román Kommunista Párthoz, ahol agitációs feladatokat vállalt.[3]

A második világháború során, 1942–1943-ban politikai tevékenységéért két ízben is elítélték és a zsilvásárhelyi fogolytáborba került. Kiszabadulását követően az Antonescu-rezsimet eltávolító 1944. augusztus 23-ai puccsot végrehajtó paramilitáris csoport tagja volt. Ekkor, noha korábban a kommunista párt főtitkára, Ștefan Foriș legszűkebb vezetői környezetéhez tartozott, a korábban bebörtönzött párttagokból alakult, Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett pártfrakcióhoz csatlakozott. Még ugyanebben az évben szerepet játszott Foriș eltávolításában, ezzel hozzájárult Gheorghiu-Dej és Emil Bodnăraș hatalmi ambícióinak kibontakozásához.[4]

A második világháború lezárultával, 1945-ben Maurert beválasztották a Román Kommunista Párt és a Román Szociáldemokrata Párt egyesüléséből alakult Román Munkáspárt központi bizottságába. Petru Groza 1945-ben alakult kormányában a Gheorghiu-Dej irányította hírközlési és építésügyi minisztérium államtitkára volt. 1946-ban a nemzetgazdasági minisztériumot vezette, 1946–1947-ben pedig a román delegáció tagjaként részt vett a világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon. 1947–1948-ban iparügyi miniszterként tevékenykedett, majd rövid ideig az Ana Pauker vezette külügyminisztériumban dolgozott, de bizonytalan politikai meggyőződésére hivatkozva hamarosan menesztették állásából. Az elkövetkezendő évtizedben a politikai élet élvonalából a háttérbe szorulva a Jogtudományi Kutatóintézet munkatársa volt.[5]

1957-ben ismét megnyílt előtte a politikai érvényesülés útja, amikor az immár pártfőtitkár Gheorghiu-Dej nacionalista politikájának támogatójaként Románia külügyminisztere lett. Hat hónapon keresztül vezette a tárca munkáját, ez időszak alatt szorosabbra fűzte a diplomáciai kapcsolatokat a népi Kínával (a szovjet–kínai viszony elhidegülésének időszakában), illetve előkészítette a Románia és Franciaország közötti baráti jellegű diplomáciai kapcsolatok 1959-es felvételét.[6]

A pártfőtitkári pozíciót betöltő, azaz Romániát de facto vezető Gheorghiu-Dej – egyes állítások szerint – lehetséges utódjaként számon tartott Maurer 1958 januárjától 1961 márciusáig az elnöki tanács elnöki tisztét töltötte be, azaz de iure Románia államfője volt. 1960-tól 1965-ig a párt politikai bizottságának tagja volt. 1961 márciusában Chivu Stoicát váltva foglalta el a miniszterelnöki bársonyszéket, ezzel párhuzamosan 1961 és 1965 között az államtanács alelnöki feladatait is ellátta. Gheorghiu-Dej 1965-ben bekövetkezett halála után, Emil Bodnărașsal az oldalán a pártfőtitkári ambíciókat dédelgető Gheorghe Apostol ellenzékét vezette a központi bizottságban és az állandó elnökségben, és Apostol ellenében Nicolae Ceaușescut segítette hozzá a hatalom átvételéhez. 1974 márciusáig töltötte be a kormányfői posztot. Ezt követően nyugdíjba vonult, de a kommunista párt reprezentatív eseményein rendre az első sorban tűnt fel.[7]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dennis Deletant: Romania under communist rule.1999
  2. Dennis Deletant: Communist terror in Romania. London, Hurst, 1999, 19., 298–299. o.
  3. Partidele politice din România 1862–1994. București, 1995.; Deletant: Communist terror…, 19., 99., 298. o.
  4. Ki kicsoda 1981, 456. o.; Victor Frunză: Istoria stalinismului în România. București, 1990. 129., 468. o.; Vladimir Tismăneanu: Stalinism pentru eternitate. Iași, 2005. 37., 151., 298., 323. o.
  5. Ki kicsoda 1981, 456. o.; Frunză: Istoria stalinismului…, 188., 217., 437. o.; Tismăneanu: Stalinism pentru eternitate, 112., 239., 298–299. o.
  6. Frunză: Istoria stalinismului…, 240., 439., 448., 452. o.; Tismăneanu: Stalinism pentru eternitate, 215., 219., 299., 342. o.
  7. Ki kicsoda 1981, 456. o.; Frunză: Istoria stalinismului…, 462–464., 475–478. o.; Tismăneanu: Stalinism pentru eternitate, 207., 213., 221–222., 239., 299., 323., 344. o.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ion Gheorghe Maurer című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.