Ingeborg Bachmann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ingeborg Bachmann
Bachmann bueste.jpg
Született
1926. június 25.
Klagenfurt
Elhunyt
1973. október 17. (47 évesen)
Róma
Foglalkozása költő
író
újságíró
forgatókönyvíró
szerző
filozófus

Ingeborg Bachmann Signature.jpg
aláírása

Ingeborg Bachmann az IMDb-n
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ingeborg Bachmann témájú médiaállományokat.

Ingeborg Bachmann (írói álneve: Ruth Keller), (Klagenfurt, 1926. június 25.Róma, 1973. október 17.) osztrák költő-, illetve írónő.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bécsben filozófiát, pszichológiát és germanisztikát hallgatott. 1950-ben írta disszertációját Martin Heidegger egzisztencialista filozófiájának kritikai elfogadásáról (Die kritische Aufnahme der Existentialphilosophie M. Heideggers).

1952-ben vált ismertté a Gruppe 47 csoport egyik felolvasó estjén. 1953 után Zürichben és Rómában élt, ez utóbbi városban 1965-ben végleg letelepedett. 1973-ban, negyvenhét évesen halt meg. Római lakásában tűz ütött ki, égési sérüléseket szenvedett, és ezek következtében hunyt el október 17-én. Ingeborg Bachmann a Klagenfurt-Annabichl-i temetőben nyugszik.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ingeborg Bachmann elsősorban költőként vált jelentőssé. Die gestundete Zeit (1953) című verseskötete a háború utáni korszak restaurációs törekvéseit és annak követőit ítéli el.

Anrufung des großen Bären (1956) című kötetében a mitológiához nyúl témaként, és az emberi élet utópiája foglalkoztatja.

Frankfurti felolvasásait (Frankfurter Vorlesungen) 1959/60-ban vendégdocensként tartotta. A poétika témáját érintő előadások a szerzői Én és az irodalom mint a világ változásának médiuma kapcsolatát tárták fel.

1961-ben jelent meg elbeszéléskötete Das dreißigste Jahr (A 30. év) címmel, melyben a fasizmussal való együttéléssel és annak feldolgozásával foglalkozott.

1965-ben nyúl az úgynevezett Todesarten-Zyklus (a halál formái – ciklus) témájához, mely azzal foglalkozik, hogy a nők hogyan kerülnek partnerük miatt izolált, elszigetelt helyzetbe és hogyan kényszerülnek hallgatásra. E ciklusnak csak egy darabja készült el, a Malina című regény (1971), melyet 1991–ben Isabelle Huppert, Mathieu Carrière és Can Togay közreműködésével megfilmesítettek. A 2. résznek szánt Der Fall Franza és a 3. rész, a Requiem für Fanny Goldmann című művek töredékben maradtak, bár alkotójuk halála után, 1979-ben publikálták őket.

Bachmann kései műveiben a női írásművészettel foglalkozott.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1953-ban a Gruppe 47 díját kapja Die gestundete Zeit című kötetének elismeréseképpen.
  • 1964-ben Büchner-díjjal tüntették ki.
  • 1968-ban Osztrák Állami Kitüntetésben részesült.
  • 1972-ben A. Wildgans-díjat kapott.

További művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ein Ort für Zufälle, 1965
  • Simultan, 1972 (elbeszélések)
  • Gier, 1982 (elbeszélések, posztumusz)

Utóélete, hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Utolsó kiadatlan alkotásait H. Höller szerkesztette, és adta ki 1998-ban. Hangjátékokat is írt.
  • 1976-ban Klagenfurtban alapították az Ingeborg Bachmann-díjat. 1977 óta ítélik oda, a díj a német nyelvterület egyik legfontosabb irodalmi kitüntetése.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]