Ingeborg Bachmann

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ingeborg Bachmann
Bachmann bueste.jpg
Született
1926. június 25.
Klagenfurt
Elhunyt
1973. október 17. (47 évesen)
Róma

Ingeborg Bachmann Signature.jpg
Ingeborg Bachmann aláírása

Ingeborg Bachmann az IMDb-n

Ingeborg Bachmann (írói álneve: Ruth Keller), (Klagenfurt, 1926. június 25.Róma, 1973. október 17.) osztrák költő-, illetve írónő.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bécsben filozófiát, pszichológiát és germanisztikát hallgatott. 1950-ben írta disszertációját Martin Heidegger egzisztencialista filozófiájának kritikai elfogadásáról (Die kritische Aufnahme der Existentialphilosophie M. Heideggers).

1952-ben vált ismertté a Gruppe 47 csoport egyik felolvasó estjén. 1953 után Zürichben és Rómában élt, ez utóbbi városban 1965-ben végleg letelepedett. 1973-ban, negyvenhét évesen halt meg. Római lakásában tűz ütött ki, égési sérüléseket szenvedett, és ezek következtében hunyt el október 17-én. Ingeborg Bachmann a Klagenfurt-Annabichl-i temetőben nyugszik.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ingeborg Bachmann elsősorban költőként vált jelentőssé. Die gestundete Zeit (1953) című verseskötete a háború utáni korszak restaurációs törekvéseit és annak követőit ítéli el.

Anrufung des großen Bären (1956) című kötetében a mitológiához nyúl témaként, és az emberi élet utópiája foglalkoztatja.

Frankfurti felolvasásait (Frankfurter Vorlesungen) 1959/60-ban vendégdocensként tartotta. A poétika témáját érintő előadások a szerzői Én és az irodalom mint a világ változásának médiuma kapcsolatát tárták fel.

1961-ben jelent meg elbeszéléskötete Das dreißigste Jahr (A 30. év) címmel, melyben a fasizmussal való együttéléssel és annak feldolgozásával foglalkozott.

1965-ben nyúl az úgynevezett Todesarten-Zyklus (a halál formái – ciklus) témájához, mely azzal foglalkozik, hogy a nők hogyan kerülnek partnerük miatt izolált, elszigetelt helyzetbe és hogyan kényszerülnek hallgatásra. E ciklusnak csak egy darabja készült el, a Malina című regény (1971), melyet 1991–ben Isabelle Huppert, Mathieu Carrière és Can Togay közreműködésével megfilmesítettek. A 2. résznek szánt Der Fall Franza és a 3. rész, a Requiem für Fanny Goldmann című művek töredékben maradtak, bár alkotójuk halála után, 1979-ben publikálták őket.

Bachmann kései műveiben a női írásművészettel foglalkozott.

Kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1953-ban a Gruppe 47 díját kapja Die gestundete Zeit című kötetének elismeréseképpen.
  • 1964-ben Büchner-díjjal tüntették ki.
  • 1968-ban Osztrák Állami Kitüntetésben részesült.
  • 1972-ben A. Wildgans-díjat kapott.

További művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ein Ort für Zufälle, 1965
  • Simultan, 1972 (elbeszélések)
  • Gier, 1982 (elbeszélések, posztumusz)

Utóélete, hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Utolsó kiadatlan alkotásait H. Höller szerkesztette, és adta ki 1998-ban. Hangjátékokat is írt.
  • 1976-ban Klagenfurtban alapították az Ingeborg Bachmann-díjat. 1977 óta ítélik oda, a díj a német nyelvterület egyik legfontosabb irodalmi kitüntetése.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]