Indo-hettita hipotézis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az indo-hettita hipotézis az indo-hettita nyelv feltételezésével a hettita nyelv különleges sajátságainak magyarázatára született nyelvelmélet. Teljes mértékben hipotéziseken alapul. Az egész indoeurópai nyelvcsaládnak legrégebbi nyelvemlékei éppen a hettitáktól származnak (i. e. 2. évezred első felétől), és a jó ezer évvel későbbi szanszkrittal reprezentált összes többi indoeurópai nyelvtől való eltérésüket egy olyan elmélettel magyarázzák, amely még a hettiták koránál is jóval régebbre vezet vissza. Az indo-hettita elmélet nyelvészetileg adatolhatatlan korba helyezi az indoeurópai alapnyelv amúgy is bizonytalan kialakulását. Az indo-hettita elmélet a Colin Renfrew által publikált anatóliai származáselméletnek éppen az ellenkezője, bár Renfrew elméletének újabb változatai már ötvözhetők az indo-hettita alapnyelv feltevésével.

Lényege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hettita nyelvet rögtön megfejtése után az indoeurópai nyelvek közé sorolták. A későbbiekben azonban oly sok archaikus elemet ismertek fel benne, hogy ez a besorolás tarthatatlanná vált. A két lehetséges eset közül a nyelvészet azt választotta, hogy a hettita nyelvet az indoeurópai nyelvek kihalt mellékágának tekintik, amelynek nincs leszármazottja, és a PIE (proto-indoeurópai) nyelvtől még az i. e. 2. évezred előtt elkülönült. A másik lehetőség az lett volna, hogy az ősi jellegekre tekintettel a PIE nyelvhez nagyon közel állónak sorolják be, vagy éppen a hettitát tekintsék a PIE nyelvnek. Ez a lehetőség azonban az egész indoeurópai időrendet és a rekonstruált PIE nyelvi képét is felborította volna, ezért ezt a lehetőséget elvetették. Problémát jelent a hettita nyelv teljes kihalásának feltevése is, hiszen az ógörög, az örmény és tokhár nyelvek ma már nyilvánvaló kapcsolatban állnak vele.

Edgar H. Sturtevant már 1926-ban publikálta azt a nézetét, miszerint az anatóliai nyelvek elválása a PIE-től jelentősen korábban kellett végbemenjen, mint a többi indoeurópai nyelv szétrajzása. Az indo-hettita elmélet szerint i. e. 7000 körül vált el egymástól a PIE és az anatóliai ág a közös indo-hettita alapnyelvből. Ez a dátum nagyon problémás, hiszen 5000 évvel korábbra megy vissza, mint a legrégebbi hettita nyelvemlék, és 6000 évvel korábbra, mint az első szanszkrit. Ez az órási időtávolság azzal szemléltethető, hogy a sumer–magyar nyelvrokonítás cáfolatai között elsődlegesen a sumer nyelv utolsó és a magyar nyelv első nyelvemlékei közt eltelt 3000 év szerepel. Írott emlékek hiányában ilyen időtávokat nyelvészeti módszerekkel nem lehet leküzdeni, ez az indo-hettita elmélet legnagyobb gyengesége.

Az indo-hettita elmélet szerint a hettita nyelv archaikus elemei és a többi indoeurópai nyelvtől való eltérése csak az anatóliai letelepedésük után alakult ki. Ekkorra teszi a nemek megkülönböztetésének elvesztését, a névszóragozás hiányát, a főnévragozás élő és élettelen szerinti szétválását, a beszédhangok számának csökkenését és a szókincs jelentős megváltozását.

Az indo-hettita hipotézis egyik fontos érve, hogy nagyon sok indoeurópai terminológiát megőrzött a hettita nyelv, különösen a mezőgazdaságban. A laringális elmélettel igazolható, hogy a kiegészítő zár- és réshangok csak a hettitában maradtak fenn, a többi anatóliai nyelvben csak nyomokban maradtak meg.

Az anatóliai nyelveket már 1938 óta a többi indoeurópai nyelvet magában foglaló csoporttal egyenragú nyelvi kategóriaként kezelik. Az indo-hettita hipotézis ennek alapján elveti, hogy az anatóliai nyelvek az indoiránival, a göröggel vagy az örménnyel együtt vált volna el a többi indoeurópai nyelvtől. Továbbá erősíti ezt az elméletet még az a körülmény, hogy a nyelvileg újabbnak vélt indoeurópai fejlemények az anatóliai nyelvekben nem jelennek meg. Ez az elmélet azt állítja, hogy a hím- és nőnemű élők szétválasztása is újabb változás, eredendően a PIE nyelv is csak az élőket és életteleneket különböztette meg. A francia iskola azonban úgy véli, hogy a satem nyelvek és az anatóliai között csak kapcsolat volt, de egyébként nem rokonok. Döntő jelentőségű lehet, hogy a szétválást a kőkorszak végére (kőrézkor), a rézkorra vagy a bronzkorra helyezzük. A bronzkorra vonatkozóan még elég egységes indoeurópai alapszókincset rekonstruáltak, de a bronzművesség köréből a hettita nyelvben gyér az egyezés.

A PIE igék eloszlásának számítása eddig nem igazolta az indo-hettita hipotézist.

Nyelvcsaládfák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelvcsaládok és az indoeurópai nyelvek rokonságát az alábbiak szerint lehet vázolni:

Hagyományos modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos modellben az alapnyelv szétágazásával jöttek létre az alapvető indoeurópai nyelvek. A nyelvi differenciálódás i. e. 3000 körülre tehető.

 
 
proto-indoeurópai[1]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
anatóliai
 
kelta-italo-tokhár
 
balti szláv-germán
 
árja-görög-örmény

Indo-hettita modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az indo-hettita modellben az az indo-hettita nyelv i. e. 7000 körül vált szét hettita és PIE ágakra, a fejlődés menete a PIE-re nézve a továbbiakban azonos a hagyományos modellel.

 
 
indo-hettita
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
anatóliai
 
proto-indoeurópai

Anatóliai modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anatóliai hipotézis szerint a hettita nyelv Anatóliában alakult ki az i. e. 7–6. évezredben, majd az i. e. 3. és i. e. 2. évezred fordulóját nem sokkal megelőzően a hettita nyelv nagy eltéréseit az itt felvett, máshonnan származó nyelvelemek okozták.

PIE
 
anatóliai alapnépesség
ismeretlen nyelve[2]
 
akkád és asszír
 
amorita (nyugati sémi)
 
sumer(?)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
PIE
 
anatóliai
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
kelta-italo-tokhár
 
balti szláv-germán
 
árja-görög-örmény

Anatóliai modell másképp[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anatóliai hipotézis egy változata szerint éppen a hettita nyelv az összes indoeurópai nyelv közös őse. Az összes indoeurópai nyelv Anatóliából származik és terjedt el. Kelet felé a satem ág, nyugat felé a kentum ág, amelyeknek különbözőségét a különböző kiinduló anatóliai nyelvek okozzák.

Anatóliai alapnépesség
 
akkád és asszír
 
amorita (nyugati sémi)
 
sumer(?)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Anatóliai (PIE)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kelta-italo-tokhár
 
balti szláv-germán
 
Árja-görög-örmény

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Thomas V. Gamkrelidze közlése szerint: Thomas V. Gamkrelidze & Vaszilij V. Ivanov, Scientific American, 1990/5. 77-83
  2. Colin Renfrew anatóliai származási elmélete alapján, Scientific American, 1989/12. 75-82.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Indo-Hittite című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Schmidt, Karl Horst (1992). Contributions from New Data to the Reconstruction of the Proto-Language. In: Edgar Polomé and Werner Winter, eds. Reconstructing Languages and Cultures. Berlin/New York: Mouton de Gruyter, 35–62.
  • Sturtevant, Edgar H. (1931). Hittite glossary: words of known or conjectured meaning, with Sumerian ideograms and Accadian words common in Hittite texts. Language, Vol. 7, No. 2, pp. 3-82., Language Monograph No. 9.
  • Sturtevant, Edgar H. (1932.). „The Development of the Stops in Hittite”. Journal of the American Oriental Society 52 (1), 1–12. o, Kiadó: Journal of the American Oriental Society, Vol. 52, No. 1. DOI:10.2307/593573.  
  • Sturtevant, Edgar H. A. (1933, 1951). Comparative Grammar of the Hittite Language. Rev. ed. New Haven: Yale University Press, 1951. First edition: 1933.
  • Sturtevant, Edgar H. A. (1942). The Indo-Hittite laryngeals. Baltimore: Linguistic Society of America.
  • Sturtevant, Edgar H. (1940.). „Evidence for voicing in Hittite g”. Language 16 (2), 81–87. o, Kiadó: Language, Vol. 16, No. 2. DOI:10.2307/408942.  [1]
  • Sturtevant, Edgar H. A., & George Bechtel (1935). A Hittite Chrestomathy. Baltimore: Linguistic Society of America.