Imre Sándor (nyelvész)
| Imre Sándor | |
.jpg) | |
| Portréja a Vasárnapi Ujságban | |
| Született | 1820. augusztus 6. Hegyközpályi |
| Elhunyt | 1900. december 21. (80 évesen) Hódmezővásárhely |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Gyermekei | |
| Foglalkozása | nyelvész, irodalomtörténész, folklorista |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Sándor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Imre Sándor (Hegyközpályi, 1820. augusztus 6. – Hódmezővásárhely, 1900. december 21.)[1] nyelvész, irodalomtörténész, folklorista. Főként magyar nyelvtörténeti kutatásai jelentősek. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1879-től rendes tagja, 1878-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt.
Családja[szerkesztés]
Imre József református lelkész és Váczy Zsuzsánna fia. Imre József (1851–1933) orvos, szemész és Imre Lajos (1858–1923) irodalomtörténész apja és ifj. Imre Sándor (1877−1945) neveléstudós, művelődéspolitikus, egyetemi tanár és Imre József (1884–1945) orvos, szemész nagyapja.
Élete[szerkesztés]
Apja, aki németországi utazásai és egyetemi tanulmányai után szép ismeretekkel bírt, fiát korán megismertette a német és francia nyelvvel és bevezette az idők nagy eszméibe. 1832–1834-ben a nagyváradi református gimnáziumba járt, majd 1834–1840-ben a debreceni református kollégiumban tanult bölcseletet, jogot és teológiát. Ez utóbbi helyen kötött barátságot osztálytársával, Arany Jánossal. A kollégium elvégzése után, 1840–1843-ban Mezőkeresztesen, ahol egy nyugalmazott tüzértiszttől olaszul tanult. 1843–1847-ben a hódmezővásárhelyi gimnáziumban tanított mondattant és retorikát. Egészsége meggyengült, így 1847–1848-ban Gyomán volt segédlelkész, majd felutazott Pestre, és részt vett Kossuth Pesti Hírlapjának szerkesztésében. 1849-ben visszatért Hódmezővásárhelyre, és 1860-ig a helyi gimnázium igazgatójaként tevékenykedett. Itt érte 1850-ben az osztrák kormány újabb iskolarendezése, melynek behozása módját és németesítő irányát gyűlölte, de tudományos és tanmódbeli előnyeit felismerte és magyar szellemben értékesíteni törekedett. 1860. április 29-étől a debreceni református kollégiumban a felsőbb osztályokban a görög és a latin nyelv, 1862–1872-ben a református teológiai akadémián a magyar nyelvészet és az irodalomtörténet tanára volt. 1862. február 25-től a teológiai kurzus első évében, majd a gimnázium VII. és VIII. osztályában tanított. 1872-ben Trefort Ágoston jóvoltából az akkor alapított Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen kapott kinevezést, s itt tanított nyugdíjazásáig, 1886-ig mint a magyar irodalom és nyelvészet nyilvános rendes tanára. 1872–1873-ban a bölcsészettudományi kar dékáni, 1878–1879-ben az egyetem rektori hivatalát viselte. A középiskolai tanárvizsgáló bizottságnak öt évig volt az elnöke. 1886 tavaszán nyugdíjba vonult, s ezt követően visszatért Hódmezővásárhelyre, ahol haláláig nyelv- és irodalomtörténeti kutatásaival foglalkozott.
Munkássága[szerkesztés]
Nyelvészeti kutatásainak homlokterében elsősorban a régi nyelvemlékekkel, a nyelvújítással és Kazinczy Ferenc szerepével kapcsolatos nyelvtörténeti vizsgálódásai álltak. A nyelvújítás és saját kora teremtette szavakat, kifejezéseket illető kritikáival, írásaival, publicisztikáival a korabeli nyelvművelés egyik jeles alakja volt. Emellett behatóan foglalkozott a magyar nyelvtudomány történetével (Geleji Katona Istvánról és Beregszászi Nagy Pálról könyveket is írt), alaktannal és mondattannal, valamint nyelvjáráskutatással. Irodalomtörténészként elsősorban a középkor költészetével, a kódexirodalommal foglalkozott művelődés- és nyelvtörténeti kitekintéssel, de jelentősek a népköltészetre irányuló stilisztikai kutatásai is (népdalok, közmondások).
Tudományos eredményei elismeréseként 1858. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1879. május 22-én rendes tagjává választották. 1878. január 30-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagjaként vett részt a társaság tevékenységében. 1873-ban a Kolozsvári Tudományegyetem tiszteletbeli doktorává avatták, nyugdíjba vonulásakor a Vaskorona-rend III. osztályú rendjét vehette át.
Főbb művei[szerkesztés]
- A latin és görög nyelv viszonyáról származás és rokonság tekintetében. Kecskemét, 1858
- Magyar mondattan, Debrecen, 1861
- A magyar irodalom és nyelv rövid története, Debrecen, 1865
- Geleji Katona István főleg mint nyelvész, Pest, 1869
- A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, Budapest, 1873
- Rövid magyar nyelvtan, Debrecen, 1874
- Nyelvtörténeti tanulságok a nyelvújításra nézve, Budapest, 1876
- A nevek uk és ük személyragjairól, Budapest, 1879
- Beregszászi Nagy Pál élete és munkái, Budapest, 1880
- A protestantizmus és a művészetek, Lugos, 1889
- A középkori magyar irodalom stiljáról, Budapest, 1890
- A néphumor a magyar irodalomban, Budapest, 1890
- A magyar nyelv és nyelvtudomány rövid története, I. köt., Budapest, 1891
- Emlékbeszéd Ballagi Mór r. tagról, Budapest, 1893
- Imre Sándor irodalmi tanulmányai, I–II. köt., Budapest, 1897
- A népköltészetről és népdalról, Budapest, 1900
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Doktor Imre Sándor. familysearch. (Hozzáférés: 2022. október 15.)
Források[szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 775. o.
- Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 813. o. ISBN 963-9257-00-1
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 469. o. ISBN 963-547-414-8
- Nekrológ az Erdélyi Múzeumban
