Impaktit

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Impaktit a meteorit-becsapódás által érintett kőzetek együttes elnevezése. Az (égitest-) becsapódás alapvetően felszínközeli jelenség, így az ekkor keletkezett, a becsapódás hatására átalakult kőzetek, az impaktitok csak vékony rétegben talál­hatók. Felosztásuk szövetük, a sokk-metamorfózis foka és össze­tevőik alapján történhet. A leggyakoribb impaktitok az összetört, részben megolvadt darabokat tartalmazó impakt breccsák. A kráter morfológiája mellett ezek jelenléte bizonyítja egy földtani szerkezet becsapódásos eredetét.

A becsapódás hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ütközés és az ekkor létrejövő kompressziós lökés­hullám (shock wave) hatására rövid időre magas hő­mér­sék­let (2000 °C) és magas nyomás (10–500 gigapascal) (1 GPa=10 000 atm) keletkezik, mely sokk-metamorfózist okoz. Egy-egy kőzetdarab többször is átélheti ezt az ese­ményt. Ha a nyomásviszonyok egy adott kőzetnél meg­ha­lad­ják az úgynevezett Hugoniot rugalmas­sági határt (Hugoniot elastic limit, HEL), a kőzet maradandó elváltozásokat szenved (residual shock effect). Ez az érték a legtöbb ásványra és kő­zet­re 5–10 GPa. Az egyetlen természetes felszínközeli fo­lya­mat, mely során ilyen nyomás létrejöhet, a nagysebességű (hypervelocity) becsapódás.[1]

Az in situ hatásokon túl a becsapódás akár az egész boly­gó felszínére is elteríthet mikron méretű gömböcskéket (mik­­ro­szferulákat, tektiteket), a nagy nyomás hatására át­ala­­kult (sokk-metamorfózist szenvedett) ásvány­szem­csé­ket illetve a becsapódó test elpárolgásából származó platina­cso­port-elemekben, így irídiumban vagy a tüzek miatt hamu­ban gazdag port. Légkör meglétekor ezeket a szelek is szál­lít­­­hatják. Vizsgálatukkal olyan becsapódási eseményre is kö­vetkeztetni lehet, amelynek krátere azóta eltűnt (például óceá­ni kérgen képződött, és azóta a lemeztektonika révén a szub­­­dukciós zónában alábukott, majd beolvadt az asztenosz­férába). A képződő impaktitok tömegének nagyobb részét a céltest átalakult kőzetei teszik ki. A céltestből és a becsapódó testből képződött impaktitok keveredhetnek is. A legmélyebbről kidobott anyagok nem a kráter végső mélységéből, hanem a tranziens kráter mélységéből erednek, melynek mélysége kb. a végső kráter átmérőjének 35%-a. A kidobott anyagok eredeti elhelyezkedésükhöz képest fordított rétegzésűek.

Az impaktitok felosztása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Egyetlen becsapódás hatására létrejött kőzetek

1.1 Proximális (proximal, közeli) impaktit (a proximális törmelékterítőben előforduló kőzet)

1.1.1 Sokkolt kőzet Nem breccsásodott és nem is teljes mértékben megolvadt kőzet.

1.1.2 Kőzetolvadék-breccsa (impact melt rock, melt  breccia) Olvadékmátrixban törmelékeket is tartalmazó kőzet. Orosz neve tagamit.

1.1.2.1 Felosztás összetétele alapján

• 1.1.2.1.1 Törmelékgazdag (clast rich)

• 1.1.2.1.2 Törmelékszegény (clast poor)

• 1.1.2.1.3 Törmelékmentes (clast free)

1.1.2.2 Felosztás átkristályosodottsága alapján

• 1.1.2.2.1 Üveges (tektitek, impakt üvegek (lásd: disztális impaktitok!)

• 1.1.2.2.2 Kristályos (hipokristályos, holo­kristályos)

A szilárd anyag akkor olvad meg, amikor a lökéshullám alól felszabadult kőzet hőmérséklete magasra emelkedik. A nagyobb gravitációjú égitesteken azonos méretű kráterben több olvadék keletkezik, mint kisebb gravitá­ció­jú égitesteken. A földi kráterekben található olvadékokkal kapcsolatban (pl. Sudbury) sok vita folyik arról, hogy azok a becsapó­dáskor olvadtak-e meg helyben (impakt olvadékok) vagy utóvulkáni működéssel kerültek a felszínre, esetleg a becsapódás során lávafolyást is alkottak-e. A Ries-kráter esetén sikerült impakt olvadék-folyásra bukkanni (impact melt flow) (Osinski 2004). Hasonló folyásnyomokat már holdi és vénuszi kráterekben is megfigyeltek. (Az olvadékokról és üvegekről részletesen lásd: Dressler és Reimold 2001.) 60 GPa feletti nyomáson a teljes kőzetanyag maradéktalanul átolvad.

1.1.3 Impakt breccsa (impact breccia) A legtömege­sebb impaktitok breccsák, amelyek állhatnak megolvadt és csak összetört kőzetek darabjaiból. A breccsa rosszul osztályozott és tömeges megjelenésű. Vulkáni meg­felelőjük a piroklasztit breccsa. Legnagyobb darabjai a sánc közelébe kidobott megablokkok.

A becsapódáskor a kőzetek megolvadnak ill. szögletes darabokra törnek. Ha az olvadék gyorsan hűl le, amorf szerkezetű üveg keletkezhet. A törmeléket a megszilárdult olvadék cementálja össze, ezzel breccsa keletkezik. Litológia alapján a monomikt breccsa egyetlen fajta, helyben feldarabolódott kőzettípusból épül fel. A polimikt breccsa többféle, eltérő körülmények közt (pl. máshol) keletkezett kőzetet tartalmaz. Szövetük finomszemcsés mátrixból és törmelékszemcsékből áll. A klasztikus breccsa elsősorban különálló törmelékekből áll, az olvadékbreccsa (impact melt breccia) alapvetően egy­be­ol­vadt kőzetekből áll össze. A holdi breccsákban lévő tör­me­lék­darabok nagy része maga is korábban keletkezett breccsa, így gyakran kialakulhat a breccsa a breccsában szerkezet. A holdi breccsák nagy része a többszöri becsapó­dási esemény következtében polimikt szerkezetű (Meyer 1987, Stoffer 1980).

A kráter belsejében található breccsalencse (kráterkitöltő breccsa) törmelékekből és megolvadt kőzetek (impact melt rock) keverékéből áll; amelyre később még üledékek is települnek. Összetevői ballisztikusan, nagy szögben kivetett és a kráterbe visszahullt törmelék (fallback), megszilárdult olvadékdarabok, a magas kráterfalról, krátersáncről beomlott, nem metamorfizálódott és nem megolvadt kőzettörmelék, későbbi krátersánc-csuszamlással a kráterbe visszatért, korábban a sáncra kilökődött törmelék.

1.1.3.1 (Par)autochton (autochtonous=authigenic) breccsa: összetevői nem mozdultak el jelentős mértékben eredeti helyükről

       Monomikt (egy összetevőjű) breccsa

       • 1.1.3.1.1 Kataklasztos (nyíró igénybevétel hatására, mozgási felületek mentén összetört szövetű). Általában sokk metamorfózis nem érte, csak mechanikusan összetört. A kráter alatti (par)autochton (kb. helyben maradó) területeken fordul elő vagy az allochton kőzetekben nagyobb törmelékdarabokban (megablokkokban)

1.1.3.2 Allochton (allochtonous=allogenic) breccsa. Összetevői eredeti helyükről elmozdultak.

Polimikt (több összetevőjű) breccsa (egykompo­nen­sű célkőzet esetén értelemszerűen monomikt): A cél­kőzet különböző tartományaiból származó, különféle mértékű sokk metamorfózison átesett litikus törmeléket és ásványszemcséket tartalmazó kőzet, mely elszállítódott és átkeveredett, majd lerakódott a kráterben vagy körülötte, vagy telérek formájában benyomódott az alapkőzetbe.

Klasztikus mátrixú breccsa

• 1.1.3.2.1 Litikus breccsa (lithic breccia, néha neve fragmental breccia): olvadékok nélküli, különböző erősséggel sokkolt polimikt kőzet- és ásványdarabokat tartalmazó törmelék. A Ries-kráternél helyi neve Bunte (=tarka, németül) breccsa, mely elnevezést más krátereknél is használják. Vegyesen tartalmazza az átütött rétegek kőzeteit, ezen belül többet a mélyebbről, kevesebbet a felszínközeli rétegekből származók közül. Milliméterestől több méteres blokkokig (megablokk) mindenféle méretű darabokat tartalmazhat. Valószínűleg a proximális törmelékterítő és másodlagos kráterek kidobta törmelékek keveréke, melyet turbulens törmelékárak mozgattak. A Ries-kráternél közvetlenül a sánc külső részén található.

• 1.1.3.2.2 Suevit vagy suevitbreccsa (néha neve kevert breccsa – mixed breccia) polimikt, (üledékes és kristályos) kőzettörmeléket, ásványtörmelékeket, valamint amorf (üveges) és kristályos olvadékdarabokat tartalmazó breccsa. Nevének eredete Svábföld latin neve [Suevia]; típushelye a Ries-kráter. Suevitbreccsa elhelyezkedhet a kráterben (krátersuevit: crater suevit vagy fallback suevit) vagy azon kívül (kidobott suevit: Ejecta vagy fallout suevit). Míg a hullott suevitben vannak “hőpajzs alakú” tektitek, a krátersuevitben értelemszerűen nincsenek. A suevit az eróziónak kevéssé ellenálló, jól faragható kőzet. A kidobott suevit vulkáni bombákhoz hasonló sötét üvegdarabokat is tartalmaz. A kidobott suevitet a Ries-kráternél világosbarnás színe és alakja miatt flädle-nak [tehénlepény] nevezik (tsz.: fläden). (Az elnevezést más krátereknél is használják.)

1.1.3.3 Dimikt (két összetevőjű) breccsa

Telérbreccsa

• Impakt pszeudtachilit (~es breccsa): a kráter alatt lévő kőzetben telérekben található breccsa. Finomszemcsés mátrixban sokkolt és nem sokkolt ásványokat és kőzettörmeléket tartalmaz. Dimikt breccsának (két összetevőjű) nevezik. Jellemzői a sötét, sűrű megolvadt mátrixban levő lekerekített és szögletes alapkőzet-darabok. Először Shand (1916) írta le őket Vredefortból. (Eredeti leírása szerint ez tachilit-szerű, telérekben előforduló, sötétszürke vagy fekete, afanitos (finomszemcsés) szövetű, vele éles határvonalban találkozó, különféle, lekerekített és szögletes zárványokat tartalmazó kőzet). A becsapódás alatt az ütközés keltette lökéshullámok hatására törésekben (esetleg szuper-törésekben – super faults) mint telérekben jön létre, ahová olvadék nyomul (vagy ahol olvadék keletkezik) és keveredik párhuzamosan létrejövő kőzettörmelékekkel. A törések villámcsatornához hasonlóan elágazók lehetnek (Dressler, Reimold 2004). Elméleti meggondolások szerint a vetődésekben súrlódási olvadással (friction melting – tektonikus pszeudotachilit), “hagyományos” impakt olvadékként és/vagy sokkbreccsásodással keletkezik (Dressler, Sharpton 1997). A legújabb magyarázat szerint a becsapódás hője törések, és már meglévő inhomogenitások mentén, kaotikus, robbanásszerű módon, törések és súrlódás nélkül terjed, így pszeudotachilit a becsapódás pillanatától elsőként jön létre a breccsatípusok közül (Dressler, Reimold 2004). A Földön típuspéldái a 2,02 milliárd éves Vredefort szerkezetből és Sudburyból is ismertek (Reimold 1995b, Dressler, Reimold 2004). Hegycsuszamláshoz kötődő, súrlódásos hővel keletkező pszeudotachiliteket írtak le több helyről, melyet hyalomylonitnek neveznek. A Ries-kráter pszeudotachiltjeinek helyi elnevezése Explosionsbreccie (Dressler, Reimold 2004). A becsapódásos pszeudotachilitek keletkezésének mikéntjéről ma is vita folyik.

1.2 Disztális (distal, távoli) impaktit (a disztális törmelékterítőben vagy azon túl előforduló kőzetek) 

1.2.1 Konszolidálódott disztális impaktit: impakt üvegek:

• 1.2.1.1 (Impakt) tektit (=megolvadt, görögül): impakt üveg, amely földi becsapódások ballisztikusan kidobott (“szétfröccsent”), gyorsan lehűlt olvadék­cseppjei­ből áll, amelyek a proximális (közeli) törmelék­terítőn túl nagy területet beborító szórás­mezőkben találhatók. Méretük cm-es vagy mm-es nagyságrendű tektitek. Utóbbi elnevezése mikrotektit, amelyeket általában mélytengeri üledékben lehet megtalálni. Egyes meghatározások szerint mikrotektit az 1 mm-nél kisebb tektit. Ritkán tíz cm-nél nagyobb üvegbombák is előfordulnak.

A tektit definíciója szerint 1) amorf üveg, 2) homogén kőzet- (nem ásvány-) olvadék, 3) sok lechatelieritet tartalmaz, 4) földrajzilag kiterjedt szórásmezőkben fordul elő (nem csak egy-két különálló helyen), 5) a disztális törmelékterítő része, nem fordul elő a kráterhez közel ill. impakt kőzetekben (pl. suevitbreccsában), 6) vízben és földönkívüli anyagban szegény, 7) a célterület felszínén jön létre. Ha a fentiek közül egy vagy több feltételnek nem felel meg egy üveg, azt impakt üvegnek nevezhetjük (Montanari, Koeberl 2000).

Az impakt üvegek kémiai és izotópösszetétele azonos a forráskőzetével. Ez a tulajdonsága jól használható a tá­vol­ra jutó tektiteknél a forráskráter helyének megtalálásá­ban. Kormeg­határo­zásukkal (40Ar/39Ar, K-Ar, Rb-Sr, Sm-Nd, U-Th-Pb, fission track [hasadványnyom] stb. mód­sze­rekkel) a becsapódás időpontját adhatjuk meg megközelí­tőleg. Az impakt üvegekre jellemző a hólyagüregesség (vesicular), vagyis gázbuborékok keletkezése.

A becsapódásos vagy vulkáni eredetű, légkörben történő utazás után visszahullt apró üvegek szét­re­pü­lé­sük­kor vették fel alakjukat. A tektit kifejezést mindenféle alakú földi példányra használják, néhány szerző beleérti a Holdról földre hullt becsapódásos vagy vulkáni eredetű példányokat is. A Földön kívül általában nem a tektit, hanem a szferula (=gömböcske) szót használják a kidobott üveggömböcskékre. A Földön szferulák, mikroszferulák (apró gömböcskék) biogén, vulkáni, vagy sokféle egyéb abiogén módon is keletkezhetnek.

A vulkáni hamuban található, a kitöréskor hirtelen lehűlt és megszilárdult magmából kialakuló, sajátos alakú, hólyagüreges üvegtörmelékek neve üvegszilánk (glass shard, tachylite shards, phreatomagmatic glass shards). A vulkáni üvegszilánkok általában a kitöréskor keletkező, egyre nagyobbra növekvő, majd kipukkanó gázbuboré­kok falának szilánkjai (ASH 2005). A földi vulkáni üvegek esetében a szferula (spherule) szó üveggömböcskéket jelöl (szinonímája a mikrotektit), szemben a szögletes üveg­szilánkokkal (glass shards), amelyek közül a 2 mm-nél kisebbek a hamu, a nagyobbak a lapilli tartományba soroltak (Worstell 1998). A legismertebb holdi üvegek (hirtelen megszilárduló szi­likátkőzetcseppek – glass droplets) a gömb vagy súlyzó alakú milliméter nagyságú sárgás (orange soil), fekete és zöld (green glass) üveggömbök. Ezek képződését vulkáni ere­det­tel (lávaszökőkút) magyarázzák, mivel összetételük homo­gén, és nincsenek rajtuk nyomai sokk-metamorfó­zis­nak.

Az impakt üvegek víztartalma a Földön sokkal kisebb (0,001–0,05 térfogatszázalék), mint a vulkáni üvegeké (0,25%). A vulkáni szferulák összetétele homogén, míg a becsapódásiaké lehet heterogén is. Levine és munkatársai (2004) apró (<5mm), vasban gazdag szemcséket találtak egyes szferulák felületén, ami arra utalhat, hogy vasmeteorit becsapódásakor keletkezhettek.

A földi tektitek.

A becsapódásos eredetű tektitek általában feketék, de némelyek – például a Ries becsapódás har­madidőszaki, homokos üledékéből keletkezett mol­da­vitjai – áttetsző világoszöldek. Alakjuk általában lekerekí­tett, de található szögletes, vulkáni üvegszilánkhoz hason­ló is. A moldavitot színe miatt drágakőnek (korábban talizmánként) is használják – a Willendorfi Vénusz mellett is találtak belőle. Ezek a Ries távoli (szakadozott) törmeléktakarójának részét alkotják (Pierazzo et al.).

Alakjuk alapján a tektiteket három nagy csoportba sorolják:

– 1.2.1.1.1 Gömb, könnycsepp, korong súlyzó alakúak (splash form). Alakjukat a megszilárduláskor forgó olvadékból nyerték.

– 1.2.1.1.2 Némelyek a légkörön történő áthaladáskor megolvadnak, és hőpajzshoz vagy peremes gombhoz hasonló alakúak (aerodynamically shaped tektites) (főleg ausztrál-ázsiaiak)

– 1.2.1.1.3 A Muong-Nong típusú tektitek réteges szerkezetűek (laoszi lelőhelyükről elnevezve). Közöttük igen nagyok is találhatók. A tektitek nagy területen szóródnak szét. Az egy forrásból származó tektitek egy szórásmezőben (strewn field) találhatók. A Földön csak néhány ilyen mező ismert. Ezek egy becsapódásból származó anyaga igen nagy területet borít be. Szórásmezők minden valószínűség szerint más égitesteken is megtalálhatók. A gravitációtól függően különböző méretű mezőket alkothatnak. Mivel más égitesteken a kráterek gyakoriak, az átfedő szórás­me­zők gyakorlatilag a teljes felszínt beboríthatják. Így lehetett a múltban a Földön is, különösen a nagy bombázás időszakában. De még ma sem ritka: az argentin pampák utóbbi 10 millió év üledékét őrző löszrétegeiben 6 impakt üveg réteget azonosítottak (Schultz, Mustard 2004). Az egyes földi szórásmezőkhöz külön kőzettani elnevezés (ásványfaj) tartozik. A Cseh-medencében moldavitnak nevezik a Ries kráterből kidobott zöldes tektiteket (a Moldva folyóról). Az argentin pampán található, porózus löszből keletkezett impakt üvegek neve pampazit (Schultz et al. 2004).

Tektitek, a meteoritokhoz hasonlóan magánkereskede­lem­ben, gyűjtőktől is kaphatók. Impakt üvegek általában csak a fiatalabb becsapódások körül találhatók, mert az üveg geológiai időléptékek alatt nem stabil, átkristályosodhat és széteshet (a földi tektitek közül a legidősebb 35 millió éves). Ennek némileg ellent­mondanak az ausztrál Hamersley-medencében és a dél-af­rikai Barbertonban talált archaikumi szferulák, melyek alak­ja megegyezik a tektitekével (Dressler és Reimold 2001).

• 1.2.1.2 Mikrocrysit (microcrysite): mikrotektitszerű szferula, mely valószínűleg elpárolgott kőzetek kondenzációjával képződött. Tengeri üledékben találhatók, előfordulásuk korrelál irídiumban vagy más sziderofil elemekben anomálisan gazdag rétegekével.

1.2.2 Nem konszolidálódott disztális (távoli) impaktit

• 1.2.2.1 Impaktoklasztos hullástörmelék (impactoclastic air fall bed) (párhuzamát lásd: airborne volcanic ejecta = tefra). Nagy területen, akár az egész égitesten a légkör által szétterített finomszemcsés üledék, mely a becsapódás­kor kidobott sokk­metamorfizált ásványokat és olvadékot is tartalmaz.

• 1.2.2.2 Törmelék (nem sokkolt)

2. Több becsapódási eseményen átesett kőzetek Impaktoklasztikusos üledék: ballisztikusan kidobott majd leülepedett törmelék.

2.1 Nem konszolidálódott becsapódási törmelék (unconsolidated impactoclastic debris).

• 2.1.1 Impakt regolit Légkör nélküli égitesten jön létre. Finomszemcsés becsapódási törmelék. Beleértendő az a por, mely az évmilliárdokon át tartó állandó mikro­meteor-bombázás hatására a felszín legfelsőbb rétegének felaprózódása nyomán keletkezett. A holdi regolit legfelső, porrá töredezett rétege – a holdpor – igen tapadó­képes, amit az űrhajósok is tapasztaltak, mikor ruhájukra és felszerelésükre rátapadt.

2.2 Sokk hatására kőzetté vált impakt regolit (consolidated impactoclastic debris)

• 2.2.1 Regolitbreccsa (olvadékkal) (regolith breccia) [2]

Az impaktitok néhány jellemzője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyomáskúp (shatter cone) Ez az egyetlen makroszkopikus méretű, sokkhatásra keletkezett szerke­zet. Más törések a becsapódás szempontjából nem bizo­nyító erejűek, míg a nyomáskúp megléte igen. Felszínük jelleg­ze­tesen sugárirányban szétágazó “lófarokszerű” mintá­zatot mutat. Egyedileg vagy csoportosan is elő­for­dulnak. Egy-egy főkúpon gyakoriak a parazitakúpok is. Nyomáskúpok mindenféle kőzeten keletkezhetnek. A legszebben megőrzöttek finomszemcsés mészkövekben találhatók. Méretük milliméteres–méteres nagyságrendű lehet. A kúp a lökéshullám forrása, azaz felfelé mutat, és a becsapódástól távolodva a V alakú minta által bezárt szög növekszik (“kinyílik”), ami a helyi nyomás­viszonyok meg­határozására is használható lehet (Gucsik 2003). Kial­akulásuk magyarázata még nem teljesen kidolgozott. 1–6 GPa nyomásnál keletkeznek (Baratoux, Melosh 2003, további referenciákkal).

– Sokk metamorfózist szenvedett ásványok A nagy nyomás (a sáncon ill. a becsapódás központjában 20–1000 kbar: 2–100 GPa) és a magas hőmérséklet hatására az ásványok átalakulnak. Ehhez hasonló körülmények csak 75 km-nél mélyebben találhatók a Föld belsejében, így ezekre utaló felszíni nyom egyértelműen becsapódás hatására utal, vulkáni jelenségek nem tudják létrehozni.

A sokkhatás felismerése az űrkutatás hatására az 1960-as években történt meg, amióta általánosan elfogadott, hogy a nagy sebességű (hypervelocity) lökéshullámok (természetes úton) csak becsapódásos esemény hatására jönnek létre. Így a meteorittörmelék hiánya nem kizáró ok egy szerkezet becsapódásos eredetének bizonyításánál.

A sokkhatást szenvedett kvarcásványok polimorf módosulatai igen nagy sűrűségű kvarcváltozatok.

A coesit (>30 GPa) (2,93 g/cm3) csak >60 km mélységben keletkezhet endogén úton. Tektonizmussal kerülhet a felszínre. Coesit a Föld felszínén csak becsapódással vagy atomrobbantással keletkezhet.

A stishovit (>12–15 GPa) (4,23 g/cm3) képződése a modellek szerint 300–400 km mélyen történhet, így a felszínen csak becsapódásos kőzetben található.

Igen nagy, 50 GPa feletti nyomáson és 1700 °C feletti hőmérsékleten kvarcból lechatelierit olvadékásvány jön létre, ami a becsapódásos kőzeteken kívül egyedül fulguritokban, azaz villámcsapás által közvetlenül ért talajból vagy homokból keletkező kőzetben található a természetben.

Gyémánt nagy mélységben (>60 km) jöhet létre, illetve kimberlitben kerülhet a felszínre (pl. Dél-Afrika). Sokkhatásra a grafit gyémánntá alakulhat. Ilyenkor nanogyémántok keletkezhetnek.

A coesit segített a Ries-kráter becsapódásos ere­de­tének azonosításában. A Ries-kráterben nano­gyémántot, 2–300 mikrométeres gyémántdarabkákat is találtak.

Az ásványokon a sokkhatás felismerése mikrosz­kó­pos vizsgálattal lehetséges, például lemezes (lamellás) elvál­to­zási formák (planar deformation features – PDF) azo­no­sításával. Ez az impaktitok legfontosabb azonosítási módja, ásványtani indikátora.

A szilikátásványok – köztük legkönnyebben a plagi­oklász – sokkhatásra például erős és szabálytalan hullám­zó optikai kioltású lesz. A deformációs sávok a lamellás tartományok, melyek orientációja különbözik az őket tartalmazó kristályokétól. Ezek az eltérések a keresztsávozottság és mechanikai ikresedés lehetnek. 35 GPa-nál nagyobb nyomáson (ill. a nyomás alóli felszabaduláskor) az ásvány nem olvad meg. Miközben kristályos szerkezetét megőrzi, optikailag izotróp (amorf) lesz. Ennek neve diapletikus (“megszilárdult”) üveg (diapletic glass). Egy példa rá a plagioklászból átalakuló maskelinit (maskelynite).

Hamu A földi becsapódások esetén a becsapódás és a másodlagos hatások okozta tüzek a légkör által el­szál­lított globális hamuréteget terítenek szét, ami a földtani rétegek széntartalmának vizsgálatával állapítható meg. Ez azon­ban nem feltétlen bizonyítéka egy becsapódás­nak, mind­össze globális vagy nagy kiterjedésű tüzek jelenlétére utal.

A becsapódó test anyaga [szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A meteorikus testek légkörön történő áthaladáskor átalakulást szenvednek. Ha nem párolognak el, és elérik a felszínt darabjai, akkor a meteorittöredék is megtalálható a keletkezett kőzettörmelékben. A becsapódó test azonban gyakran teljesen elpárolog vagy egybeolvad a célkőzettel, esetleg később elmállik, így darabjai nem találhatók meg a kráterben. Ennek oka, hogy a becsapódás lökéshulláma a becsapódó tes­ten is áthalad, s mivel ez van a központban, ez mindig a legerőteljesebb hatást szenvedi el:  a nagy hőmérséklet miatt a másodperc törtrésze alatt  elpáro­log. Paradox módon a kisebb becsapódó testeknél marad­hat meg belőle szilárd anyag, mivel a légkör le­fékezi, így kisebb lesz a becsapódás energiája. Általában 40 méternél kisebb testek maradnak meg, melyek 1 km-nél kisebb krátert ütnek, azaz az ennél nagyobbaknál kicsi az esély meteoritdarabok megtalálására a kráterben. Földi körül­mé­nyek között azonban ezek a darabok is hamar le­pusz­tulnak, elmállnak. Légkörrel rendelkező égi­testnél a meteorit anyaga a légkörbe kerül por, ill. az elpá­rol­gott test porrá kicsapódott anyaga formájában. Ennek leg­finomabb szemcseméretű frakciója ülepedik ki leg­később a légkörből, és emiatt ez lelhető fel legnagyobb elterjedéssel. Ez az agyagfrakciójú réteg a platinacsoport elemeiben és köztük a legnagyobb sűrűségű iridiumb­an valamint más sziderofil (“vaskedvelő”) elemekben (nikkelben és kobaltban) igen gazdag. Ez a földi becsa­pódások vizsgálatakor földönkívüli eredetre utal, mert a differenciálódott földkéreg (vagy más differenciáló­dott égitest kérge) szegény bennük, míg a kondritos, nem differenciálódott meteoritok gazdagok benne. A K/T határton ezen elemek koncentrációja négyszer akkora nagyságrendű, mint máshol a felszínen. Erre először Alvarez és munkatársai (1980) kutatása irányította a figyelmet (típusfeltárása Gubbio, Olaszország) Ugyanakkor a Föld mélye is gazdag bennük, például irí­di­um­­­­ban, így hosszú időn át tartó erőteljes vulkáni tevé­keny­ség is létrehozhat ilyen réteget, de csak loká­lisan. Nem min­den becsapódás hoz létre irí­di­um­gazdag ré­te­get, ami a be­csapódó testek eltérő össze­tételé­re utal. Az em­lí­tett ele­mek a kőzettestben is előfordulhatnak, ha az el­pá­rolgó be­csa­pódó test beépül a breccsákba és olva­dé­kok­ba . Ahhoz, hogy a törmelék globálisan szétszóródhasson, O’Keefe és Ahrens modellszámítása szerint (1982) több hónapig a légkörben kell tartózkodnia.

A rétegek vastagságának és a tektitgyakoriságnak térbeli változása a kráter korabeli helyét is felfedheti: a becsapódástól távolodva a réteg vastagsága gyorsan csökken (McGee 1996 p.193, 201).


Forrás és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bérczi Szaniszló, Gucsik Arnold, Hargitai Henrik, Horvai Ferenc, Illés Erzsébet, Kereszturi Ákos, Nagy Szabolcs János: A Naprendszer kisenciklopédiája – A Naprendszer formakincse (1): Becsapódások folyamata, nyomai és hatásai. ELTE TTK – MTA Kozmikus Anyagokat Vizsgáló űrkutató Csoport, 2005. (ISBN 963-463-796-5) [1]
  • Mihályi Krisztián, Gucsik Arnold, Szabó József (2009): A Nördlingen-Ries és a Steinheim meteoritkrátereket létrehozó szimultán becsapódás mechanizmusa és lehetséges következményei. In: Természetföldrajzi folyamatok és formák. Kiss T. (szerk). Geográfus Doktoranduszok IX. Országos Konferenciájának Természetföldrajzos Tanulmányai, 2009, Szeged, p. 197-219. (ISBN 978-963-482-923-2)

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gucsik Arnold 2003 Terrestrial impact cratering and shock metamorfism: A review. Bul. Res. Inst. Nat. Sci. Okayama Univ. No 19 pp27-41
  2. IUGS SCMR 1996, Gucsik 2003, Stöffler és Grieve 2003 alapján, módosítva