Idiolektus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az idiolektus az egyének sajátos nyelvváltozata, az általánosnak tételezett köznyelvi formától eltérő egyedi nyelvhasználat. Több megjelenési szintje lehetséges, idiolektusok lehetnek a szókincs, a nyelvtani szerkesztés vagy a kiejtés egyéni sajátosságai. A fogalom nem könnyen definiálható, hiszen bizonyos mértékben minden egyén nyelvhasználata egyedi, s már maga a nyelv is az azt beszélő egyének nyelvhasználati sajátosságait összegző elvonatkoztatott fogalom. Különböző nyelvészeti megközelítések ismertek a nyelv közös regiszterének, a beszélők szempontjából általánosnak felfogható köznyelvi elemek meghatározására, és ebből kiindulva az idiolektus körébe tartozó jelenségek számbavételére. Egy az izraeli héber nyelvet tanulmányozó kutatás egyik megállapítása szerint ebből kiindulva a nyelv maga nem saját jogán létező entitás, hanem idiolektusok összessége.[1].

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Idiolect című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  1. Ghil’ad Zuckermann: A new vision for Israeli Hebrew: Theoretical and practical implications of analysing Israel's main language as a semi-engineered Semito-European hybrid language. Journal of Modern Jewish Studies, V. évf. 1. sz. (2006) 57–71. o.