Iamblikhosz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Iamblikhosz

Iamblikhosz (Ἰάμβλιχος, arámi nyelven ya-mlku, „Ő egy király”, latinosan Iamblic(h)us Chalcidensis, Khalkhisz, Szíria, Coelosyria, 250 - 330 körül) szíriai, valószínűleg arameus származású, görögül író filozófus. Főleg Apameiában élt és tanított, az újplatonizmus dualista irányzatát hozta létre.

Az ókori hagyomány az újplatonista türoszi Porphüriosz (Porphyrius) tanítványának mondja. Csodatetteiről életrajzírója Eunapius írt. Az egyik legfontosabb műve a De Mysteriis, amit a misztériumokról írt. Iamblikhosz ebben azt állítja, hogy az olyan „barbár szent népek”, mint amilyenek az egyiptomiak és az asszírok voltak, még őrizték a régi tudást, még „ismerik az istenek eredeti neveit”, amit a hellének már elfelejtettek. Ennek pedig az az oka, hogy a keletiek hagyományőrzők, ellenben a hellének folyton újítanak. Ez a „csodás és titokzatos Kelet” toposza. Keleten még tudják a választ a legfontosabb kérdésekre, még õrzik az õsi titkot, amit Iamblikhosz kora a gyors fejlődésben és az új vallások, mint a kereszténység megjelenésével elfelejtett.[1]

Másik fontos műve a püthagoreusok iskolájáról írt könyve (Pythagorica), bár ez leginkább kompiláció korábbi iratokból. Püthagorasz több művének is fő témája, mivel őt csodatévőnek ábrázolta és egyfajta Jézus-ellenképnek szánta. „Az istenekről” (Peri theón) című művét egyik leghíresebb követője Flavius Iulianus római császár felhasználta a „Héliosz király” című írásában. Iulianus a keresztény hit elhagyása után 351-ben Nikomédiába, Pergamonba, majd Epheszoszba utazott, ahol a neoplatonizmus és Iamblikhosz hívévé vált és Aedesius neoplatonista filozófus tanítványa lett.

A Kelyhet mindenkinek felajánlják,

ám a bort mindenkinek önszántából kell meginnia,

azon ősi bölcsesség értelmében,

amelyet a hallgatás a mai napig érintetlenül megőrzött.

– Iamblikhosz: De mysteriis

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]