II. Tiberius Constantinus bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Tiberius Constantinus
Solidus-Tiberius II-Sear 421x422.jpg
II. Tiberius pénzérméje. Az előlapon a császár consuli öltözetet visel

Bizánci császár
Uralkodási ideje
574. december 7. – 582. augusztus 14.
Elődje II. Justinus
Utódja Mauricius
Életrajzi adatok
Teljes neve Flavius Tiberius Constantinus Augustus
Született 535 körül
Elhunyt 582. augusztus 14. (47 évesen)
Házastársa Ini Anastasia
Gyermekei Constantia

II. Tiberius Constantinus, görögösen Tiberiosz Kónsztantinosz (535 k. – 582. augusztus 14.), (uralkodott 574. december 7.582. augusztus 14.) bizánci császár, II. Justinus testőrparancsnoka és utódja volt.

Útja a trónig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiberius valahol Trákia latin nyelvű vidékén született a 6. század közepe táján. II. Justinus, I. Justinianus kijelölt örökösének jó barátja volt, így az excubitores testőrgárda parancsnoka lett, és nagy szerepe volt barátjának akadálymentes megkoronázásában. Amikor 573-ban Justinus megháborodott, Tiberius és Szophia császárné vette kezébe az irányítást, majd 574 telén Szophia rábeszélte férjét, hogy nevezze ki a tisztet örökösévé. A caesari rangot elnyerő Tiberius ekkor vette fel a Constantinus nevet.

Társas egyeduralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiberius trónra lépve súlyos problémákkal szembesült. A balkáni határt avarok fenyegették – 574 elején súlyos vereséget mértek a Tiberius vezette bizánciakra –, keleten a perzsák ellen folyt a bizánciak sorozatos vereségeit eredményező, így II. Justinust őrületbe kergető háború. Az új császár szakított elődje gazdaságpolitikájával, ami ugyan megtöltötte az államkasszát, de rendkívül népszerűtlenné tette őt a népesség körében. Tiberius hatalmas pénzösszegeket költött az avarok megbékítésére (évi 80 000 solidust), a perzsák elleni felkészülésre és saját támogatói bázisának növelésére. A kenyeret és bort terhelő adókat eltörölte, számos ajándékot juttatott híveinek, közben reprezentatív építkezéseket folytatott.

Az Újperzsa Birodalommal 574-ben egy, majd 575-ben még három évre fegyverszüntetet kötött – helyesebben évi 30 000 aranyért vásárolt – a Bizánci Birodalom, azonban ez nem vonatkozott az örményországi hadszíntérre. Itt a parancsnokságot Tiberius Justinianusra bízta, aki a hasonló nevű császár Germanus nevű unokatestvérének fia volt, a Justinus nevű trónkövetelő öccse. Ő Meliténénél győzelmet aratott 575-ben, bár a város elpusztult. Sikerei azonban ideiglenesnek bizonyultak: 577-ben a perzsa ellentámadás során legyőzték, és nemsokára ő maga is meghalt. A háború ennek ellenére csak 578-ban, a négyévnyi fegyverszünet lejárta után lángolt fel teljes erejével a két ország között, erre a császár azonban felkészült: sok kiválóan felszerelt katona várta a Szászánidák támadását. Az új parancsnok ekkor Mauricius, az excubitores parancsnoka lett.

A fegyernyugvás arra is módot adott, hogy a császár Itáliába is csapatokat menesszen az Alboin és II. Cleph királyok halála után széttagolt longobárdok ellen. A hadakat Justinus veje, Baduarius vezette, ám ő 576-ban csatát vesztett, ahol ő maga is elesett. Mielőtt erősítést küldhetett volna, Tiberius ismét perzsa támadással szembesült Armeniában, így aztán a longobárdok szabadon folytathatták terjeszkedésüket az Appennini-félszigeten. Tiberius csak horribilis ráfordítással, mintegy 200 000 solidus kifizetésével tudta elérni, hogy számos longobárd fejedelem megakadályozza a királyválasztást.

Egyedül a trónon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

578 végén elhunyt a rég már csak saját árnyékaként vegetáló II. Justinus. Tiberius, hogy megünnepelje a trónra kerülését, négy évre 25%-os adócsökkentést hajtott végre. Justinus özvegye, Szophia igyekezett presszionálni az új uralkodót, hogy váljon el feleségétől, Inótól, és vegye őt feleségül. Tiberiusnak azonban erre nem volt semmi szüksége, hiszen bőkezűsége folytán nem akadt ellenzéke. Szophia intrikái ellenére – még merényletet is tervezett az új uralkodó ellen – befolyása hamarosan jelentéktelenné vált, ő pedig végül visszavonult. Inót Anasztázia néven koronázták Augustává.

A népszerűségben fürdőző Tiberius Mauricius keleti sikerei révén megtehette, hogy új hadakat küldjön Itáliába, és megerősítette a bizánci jelenlétet Hispaniában és Afrikában is. A helyzet 580-ban változott meg, amikor az avarok a bizánciak balkáni jelenlétének gyengülését érzékelve követelni kezdték Sirmium átadását. Tiberius erre nem volt hajlandó, mire ostrom alá vették a várost. Ezzel párhuzamosan minden eddiginél nagyobb arányú szláv mozgás kezdődött a Balkán irányába.

Az európai problémákra azonnal reagált az új perzsa király, IV. Hurmuz, és visszautasította a bizánciak békejavaslatát. Mauricius erre számos sikeres támadást intézett Armeniában a perzsák ellen, azonban ennek az volt a feltétele, hogy a hátországot pacifikálják. A császár 582-ben átadta az elnéptelenedett, romos Sirmiumot az avaroknak, ráadásul az ostromlók csak az utóbbi három évben elmaradt, mintegy 240 000 solidust kitevő sarc megfizetése ellenében voltak hajlandóak garantálni a lakók szabad elvonulását.

Az év nyarán II. Tiberius megbetegedett. Germanust és Mauriciust caesari rangra emelte, és eljegyezte őket egy-egy lányával. Egyes feltételezések szerint eredetileg ketté akarta osztani a birodalmat, azonban erre nem került sor: halála előtt egy nappal, 582. augusztus 13-án csak Mauriciust koronázta augustusszá.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
II. Justinus
Bizánci császár
574-582
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Mauricius