II. Oródész pártus király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(II. Orodész szócikkből átirányítva)
II. Oródész
Pártus király
Uralkodási ideje
I. e. 57 – I. e. 37
ElődjeIV. Mithridatész
UtódjaIV. Phraatész
Életrajzi adatok
UralkodóházArszakidák
Születetti. e. 70-es évek
ElhunytI. e. 37
Ray
ÉdesapjaIII. Phraatész
Testvére(i)III. Mithridatész
HázastársaLaodiké
GyermekeiPakórosz
IV. Phraatész
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Oródész témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

II. Oródész (pártus nyelven 𐭅𐭓𐭅𐭃 Wērōd) a Pártus Birodalom királya i. e. 57-től i. e. 37-ig.

Oródész III. Phraatész fia volt, akit i. e. 57-ben bátyjával, IV. Mithridatésszal közösen meggyilkolt. A fivérek hamarosan egymás ellen fordultak és a küzdelemből Oródész került ki győztesen.

A belháború lezárásával egyidőben a rómaiak megtámadták a pártusokat. Marcus Licinius Crassus, az első triumvirátus tagja megpróbálta kiterjeszteni a Római Birodalom keleti határait, de i. e. 53-ban a carrhae-i csatában Oródész hadvezére, Szurena katasztrofális vereséget mért rá, ahol maga Crassus is odaveszett. Oródész Örményországot szállta meg és kényszerítette királyát, II. Artavazdészt, hogy bontsa fel szövetségét a rómaiakkal. A carrhaei győzelem hosszú időre biztosította a Pártus Birodalom Eufrátesznél húzódó nyugati határát. A pártusok a következő évben rátámadtak Szíria provinciára, de nem értek el jelentős sikereket. A túlságosan sikeres Szurenát a király megölette.

A római polgárháborúban a pártusok előbb Pompeiusszal, majd Brutusszal és Cassiusszal szövetkeztek, de tevőlegesen nem avatkoztak közbe, míg i. e. 40-ben Oródész legidősebb fia és trónörököse, Pakórosz meg nem szállta Szíriát és Kis-Ázsia egy részét. A római ellentámadásban Pakórosz elesett, az idős Oródész pedig nem sokkal később átadta trónját másik fiának, IV. Phraatésznek, majd nem sokkal később meghalt.

Származása[szerkesztés]

II. Oródész pénze a győzelem szárnyas istennőjével

Oródész az i. e. 70-es években születhetett, esetleg valamivel korábban.[1] Apja III. Phraatész király volt, aki az Arszakida dinasztián belül az ún. Szinatrukida ághoz tartozott.[2] Neve (Ὀρώδης) a középiráni Wērōd vagyUrūd (𐭅𐭓𐭅𐭃) görög átirata.[3] A név etimológiája vitatott, modern iráni megfelelője a Viru (ویرو).[4]

Apja uralkodása idején jó kapcsolatokat épített ki a birodalom keleti felének arisztokratáival, különösen a Szuren-klánnal és talán az indo-szkítákkal is. Feltehetően még uralomra jutása előtt feleségül vett egy indo-szkíta hercegnőt, aki Phraatész fiát és talán legidősebb fiát, Pakóroszt szülte neki.[5]

I. e. 57-ben Oródész és bátyja, IV. Mithridatész meggyilkolták apjukat.[6] A trónt Mithridatész foglalta el és Oródész eleinte támogatta bátyját, az egyetértés azonban rövid életűnek bizonyult.[6] A két fiver hamar egymás ellen fordult és Oródész a Szuren-klán (és talán Szakasztán szkítáinak) támogatásával fellázadt.[7] Mindketten felvették a "királyok királya" címet, hogy bizonyítsák saját uralmuk legitimitását.[8]

Mithridatész hamarosan kénytelen volt a birodalommal szomszédos római provinciába, Syriába menekülni, ahol Aulus Gabinius proconsul befogadta.[9] Gabinius segítséget ígért neki és jelentős segédcsapatokkal el is kísérte az Eufrátesz határfolyóig; ott azonban visszafordult, mert a elűzött XII. Ptolemaiosz egyiptomi fáraó jelentős összeggel lefizette, hogy segítse vissza a trónjára.[9] Mithridatész római segítség nélkül folytatta akcióját és sikerült is elfoglalnia Babilóniát. I. e. 55-ben rövid időre elűzte Oródészt és Szeleukeiában pénz bocsátott ki.[9]

I. e. 54-ben Oródész hadvezére, Szurena ostrom alá vette Szeleukeiában. Mithridatész hosszas ellenálllás után kitört a városból, vereséget szenvedett és elfogták.[9] Oródész ezt követően kivégeztette bátyját.[9] Oródészt klánjának öröklött joga szerint Szurena koronázta meg.[10]

Uralkodása[szerkesztés]

A pártus-római határvidék i. e. 55 körül

Ugyanebben az időben Marcus Licinius Crassus syriai proconsul (Caesar és Pompeius mellett az egyik triumvir), névleg Mithridatészt megsegítendő, hadjáratot szervezett a Pártus Birodalom ellen.[11] Oródész követei megpróbálták lebeszélni erről, de ő csak annyi válaszolt, hogy majd Szeleukeiában megadja nekik a válaszát. A legidősebb pártus követ, Vagiszész erre a tenyerét előrenyújtva így felelt: "Hidd el, Crassus, előbb nő ki itt a szőr, mint hogy te meglásd Szeleukeiát."[12][13] A római szövetséges örmény király, II. Artavazdész felajánlotta Crassusnak hogy vonuljon Örményországon keresztül, ahol a hegyes vidék hátrányt jelent a pártus lovasságnak és 40 ezer katonával is meg tudta volna erősíteni a római hadsereget.[14] A proconsul azonban elutasította az ajánlatát és a közvetlen útvonalon, Mezopotámia síkságán keresztül támadott.[14]

Pártus lovas íjász szobra (Palazzo Madama, Torino)

A rómaiak Carrhae (ma Harran) felé indultak. Eközben Oródész bevonult Örményországba, elvágva őket az örmény utánpótlástól. Rávette Artavazdészt, hogy mondja fel a római szövetséget és vele szövetkezzék; ennek megpecsételésére Pakórosz trónörökös feleségül vette Artavazdész húgát.[15] Oródész Kommagéné királyával, I. Antiokhosszal is szövetségre lépett és feleségül vette annak lányát, Laodikét.[16] Crassus elé Szurenát küldte, csupa lovasból álló sereggel.[17] Szurenénak ezer katafrakt (kopjás nehézlovas) és 9 ezer lovasíjász állt a rendelkezésére; ezzel szemben Crassusnak hét légiója volt, mellette segédcsapatokkal (többek között gall lovasok és könnyűgyalogosok). Összességében a rómaiak nagyjából négyszeres létszámfölényben voltak.[18]

A carrhae-i csatában a pártus lovasság körbevette a lassú, római nehézgyalogságot és biztos távolságból nyilakkal tizedelte meg őket. Crassus arra várt, hogy kifogyjanak a nyílból, de aztán látta, hogy az utánpótlást tevékkel biztosították.[19] A csatában mintegy 20 ezer római esett el, 10 ezer fogságba esett, 10 ezer pedig, Crassusszal együtt elmenekült.[20] Szurena utolérte őket és tárgyalásokat kezdett, amelynek során egy félreértés miatt dulakodás indult és eközben Crassust leszúrták[21] A római vezér levágott fejét elküldték Oródésznek, aki éppen fiának és Artavazdész húgának esküvőjét ünnepelte és Euripidész Bacchánsnők c. tragédiáját nézte. A küldönc elédobta Crassus fejét, amit az egyik színész felvett és Pentheusz király maszkja helyett használta.[22]

A carrhae-i csata Róma történetének legsúlyosabb vereségei közé tartozott és a rómaiak hosszú időre kénytelenek voltak a pártusokat legalábbis velük egyenlő erős hatalomként elfogadni.[23][24] Szurena a zsákmánnyal visszatért Szeleukeiába a győzelmet ünnepelni. Oródész azonban úgy ítélte meg, hogy hadvezére túlságosan népszerű lett, tartott tőle, hogy a trónjára tör, ezért röviddel később kivégeztette.[23] Emiatt kapcsolata a Szuren-klánnal megromlott, de maradtak még keleten támogatói, többek között I. Azész indo-szkíta király.[5]

A szíriai hadjáratok[szerkesztés]

Quintus Labienus által kibocsátott pénzérme

A pártusok a carrhae-i diadalon felbátorodva, a következő évben betörtek Szíriába.[25] Pakórosz trónörökös és hadvezére, Oszakész i. e. 51-ben egészen Antiochiáig eljutottak, ott azonban Caius Cassius Longinus visszaverte a támadásukat és a rómaiak megölték Oszakészt is.[26] A római polgárháborúban Oródész előbb Pompeiusszal kötött szövetséget, majd i. e. 42-ben csapatokkal segítette Caesar gyilkosait a philippi csatában.[27] Brutus és Cassius híve, Quintus Labienus a vereség után a pártusokhoz menekült és i. e. 39-ben Pakórosz kíséretében betört Szíriába.[28] Az időpontot jól választották meg, mert a birodalom keleti felét kormányzó Marcus Antonius éppen Itáliában tartózkodott, hogy leszámoljon riválisával, Octavianusszal; végül Brundisiumban ideiglenes egyezséget kötöttek.[29]

A pártusok gyorsan megszállták egész Szíriát, Labienus pedig egy külön sereggel Kis-Ázsia felé indult, míg Pakórosz és hadvezére, Barzapharnész a föníciai városokat ostromolták meg.[28] Hamarosan el is foglalták valamennyi tengerparti várost (Türosz kivételével) Ptolemaiszig.[30] Júdeában a Róma-párti II. Hürkanosz főpap, valamint Heródes vereséget szenvedett a pártusok által támogatott II. Antigonosz Mattatiástól. Antigonoszt királlyá koronázták, míg Heródes Maszada erődjében sáncolta el magát.[28]

A sikerek ellenére a pártus uralom gyorsan összeomlott a római ellentámadás következtében. Még i. e. 39-ben Marcus Antonius hadvezére, Publius Ventidius Bassus legyőzte és kivégeztette Labienust.[31] Röviddel később a pártus Pharnapatész vereséget szenvedett Ventidius Bassustól;[31] a vereségek hatására Pakórosz inkább visszavonult hazájába. A következő évben friss erőkkel visszatért, ám Antiochia mellett, a Gindarosz-hegyi csatában vereséget szenvedett és maga is elesett.

Halála[szerkesztés]

II. Orodes ezüstpénze az ekbatanai pénzverdéből (magyarországi magángyűjtemény)
II. Oródész pénze, hátlapján Tükhé képével

Oródész összeomlott kedvenc fiának halála miatt. Átadta a hatalmat másik fiának, IV. Phraatésznek, maga pedig visszavonult.[32] Ezt követően - Cassius Dio szerint - belehalt a bánatba (vagy mert egyszerűen túl öreg volt már).[33] Plutarkhosz viszont azt állítja, hogy Phraatész gyilkoltatta meg;[33] majd megölette harminc féltestvérét, elsősorban Oródész és Laodiké fiait, mert azok anyai rokonságát előkelőbbnek tartotta a magáénál.[34][35] Feltehetően Laodikét is ekkor érte a halál.[36]

Pénzei[szerkesztés]

Oródész a pártus hagyományoknak megfelelő pénzt veretett.[37] Az érmék előlapján saját profilja látható, viszonylag rövid szakállal és hajjal, valamint hosszú bajusszal.[37] Bár nem sikerült azonosítani, de külseje igen hasonlít a Délnyugat-Iránban talált, pártus korból származó sámi bronzszoborhoz.[38] Az érme hátlapján ülő íjász látható, fején sapkával. Egyes érmék hátlapján egy jelenetet ábrázoltak, melyben Tükhé, a szerencse görög istennője jogart ad át Oródésznek.[37][38] Mivel a pártus időszakban az iráni isteneket is a hellenisztikus hagyománynak megfelelően ábrázolták, Tükhé feltehetően a "hvarenahot", a királyi dicsőséget és szerencsét személyesíti meg.[38][39] Ez az új megjelenítés talán a király megnövekedett tekintélyére utal a carrhae-i csata után[37] Oródész és fia, IV. Phraatész bocsátptta ki a legtöbb pénzt a pártus királyok közül (talán II. Mithridatész mellett).[40]

Elődeihez hasonlóan Oródész a dinasztiaalapító Arszakész nevét használta címként a pénzein.[41][42]

Családfája[szerkesztés]

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
III. Phraatész
(i. e. 69-57)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
ismeretlen hercegnő
 
 
 
 
II. Oródész
(i. e. 57-37)
 
 
IV. Mithridatész
(i. e. 57-54)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pakórosz
 
 
 
IV. Phraatész
(i.e. 37-2)
 
 
 
 
 
 
 

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Bigwood 2008, 257. o.
  2. ↑ Kia 2016, p. 195; Dąbrowa 2012, p. 169; Olbrycht 2015, p. 363
  3. ↑ Bivar 1983, p. 98; al-Rayhani 2006, p. 147
  4. ↑ Marcato 2018, 55. o.
  5. ↑ a b Olbrycht 2021.
  6. ↑ a b Kia 2016, 196. o.
  7. ↑ Olbrycht 2016, p. 23; Kia 2016, p. 196; Shayegan 2011, p. 238; Olbrycht 2021
  8. ↑ Shayegan 2011, 238, 246. o.
  9. ↑ a b c d e Bivar 1983, 49. o.
  10. ↑ Plutarch, vol III. XXI.
  11. ↑ Bivar 1983, pp. 49–50; Katouzian 2009, pp. 42–43
  12. ↑ Plutarch, vol III. XVIII.
  13. ↑ Bivar 1983, 50. o.
  14. ↑ a b Plutarch, vol III. XIX.
  15. ↑ Bivar 1983, pp. 55–56; Garthwaite 2005, p. 79
  16. ↑ Dąbrowa 2018, 80. o.
  17. ↑ Bivar 1983, pp. 52–55
  18. ↑ Bivar 1983, p. 52
  19. ↑ Bivar 1983, pp. 52–55; Brosius 2006, pp. 94–95; Garthwaite 2005, pp. 78–79
  20. ↑ Katouzian 2009, pp. 42–43; Garthwaite 2005, p. 79; Bivar 1983, pp. 52–55
  21. ↑ Bivar 1983, pp. 52–55; Brosius 2006, p. 96
  22. ↑ Dąbrowa 2018, p. 80; Bivar 1983, p. 56
  23. ↑ a b Kennedy 1996, p. 78
  24. ↑ Bivar 1983, pp. 55–56; Brosius 2006, p. 96
  25. ↑ Kennedy 1996, p. 80
  26. ↑ Kennedy 1996, pp. 78–79; Bivar 1983, p. 56
  27. ↑ Bivar 1983, pp. 56–57; Strugnell 2006, p. 243
  28. ↑ a b c Bivar 1983, p. 57; Strugnell 2006, p. 244; Kennedy 1996, p. 80
  29. ↑ Syme 1939, pp. 214–217
  30. ↑ Bivar 1983, p. 57
  31. ↑ a b Bivar 1983, pp. 57–58; Strugnell 2006, pp. 239, 245; Brosius 2006, p. 96; Kennedy 1996, p. 80
  32. ↑ Bivar 1983, p. 58; Brosius 2006, p. 96; Kennedy 1996, pp. 80–81; see also Strugnell 2006, pp. 239, 245–246
  33. ↑ a b Bivar 1983, 58. o.
  34. ↑ Dąbrowa 2018, 80–81. o.
  35. ↑ Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4  , 300–301. oldal
  36. ↑ Boyce & Grenet 1991, 313. o.
  37. ↑ a b c d Rezakhani 2013, 771. o.
  38. ↑ a b c Curtis 2012, 71. o.
  39. ↑ Olbrycht 2016, 99. o.
  40. ↑ Metcalf 2016, 284. o.
  41. ↑ Dąbrowa 2012, 169. o.
  42. ↑ Kia 2016, 23. o.

Irodalom[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Orodes II című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Előző uralkodó:
IV. Mithridatész
Pártus király
I. e. 57 – I. e. 37		Két szobor rajza az ókori iráni pártus művészetből.
 Következő uralkodó:
IV. Phraatész
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=II._Oródész_pártus_király&oldid=25487016”