II. Kurus perzsa király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(II. Kürosz szócikkből átirányítva)
II. Kurus
Olympic Park Cyrus.jpg
A sydney-i Olimpiai Parkban található paszargadai-i Kurus-szobor másolata

Titulusai Perzsia királya[1][2]
Perzsia királya
Uralkodási ideje
I. e. 559I. e. 530
Elődje Kabúdzsija
Utódja Kambúdzsija
Életrajzi adatok
Uralkodóház Akhaimenida-ház
Született I. e. 600 vagy i. e. 576
Ansan
Elhunyt I. e. 530
Szir-darja közelében
Nyughelye Paszargadai
Házastársa Perzsiai Kasszandané
Gyermekei Kambúdzsija
Bardíja
Artüsztoné
Atosszé
NN
Édesapja Kabúdzsija
Édesanyja Médeai Mandané
Kurus reliefje Paszargadaiban

II. Kurus (elterjedt görög alakban II. (Nagy) Kürosz, óperzsául Kūruš[3][4], 𐎤𐎽𐏁 ku-ru-ša, normalizált alakja Kuruš[5] perzsául: کوروش بزرگ, Kuros-e bozorg, latinul Cyrus), (i. e. 600 vagy i. e. 599 vagy i. e. 576 vagy i. e. 575i. e. 530.[6]) perzsa király, az Akhaimenida-dinasztia korai tagja, az Óperzsa Birodalom alapítója.[7] Elődje Kabúdzsija (I. Kambüszész) volt. Az ansani perzsa állam uraként meghódította a médeket, és egyesítette birodalmát a másik perzsa állammal. I. e. 559-től haláláig uralkodott a Perzsa Birodalom felett, amely folyton növekedett, végül magába foglalta Délnyugat-Ázsia és Közép-Ázsia jó részét: nyugaton Egyiptom határaitól és a Hellészpontosztól a keleten lévő Indus folyóig terjedt, és ezzel addig sohasem látott méretű állam jött létre.[8]

Az országegyesítésen kívül Kurus történelmi szerepe az, hogy hazaengedte a zsidókat a babiloni fogságból, így maradandó örökséget hagyott rájuk, ezért a zsidók „az Úr felkentje”, vagy „Messiás” címmel is felruházták.[9][10]

Kurust ma is elismerik az emberi jogok, a politika, a hadászat területén elért sikerei, valamint a keleti és a nyugati civilizációra gyakorolt hatása miatt. Persis területéről – amely ma Irán Fársz tartománya – származott, ezért a modern Irán nemzeti identitásának meghatározásában is komoly szerepet játszik.

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A több nyelvben is használt latin Cyrus szó a görög Kürosz szóból származik, ez pedig a perzsa Kurus névből ered.[11][12] A különböző írásmódú neveit és jelentésüket különböző ókori feliratokon találták meg. Ktésziasz Knidiosz és Plutarkhosz a „Kürosz, a Nap” címet használta, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a név jelentése „Naphoz hasonló”. Az óperzsa nyelvben a Xur (Ḫur) – és nem kur – főnévnek valóban a „Nap” a jelentése, de ilyen összetétel egyelőre ismeretlen más forrásból.[13][14] Iránban Kurus nevét így használják: "کوروش بزرگ" (Kūrošé Bozorg) vagyis Nagy Kurus. A Bibliában Koresként (héberül: כורש) szerepel.[15]

A dinasztia története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perzsa uralom és királyság az iráni fennsíkon kezdte meg térnyerését. A dinasztia neve a görögök által Akhaimenésznek nevezett Hakhámanis névből származik. I. Dárajavaus perzsa király uralkodói házának kilencedik tagjaként jegyezte fel a családfáját. A Hakhámanis-dinasztia alapítója a mai Irán délnyugati részéről, a Parszumas területéről származott. Hakhámanis fia, Csaispis uralkodása alatt Parsa tartomány elszakadt a Méd Birodalomtól, majd terjeszkedésbe kezdett, és elfoglalta az elámi Ansant. II. Kurus perszepoliszi feliratai Ansan királyaként említik. Fia, I. Kurus követte a trónon.[16]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hérodotosz említést tesz egy legendáról, amely szerint Kurus egy arisztokrata család elhagyott gyermeke volt – mint Oidipusz, illetve Romulus és Remus, – majd király lett belőle. Ahogy a többi ókori birodalom uralkodója esetében is megfigyelhető, a nép körében számos, egymástól eltérő legenda élt még. Hérodotosz azt írja, hogy ő volt az unokája Istuviga méd királynak (nála Asztüagész), és alázatos embernek nevelték. Egy másik változat úgy írja le őt, mint a méd bíróságon dolgozó szegény ember fiát. Ezek a népi történetek azonban ellentmondanak Kurus saját vallomásának, ami szerint ő előbb uralkodott, mint az apja, a nagyapja és a dédapja.[17]

Kurus szülei Kabúdzsija (I. Kambüszész) perzsa király, és Istuviga méd király lánya, Médeai Mandané voltak.[18] Miután Kurus megszületett, Istuvigának volt egy álma, hogy az ő unokája lesz a megbuktatója. Emiatt megparancsolta Harpagosz parancsnoknak, hogy ölje meg a csecsemőt. Harpagosz erkölcsi aggályai miatt nem tudta megölni az újszülöttet, ezért szólt az amardi Mitradatésznak, a királyi rablónak, akit Damaszkuszi Miklós történetíró Atradatésznak hívott, és aki Szaszpirészben lakott,[19] és megparancsolta neki, hogy hagyja meghalni a babát a hegyek között. Szerencsére a pásztor és felesége (akit Hérodotosz görögül Cynónak és médül Spaca-O-nak hívott) megsajnálta, és sajátjaként felnevelte a gyermeket. Megtévesztésként egy halott babát adtak át a médeknek.[20][21]

II. Kurus felesége, Kasszandané, az Akhaimenida-házból származó Pharnaszpész lánya volt. Ebből a házasságból, négy gyermek született: Kambúdzsija, Bardíja, Atossza és egy másik lány, akinek a nevét nem jegyezték fel az ókori források. Továbbá Kurusnak volt egy ötödik gyermeke, Artüsztoné, a nővére vagy féltestvére Atosszának, aki nem Kasszandané lánya volt. A feljegyzések szerint Kurus nagyon szerette Kasszandanét, aki viszontszerette őt.[22] Nabú-naid krónikája szerint Kasszandané halálakor a nép nagy gyászba borult, különösen Babilonban, ahol hat napig siratták. Végül Paszargadaiban temették el.[23] Vannak olyan források, amelyek szerint a királyné halála után Kurus újra megházasodott, ezúttal a méd királyi házból.[24]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Kurus születési időpontját i. e. 600–599[25] vagy i. e. 576–575[26] körül jegyzik az ókori források. Fiatalkoráról nagyon kevés információ maradt fenn.

Hérodotosz azt állítja, hogy amikor Kurus tíz éves volt, már nyilvánvaló vált, hogy nem lehetett egy pásztor fia, mivel a fiú úgy viselkedett, mintha nemes volna. Istuviga észrevette, hogy hasonlóság van a fiú és őközte, ezért kérdőre vonta Harpagoszt, hogy magyarázza el mit csinált a babával. Miután az bevallotta, hogy ő nem ölte meg a fiút, Istuviga lenyakaztatta Harpagosz tizenhárom éves körüli fiát, feldaraboltatta, és a hús egyik részét megsüttette, másik részét megfőzette. Istuviga a megmenekült gyermekért hálaáldozatot kívánt bemutatni az isteneknek, s az emiatt rendezett lakomára Harpagoszt is meghívatta. Istuviga magának és a többi vendégnek birkahússal megrakott asztalokat hozatott, de Harpagosznak a saját fiát tálalta fel. A fej, a lábak és a kezek kivételével minden testrészt feltálalt, ezeket viszont külön, egy befedett kosárban vitette szolgáival Harpagosz elé. Miután megkérdezte, hogy ízlett a lakoma, és Harpagosz azt felelte, nagyon ízlett, a szolgák megkérték, hogy emelje fel a kosárfedőt, s vegyen még tetszése szerint. Harpagosz engedett a felszólításnak, levette a fedelet és megpillantotta saját gyermeke maradványait, de nem árulta el, mit érzett belül. Amikor Istuviga megkérdezte tőle, tudja-e, miféle húsból evett, azt felelte, tudja, s amit a király cselekszik, az mindig helyes.[27] Istuviga megengedte Kurusnak, hogy elhagyja nevelőszüleit és hazatérjen igazi szüleihez, Kabúdzsijához és Mandanéhoz.[28]

A perzsák egyesítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régebbi időkben Elám részét képező Ansan trónjára Kurus I. e. 559-ben került, ahol apját követte. A szomszédos Párszát (görögül Perszisz) ekkor az Akhaimenidák másik ága kormányozta – amelyikből a későbbi I. Dareiosz is származott[29] –, de Kurus újraegyesítette a két trónt.[30] Kurus uralkodása elején még a Méd Birodalom hűbérese volt. Ekkor az Újbabiloni Birodalom, a Lüd Birodalom és Egyiptom voltak még a kor nagyhatalmai. Mellettük csak Lükia[7] és Kilikia tudta megőrizni önállóságát.[30]

A Méd Birodalom megdöntése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az apa, Kabúdzsija és fia, Kurus lázadást szervezett a médek ellen I. e. 553-ban[31] Kurus nagyapja, Istuviga politikája miatt.[32] Damaszkuszi Miklós szerint a lázadást Kabúdzsija (I. Kambüszész) indította meg, 24 éves fia ez idő alatt nagyapjával volt Ekbatanában, a királyi palotában. Istuviga unokája, Kurus többszöri kérése ellenére sem engedte meg neki, hogy meglátogathassa apját Perzsiában, de végül Oebar katonai elöljáró közbenjárására a király engedélyezte az utat Kurus számára.[33] Hérodotosz szerint, miután Kurus elutazott Perzsiába, Harpagosz perzsa főparancsnok egy nyúl gyomrában[34] titkos üzenetet küldött Kabúdzsijának, amiben leírta Istuviga megbuktatásának tervét. A méd király nyilvánvalóan aggódott, amikor a következő dal sorait meghallotta: „a déli vadállatok, akik háborúba indulnak”.[35] Ez Kurusra emlékeztette őt.[36] Az udvari tanácsadók kezdeményezése nyomán háromszáz lovast küldött Kurus után, hogy hozzák vissza a királyi palotába, élve vagy halva.[36] A lovasok utol is érték az unokát, aki beleegyezett a visszatérésbe, és este lakomát rendezett. Az éj leple alatt kiszökött a rendezvényről, és Hirbába menekült, ahol Oebar volt a katonai elöljáró, 5000 perzsa gyalogossal. A hirbai csatában Kurus vezetésével a perzsák 250 méd lovast öltek meg, a megmaradt méd katonák pedig királyukhoz siettek, jelenteni a történteket. Ez a csata volt a négy közül az első győzelme a perzsáknak, míg a médeknek hosszú idő óta ez volt az első vereségük.[37]

A csatát követően Istuviga megindította csapatait a perzsa felkelés leverésére,[35] ezalatt Kurus az északi szatrapiákat igyekezett meggyőzni, hogy álljanak a perzsák oldalára.[38] Kurus egyidejűleg a méd határhoz rendelte csapatait,[39] A tervezetthez képest azonban csak a sereg töredéke indult el,[40] a perzsák viszont teljes létszámmal sorakoztak fel a határnál. A két fél tárgyalt egymással, de annak sikertelensége után megkezdődött a perzsa határ menti csata. A 20 000-es méd sereget (mind a király személyes testőrsége) Istuviga vezette, velük szemben a perzsák álltak fel három hadtesttel. A jobb oldalt Oebar, a bal oldalt Kabúdzsija, míg a középső hadtestet Kurus vezette. A perzsák hősiesen védekeztek, a médek közül sokakat megöltek. Annak ellenére, hogy a perzsák túlerőben voltak, visszavonultak egy közeli megerősített városba. Kurus és Oebar azt javasolta, hogy a nőket és a gyermekeket telepítsék át Paszargadaiba. Másnap a közelgő médekre rárontott a városból a perzsa hadsereg, csak Kabúdzsija és az öregek maradtak az üres városban. Míg Oebar és Kurus a csatamezőn harcolt, a méd király 100 000 katonát küldött a hátuk mögé, így visszavonulásra kényszerítette Kurust. Kabúdzsija perzsa király a csata után nem sokkal meghalt. Később a sírja mellé temették sógorát, Istuviga méd királyt.[41]

A perzsa határ menti csata után Kurus és Oebar a Paszargadai mellett fekvő hegyekbe vonult vissza, ahol a Perzsiába vezető keskeny hágókban elbújtak. Oebar 10 000 nehézgyalogost rendelt a hágóba, hogy megállítsa a méd utánpótlást. Istuviga úgy döntött, hogy keres egy másik folyosót, ahol át tud kelni, de ezek mind veszélyesek, sziklásak voltak. Ekkor 100 000 méd katona meglepte Kurust és a civileket. A terepviszonyok a médeknek kedveztek. Eközben a méd sereg egy másik része erdőkön keresztül nyomult előre, és elérte a perzsa sereget. A paszargadai-hegyi csatában a Kurus és Oebar vezette 10 000 fős perzsa hadsereg szállt szembe a tízszer nagyobb méd sereggel, amiből az ókori források szerint 60 000 katonát meg is öltek.[42]

A perzsák győzelme a Méd Birodalom hanyatlását jelentette. A felkelés teljes politikai felfordulást okozott, amiben a médek után a perzsák vették át a régióban a hatalmat.[43] A perzsák ismerték a qanat-csatorna, azaz a vizet a föld alatt továbbító csatornák rendszerét, míg a médek nem,[44] és ez nagy mezőgazdasági előnyt jelentett számukra. II. Kurus megkegyelmezett a korábbi méd uralkodónak: meghagyta az életét, és megígérte neki, hogy gondoskodni fog törvényes utódról. Ktésziasz Knidiosz[45] és Xenophón szerint Kurus elvette Istuviga lányát. Ez azonban nem valószínű, mivel így a lány a felesége és a nagynénje lett volna egyben, bár ezek a házassági szokások az ókor több államában elfogadottak voltak. Más történetírók azt feltételezik, hogy Istuviga másodszor is megházasodott, és később ebből a kapcsolatból született lányát vette feleségül,[46] míg Umati a volt király testvére lehetett. A korábbi főváros, Ekbatana megtartotta ezt a rangját.[47]

Az új hatalom megváltoztatta a Közel-Kelet politikai viszonyait. A médek korábbi szövetségesei nem fogadták el az új királyt, illetve függetlenséget akartak, de a szomszédos államokkal is feszült volt a viszony. A lüd király, Kroiszosz (Istuviga sógora) megtámadta az új birodalmat, hogy bővítse a saját királyságát. Kurus a pteriai csatában megvédte a királyságot, majd a lüd főváros ellen vonult, és elfoglalta azt. Kroiszoszt elfogták[48] és bíróság elé állították. Ezzel megszűnt Lüdia.

A Lüd Birodalom meghódítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kroiszosz a máglyán. Vörös alakos amfóra.

A perzsa és a Lüd Birodalom határa ekkor a Halüsz folyónál volt. A Nabú-naid krónikája szerint Kroiszosz lüd király – miután Delphoiban megtudakolta a nevezetes jóslatot – i. e. 547-ben átlépte a határt, de a mai történészek nem tartják az időpontot biztosnak.[49][50] A lüdök megtámadták a kappadókhiai Pteria városát, és a város lakóit rabszolgává tették. Eközben a perzsák felkérték az iónokat, akik Lüdia lakói voltak, hogy lázadjanak fel, de ők erre nem voltak hajlandók. A pteriai csata döntetlennel vagy Kroiszosz vereségével végződött, mindenesetre a lüd király másnap reggel Szardeiszbe vonult vissza erőt gyűjteni.[51]

Kroiszosz kérelmeket küldött szövetségeseinek, hogy támogassák őt, de ezzel elkésett mert Kurus ostrom alá vette a lüd fővárost, ami i. e. 547-ben vagy i. e. 546-ban elesett,[52] és Lüdia is az Óperzsa Birodalom része lett.[30][7] Ebben az évben Kurus felvette a Perzsia királya címet.[31] Röviddel ezelőtt a thümbrai csata során Harpagosz Kurusnak azt tanácsolta, hogy dromedárokat használjanak, mert a lüd lovak félnek tőlük, mivel nem láttak még ilyen állatokat. A stratégia bevált.[51]

Kroiszosz további élete bizonytalan. Nabú-naid krónikája szerint nem sokkal később megölték, Hérodotosz szerint élete végéig Kurus udvarában élt, mint a perzsa nagykirály tanácsadója.[53] Egyes források szerint máglyán égették meg, mások szerint fogságba esett.[52] Kurus ezután lüd kézművesek segítségével új fővárost épített magának Paszargadaiban.

Kroiszosz kincstárát a lüd Paktiaszra bízták, akinek át kellett volna vitetnie Perzsiába. Azonban Kurus távozása után Paktiasz zsoldosokat bérelt fel, akik Tabalusz lüd satrapa ellen lázadást szerveztek. Ezt meghallva Kurus Mazarész parancsnokot küldte a felkelés leverésére. Paktiasz a perzsa sereg érkezése előtt elmenekült Ióniába, ahol több zsoldosa is volt. A perzsák elfoglalták Magnesia és Priené városokat. A lázadás leverésének részleteit nem ismerjük, de valószínű, hogy Paktiaszt Perzsiában megkínozták és kivégezték.[54]

Kurus birodalma

Mazarész folytatta a nyugat felé nyomulást, elfoglalta Kis-Ázsiát, de az ión hadjárat idején ismeretlen okból meghalt. Mazarészt Harpagosz váltotta, aki elfoglalta Lükiát, Föníciát és Kilíkiát. A hódítások befejeztével, i. e. 542-ben visszatért Perzsiába.[20]

Az Újbabiloni Birodalom meghódítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezután dél felé folytatták a hódítások sorát. I. e. 540-ben Kurus elfoglalta Elámot és annak fővárosát, Szúzát.[54] Nabú-naid krónikája szerint Nabú-naid a csata vagy csaták előtt elrendelte, hogy az összes kultikus szobrot a fővárosba, Babilonba kell szállítani, ami arra utal, hogy a konfliktus i. e. 540 telén kezdődött.[55] II. Kurus i. e. 539 őszén Babilon ellen vonult, és szeptember végén vagy október elején Opisznál legyőzte a babiloni hadsereget.[56] Október 10-én a perzsák ellenállás nélkül bevették Szippart.[56][57]

Október 12-én Gau-buruva (görögül: Gobrüasz, akkádul: Ugbaru), Gutium helytartója ugyancsak ellenállás nélkül bevonult Babilonba.[58] Kurus csapatai körbevették Marduk templomát, de nem zavarták meg az éppen folyó vallási szertartást.[56] Ez idő alatt Nabú-naid elmenekült a városból a fővárosba, ahol abban az évben még nem járt. Kurus október 29-én vonult be Babilonba, egy héttel később Gau-buruva meghalt.[56] A korábban Babilonba szállított kultikus szobrot hamarosan visszaszállították eredeti városaikba.[56] Ezzel az Újbabiloni Birodalom is az Óperzsa Birodalom része lett.[59] Xenophón szerint Nabú-naidot Gau-buruva megölte.[60] Berosszusz szerint a babiloni király ez idő tájt nem Babilonban, hanem Borszippában volt. Kurus meghagyta az életét, és megengedte neki, hogy ezután Karamaniban éljen.[61] Abidenosz szerint a város régense lett a legyőzött király.[62]

Babilon meghódítása után Kurus felvette a Babilon királya, Sumér és Akkád király, a világ négy sarkának királya címet. Ezt őrzik a Kurus-tekercs feliratai, amit Marduk isten tiszteletére helyeztek el Észagíla templomán. A tekercs elítéli Nabú-naidot, aki megszentségtelenítette a templomot, és Kurus az, aki Marduk isten számára kedves. A tekercs leírja, hogy Kurus javított az emberek életén, templomokat és szentélyeket újíttatott fel. Ezt a tekercset többen úgy írták le, mint az „első emberi jogi charta”, de valójában azt a mezopotámiai hagyományt tükrözi, ami szerint a királyok uralkodásuk kezdetén reformokat vezetnek be, és ez a tekercs ennek a nyilatkozata.[63]

Kurus fiának adományozta az ország királya címet.[64] Kurus felesége, Kasszandané[65] i. e. 537. március 28-án, közvetlenül a babiloni újév előtt meghalt. A babiloni király parancsára április 5-től hétnapos gyászt tartottak, amin kötelező volt a részvétel.

Közép-Ázsia elfoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. e. 538-ban Kurus kelet felé fordult, és elfoglalta Baktriát, ezután Gandhara, Sogdiana és Hvárezm is a birodalom része lett. Végül elérte Szir-darja területét, ahol azonban a nomád lakosságot nem tudta legyőzni, ezért több várat is létrehozott, de tartós békét ez sem teremtett, és a helyi törzsek sokszor felkeltek a perzsa uralkodók ellen.[66]

Birodalma folyton növekedett, végül magába foglalta Délnyugat-Ázsia és Közép-Ázsia jó részét, nyugaton Egyiptom határaitól és a Hellészpontosztól keleten az Indus folyóig terjedt, és ezzel addig sohasem látott méretű állam jött létre.[8]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mattia Preti: Tomürisz királynő fogadja Kurus fejét

Kurus halálának részleteit nem ismerjük pontosan. Azonban Hérodotosz Történelem című munkája a második legrészletesebb mű a király haláláról. A munka beszámol arról, hogy a masszagéták – sivatagi törzs Kizil-kum környékén, ma Kazahsztán és Üzbegisztán területe – ellen viselt háborút, mert Kroiszosz azt tanácsolta, hogy a saját területükön kell megtámadni őket.[67] A masszagéták kapcsolatban álltak a szkítákkal, de volt saját életmódjuk, külön öltözékük, lóháton és gyalog harcoltak. Hogy II. Kurus megszerezhesse a területüket, házassági ajánlattal követeket küldött Tomüriszhez, a masszagéták női uralkodójához, aki azonban visszautasította az ajánlatot.[67] Ezután a perzsák behatoltak az ellenség területére, majd hídépítésbe és hadihajók építésébe kezdtek a Szir-darja folyó partján, ami addig elválasztotta a két felet. A támadókat nyílzápor fogadta, majd azután megütközött a két sereg, és Kurus a csatatéren elesett. Egy Borszippában talált tábla Kr. e. 530. augusztus 12-t még az ő uralkodásaként jelöli meg, egy másik, babiloni tábla augusztus 31-én már Kambüszészt nevezi uralkodónak.[68] Tomürisz a holt király testét magához rendelte és lefejeztette, ami jelképes cselekedet volt.[69] Néhány tudós megkérdőjelezi ezt, mert Hérodotosz is elbeszélés után jegyezte le.[70]

Ktésziasz Knidiosz Persica című művében viszont azt írja, hogy Kurus halála akkor következett be, amikor a debikrész törzsből álló gyalogság fellázadt, és a Szir-darja folyónál a szkíták segítségével gyilkolták meg a perzsa uralkodót.[71] Xenophón Cyropaedia című művében Kurus békében halt meg a fővárosban,[72] míg Berosszusz szerint a dahák elleni háború során vesztette életét a Szir-darja folyónál.[73]

Kurus volt az első király, akinek nevéhez hozzátették a „Nagy” jelentésű óperzsa Vazraka jelzőt (újperzsául Bozorg), amit aztán más Akhaimenida uralkodók is felvettek, mint I. Dárajavaus (I. Dareiosz) és I. Khsajársá (I. Xerxész).

Temetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kurus feltételezett sírja Paszargadaiban

II. Kurus maradványait Paszargadaiban helyezték végső nyugalomra. Ma egy i. e. 540530 között épült mészkő síremléket tartanak az ő sírjának.[74] Sztrabón és Lucius Flavius Arrianus Xenophon közel azonosan írják le a sírt Kassandreiai Arisztobülosz szemtanú elbeszélése alapján, aki Nagy Sándor kérése nyomán látogatta meg kétszer a helyszínt.[75][76] Bár a város romokban hevert, maga a temetkezési hely érintetlen maradt, és a sírt helyreállították a természetes elhasználódás miatt. Babiloni ékírásos felirat szerint Kurus i. e. 530 decemberében halt meg, és fia Kambúdzsija perzsa király lett. Plutarkhosz szerint ez szerepel a síron:

„Ó ember, bárki is vagy, bárhonnan is származol, én vagyok Kurus, aki megalapította a perzsák birodalmát. Ezért nem sajnál ez a darabka föld, amely magába fogadja csontjaimat.[77]

Ókori görög és római írások bemutatják a sír geometriai és esztétikai szépségét. A sír formája nem sokat változott az évek során, a tetején egy piramis formájú építménnyel, amelyen egy ablak található.[78] Az épületben volt az asztalra helyezett aranykoporsó, amibe Kurus testét helyezték. A nyughelyet drapériákkal és faliszőnyegekkel borították, amelyek a legjobb babiloni anyagokból készültek. A szűk, téglalap alakú sír alatt egy vörös szőnyeg volt.[78] A görög leírások szerint a paszargadai kertekben építették meg a síremléket, amit bokrok, fák, dísznövények vettek körül.[78][79]

Évekkel később, Nagy Sándor a perzsák elleni inváziója során kifosztották Kurus sírját. Mikor a makedón király a sírhoz ért, megdöbbent az állapotán, és megkérdőjelezte a mágusok munkáját, sőt még bíróság elé is állította őket. Megparancsolta Arisztobülosznak, hogy javítsák ki a sírt.[78][80] Az intézkedés azonban hiábavaló volt, mivel i. e. 330-ban Nagy Sándor felégettette és kirabolta Perszepoliszt.[81]

Az épület kiállta az idők próbáját, a fosztogatásokat, birodalmak felemelkedését és bukását, valamint az itt zajló forradalmakat. Az utolsó kiemelkedő történelmi alkalom Mohammad Reza Pahlavi iráni sah beszéde volt 1971-ben, az iráni királyság 2500 éves fennállásának alkalmából.[82]

Kurus sírja az iráni forradalmat, az azzal járó káoszt és vandalizmust is túlélte. Egyesek szerint az árvizek és a Szivandi-gát építése miatt veszélyeztetve van, de ezt hivatalosan nem ismerik el. A város megtalálható az ENSZ világörökségi listáján, és a világszervezet is jelezte, hogy az építmények megóvása kiemelt fontosságú.[74]

Öröksége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kurus hazaengedi a zsidókat. Jean Fouquet festménye.

II. Kurus perzsa király Persis területéről – amely ma Irán Fársz tartománya – származott, ezért a modern Irán nemzeti identitásának meghatározásában is komoly szerepet játszik.[83][84][85] A babiloniak felszabadítóként tekintenek rá.[86]

Kurus, miután meghódította Babilont, hazaengedte a zsidókat, emiatt a Tanakh messiásként tekint a perzsa királyra. A jeruzsálemi templom újjáépítésére i. e. 536-ban rendeletet adott ki. Kurus rendeletét halála után csak lassan, fokozatosan teljesítették. Nehémiás kieszközölte, hogy újjáépítse Jeruzsálemet. I. e. 445. március 14-én megkapta a rendeletet, és elindult hazájába. Ézsaiás és Ezsdrás elmondása alapján, akik visszatértek Babilonból, Isten, aki a mennyben van, Kurusnak adta a világ összes királyságát.[87] Kurus különbözött a többi akkori államférfitól és katonától. Politikáját nem az elnyomásra, hanem a toleranciára helyezte. Támogatta a helyi vallásokat, ezzel csökkentette a különböző népek ellenállását.[88]

Sokan úgy tartják, hogy Kurus még Nagy Sándornál is nagyobb történelmi személyiség volt, még Nagy Sándor is csodálta a perzsa királyt, fiatalkorában olvasta a Cyropaediát, melyben Xenophón Kurus katonai hősiességét és a politikai szerepét írta le.[80] Amikor a makedón király Kurus sírjának leromlott állapotát látta, megparancsolta Arisztobülosznak, hogy állítsa helyre a sírt eredeti formájában.[78][80]

Richard N. Frye amerikai tudós szerint Kurust olyan nagy legenda övezi a perzsák körében, mint Rómában Romulust és Remust, vagy a zsidók között Mózest.[52]

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár általános nézet, hogy a zoroasztrizmus tanai hatottak II. Kurusra, de erre pontos bizonyítékok nincsenek. A perzsa király toleráns volt más vallásokkal, és ezért néhány tudós úgy gondolja, hogy zoroasztriánus volt,[89] míg mások nem hisznek benne, mert feljegyzések vannak arról, hogy tisztelte a babiloni isteneket Mardukot, Bélt és Nabút.

Kurus vallástoleranciájáról babiloni, zsidó szövegek tanúskodnak. Helyreállította a babiloni istenszobrokat, távol tartotta a katonákat a szentélyektől. A zsidókat is kiszabadította a babiloni fogságból. Erről a krónikák második könyve ír:

„Így szól Czírus persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az Úr, az ő Istene, és menjen fel.”

– Krónikák 2. könyve 36:23[90]

Kurust – politikájának eredményeként – a zsidók méltóságteljes és igazságos királyként tisztelték. A Tanakhban az Isten által kinevezett vezetőnek ismerték el, pedig pogány volt (Ézsaiás 45:1-6). Ézsaiás 45:13: „Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szóla a seregek Ura!”[91] Ez a szöveg azt sugallja, hogy nem Kurus mentesítette ellentételezés nélkül a zsidókat. Ézsaiás könyvéről azt feltételezik, hogy Kurus jogállamiságánál 120 évvel korábban keletkezett. Ezeket a részeket (40-55. rész) Deutero-Ézsaiásnak nevezik, amit a babiloni fogság vége felé (kb. i. e. 536) írt egy ismeretlen szerző.[92]

Kurust a Tanakhban dicsérték, amiért felszabadította a rabszolgákat, támogatta a Második Templom felépítését. Még akkor sem kritizálták, miután Kuthitész meggyőzte a királyt, hogy a zsidók fel akarnak lázadni, ezért Kurus leállíttatta az építkezést, és csak i. e. 515-ben fejezték be a templomot, I. Dárajavaus perzsa király uralkodása idején.[93][94] A Biblia szerint I. Artakhsaszjá perzsa király volt az, aki leállította a templom építését (Ezsdrás 4:7-24).

Dul-Karnájn (Dhul-Qarnayn) koráni alakot egyesek Kurussal azonosítják, bár ezt teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani.[95]

Kurus uralkodásának harmadik évében a fogságban lévő Dániel prófétának látomása volt a Kurus utáni történelmi jövőről, amit a Dániel könyve ír le.[96]

Politika és menedzsment[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ar első emberjogi chartának nevezett irat II. Kurus nevéhez fűződik

Kurus multikulturális birodalmat hozott létre, amelynek négy fővárosa volt: Paszargadai, Szúza, Ekbatana és Babilon. Bizonyos mértékű autonómiát adott a szatrapiáknak, ezek élén a satrapa állt, aki felügyelte a tartományt, és jelentett a királynak. Kurus nemcsak megtartotta a birodalmát, de bővítette is. A terjeszkedést utódai is folytatták. A birodalom a sorkatonaságon és a beszolgáltatásokon alapult.[97] Kurus hódításaival egy új korszak kezdődött a birodalom életében, amely egy hatalmas szuperállam lett. Több vallású, nyelvű, nemzetiségű birodalmat hozott létre, amelynek a rendszere évszázadokig fennmaradt.[98]

Stratégiai szinten is újat alkotott. Létrehozta az 10 000 katonából álló, Halhatatlanok nevű elit katonai egységet.[99] Elrendelte egy postai rendszer létrehozását, amelyben postaállomások voltak.[100]

Kurus ismert arról, hogy a meghódított népektől technológiákat vett át, illetve vezetett be a birodalmában. Ezeknek nyomai például Paszargadaiban megtalálhatóak. Híres volt arról is, hogy szerette a kerteket, ezért egy hatalmas kertet alakított ki a fővárosban. A kertben sokféle növény és állat élt, a medencékben halak úsztak.[101]

Alakja a művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vallási körökben Kurusnak az Üdvösség tükrében (Speculum Humanae salvationis) van kiemelkedő szerepe, mert végrehajtotta Isten akaratát, miszerint a zsidókra kimért büntetés lejárt. A zsidó nép nemzedéke alázatos lett a fogságban, ami Istennek tetsző volt, ezért Kurus által megszabadította a fogságból a kiválasztott népet. Ezért több templomban és kolostorban is képeket, ólomüvegeket készítettek róla, mint például az Uelzen melletti ebstorfi kolostorban. Benjamin West 1773-as, róla szóló londoni munkájának a címe Cyrus Receiving the King of Armenia and Family Prisoners. Zeneművek is készültek a perzsa királyról, például Antonio Bertali Divertimento Il Ciro crescente című műve 1661-ből. Francesco Cavalli 1654-ben írta Il Ciro című operáját, Tomaso Albinoni Ciro című operája Pietro Pariati szövegére készült 1709-ben, vagy Antonio Lotti Ciro in Babilonia című operája 1716-ban született. Baldassare Galuppi Ciro Riconosciuto című műve Pietro Metastasio librettójára készült 1737-ben, de Niccolò Jommelli (1744) és Johann Adolph Hasse (1751) is írt hasonló címen operát. Gioacchino Rossini 1812-ben komponálta Kurusról szóló operáját Ciro in Babilonia címmel, Francesco Aventi szövegére.[102]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hopkins, 52. o.
  2. Ghasemi, Shapour: The Cyrus the Great Cylinder (angol nyelven). Iran Chamber Society. [2011. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 22.)
  3. Ghias Abadi, 19. o.
  4. Kent, 393. o.
  5. Ókori keleti történeti chrestomathia, 305. o.
  6. Dandamaev, 1989 , 71. o.
  7. ^ a b c ACHAEMENID DYNASTY dynasty that ruled Iran from ca. 700 to 330 B.C.E. (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. február 7.)
  8. ^ a b Kuhrt 1995, 647. o.
  9. Jona Lendering: Messiah - Roots of the concept: From Josiah to Cyrus (angol nyelven). livius.org, 2012. [2010. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 26.)
  10. Isaiah 45:1-7 (Passage) (angol nyelven). Bible, Revised Standard Version by the NCC at the digital library production service (University of Michigan), 2012. [2012. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 26.)
  11. Schmitt, 384-395 .o.
  12. Weidner, 1-7. o.
  13. Plutarkhosz: Artaxerxes, 1. 3 (angol nyelven). classics.mit.edu. [2008. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
  14. Photius' excerpt of Ctesias' Persica (3) (angol nyelven). classics.mit.edu. [2010. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  15. Tait, 1846, 342-343. o.
  16. ČIŠPIŠ (angol nyelven). www.iranicaonline.org. (Hozzáférés: 2012. július 5.)
  17. Kuhrt 1995, 661. o.
  18. J. Hedderwick & co. Letters on ancient history, 80. o (1809) 
  19. Hérodotosz, I.110
  20. ^ a b Harpagus: Median general, 'kingmaker' of the Persian king Cyrus the Great (angol nyelven)
  21. Stories of the East From Herodotus: The Birth and Bringing Up of Cyrus (angol nyelven) pp. 66-72. [2007. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  22. Kohl-Witt, 198. o.
  23. Dandamaev, M. A. (1992). "Cassandane". Encyclopaedia Iranica Vol. 5. Encyclopaedia Iranica Foundation. ISBN 0-933273-67-3. 
  24. Schmitt, R. (1985). "Amytis". Encyclopaedia Iranica Vol. 1. Encyclopedia Iranica Foundation. ISBN 0-933273-54-1. 
  25. Kurus i. e. 600-ban született (angol nyelven)
  26. Kurus i. e. 575-ben született (angol nyelven)
  27. Stories of the East From Herodotus, 79–80. o.
  28. Stories of the East From Herodotus: Cyrus Overthroweth Astyages and Taketh the Kingdom to Himself (angol nyelven) pp. 84. [2007. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  29. Ókori keleti történeti chrestomathia, 311. o.
  30. ^ a b c Roaf, 203. o.
  31. ^ a b Cyrus II (angol nyelven). Ancient Encyklopedia. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
  32. Harpagosz (angol nyelven). www.livius.org. [2011. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 31.)
  33. Max Duncker, 348-349. o.
  34. Hérodotosz 1.123.1. (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2012. január 31.)
  35. ^ a b Athenaeosz: Deipnosophistae, 1.14 (633e) 6:419
  36. ^ a b James Ussher, Larry Pierce i Marion Pierce, 109. o.
  37. Justin, I. 6. (angol nyelven). www.forumromanum.org. [2011. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 31.)
  38. W. B. Fischer, Ilya Gershevitch i Ehsan Yarshster, 146-147. o.
  39. W. B. Fischer, Ilya Gershevitch i Ehsan Yarshster, 147. o.
  40. Charles M. Laymon, 440-442. o.
  41. Max Duncker, 350-351. o.
  42. Max Duncker, 352. o.
  43. Hérodotosz, 1.129.1. (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2012. január 31.)
  44. Media (1) (angol nyelven). www.livius.org. (Hozzáférés: 2012. január 17.)
  45. Ktésziasz Knidosz (angol nyelven)
  46. Hérodotosz, 1.129.1. (angol nyelven). www.livius.org. [2011. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 31.)
  47. Pierre Briant, 43. o.
  48. Pierre Briant, 46. o.
  49. The Median "Empire", the End of Urartu and Cyrus's the Great Campaign in 547 B.C. (angol nyelven) 
  50. End of Lydia: 547? (angol nyelven) 
  51. ^ a b Hérodotosz: Történelem, I. könyv (angol nyelven). classics.mit.edu. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  52. ^ a b c Professor Richard Nelson Frye: Cyrus the Great (angol nyelven). kavehfarrokh.com. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  53. Croesus (angol nyelven). livius.org. [2011. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  54. ^ a b Wheeler, 271–274. o.
  55. Kuhrt 1982, 112–138. o.
  56. ^ a b c d e Roaf, 204. o.
  57. Nabú-naid krónikája, 14. fejezet
  58. Nabú-Naid krónikája 15-16. fejezet
  59. Nabú-naid krónikája, 18. fejezet
  60. Xenophón, Erziehung des Kyros 7, 5.
  61. Josephus, Kontra Apion 1, 20 § 151–15
  62. Eusebius von Caesarea, Praeparatio evangelica 9, 41
  63. Cyrus Cylinder (angol nyelven). www.britishmuseum.org. [2011. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 2.)
  64. Edzard, 402. o.
  65. Hérodotosz: Történelem 2,1; 3,2.
  66. Edzard, 401. o.
  67. ^ a b Herodotus: Queen Tomyris of the Massagetai and the Defeat of the Persians under Cyrus (angol nyelven). www.fordham.edu. [2012. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 3.)
  68. R.A. Parker and W.H. Dubberstein, Babylonian Chronology 626 B.C. – A.D. 75, 1971.
  69. Tomyris, Queen of the Massagetae, Defeats Cyrus the Great in Battle (angol nyelven). www.physics.uc.edu. (Hozzáférés: 2012. július 3.)
  70. Luraghi, 155. o.
  71. Connop, 174. o.
  72. Xenophón, Cyropaedia 8.7; Cyropaedia in Encyclopaedia Iranica
  73. Dandamaev, 1989, 67. o.
  74. ^ a b UNESCO World Heritage Centre: Pasargadae (angol nyelven), 2006. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
  75. Sztrabón: Geographica, 15.3.7
  76. Lucius Flavius Arrianus Xenophon: Anabasis Alexandri, 6.29
  77. Plutarkhosz: The Age of Alexander
  78. ^ a b c d e Lucius Flavius Arrianus Xenophon - Charles Dexter Cleveland. A compendium of classical literature:comprising choice extracts translated from Greek and Roman writers, with biographical sketches (angol nyelven). Biddle (1861) 
  79. Abraham Valentine Williams Jackson. Persia past and present. The Macmillan Company (1906) 
  80. ^ a b c Ulrich, 146. o.
  81. O'Brien, 100-101. o.
  82. James D. Cockcroft. Mohammad Reza Pahlavi, Shah of Iran. Chelsea House Publishers (1989). ISBN 978-1-55546-847-7 
  83. Vesta Sarkhosh Curtis, Sarah Stewart. Birth of the Persian Empire (angol nyelven). I.B.Tauris (2005). ISBN 978-1-84511-062-8 
  84. Amelie Kuhrt. The Persian Empire: A Corpus of Sources from the Achaemenid Period (angol nyelven). Routledge 
  85. Shabnam J. Holliday. Defining Iran: Politics of Resistance (angol nyelven). Ashgate Publishing, Ltd., 38–40. o (2011) 
  86. Cardascia, G., Babylon under Achaemenids, in Encyclopedia Iranica.
  87. Max Mallowan, 392. o. és 417. o.
  88. Philip Schaff. Cyrus the Great. The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge 
  89. Judaism Meets Zoroastrianism (angol nyelven). www.sullivan-county.com. [2011. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  90. Krónikák 2. könyve 36:23 (magyar nyelven). mazsola.iit.uni-miskolc.hu. [2009. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  91. Ézsaiás könyve 45:13 (magyar nyelven). mazsola.iit.uni-miskolc.hu. (Hozzáférés: 2012. július 5.)
  92. De Vries, 126. o.
  93. Goldwurm, 26., 29. o.
  94. Schiffman, 35-36. o.
  95. Spencer, 56-57. o.
  96. Dániel próféta: Bibliák, Dániel könyve 10. fejezet (magyar nyelven). mek.niif.hu. (Hozzáférés: 2013. február 6.)
  97. Curtis-Reade-Collon, 187. o.
  98. Wilcox-MacBride, 14. o.
  99. immortals (angol nyelven). www.iranchamber.com. [2011. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 4.)
  100. Pierre Briant, 2006, 62–64. o.
  101. Persepolis Recreated. NEJ International Pictures (2005). ISBN 978-964-06-4525-3 
  102. Moormann-Uitterhoeve, 409–411. o.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Cyrus the Great című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kyros II. című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Kurus perzsa király témájú médiaállományokat.

Angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző uralkodó:
Ansan: Kabúdzsija
Pársza: Arsáma
Ó-Perzsia királya
Kr. e. 559Kr. e. 530
I. Dareiosz királyt ábrázoló relief
Következő uralkodó:
Kambúdzsija