II. Jusztinianosz bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Jusztinianosz
Solidus-Justinian II-Christ b-sb1413.jpg
II. Jusztinianosz solidusa. A bal oldali képmás Krisztust, a jobb oldali a császárt ábrázolja

Bizánci császár
Uralkodási ideje
685. szeptember 14.695. vége
705711. november 4.
Elődje IV. Konstantin
III. Tiberiosz
Utódja Leontiosz
Philippikosz
Életrajzi adatok
Született 669
Konstantinápoly
Elhunyt 711. december 11. (42 évesen)
Szinopé/Damatrisz, Bithünia közelében
Házastársa Eudokia
Theodóra
Gyermekei Anastasia
Tiberius

II. (Levágott orrú) Jusztinianosz, eredetileg Jusztinianosz Rhinotmetosz (669711. december 11.), (uralkodott először 685 szeptembere – 695 vége; másodszor 705711 között) a Bizánci Birodalom császára, IV. Konstantin és Anasztaszia elsőszülött fiúgyermeke, egyben a Hérakleiosz által alapított dinasztia utolsó uralkodója volt.

Amikor atyja vérhasban elhalálozott, Jusztinianosz tizenhat éves volt, de hasonlóan ambiciózusnak bizonyult. A tehetséges adminisztrátornak bizonyuló császár őseihez, atyjához és nagyatyjához hasonlóan erős despotikus vénával rendelkezett, amely trónfosztása után csak megerősödött. II. Jusztinianosz így tagadhatatlan érdemei mellett véreskezű zsarnokként vonult be a történelembe.

Az első tíz év[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Béke keleten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A muszlim arabok korábbi támadásainak elhárítása és a 678-ban kötött béke eddig is garantálta Bizánc biztonságát, de a kitörő trónviszály és polgárháború még kedvezőbb helyzetet teremtett. Az új kalifa, Abd al-Malik jobbnak látta tehermentesíteni zavargó országát északnyugat felől, így békét kötött Konstantinápollyal. Ennek keretében emelték az arabok éves adóját, a korábban elveszett Ciprus, Örményország és a kaukázusi Ibéria pedig kondomíniumi státusba került, azaz adóinak fele II. Jusztinianosz kincstárába folyt be.

Diadal nyugaton[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel számos erő felszabadult Kis-Ázsiában, a császár már 687/688 folyamán megkezdte az átcsoportosítást nyugatra, a szlávok és bolgárok ellen indítandó hadjáratra. A 688/689-es offenzíva hatalmas diadalt hozott, amikor a bizánci erők bevonultak Thesszalonikébe. A legyőzött Szklaviniták lakóit Anatólia északkeleti részére, az Opszikion themába telepítették át. A híradások szerint a deportáltakból mintegy 30 000-es létszámú haderőt sikerült kiállítani.

Áttelepítések és vereségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szlávok áttelepítésével már IV. Konstantin is próbálkozott. Jusztinianosz a ciprusi lakosságot Küzikosz korábban araboktól elpusztított félszigetére telepítette, az Amanosz-vidéki határőr mardaiták pedig Épeiroszba, a Peloponnészoszra és a dél-anatóliai partvidékre kerültek. A ciprióták áttelepítése 691/692-ben háború kitörését vonta maga után az arabokkal, amit az újonnan besorozott szlávok átállása következtében a bizánciak elvesztettek. A döntő ütközetre az armeniai Szebasztopolisz (Sulu-saray) mellett került sor.

Örményország ezzel ismét arab kézbe került, kondomíniumi helyzetét elvesztette. A vereséget sokan a mardaiták áttelepítésének tulajdonítják, bár ez nem valószínű. Az elfogult Theophanész krónikája valótlanságot állít, amikor a vereséget követően a bithüniai szlávok teljes kiirtását fűzi Jusztinianosz nevéhez, hiszen a későbbiekben is hallunk itt élő szlávokról.

Adminisztratív intézkedések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A deportáció politikája a thema-rendszerhez illeszkedve végeredményben bevált, és nagy erőtöbbletet biztosított a birodalom számára a fennmaradáshoz. Egyébként Jusztinianosz nevéhez egy új thema megszervezése is kötődik, éspedig a Balkánon: Hellaszé. A körzetet 687 után alakították ki, mivel egy ekkor kelt oklevél csak öt themát említ (Opszikion, Anatolikon, Karabisziani, Armeniakon, Thrakia).

II. Jusztinanosz nevéhez adóreform is kötődik. A diocletianusi capitatio és iugatio mindeddig érvényben levő kombinációját a független fej- és földadó váltotta fel, ami a földdel nem rendelkezők és a nem röghözkötött parasztok megadóztatását is lehetővé tette.

Vallásügyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az önmagát pénzein Krisztus szolgájának nevező császár mélyen vallásos volt. Ekkor került sor az V. és a VI. egyetemes zsinat 533-as és 680/681-es határozatainak egyházfegyelmi szempontú kiegészítését célul kitűző, ún. Quinisextum (ötös-hatos) zsinatra. Számos pogány gyökerű illetve erkölcstelen szokást elítéltek, amelyek mindeddig fennmaradtak (például a Brumalia nevű Dionüszosz-ünnep).

A konstantinápolyi zsinat 102 kánonja számos Rómában és nyugaton dívó szokást elítélt (papok házassága, szombati böjt). A kereszténység eltérő fejlődésére ekkor adódott az első olyan példa, amely nem teológiai természetű volt. A határozatokat I. Sergius pápa nem volt hajlandó elfogadni, mire a császár felelősségre kívánta vonni. A Ravennai Exarchátus seregei azonban nem voltak hajlandóak elfogni az egyházfőt, és a császári követ kénytelen volt Sergiusnál menedéket keresni. Jusztinianosz, ha tervezett is bosszút, végrehajtani már nem tudta.

Az első bukás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár politikája gyakorlatilag szinte az egész bizánci társadalmat elidegenítette magától. Az arisztokrácia előjogait féltette a leplezetlenül egyeduralmat gyakorló, agresszíven politizáló uralkodótól. Az áttelepítettek értelemszerűen nem lelkesedtek az őket otthonuk elhagyására késztető császárt, de a helyben maradók is elégedetlenkedtek a megemelkedett adók miatt. Jusztinianosz ugyanis névrokonához, I. Justinianushoz hasonlóan előszeretettel hajtott végre reprezentatív építkezéseket, amelyek a háborúk mellett jelentősen megcsapolták a kincstár forrásait. A nép gyűlölete az uralkodó mellett elsősorban Theodotosz logothetész és Sztephanosz szakellariosz ellen irányult.

695-ben Hellasz thema sztratégosza, Leontiosz vezetésével felkelés tört ki. A Hippodrom kék politikai pártja segítségével a lázadók elfoglalták Konstantinápolyt. A gyűlölt miniszterekkel a népharag végzett, Jusztinianoszt csupán megcsonkították (innen ragadványneve, a Rhinotmetosz/Levágott orrú) és Herszónba száműzték. Leontiosz trónra kerülése egy húsz évig tartó zavargássorozatot indított el, melynek keretében 698-ban Leontioszt is lemondatták.

Kalandok két uralkodás között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A száműzött baszileusz a konstantinápolyi helyzeten felbátorodva szervezkedni kezdett, mire a kherszóni hatóságok elhatározták, hogy a fővárosba küldik előkelő foglyukat. Az orrától megfosztott császár azonban értesült a dologról, és a Kazár Birodalom kagánjánál keresett menedéket, akinek feleségül vette nővérét. A megkeresztelkedett asszony a Theodóra nevet vette fel, ahogy annak idején I. Justinianus feleséget is hívták. Az új császár, III. Tiberiosz követelte a kiadatását, amibe a kagán bele is ment volna, féltve a kazár–bizánci kapcsolatokat, de Jusztinianosznak ismét sikerült elmenekülnie.

A Fekete-tenger nyugati partjaihoz érve tárgyalásokba kezdett Tervel bolgár kánnal. A megállapodás fejében 705-ben egy jelentős bolgár–szláv sereg érkezett Konstantinápoly ostromára. A város továbbra is bevehetetlennek bizonyult, de a hatalomvágyó Jusztinianosz mindenre elszántan a vízvezetékeken keresztül bejutott a fővárosba. Akkora riadalmat keltett váratlan felbukkanása, hogy kevés híve is trónra tudta tenni.

Másodszor a trónon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A levágott orr nem gátolta meg Jusztinianoszt az uralkodásban. Többet nem is használták a megcsonkításnak ezt a módszerét Bizáncban. A császár intézkedett Theodóra és időközben született fiuk, Tiberiosz Konstantinápolyba költöztetéséről a kazár udvarból. Feleségével megosztotta a trónt, gyermekét pedig társuralkodójává tette. Tervelt a névleges, ám így is a lehető legelőkelőbbnek számító kaiszari címben részesítette, és hálából felújította a bolgároknak fizetett éves adót.

Az új uralkodó hátralévő hat évét vérszomjas bosszúvágy és kegyetlen terror jellemezte. Két ellencsászárát és számos hívüket kivégeztette, Kallinikosz pátriárka szemeit pedig kivájatta. A továbbiakban meg is feledkezett állami teendőiről, minden erejével vélt és valós ellenfelei ellen harcolt. A legjobb tisztjeitől megfosztott bizánci sereg nem tudta megakadályozni a kappadókiai Tüana 709-es és Kilikia 710/711-es arab elfoglalását.

Jusztinianoszt azonban a keleti ügyek helyett a nyugatiak köttötték le. Bosszújának következő áldozata Ravenna lett, ami annak idején ellene fordult Sergius pápa ügyében. 709-ben a bizánci sereg feldúlta a várost, számos polgárát pedig Konstantinápolyba hurcolta kivégezni.

Érdekes módon magát a vallási természetű vitát békés eszközökkel sikerült elsimítani: Constantinus pápa 710-ben a császár hívására a fővárosba érkezett, ahol nagy tisztelettel fogadták. Ugyanebben az évben vagy 711 elején kazár támogatással lázadás robbant ki a Krímben, amit még véresebb eszközökkel fojtottak el. Ez már sok volt a hadseregnek, a flottának és a lakosságnak, amely Kherszónból kiindulva fellázadt. Egy Bardanész nevű, örmény származású tisztet Philippikosz néven császárrá kiáltottak ki, ő pedig akadálytalanul vonulhatott be Konstantinápolyba.

Jusztinianoszt egy tisztje gyilkolta meg, fejét Rómába és Ravennába küldték. A gyermek trónörököst, Tiberioszt is kivégezték, ezzel kihalt a Hérakleiosz-dinasztia.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
IV. Kónsztantinosz
Bizánci császár
685 – 695
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Leontiosz
Előző uralkodó:
III. Tiberiosz
Bizánci császár
705 – 711
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Philippikosz
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Jusztinianosz bizánci császár témájú médiaállományokat.