Mária magyar királynő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(I. Mária magyar királynő szócikkből átirányítva)
Mária
Mária Thuróczy.jpg
Mária királynő Thuróczi János krónikájában

Magyar Királyság királya
Mária
Uralkodási ideje
1382. szeptember 10. – 1395. május 17.
Örököse 1. Anjou Hedvig
2. Luxemburgi N.
Koronázása Székesfehérvár
1382. szeptember 17.
Elődje I. (Nagy) Lajos
Utódja I. (Luxemburgi) Zsigmond
Horvát Királyság királya
Marija I.
Uralkodási ideje
1382. szeptember 10. – 1395. május 17.
Koronázása nem volt külön koronázás
Elődje I. (Nagy) Lajos
Utódja I. (Luxemburgi) Zsigmond
Szlavón Királyság királya
Marija I.
Uralkodási ideje
1382. szeptember 10. – 1395. május 17.
Koronázása nem volt külön koronázás
Elődje I. (Nagy) Lajos
Utódja I. (Luxemburgi) Zsigmond
Dalmát Királyság királya
Marija I.
Uralkodási ideje
1382. szeptember 10. – 1395. május 17.
Koronázása nem volt külön koronázás
Elődje I. (Nagy) Lajos
Utódja I. (Luxemburgi) Zsigmond
Életrajzi adatok
Uralkodóház Anjou-ház
Teljes neve Anjou Mária
Született
1371. április 14.
Elhunyt
1395. május 17. (24 évesen)
Buda
Nyughelye Nagyvárad
Házastársa 1. (per procuram) Lajos francia királyi herceg, Orléans hercege (1372–1407)
Házastársa 2. I (Luxemburgi) Zsigmond brandenburgi őrgróf, iure uxoris magyar király (1368–1437)
Gyermekei 2. férjétől:
N. (fiú) (1395–1395)
Édesapja I. Lajos magyar és lengyel király (1326–1382)
Édesanyja Kotromanić Erzsébet bosnyák hercegnő (1339/40–1387)

Mária (1371.[1] április 14.Buda, 1395. május 17.), Anjou-házi magyar királynő. Kortársai latinul királynak nevezték (rex), „mert még mint fogalom is teljesen idegen volt számukra a »királynőség«, mint egyeduralkodási forma.” Ahhoz, hogy nő létére elfoglalhassa a trónt, apjának fiúsíttatni kellett, így jogilag férfinak számított, ezért is használták rá jogosan a rex (király) megjelölést a regina (királyné, királynő) helyett, amely utóbbi kifejezés elsősorban a király hitvesét jelölte.[2]

Nagy Lajos és Kotromanić Erzsébet második leánya. 1382. szeptember 10-étől uralkodott. 1385. december 31-én lemondott a trónról, de 1386. február 7-étől haláláig ismét ő volt – 1387. március 31-étől társuralkodóként – a Magyar Királyság hivatalos uralkodója. Máriának két leánytestvére volt. Nővére, KatalinV. Károly francia király másodszülött fiának, Lajosnak jegyese – 1378-ban meghalt. Húga – az 1997. június 8-án szentté avatott – Hedvig Lengyelország királynője lett Jadwiga néven.

Nőági öröklés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária nevelését Deméndi László váradi püspök és Tótsolymosi Apród János küküllei főesperes irányította. Már 1373. június 1-jén apja feleségül ígérte IV. Károly német-római császár fiának, Zsigmondnak, az eljegyzést azonban csak 1379 második felében, Nagyszombatban tartották meg. Mária és Zsigmond ugyanis távoli rokonságban álltak egymással, de XI. Gergely pápa 1374. november 24-én engedélyezte a házasságot. Nagy Lajosnak csak leányai születtek, ezért mindenképpen biztosítani kívánta számukra az örökösödést, és ez tekintélyénél fogva sikerült is. Már 1374-ben a kassai privilégiummal elismertette a lengyel nemességgel a leányági örökösödést, majd 1379-ben – Katalin halála (1378) után – Mária jogát a lengyel trónra.

Első uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Lajos még életében fiúsította lányát, így halála után a magyar hatalmi elit elfogadta Máriát királynak (rex). Apja temetése után egy nappal, 1382. szeptember 17-én királlyá választották és Demeter esztergomi érsek királlyá koronázta. Ő volt az első nő, aki a Szent Koronát a fejére tehette. A tizenegy éves leány nevében anyja, Erzsébet irányította a kormányzást. Döntéseiben Garai Miklós nádorra hagyatkozott. A nádor vezette azt a főúri csoportot, mely a szerintük német és cseh érdekeket szolgáló Zsigmond félreállítását tűzte ki célul. A nőuralmat egyre inkább elvető közvélemény azonban éppen Zsigmondtól várta a helyzet rendezését. A királynők pedig többször is kísérletet tettek elsősorban a köznemesség megnyerésére. Mária 1384. június 22-én megerősítette apja 1351-es törvényeit. 1385. november 8-án egy Budán tartandó országgyűlésre négy-négy választott küldöttet kért a megyéktől, de végül éppen ezen az országgyűlésen mondatták le. Mikor 1384. augusztusában nyilvánosságra került, hogy az udvar tervei szerint Mária király férje nem Zsigmond, hanem VI. Károly francia király öccse, Lajos lesz, nyílt polgárháború tört ki. Az ellenzék szemében a férj kiválasztása is bizonyította Erzsébet alkalmatlanságát a kormányzásra. Az 1378. szeptember 20-án bekövetkezett egyházszakadás után a francia király az ellenpápát támogatta. A házasság révén Magyarország ellentétes táborba került a Szentszékkel, a Nápolyi Királysággal és a német-római császári címet viselő Luxemburgokkal is. Az udvar rövidlátó politikájának köszönhetően felbomlott a lengyel–magyar perszonálunió is. 1383. március 28-án Erzsébet anyakirályné felmentette a lengyeleket Máriának és Zsigmondnak tett esküjük alól, majd 1384. október 15-én Nagy Lajos kisebbik leányát, Hedviget Krakkóban lengyel királlyá (rex) koronázták.

Liezen-Mayer Sándor: Erzsébet és Mária királynő Nagy Lajos sírjánál (vázlat, 1864)

1385. tavaszán, az udvar és a felkelők között Pozsegavárott tartott sikertelen tárgyalások után I. Mária és Lajos házasságát képviselők útján megkötötték. A Magyarországról távozni kényszerült Zsigmond fegyverrel kívánt érvényt szerezni jogainak. Megnyerte magának német és cseh király bátyja és morva őrgróf nagybátyja támogatását. Zsigmond a támogatás fejében elzálogosította Magyarországnak a Vág folyótól nyugatra eső területét és Brandenburgi őrgrófságát is. A cseh-morva csapatok élén érkezve 1385. november 1-jén kikényszerítette a házasságot Máriával. A házasság hírére Lajos visszalépett, és így minden akadály elhárult volna a konszolidáció elől, ha nem lépett volna fel trónkövetelőként Durazzói Károly.

Horváti Pál zágrábi püspök és Horváti János macsói bán állt annak a tábornak az élére, amely nem ismerte el a nőági örökösödést. Ők a Nagy Lajos udvarában nevelkedett III. (Durazzói) Károlyt, a Nápolyi Királyság uralkodóját hívták meg a magyar trónra. A Magyarországon rendkívül népszerű Károly a hozzá csatlakozó bárókra és a köznemességre támaszkodva lemondásra kényszerítette Máriát, és 1385. december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá koronáztatta magát. Zsigmondnak nem volt elegendő ereje arra, hogy ezt megakadályozza, így ismét menekülnie kellett. A mindössze harminckilenc napig uralkodó Károly meggyilkolása (1386. február 24.) után a nápolyi Anjouk mellett makacsul kitartó párt Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította királlyá és felkelést szervezett a délvidéken.

Kovács Mihály: Garai nádor megvédi Mária és Erzsébet királynőket

Erzsébet és Mária a zendülést személyes megjelenésükkel akarták csillapítani. 1386. július 25-én Horváti János katonái rajtaütöttek a királynék csapatán és a hősiesen küzdő Forgách Balázs és Garai Miklós megölése után a királynékat az Adriai-tenger partján álló Novigrad várába vitték. Horváti János az anyakirálynét 1387. január 16. körül a fiatal magyar királynő szeme láttára megfojtatta.

Míg Mária börtönben raboskodott, 1387. március 31-én Zsigmondot mint Mária király férjét magyar királlyá koronázták. A királynak a magyar és horvát urak, valamint a velencei flotta segítségével 1387. június 4-én sikerült kiszabadítania Máriát.

Társuralkodó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Zsigmond és Mária formálisan társuralkodók voltak – egy ideig párhuzamosan adtak ki adományleveleket – a hatalom azonban néhány év után fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át, úgy, hogy mindkettejüknek Kanizsai János esztergomi érsek volt a kancellárja.

Királyként az első nő a magyar trónon egész életében nagyhatalmi törekvések és kisstílű egyéni érdekek akaratlan kiszolgálója volt. Még az az elégtétel sem adatott meg neki, hogy világra hozza Nagy Lajos unokáját. A gyermeket váró királynő a budai hegyekben lovasbalesetet szenvedett, és az esés következtében megindult szülésben 1395. május 17-én meghalt a megszületett gyermekével együtt. Váradon temették el.

Alakja a művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legelső részletes krónikát a királynőről a novigrádi fogságából frissen kiszabadult királynő kérésére Monaci Lőrinc[3] írja meg, akinek személyesen a királynő mesélt a történésekről. Művét a királynőnek és Aimo Péter volt krétai kormányzónak ajánlotta. Az írás 561 latin hexameterből álló verses krónika. Legelőször csak 1758-ban publikálták. A ma is használatos kiadást Márki (1910) gondozásában adták ki. A legismertebb és legnagyobb magyar drámaíró, Madách Imre is feldolgozta az alakját, amikor 18 évesen Mária királynő címmel ötfelvonásos drámát írt róla, amelyet azonban se életében, se később ebben a formában sohasem mutattak be. Gyárfás Miklós Madách Mária királynőjét átdolgozza és színpadra alkalmazza.[4] Mind drámaszerkezeti, mind nyelvi tekintetben azonban eltér az eredeti változattól, de szellemében teljesen hű marad Madáchhoz. Gyárfás így fogalmaz: "Jogosan felmerülhet a kétely, szabad-e teljesen újraalkotni egy múlt századi [értsd 19. századi, a szerkesztő] drámát, a húszesztendős Madách fogalmazását? Nem szabad. Mégis megtettem, mert azt szeretném, ha a Mária királynő az eleven színházkultúráé lenne, nem a színházi szempontból halott irodalomtörténeté."[5] A mű legelőször 1970. december 19-én a Szegedi Nemzeti Színházban került színpadra Lendvay Ferenc rendezésében. A címszerepet Molnár Piroska (2011-től a Nemzet Színésze) játszotta. Az édesanyja szerepét, Kotromanić Erzsébet királynét Stefanik Irén[6] formálta meg. Durazzo Károly szerepében Végvári Tamás jelent meg, míg Zsigmondot Király Levente (2006-tól a Nemzet Színésze) keltette életre.

Emlékei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária királynőnek húgával, Hedvig lengyel királynővel szemben nem alakult ki sem kultusza, sem tisztelete hazánkban, és alakja is alig őrződött meg a néphagyományban, szinte teljesen ismeretlen az átlagemberek előtt a létezése. Egyedül a ma már Miskolc részévé vált Diósgyőr, a királynői vár őrizte meg az emlékét, amely Mária legkedveltebb tartózkodási helye volt, de mára ez is elhalványult. A diósgyőriek többnyire Mária királynő várának tartották a diósgyőri várromokat. Állítólag egy 500 évesnél idősebb mogyorófa köszönheti neki a létét, melyet ő ültetett saját kezűleg. Ez a fa azonban 1935-ben kiszáradt, és még az sem biztos, hogy tényleg ő ültette, hiszen lehet, hogy csak egy 109 évesen elpusztult öreg fának tulajdonította a néphagyomány azt a hiedelmet, hogy Mária fája. Egy másik emléket is a keze munkájának tekintenek, melyet édesanyjával együtt alkotott, mégpedig egy miseruhát, melyet ők hímeztek, és rabságuk emlékére Mária később Novigradnak ajándékozott. Ennek csak egy apró darabja maradt meg, amelyet belevarrtak egy újabb miseruhába, és ez mind a mai napig a megvan és látható a novigradi Szent Márton plébániatemplomban. Novigrad népe számon tartja, és elvárja, hogy ünnepeken egykori királynőjük kezét dicsérő ruhában misézzen a pap.

Gyermeke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Miután nővére, Katalin nagy valószínűséggel 1370-ben született, így Mária születésének legvalószínűbb időpontja 1371 lehet inkább.
  2. L. Dümmerth (1982: 493).
  3. Eredeti nevén Lorenzo di Monaci (megh. 1429), a velencei követség tagja 1387-ben
  4. Gyárfás (1972) közli ezt a változatot.
  5. Lásd Gyárfás (1972:65).
  6. (Békéscsaba, 1928. november 21.Győr, 1976. szeptember 15.).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja 1370–1395, Magyar Tört. Társulat, Budapest, 1885. URL: Lásd További információk
  • Monaci Lőrinc krónikája Kis Károlyról. - Carmen seu historia de Carolo II. cognomento Parvo, rege Hungariae, Fordította: Márki Sándor, Budapest, Athenaeum, 1910.
  • Áldásy Antal: Adalék Mária királynő diplomatiai összeköttetéseihez, Századok, 542–550, 1896.
  • Bertényi Iván: Kettős hatalom hazánkban 1386 elején, AETAS 21, 247–256, 2006.
  • Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon, Acta Universitatis Szegediensis: Sectio philologica, 16. Tomus, Szeged, 228 pp., 1948.
  • Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Panoráma, Budapest, 1982.
  • E. Kovács Péter: Mária királyné kiszabadítása. Magyar-velencei szövetség 1387-ben, Századok, 925–937, 2006.
  • Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457, MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1996.
  • Engel Pál – C. Tóth Norbert: Mária királynő itineráriuma (1382-1395) in Engel Pál – C. Tóth Norbert: Itineraria Regum et Reginarum (1382-1438), MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, Budapest, 35–53, 2005.
  • Estók János: Királynék könyve, Helikon Kiadó, ISBN 963-208-693-7, 2000
  • Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája , Magyar Könyvklub, ISBN 963-547-189-0, 2000.
  • H. Fekete Péter: Mária vagy Beatrix királyné sírja, Századok, 311–314, 1912.
  • Horn, Émile: Marie d'Anjou, Roi de Hongrie, Revue Britanique, Revue Internationale, 1897.
  • Huber, Alfons: Die Gefangennehmung der Königinnen Elisabeth und Maria von Ungarn und die Kämpfe König Sigismunds gegen die neapolitanische Partei und die übrigen Reichsfeinde in den Jahren 1386–1395, Gerold, Bécs, 1885.
  • Karácsonyi János: Mária királyné halála napja, Századok, 461–463, 1907.
  • Károlyi Árpád: Adalék Mária és Zsigmond eljegyzésének történetéhez, Századok, 18–26, 1877.
  • Magyar Zoltán: A Kolozsvári testvérek váradi királyszobrai, Századok 129, 1155–1166, 1995.
  • Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, főszerk.: Benda Kálmán, Budapest, 1981.
  • Süttő Szilárd: Mária in Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó,2003. ISBN 963-9441-58-9
  • Casotti, Marco de (Marko Kažotić) : Il bano Horvath: storia del XIV secolo, Vol. 1–2, Tipografia di G. Picotti, Venezia, 1839. (olasz)
  • Baum, Wilhelm : Císař Zikmund. Kostnice, Hus a války proti Turkům. Mladá fronta, Praha, 1996.ISBN 80-204-0543-7. (cseh)
  • Perniš, Jaroslav : Vznešená žena stredoveku: princezné v dynastickej politike anjouovcov, Rak, Bratislava, 2003. ISBN 80-85501-23-6 (szlovák)
  • Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 159–163.; 189–198. o. ISBN 963-7707-00-x (1991) 

Alakja a szépirodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lahmann György: Mária királynő alakja a magyar irodalomban, Bölcsészetdoktori értekezés, Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs, 1927.
  • Madách Imre: Mária királynő, dráma öt felvonásban, 1840-1855 – 2014. május 17.
  • Gyárfás Miklós: Madách színháza, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972.
  • Dénes Gizella: Kisasszonykirály, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1937.
  • Gulácsy Irén : Jezabel, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987.
  • Szentmihályi Szabó Péter : Haláltánc, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988.
  • Fügedi Erik : Könyörülj, bánom, könyörülj..., Helikon Kiadó, Budapest, 1986.
  • Jonáš Záborský: Karol Dračský, Alžbeta Ludiekovna, Historická smutnohra vo troch dejstvách, in: Jonáš Záborský, Josef K. Viktorin: Jonáša Záborskéno básne dramatické, 277–
  • August Šenoa: Kletva (Átok) (horvát regény) URL: Lásd További információk

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mária magyar királynő témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
I. (Nagy) Lajos
Magyarország uralkodója
1382 – 1385
először
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. (Kis) Károly
Előző uralkodó:
II. (Kis) Károly
Magyarország uralkodója
1386 – 1395
másodszor
A Szent Korona
Következő uralkodó:
Zsigmond