Hailé Szelasszié etióp császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(I. Hailé Szelasszié etióp császár szócikkből átirányítva)
Hailé Szelasszié
HaileSellasie.gif
I. Hailé Szelasszié császárrá koronázásakor 1930-ban

Ragadványneve Rasz Tafari
Etiópiai Császárság császára
I. Hailé Szelasszié
Uralkodási ideje
1930. április 3. – 1936. május 2.
1941. május 5. – 1974. szeptember 12
Koronázása Szent György Székesegyház, Addisz-Abeba
1930. november 2.
Elődje I. Zauditu (1930)
III. Viktor Emánuel olasz király (1941)
Utódja III. Viktor Emánuel olasz király (1936)
Aszfa Vosszen (1974)
Etiópiai Császárság királya
Tafari
Uralkodási ideje
1928. október 7. – 1930. április 3.
Koronázása Szentháromság Székesegyház, Addisz-Abeba
1928. október 7.
Elődje előzmény nélküli, csak uralkodói cím
Utódja ő maga mint császár
Életrajzi adatok
Uralkodóház Salamon-dinasztia
Teljes neve Tafari Mekonnen
Született
1892. július 23.
Ejersa Goro, Hararq
Elhunyt
1975. augusztus 27. (83 évesen)
Addisz-Abeba
Nyughelye Szentháromság Székesegyház, Addisz Abeba
Házastársa 1. Altajecs úrnő
Házastársa 2. Menen császárné (1889–1962)
Gyermekei 1. feleségétől:
Romana Vork hercegnő (1910–1940)
2. feleségétől:
Tenanye Vork hercegnő (1913–2003)
Aszfa Vosszen király (1916–1997)
Zennebe Vork hercegnő (1917–1933)
Cahaj Vork hercegnő (1920–1942)
Makonnen herceg (1923–1957)
Szahle Szelasszié herceg (1931–1962)
Édesapja Mekonnen harari kormányzó (1852–1906)
Édesanyja Jesi-immabet úrnő (1864–1894)

Hailé Szelasszié (amhara nyelven: ኃይለ፡ ሥላሴ) („A szentháromság hatalma”), teljes nevén „ő császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja” (amhári: lij teferī mekōnnin) (Ejersa Goro, Harar, 1892. július 23.Addisz-Abeba, 1975. augusztus 27.) Etiópia de jure császára („négus”) 1930 és 1974 között (de facto 1916–1936 és 1941–1974). A jamaicai rasztafariánus vallás követői az 1930-as évek eleje óta Szelassziét vallásuk szimbólumának és Isten földi inkarnációjának tekintik. A Salamon-dinasztia soai ágának leányági leszármazottja.

Etiópiában többek között a Janhoy, Talaqu Meri, Abba Tekel neveken ismert.

Hailé Szelasszié (1892. július 23. - 1975. augusztus 27.) született Tafari Makonnen, 1916-1930 között Etiópia régense, 1930-1974 között Etiópia uralkodója. Dinasztiája a 13. századig vezethető vissza. Onnan pedig a hagyomány szerint Salamon királyig és Makeda királynéig, Axum uralkodónőjéig, illetve Síba királynőjéig ahogy az arab hagyomány tartja számon. Hailé Szelasszié meghatározó szereplője mind az etióp mind az afrikai történelemnek.

A Népszövetségben, 1936-ban az uralkodó elítélte Olaszország vegyifegyver használatát népe ellen. Nemzetközi nézetei Etiópiát az ENSZ alapítói közé emelte. Politikai nézetei és tapasztalata a multilaterális kapcsolatok, és a kollektív biztonság terén megtermékenyítően hatottak és időtállónak bizonyultak. A nemesek közt támadt felkelést elnyomta, és Etiópia megfelelő modernizációját sem hajtotta végre, amit a kor és a történészek is kritikával illettek.

Hailé Szelassziét a visszatért bibliai messiásként tisztelték. Isten megtestesülésének tartották a rasztafári mozgalomban. Követőinek száma 200 000-800 000 fő közt van. Hailé Szelasszié messianisztikus alak lett, aki egy jövőbeli aranykorba vezeti el követőit, belső békét, igazságot és prosperitást hoz. Hailé Szelasszié maga egész életében az Etióp Ortodox Egyház tagja volt.

Titulusai, elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Született Lij Tafari Makonnen. "Lij" jelentése "gyermek", egyben jelzi nemesi származását. Később mint Ras Tafari Makonnen, "Ras" jelentése "fej", egyben a herceg megfelelője is, de gyakran mint uralkodó fordítják. A Tafari keresztnév jelentése "a tisztelt", míg a "Haile" jelentése Ge'ez "Ereje", "Selassie" jelentése pedig háromság - a (Szent) Háromság Hatalma mint koronázási neve 1930-tól, de gyermekkori keresztelési neve is. 1916-ban, Zauditu uralkodónő régensi címet adományozott neki és 1928-ban ezt még emelve Shoa trónját adta neki, címe pedig Négus, vagyis király lett.

1930. november 2-án Zauditu uralkodónő halála után Ras Tafari Makonnent uralkodóvá koronázták. Ettől fogva neve"Haile Sealssie" - "A Szentháromság hatalma" uralkodói névként funkcionált. Teljes uralkodói címe a következő "ő császári felsége I. Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az etióp Királyok Királya és Isten választottja”. Sok más néven is ismert az etiópok körében, mint Janhoy, Talaqu Meri vagy Abba Tekel. A rasztafárik különösen sokat használják - HIM (His Imperial Majesty - ő uralkodói fennsége), Jah vagy Jah Rastafari.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hailé Selasszié királyi vérvonala atyai nagyanya részről Amhara, de vannak Oromo és Gurage gyökerei is. 1892. július 23-án született Ejersa Goro faluban, Etiópia Harar tartományában. Anyja Wooizero (nemesi úrhölgy) Yeshimebet Ali Abajifar, Wollo provincia híres Oromo uralkodójának, Dejazmach Ali Abajifarnak a leánya. Anyai nagyanyja pedig Gurage leszármazott. Apja, Ras Makonnen Woldemikael Gudessa, Harar kormányzója.

Ras Makonnen tábornok volt az első olasz–etióp háborúban, és kulcsszerepet játszott az aduai csatában. Ő is oromo volt apai és amhara anyai ágon. Haile Szelasszié apai nagyanyja révén trónörökös dinasztiához tartozik. Woizero Tenagnework Sahle Selassie, II. Menelik uralkodó nagynénje, Sívai Sahle Selassie Négus leánya, Makeda, Síba királynőjének és az ókori Izrael Salamon királyának egyenes ági leszármazottja.

Apja, Ras Makonnen instrukciókért ment Hararba Tafarival és unokatestvérével, Ras Imru Haile Selassiet illetően Abba Samuel Wolde Kahkintól, egy etiópiai kapucinus szerzetestől és Dr. Vitalientől, egy guadeloupei sebészorvostól. Tafari később, 1905. november 13-ával a Dejazmach nevet kapta – „a kapu parancsnoka” – mely a grófi címmel azonosítható. Röviddel ezután (1906) apja, Ras Makonnen Kulibiben elhunyt.

Kormányzóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tafari 1906-ban névlegesen megkapta Selale kormányzóságát, egy marginális fontosságú királyságot, mely révén legalább folytathatta tanulmányait. 1907-ben Sidamo provincia egy részének kormányzójává nevezték ki. Állítólag tinédzser korának végén elvette Woizero Altayech-et, és ebből a frigyből született lánya, Romanework Haile Selassie.

Bátyja, Yelma halála után 1907-ben Harar kormányzói posztja üresen állt, és az adminisztratív feladatokat Menelik királyi generálisa, Dejazmach Balcha Safo látta el. Munkája azonban nem sok eredménnyel járt, II. Menelik végső betegsége, majd Taitu Bitul uralkodónő rövid regnálása alatt, úgyhogy Tafarit Harar kormányzójává nevezték ki 1911-gyel.

Augusztus 3-án elvette Ambassel-i Menen Asfaw-ot, Lij Iyasu trónörökös unokahúgát.

Régensség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Máig nem tisztázott, hogy milyen mértékben játszott szerepet Tafari a nemesi megmozdulásban mely V. Iyasut tervezte elmozdítani. V. Iyasut, vagy Lij Iyasut 1913-1916-ig kinevezték a trónra de nem koronázták Etiópia uralkodójává. Iyasu rossz hírnévre tett szert botrányos magatartása, és a nemesekkel szembeni tiszteletlen magaviselete miatt II. Menelik nagyapja udvarában. Érdeklődése az iszlám iránt hazaárulás számba ment az Etióp Birodalom ortodox keresztény vezetésénél. 1916. szeptember 27-én Iyasut lemondatták.

Az elmozdítását célzó szervezkedésekben olyan konzervatívok játszottak szerepet mint Fitawrari Habte Giyorgis, II. Menelik hadügyminisztere. A mozgalom Tafarinak kedvezett, aki mind a progresszívok mind a konzervatívok támogatását élvezte. Végül Iyasut iszlám hitre térés okán mondatták le. Helyére II. Menelik lánya, Zewditu uralkodónő került, aki régenssé tette Tafarit. Megkapta a Ras címet, trónörökössé és királyi herceggé lett. A hatalmi osztozkodásokban elfogadta a teljhatalmú régensi szerepet (Balemulu Inderase) és az Etióp Birodalom de facto uralkodója lett (Mangista Ityop p ya). Zewditu uralkodott amíg Tafari kormányzott.

Amint Iyasut elmozdították 1916. szeptember 27-én, október 8-án a coup d'etat fonákul ütött ki. Iyasunak sikerült elmenekülnie az Ogaden sivatagba, és apjának, Wollo-i Mikael Négusnak volt elég ideje a segítségére sietni. Október 27-ével Mikael Négus és serege megütközött a Zewditu- és Tafari-hű Fitawrari Habte Giyorgis seregével. a Segale-i csata során Mikael Négus veszített és fogságba esett. Semmi remény nem maradt tehát Iyasu visszatérésére, úgyhogy az elrejtőzött. 1921. január 11-én, öt éven át tartó sikeres rejtőzködés után Iyasu-t Gugsa Araya Selassie fogságba ejtette.

1917. február 11-én Zewditut megkoronázták. Esküt tett, hogy régense, Tafari által igazságosan fog uralkodni. Míg Tafari jobban előtérben volt, Zewditu messze járt a tiszteletbeli uralkodótól. Helyzete megkövetelte, hogy a versengő frakciók problémáit kezelje, vagyis övé volt az utolsó szó. Tafari vitte az adminisztráció terheit, de mivel pozíciója relatíve gyenge volt ez csak hiábavaló mindennapi gyakorlatnak számított. Mindenekelőtt személyes serege gyengén felfegyverzett volt, pénzügyi lehetőségei is limitáltak voltak, vagyis kevés eszköze volt, hogy állja az Uralkodónő, a hadügyminiszter, vagy a provinciális kormányzók befolyását.

Kormányzósága során az új királyi herceg továbbfejlesztette II. Menelik óvatos modernizációs politikáját. Biztosította Etiópia népszövetségi tagságát (1923) azzal az ígérettel, hogy megszünteti a rabszolgamunkát. II. Tewodros óta ugyan mindegyik uralkodó adott ki proklamációkat a rabszolgaság eltörléséről, de eredménytelenül. Ez a nemzetközileg elítélt gyakorlat Hailé Szelasszié uralkodásáig virágzott.

Külföldi utazások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1924-ben Rasz Tafari Európába és Közel-keletre utazott. Járt Jeruzsálemben, Kairóban, Alexandriában, Brüsszelben, Amszterdamban, Stockholmban, Londonban, Genfben és Athénban is. Vele tartott Ras Seyum Mangasha, a nyugati Tigre tartományból, Ras Hailu Tekle Haymanot, Gojjam tartományból, Ras Mulugeta Yeggazu, Ullubabor tartományból, Ras Makonnen Endelkachew és Blattengeta Heruy Welde Sellase. Az európai út elsődleges célja az volt, hogy Etiópiának kijárást szerezzen a tengerre. Párizsban, a Francia Külügyminiszterrel tárgyalva Tafarinak be kellett látnia, hogy ez a cél nem valósulhat meg. Ellátogatott azonban iskolákba, kórházakba, gyárakba és templomokba is. Számos reformot vázolt fel magának ezen európai modellek alapján. A gazdasági nyomás ellenében Tafari megkövetelte, hogy minden cégnek legalábbis részleges helyi tulajdonlása legyen. Modernizációs kampányában kihangsúlyozta "csak azért van szükségünk az európai fejlődésre, mert velük vagyunk körülvéve. Ez nyereség, de egyszersmind balszerencse is".

Utazása során lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadták mindenütt. Olyanok társaságában volt, akik szüleik által vagy maguk is részt vettek az olasz-etióp háború Adwa-i csatájában. Orientális küllemük, gazdagon díszített nemesi öltözetük szenzáció számba ment a médiában. Ajándékai közt voltak élő oroszlánok is, melyeket a francia miniszterelnök, Raymond Poincaré, az elnök Alexandre Millerand, V. Károly, Nagy-Britannia királya és a párizsi állatkert kapta ajándékba. A korabeli krónikák szerint "kevés hasonló utazás szült annyi anekdotát" mint az övék. A két oroszlánért Anglia Ras Tafarit II. Tevodrosz uralkodó koronájával ajándékozta meg, Zewditu uralkodónőhöz biztonságos hazatérést kívánva. A koronát még az 1868-as abesszín expedíció során Robert Napier vitte Angliába.

Útja során a herceg meglátogatta Jeruzsálem örmény kolostorát is, és örökbe fogadott 40 örmény árvát, akik az oszmán mészárláskor vesztették el szüleiket. Intézkedett a fiatalok zenei képzéséről, és kis csapatukból megalakította a birodalmi rézfúvósokat.

Király és uralkodó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1928-ban Dejazmach Balcha Safo erős sereggel felsorakozott Addisz-Abeba falaihoz Rasz Tafari ellenében. Amikor Tafari konszolidálni próbálta uralmát provinciái felett, sok, Menelik által kinevezett úr visszautasította az új szabályozást. Balcha Safo, a kávéban gazdag Sidamo tartomány kormányzója (Shum) különösen sok gondot okozott. Az államnak benyújtott adók nem tükrözték a növekvő profitot, azért Tafari Addisz-Abebába rendelte őt. Az idős ember erős sereggel és rendkívüli haraggal érkezett. Hódolatát fejezte ki Zauditu uralkodónőnek, de letorkolta Ras Tafarit. Február 18-án, amíg Balcha Safo és testőrei Addisz-Abebában voltak, Rasz Tafari Rasz Kassa Haile Darge segítségével megvette a sereget, és megszervezte Safo megbuktatását Sidamo tartomány Shum posztjáról. Helyére Birru Wolde Gabriel került, az ő helyét pedig Desta Damtew vette át.

Balcha Safo még így is Zauditu uralkodónő politikai partnere volt, így elérte, hogy Tafarit bírák elé állítsák árulás miatt. Felelősségre vonták jótékony magatartása miatt is Olaszországgal szemben, melynek eredményeképp augusztus 2-ával 20 évre szóló megegyezést írhatott alá a két ország. Szeptemberben udvari reakciósok egy csoportja néhány udvaronccal együtt döntött Tafari eltüntetéséről. A puccskísérletnek tragikus kezdete és komikus vége lett. Tafarival és katonáival szembekerülve a főkolompos a Menelik mauzóleumban talált védelemre. Tafari és emberei körülvették őket, őket pedig Zauditu személyi testőrei kerítették be. További Tafari harcosok érkeztek khaki öltözetben, és többségbe kerülve az ő javára döntötték el a harcot. A polgárok és a rendőrség továbbra is Tafari oldalán állt. Mindezek hatására az uralkodónő meghátrált, és 1928. október 7-én négussá koronázta Tafarit.

Tafari megkoronázása ellentmondásos volt. Ugyanazon a területen uralkodott, mint az uralkodónő ahelyett, hogy elfoglalt volna egy regionális királyságot. Két uralkodó, még ha egyikük alattvalója is a másiknak – jelen esetben az uralkodónőnek – még sohasem foglalta még el ugyanazt a területet az etióp történelemben. A konzervatívok azért agitáltak, hogy a koronát ért ilyetén sérelmet jóvátétessék. Ez vezetett a Gugsza Vele rasz felkeléséhez. Gugsza Vele volt az uralkodónő férje és a Begemser provincia Shum-ja. Az 1930-as évek elején sereget toborzott és Gondar-i kormányzóságából Addisz-Abeba falaihoz vonult. 1930 március 31-én Gugsza Vele megütközött a Negus Tafarihoz hű erőkkel és elvesztette az achemi csatát. A harc közben életét vesztette. Április 2-án, ahogy a csatavesztés és a rasz halálának híre elterjedt Addisz-Abebában, az uralkodónő is meghalt. Mérgezésről suttogtak és arról, hogy az eltávozott, de szeretett férj halálhíre okozta sokk vitte el őt. A hivatalos álláspont szerint a halált egy influenzaszerű lázas betegség és a cukorbetegség komplikációi okozták.

1930. november 2-án Tafarit Etiópia „királyainak királyává” koronázták a Szent György katedrálisban. A koronázási ünnepség rendkívüli esemény volt. A világ minden részéről érkeztek az uralkodók és méltóságok. Jelen volt V. György angol király fia, Henrik gloucesteri herceg, Franchet d’Esperey francia marsall, és Olaszország királyának képviseletében Savoyai Ferdinánd, Udine hercege. Küldöttek érkeztek az USA-ból, Egyiptomból, Törökországból, Svédországból, Belgiumból és Japánból is. Evelyn Waugh brit tudósító írt riportot az eseményről. Burton Holmes amerikai utazó előadó vette fel az egyetlen ismert mozgófilmet. Az egyik újságcikk szerint az ünnep költségei elérték a 3 millió dollárt. A meghívottak értékes ajándékokat kaptak. A keresztény uralkodó egy amerikai püspöknek, aki nem tudott eleget tenni a meghívásnak, de aznapi imájába foglalta az új uralkodót, aranyozott Bibliát küldött.

Hailé Szelasszié bevezette Etiópia első írott alkotmányát (1931. július 16.), kétkamarás törvényhozással. A hatalom továbbra is a nemesség kezében maradt, de demokratikus szabályozást biztosított köztük. Tafari előrevetített egy demokratikus rendszert, amely „addig fog fennmaradni, amíg az emberek maguk nem lesznek képesek választani”. Az alkotmány Hailé Szelassié örököseire korlátozta a királyi trón utódlását. Ezt a többi dinasztikus herceg ellenezte, beleértve Tigrai hercegeit és az uralkodó királyi unokatestvérét, Ras Kassa Haile Darge-t.

1932-ben II. Abba Jifar király halála után Jimma királysága beolvadt Etiópiába.

Az olasz konfliktus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Olasz Királyság megújult imperialista terveinek Etiópia lett a célpontja. Benito Mussolini fasiszta rezsimje az 1930-as években revánsot kívánt venni az első olasz–abesszin háború során Aduánál elszenvedett vereségért. Etiópia meghódítása erőt adott a fasizmus eszméjének és kiemelte birodalmi retorikáját. Etiópia hídként szolgált volna Olaszország eritreai és olasz-szomáliföldi területeihez. Etiópia népszövetségi tagsága sem tartotta vissza Olaszországot az 1935-ös lerohanástól. A kollektív biztonság eszméje, melyet a Népszövetség annyira hangoztatott, haszontalannak bizonyult. Botrány tört ki, mikor feltárult a Hoare–Laval Paktum, amely szerint Etiópia szövetségesei a háttérben Olaszország kielégítésére törekedtek.

Mozgósítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Etiópia inváziója 1934. december 5-ével indult meg Ogeden provinciában, Walwalnál. Hailé Szelasszié csatlakozott északi seregeihez és Dessében felállította főhadiszállását. 1935. október 3-án kiadta emlékezetes parancsát a mozgósításra:

Aki visszatartja magát hazájától, Etiópiától köhögés, megfázás vagy olyan egyéb ok miatt, mely halálos ne lenne, és visszautasítja az ellenállást (körzetében, környezetében, vagy otthonában) a messziföldről érkező támadókkal szemben, kitart a saját véráldozatát elkerülendő, azt megbünteti a Teremtő és leszármazottai megátkozzák. Nem hűtve le szívetek jólismerten hősies hevét, de észben tartva történelmünkben ez milyen messzire előrevetíti következményét, mindenki előtt ott áll a választás a komoly csatára. Aki vonulásában bármilyen tulajdonra is rá merészeli tenni a kezét, legyen az házbéli ingóság, állat, vagy termény tulajdon, de fű, szalma vagy akár trágya is, annyit tesz mint megölni saját fivéredet aki érted hal meg... S ti vidékiek, akik a bejárási utak mellett éltek, állítsatok fel piacot a hadsereg táborai mellett a körzeti felügyelő által kijelölt napon, hogy könnyítsétek az Etiópia szabadságáért küzdő katonák megtapasztalt nehézségeit. Nem lesztek megadóztatva a táborokban a kampány végéig folytatott semmilyen adás-vételért. Megadtam az engedélyem... Ahogy megkapta mindenki a harcba hívást és botorul elmarad tőle, helyi csendőr vagy panaszos nyomán elfogva büntetésben részesül, melyet örökölt földjére, tulajdonára vagy saját magára rónak ki, a vádlónak pedig az érték egyharmada adatik...

1935. október 19-én Hailé Szelasszié még részletesebb parancsot adott ki a hadseregről fővezérének, Rasz Kasszának

  1. Sátorverésnél mélyedést kell ásni és lombos fával befedni ha a szomszédos területek megfelelőek - és elválasztást tenni a különböző osztagoknál. A sátrakat egymástól 15 méternyire kell felállítani.
  2. Amint repülő közelít mindenkinek el kell hagynia a nyílt terepet, és völgyekben, fás, bokros területeken cikk-cakkban kell haladnia.
  3. Ha bombázó közeleg, céljának nem tud eleget tenni hacsak le nem süllyed 1oo méterre. Amint viszont alacsonyan száll, tüzelni kell jó, hosszú csövü fegyverrel, majd gyorsan szétszéledni. Ha már három vagy négy golyó eltalálta a replülőt, az le kell hogy zuhanjon. Csak azok tüzeljenek, akik ilyesmire ki vannak jelölve, mert nem előnyös ha mindenki, akinek csak fegyvere van elkezd lövöldözni. Az csak golyópazarlás és felfedezhetővé tesz.
  4. Nehogy újra felemelkedve a bombázó felfedezze a rejtőzködőket, helyes elővigyázatosan szétszóródva maradni míg csak az a közelben van. Háború idején az ellenséget segíti célzásban minden pajzs, dísz, ezüst és arany kabát, selyeming és hasonlók. Van kabátja vagy nincs, legjobb szűk ujjú matt ruhát hordani. Ha Isten segítségével visszatérünk, hordhatjátok majd az ezüst és arany díszt is. Most a küzdelemnek van itt az ideje. Abban a reményben tanácsoljuk mindezeket nektek, hogy így ne szenvedjetek majd nagy kárt, a megfelelő elővigyázatosság híján. Ugyanakkor örömmel biztosítunk titeket arról, hogy készek vagyunk vérünket áldozni köztetek Etiópia szabadságáért...

Az etiópiaiakhoz képest az olaszoknak fejlett stratégiájuk volt és modern hadseregük, mely nagy légierővel rendelkezett. Az olaszok a konfliktus során vegyifegyverek széleskörű bevetésére is felkészültek, akár a Vöröskereszt kórházai ellen is,- megsértve ezzel a Genfi egyezményt.

A háború folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olaszok 1935. október elején lerohanták Etiópiát. Novemberre azonban az invázió jelentősen lelassult és Haile Selassie északi seregei meg tudták indítani az ún. "Karácsonyi offenzívát". Visszaszorították és védekezésre kényszerítették az olaszokat. Mégis, 1936. elejére, az első tembieni csatánál letörték az etióp offenzívát és folytatódott az olasz előretörés. Az észak-etiópiai sereg veszteségei és Amba Aradam ütközetben szenvedett vereséget követően a második tembieni csata és a Shire-i csata során Haile Selassie bevette a területet az utolsó etiópiai sereggel az északi fronton. Ellentámadást indított 1936. március 31-én a Maychew csatával, Dél-Tigrayban. Az uralkodó elvesztette a csatát és rendezetlen sereggel visszavonulásra kényszerült. E közben az olaszok légierővel és az olaszok által felfegyverzett és pénzelt felkelő Raya és Azebo törzzsel mint gyalogsággal támadott.

Hailé Szelasszié a fövárosba visszatérte előtt zarándoklatot tartott Lalibela templomaihoz, a fogságba esés meglehetősen nagy veszélyének kitéve magát. Egy viharos államtanácsülés után arra a megegyezésre jutottak, hogy mivel Addisz-Abeba nem szenvedett vereséget, a kormányzat áthelyezi központját Gore déli részére, valamint, hogy az uralkodói ház védelmére az uralkodó felesége, Menen Asfaw és a család azonnal Dzsibutiba, onnan pedig Jeruzsálembe kell induljon.

Száműzetési vita[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További vita következett arról, Szelasszié Goréba menjen vagy csatlakozzon családjához. Arra az egyezségre jutottak, hogy családjával el kell hagynia Etiópiát és az ügyet Genfben, a Nemzetek Tanácsa előtt kell prezentálnia. A határozat nem volt egyöntetü, és számos résztvevő, beleértve Tekle Wolde Hawariat nemest, ellenezte a gondolatot, hogy az uralkodó elmenjen az invazív erők elől. Halié Szelasszié unokatestvérét, Ras Imru Haile Szelasszié-t nevezte ki régens hercegnek távollétében, és 1936. május 2-ával Dzsibutiba indult családjával.

Május 5-én a Pietro Badoglio marsall által vezetett olasz csapatok bevonultak Addis Abebába, és Mussolini Etiópiát olasz provinciának mondta ki. III. Viktor Emmánuelt kikiáltották Etiópia Uralkodójának. A megelőző napon az etióp száműzöttek az Enterprise brit jachton elhagyták Dzsibutit. Jeruzsálem felé vették útjukat, az akkor brit ellenőrzés alatt álló Palesztinába, mivel az etióp királyi család itt tartott fenn rezidenciát. Amint megérkeztek Hailé Szelasszié és kísérete belekezdett genfi ügyük előkészítésébe. Jeruzsálem kiválasztása erre a célra erősen szimbolikus volt lévén, hogy a Salamon dinasztia Dávid házából származtatta magát. Elhagyva a Szentföldet az uralkodó kíséretével Gibraltár felé indult a "Fokváros" brit yachton. Onnan a száműzöttek hétköznapi óceánjáróra szálltak, ezzel megspórolva Nagy-Britannia kormányának egy állami fogadást.

Kollektív biztonság és a Nemzetek Ligája, 1936[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Musszolini Etiópia annektálásával azonnal ki is jelölte saját Olasz Birodalmát. Mivel a Nemzetek Ligája megadta a lehetőséget Hailé Szelassziénak a tanács előtti felszólalásra, Olaszország még a delegációját is visszavonta a Ligából, 1936. május 12-ével. Ilyen körülmények között lépett be Hailé Szelasszié a Nemzetek Ligája nagytermébe, és jelentetett be a Tanács elnöke által mint "Uralkodói Felség, Etiópia uralkodója" (Sa Majesté Imperiale, l'empereur d'Ethiopie). A bevezető hallatán a galérián helyet foglaló olasz ujságírók nagy része bekiabálásokba kezdett és füttykoncertben tört ki. Amint később kiderült, Mussolini veje, Galeazzo Ciano gróf már korábban felszerelte őket sípokkal erre a célra. Hailé Szelasszié nyugodtan állt és várt a bejelentésre, majd fejedelemhez illő beszédet mondott, sokak szerint a 20. század legfelkavaróbb szónoklatát.

Bár folyékonyan beszélte a franciát, a Liga hivatalos nyelvét, az uralkodó történelmi beszédéhez mégis anyanyelvét, az amharit válaszotta. Kijelentette, hogy "a Ligába vetett abszolút bizalma miatt" népét most lemészárolják. Kihangsúlyozta, hogy ugyanazok az európai államok, melyek Etiópia jóindulatát élvezték, most megtagadják a hitelt és az ellátmányt tőle, eközben pedig azt az Olaszországot támogatják, amely vegyifegyvereket vetett be hadászati és civil célpontokra egyaránt.

A rasztafári messiás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Hailé Szelasszié

A rasztafári mozgalom követői (ami az 1930-as évek Jamaikájában jött létre Marcus GarveyVissza Afrikába” mozgalmának hatására) Hailé Szelassziét ma is Isten inkarnációjának (megtestesülésének) és a fekete messiásnak tartják, aki majd elvezeti Afrika népeit és a diaszpórát a szabadsághoz. A reggae zenének köszönhetően nagy népszerűségre tett szert a raszták körében, akik jellegzetes hajviseletükkel és a szentnek tekintett kendernövény pszichedelikus/spirituális használatával is őt tisztelik és úgy érzik, ezzel csak közelebb kerülnek hozzá, de ugyanakkor vallási üldöztetést is szenvedtek emiatt.

Hivatalos címei „Ő császári felsége Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító Oroszlánja, az etióp királyok Királya és Isten választottja” és a hagyomány szerinti Salamon és Sába királynőtől való származására alapozva a raszták megerősítettnek vélik Szelasszié messiás voltát – az Újszövetségi Jelenések könyvének hasonló próféciáival is igazoltnak látva azt (itt is megjelennek a Királyok királya, Urak ura, Júda törzsének hódító Oroszlánja, Dávid gyökere attribútumok. Hailé Szelasszié emberi alakot öltött istenségében való hit akkor kezdett kialakulni, mikor császárrá koronázásának első hírei eljutottak Jamaikára. Ez gyakorlatilag a Time magazinesemény előtti és utáni héten megjelent cikkei által történt. Olyan királynak és Istennek tekintik, aki előtt senki sem állhat meg. Szelasszié spirituális tanításai áthatják a mozgalom filozófiáját.

A császár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Hailé Szelasszié teljes uralkodói díszben, 1930

Ryszard Kapuściński, a szocializmus korának híres lengyel haditudósítója nem sokkal azután érkezett Etiópiába, hogy a császár hatalma megbukott. Titokban olyan emberekkel találkozott, akik rangjuknál vagy munkájuknál fogva közel kerültek a császárhoz, éveket töltöttek mellette. Az interjúkban beszámolnak a császár mindennapi munkarendjéről, munkamódszereiről, szokásairól. Közben kirajzólódik egy kép az országról és az azt uraló ostoba hatalomról. Nyomorról, elképesztő pazarlásról, korrupcióról, gyilkosságokról, lázadásokról. Kapuściński könyve 1981-ben jelent meg magyar nyelven a Magvető Könyvkiadónál.

Részlet a könyvből: "Ez polgárháború. Ez ilyen. Leültem az ablak mellé - de ők rögtön: uram, üljön máshová, megláthatják az utcáról, így könnyen eltalálják. Jön egy autó, megáll, lövéseket hallani. Kik voltak - ezek vagy azok? És kik ezek és kicsodák azok, akik ellene vannak ezeknek, mert ezek támogatják amazokat? Az autó továbbmegy, ugatnak a kutyák. Addisz Abebában egész éjjel ugatnak a kutyák, kutyák városa ez, tele fajkutyákkal és elvadult, gubancos szőrű, férgektől és maláriától kínzott ebekkel. Fölöslegesen ismételgetik, hogy vigyázzak; hogy egyetlen címet vagy nevet, még az arcukat sem szabad leírnom, sem azt, hogy az illető magas vagy alacsony, sovány, milyen a homloka, a keze, a tekintete, a lába, a térde - már nincs ki előtt térdelniök. F.: Egy kis japán pincsi volt. Lulunak hívták. Joga volt a császári ágyban aludni. A különféle szertartások idején el-elszökött a császár térdéről, és az előkelőségek cipőjére pisilt. Az uraknak nem volt szabad megrezdülniök, semmiféle mozdulatot nem tehettek, amikor érezték a nedveséget a cipőjükben. Tisztem szerint az álldogáló uraságok között kellett járnom és letörölnöm a vizeletet a cipőjükről. Ehhez volt egy atlasz törlőrongyom. Ez volt a munkám tíz éven keresztül."


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rasz Tafari királlyá koronázásakor 1928-ban

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Hailé Szelasszié és Menen császárné a koronázásuk után 1930-ban

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hailé Szelasszié etióp császár témájú médiaállományokat.
Előző
Etiópiai Császárság királya Lion of Judah emblem of the Ethiopian Empire.svg
1928 – 1930
Következő
Előző uralkodó:
I. Zauditu
Etiópia császára
1930 – 1936
Salamon-dinasztia
Júda oroszlánja, az Etióp Császárság jelképe
Következő uralkodó:
III. Viktor Emánuel
Előző uralkodó:
III. Viktor Emánuel
Etiópia császára
1941 – 1974
Salamon-dinasztia
Júda oroszlánja, az Etióp Császárság jelképe
Következő uralkodó:
Aszfa Vosszen