I. Ferdinánd pármai herceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Ferdinánd pármai herceg
Ferdinando de Parma1.jpg
Ferdinánd, Párma hercege
(Johann Zoffany festménye)
Született
1751. január 20.
Parma
Elhunyt
1802. október 9. (51 évesen)
Házastársa Habsburg–Lotaringiai Mária Amália főhercegnő
Gyermekei Karolina Mária Bourbon–pármai hercegnő
I. Lajos etruriai király
Szülei Lujza Erzsébet francia királyi hercegnő
I. Fülöp pármai herceg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Ferdinánd pármai herceg témájú médiaállományokat.
Ferdinánd, Párma hercege
(Pietro Melchiorre Ferrari festménye)

Ferdinánd Bourbon–pármai herceg (Ferdinando di Borbone–Parma) (Parma, 1751. január 20.Fontevivo, Emilia-Romagna tartomány, 1802. október 9.), a Bourbon-házból származó pármai herceg, spanyol infáns (Infante de España), 1765-től haláláig Párma és Piacenza uralkodó hercege (Duca di Parma e Piacenza).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Armoiries Bourbon-Parme.svg

Ferdinánd Bourbon–pármai herceg 1751. január 20-án született Pármában.

Édesapja a spanyol Bourbon-házból származó I. Fülöp pármai herceg (1720–1765) volt, V. Fülöp spanyol királynak (1683–1746) és második feleségének, Farnese Erzsébet pármai hercegnőnek (1692–1766) második túlélő fia, 1748 óta Párma uralkodó hercege.

Édesanyja Mária Lujza Erzsébet francia királyi hercegnő (Marie-Louise-Élisabeth de France, 1727–1759) volt, XV. Lajos francia királynak (1710–1774) és Leszczyńska Mária lengyel királyi hercegnőnek (1703–1768) legidősebb leánya.

Három gyermekük született, köztük Ferdinánd herceg, az egyetlen fiú:

Gyermekkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trónörökös korában, 1757–1769 között nagy műveltségű francia filozófusok: Gabriel Bonnot de Mably (1709–1785), Condillac abbé (1715–1780) és Auguste de Keralio lovag (1715–1805) oktatták. Valamennyien a francia felvilágosodás irányzatainak lelkes hívei voltak. Az ifjú herceg kevés érdeklődést mutatott a politikai ügyek iránt, szívesebben fordult a Domonkos-rend felé, akikhez később, uralkodása alatt is erősen kötődött. 1759-ben, nyolcéves korában elveszítette édesanyját, Lujza Erzsébet hercegnét. A veszteség a fiút még jobban a vallás felé fordította.

1765-ben, 14 éves korában elveszítette édesapját, Fülöp herceget is, akinek örökébe lépve I. Ferdinánd néven Párma uralkodó hercege lett. Apja halála teljesen váratlanul érte a serdülő fiút, aki nagyon nehezen dolgozta fel a veszteséget. A kormányzásához szükséges ismeretekre apjának főminisztere, a francia Guillaume Du Tillot, Felino márkija (1711–1774) oktatta, akivel az évek során szoros bizalmi kapcsolatot alakított ki.

Házasságának előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Francia és a Spanyol Királyság kormányai mindent elkövettek, hogy a fiatal Ferdinánd herceg oldalára a saját érdekeiknek megfelelő feleséget állítsanak. Étienne François de Choiseul herceg, XV. Lajos külügyminisztere a rendkívül gazdag Bathilde d’Orléans hercegnőt, a Mademoiselle-t, Louis Philippe Joseph d’Orléans herceg (a későbbi Philippe-Égalité húgát) ajánlotta. A spanyol kormány azonban tiltakozott a francia tervek ellen. Maga Guillaume du Tillot főminiszter, aki Pármában a tényleges hatalmat birtokolta, Estei Mária Beatrix modenai hercegnőt, III. Herkules modenai herceg leányát kommendálta, akinek halála esetén Ferdinánd örökölhette volna Modena és Reggio hercegségeit.

Ugyanakkor Mária Terézia és fia, II. József, az új német-római császár a Pármai Hercegséget vissza kívánta szerezni a Habsburg Birodalom birtokába. Míg a francia és a spanyol kormány egymás ellen dolgozott, a bécsi diplomácia ügyes manőverekkel előtérbe tolta Habsburg–Lotaringiai Mária Amália főhercegnőt, Mária Terézia magyar királynő leányát, II. József császár húgát, aki egyben Marie Antoinette-nek, Lajos francia trónörökös jövendőbelijének húga is volt.

Mária Amália főhercegnőt először IV. Ferdinánd nápolyi királyhoz (1751–1825), a későbbi I. Ferdinánd nápoly–szicíliai királyhoz akarták férjhez adni, de ő aki 1768-ban mégis Mária Amália húgát, Mária Karolinát vette feleségül. II. József császár is Mária Amália férjhez adásának terve mellé állt, mivel Ferdinánd herceg az ő első, fiatalon elhunyt feleségének, Mária Izabella Bourbon–pármai hercegnőnek (1741–1763) volt az öccse. Mária Amália sok veszekedés után engedett anyja akaratnak, és érzelmei ellenére beletörődött a pármai herceggel kötendő házasságba.

Ferdinánd herceg és felesége, Mária Amália főhercegnő, rézmetszet, 1769.
A colornói hercegi palota

Házassága, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1769. június 21-én a 18 éves Ferdinánd herceg hivatalosan is megkérte a 23 éves Mária Amália főhercegnő kezét, miután megkapta a pápától a házassági engedélyt (közeli rokonságuk miatt). A házasságot előbb 1769. június 27-én képviselők útján (per procurationem) kötötték meg a bécsi ágostonrendiek templomában (Augustinerkirche). Mária Amália ezután bátyjának, II. Józsefnek kíséretében útnak indult Párma felé. Július 16-án érkeztek Mantovába, itt fogadta őket az eléjük jött Ferdinánd herceg, és a házigazdák Sforza–Cesarini és Grillo hercegek.

1769. július 19-én Ferdinánd herceg a colornói hercegi kastélyban feleségül vette Habsburg–Lotaringiai Mária Amália főhercegnőt (1746–1804), Mária Terézia osztrák uralkodó főhercegnőnek és I. (Lotaringiai) Ferenc német-római császárnak nyolcadik leányát. Az ifjú pár a nászéjszakát is a colornói kastélyban töltötte, de a 23 éves Mária Amália visszautasította 18 éves férjének közeledését, mert taszította őt férjének elégtelen testi tisztasága. A házaspár július 24-én érkezett meg Pármába. As esküvő alkalmából nagyszabású állami ünnepségeket és egy amfiteátrumban látványos színházi előadásokat szerveztek.

Az udvar komoly erőfeszítéseket tett, hogy javítson Ferdinánd herceg tisztálkodási szokásain, mégis két további hónapba telt, mire a házasságot ténylegesen elhálták. Az ifjú férj nagyapja, XV. Lajos francia király ebben az időben számos levelet küldött unokájának, amelyben a sikeres házasélethez szükséges atyai tanácsokkal látta el őt.

A házasságukból végül 7 gyermek született:

Politikai viharok Pármában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Amália és férje teljesen eltérő személyiség volt. A főhercegnő extrovertált, gőgös és domináns viselkedésre hajlott. Ferdinánd herceg egyszerű lelkű, jó nevelése ellenére sekélyes érdeklődésű, magába forduló, buzgón vallásos, szerény és lágyszívű fiatalember volt, aki az egyszerű nép jólétét tekintette legfontosabb feladatának. Kedvenc elfoglaltsága a templomi harangozás és a paraszti társaságban gyakorolt gesztenyesütés volt. A főúri társaság nem sokra tartotta őt, de Mária Amália számára mindez csak az esküvő után derült ki. Anyja, a császárné sokat gúnyolódott azon, lám mivé nevelték vejét, Ferdinándot a felvilágosodás eszméi és a francia filozófusok.

Ferdinánd herceg gyenge személyiség volt, felesége gyorsan a „fejére nőtt”. uralkodott fölötte egyaránt. A köznép a domináns Mária Amáliát, aki politikai és magánéleti ügyekben egyaránt uralkodott férje fölött, hamarosan „La Signora” („a Nagyasszony”) néven emlegette. A hercegné ugyanakkor igen közvetlenül és megnyerően tudott megnyilvánulni, hamarosan elnyerte alattvalói rokonszenvét. Ferdinánd is élvezte felesége népszerűségét, a házaspár gyakran járt együtt vadászni, lóháton és gyalogszerrel bejárták szinte egész országukat.

Az ifjú házasok Mária Teréziától rendszeres pénztámogatást kaptak, a francia és a spanyol királyi udvarok jóváhagyásával. Leányának írt leveleiben Mária Terézia óvta Mária Amáliát, hogy ne avatkozzék az állam ügyeibe, ne próbálja fölényesen kioktatni a nála öt évvel fiatalabb, tapasztalatlanabb férjét. Mária Amália azonban anyjának önfejű és akarnok természetét örökölte, és anyja tanácsait nem fogadta meg.

Az abszolutisztikus szellemű császári udvarból érkezett konzervatív főhercegnő érkezésének pillanatától kezdve személyes ellenfeleként kezelte Du Tillot főminisztert, aki a Pármai Hercegség politikáját a Francia Királyságnak kedvező irányba igyekezett terelni. (Mária Amália érkezése a főminiszter politikai terveinek teljes kudarcát jelentette, sőt még az általa támogatott modenai örökösnőt is Mária Terézia saját fia, Mária Amália öccse, Ferdinánd Károly főherceg (1754–1806) vette feleségül, így mindkét itáliai fejedelemségben a Habsburgok jutottak uralkodói hatalomhoz).

A Habsburg főhercegnő és Du Tillot rövid idő alatt engesztelhetetlen ellenségekké váltak. Mária Terézia intelmei hiábavalónak bizonyultak, leánya keményen intrikált a főminiszter ellen, szembeszállva saját anyjával, férjével és férjének nagybátyjával, III. Károly spanyol királlyal is. 1771-ben a hercegné elérte, hogy Du Tillot-t elmozdítsák állásából, ezzel elhárultak az akadályok saját politikai ambíciói előtt. Mária Amália egymás után vonatta vissza Ferdinánddal a Du Tillot által korábban meghozott reform-intézkedéseket. A hercegi pár ellenőrizetlen költekezése nyomán az államkassza teljesen kiürült.

Ferdinánd nagybátyja, a spanyol király José de Llano grófot nevezte ki új főminiszterré, de ő sem tudott kiegyezést elérni a hercegi udvar és a spanyol kormány között. 1771 őszén III. Károly király személyes megbízottat küldött Pármába, az állami pénzügyek rendbetételélére vonatkozó szigorú utasításokkal. A hercegné azonban összeveszett vele, és kiutasította udvarából. 1772 októberében José de Llano grófnak is távoznia kellett. A spanyol udvar megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Pármai Hercegséggel. Mária Terézia megfenyegette leányát, hogy megvonja tőle anyagi támogatását, és válás esetén apácakolostorba kényszeríti, de ez sem hatott. Mind az osztrák, mind a Bourbon-rokonság megszakított vele minden kapcsolatot.

1773-ban azután megszületett Lajos herceg, a trónörökös, ekkor helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Madriddal, majd Béccsel is.

A francia forradalom következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia forradalom nyomán kialakult háborús veszély arra késztette Ferdinándot, hogy kinyilvánítsa hercegségének semlegességét. A forradalmi háborúk küszöbén, 1794. május 13-án azonban megkötött egy titkos szövetségesi szerződést Ausztriával. A semlegesség dacára Bonaparte tábornok Itáliai Hadserege (Armée d’Italie) 1796 elején bevonult Piacenzába, majd Pármába, és május 15-én elfoglalta Milánót is. Nehéz adókat vetettek ki az elfoglalt területekre, amelyeknek lakossága sokat szenvedett az ellenséges csapatok állandó átvonulásaitól is.

1799-ben kikiáltották az Etruriai Köztársaságot. Ferdinánd herceg még megkísérelte fenntartani semlegességét, hogy alattvalóit megvédelmezze a megszállók túlkapásaitól. A második koalíció veresége után 1801 februárjában Bonaparte tábornok és Ausztria megkötötték a lunéville-i békeszerződést, amelyben Ferdinánd herceg megkapta Toszkánai Nagyhercegséget (III. Ferdinánd toszkánai nagyherceget Bonaparte az újonnan kreált Salzburgi Hercegséggel kárpótolta). 1801 februárjában Bonaparte a Spanyol Királysággal megkötötte az aranjuezi szerződést, amelyben elérte, hogy Párma, Piacenza és Guastalla hercegségeit Ferdinánd herceg halála után a francia államterülethez csatolják.

Trónvesztése, halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Toszkánai Nagyhercegség helyén Bonaparte létrehozta az Etruriai Királyságot, amelynek első uralkodójává Lajos Bourbon–pármai herceget, Ferdinánd 28 éves fiát tette meg. A Pármai Hercegséget de facto Franciaország területeként kezelte. Az aranjuezi szerződés végrehajtásának ellenőrzésére Talleyrand külügyminiszter 1801 márciusában Moreau de Saint-Méry gróf jogtudóst (1750–1819) Párma adminisztrátorává rendelte ki. Saint-Méry gróf 1801. március 17-én mutatta be megbízólevelét Ferdinándnak, országának ügyei ettől kezdve az adminisztrátor ellenőrzése alá kerültek.

1802. október 9-én a fontevivói apátságban tartózkodó Ferdinánd herceg váratlanul megbetegedett és meghalt. Halálos ágyán fiát, Lajos herceget jelölte ki örökösévé a Pármai Hercegség trónján, mellé Francesco Schizzati grófot és Ventura márkit nevezte ki régensekké. Ő maga úgy hitte, megmérgezték, a kortársak Corrado Marazzini grófot gyanúsították a gyilkossággal.

Fejlemények halála után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elhunyt Ferdinánd herceget a Szent Domonkos-rend öltözetében temették el. Az általa kinevezett régensek hatalma rövidnek és névlegesnek bizonyult. Ferdinánd herceg halála után néhány nappal az aranjuezi szerződést végrehajtották, Pármát Saint-Méry gróf Franciaország nevében birtokba vette. Bonaparte első konzul kinevezte őt Párma francia helytartójává. Az özvegy Mária Amália hercegnének el kellett hagynia hercegségét, Prágába költözött, itt hunyt el 1804-ben.

A pármai Bourbonok a napóleoni háborúk után sem kaphatták rögtön vissza korábbi hercegségeiket. A bécsi kongresszus 1814-ben Pármát és Piacenzát I. Ferenc osztrák császár leányának, Mária Lujzának (1791–1847) adta személyes birtokul, ezek csak az ő halála (1847) után szálltak vissza a Bourbon-házra.

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Ferdinánd pármai herceg témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Larousse encyclopédique en couleurs, France Loisirs, 1978.
  • Bernard Mathieu Edit de La Tourelle: Tableau généalogique de la Maison de Bourbon, 1984.
  • Adele Vittoria Marchi: Parma e Vienna, Artegrafica Silva, Parma, 1988.


Előző uralkodó:
I. Fülöp
Párma uralkodó hercege
1765–1802
Bourbon-ház
A Pármai Hercegség lobogója
Következő uralkodó:

(Francia Köztársaság)