I. Eduárd angol király
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! |
| I. Eduárd | |
 |
|
| I. Eduárd angol király | |
|
|
|
| Ragadványneve | Nyakigláb Eduárd (Edward Longshanks) |
| Anglia királya | |
| Uralkodási ideje 1272. november 16. – 1307. július 7. |
|
| Koronázása | 1274. augusztus 19. |
| Elődje | III. Henrik angol király |
| Utódja | II. Eduárd angol király |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Plantagenet-ház |
| Született | 1239. június 17. Westminster Palota, London |
| Elhunyt | 1307. július 7. (68 évesen) Burgh by Sands, Cumberland |
| Nyughelye | Westminsteri apátság |
| Házastársa | 1) Kasztíliai Eleonóra 2) Franciaországi Margit |
| Gyermekei | 1.-től: NN (leány) Katalin Johanna János Henrik Eleanor NN (leány) Johanna Alfonz Margit Berengária NN (leány) Mária NN (fiú) Erzsébet II. Eduárd angol király 2.-tól: Tamás Edmund Eleanor |
| Édesapja | III. Henrik angol király |
I. (Nyakigláb) Eduárd angol király (Westminster, Middlesex, Anglia, 1239. június 17. – Burgh-by-Sands, Carlisle mellett, Cumberland, 1307. július 7.) 1272-től Anglia királya. Meghódította és az angol korona fennhatósága alá vonta Walest, valamint kísérletet tett Skócia meghódítására is. A harminckét évesen trónra lépő király személyében Angliának ismét egy harcos lovagkirálya lett, aki sorra vette fel a harcot a szomszédos államokkal. Emellett pedig más uralkodói feladatainak is eleget tett. Felesége Kasztíliai Eleonóra 15 gyermeket szült neki.
Tartalomjegyzék |
Életrajza [szerkesztés]
I. Eduárd hadai folyamatos sikereket értek el francia földön és többször meg is ostromolták Párizst. Róla írta Arany János a walesi bárdokat.
A walesi hadjárat [szerkesztés]
A franciaországi háború mellett a király más célokat is kitűzött maga elé. A walesi uralkodóház hanyatlóban volt. Így nem okozott túl nagy gondot az angol királynak, hogy a kontinensen vívott háború mellett még a Brit-sziget nyugati felén elterülő, ősi kultúrával rendelkező Walest is elfoglalja. Hosszú harcok árán 1282-re el is foglalta a térséget és az angol koronához csatolta. A hódító király legendásan kegyetlenül bánt a walesiekkel.[1] A lázadók ellen erős védvonallal vette körbe Walest.
Skóciai hadjárat [szerkesztés]
Az angolok eleinte lassan haladtak előre Skóciában. Eduárd inkább békefenntartóként lépett föl a súlyos belviszályokkal szabdalt Skócia ügyeibe, abban reménykedve, hogy később magát teheti a királlyá. 1290-ben Leithben Eduárd hozzáadta I. Margit skót királynőt trónörökös fiához (szintén Eduárd), aki így a skót trón örököse is lett. Ám Margit még ebben az évben meghalt tengeribetegségben. A későbbi II.Eduárddal kötött házassága viszont alapul szolgált később Anglia skót trón iránti igényére. 1292 novemberében Eduárd ellenőrizte a megüresedett skót trón sorsát. Tizenhárom jelöltből végül kettőt, John Balliolt és Robert the Bruce-t választotta. A skót nép végül az előbbit tette királlyá.
Ám Eduárdnak nem volt elég ez a jóságos békebíró szerep. 1296. március 30-án nyílt háborút indított a skótok ellen, és megostromolta Berwik-upon-Tweed várát. Az angol katonák lemészárolták a civil lakosság kétharmadát. A skótok viszont ugyanezen év április 8-án Hexham váránál véresen megtorolták sérelmeiket. Az április 27-én zajló dunbari csata ismét Eduárdnak kedvezett, aki egyre előrébb nyomult a Skót-felföld hegyei között. Július 8-án John Balliol skót király lemondott a trónról I. Eduárd javára Montrose-ban. Eduárd elvette a skótok nemzeti kincsét, a Stone of Scone nevű koronázókövet[2], és Londonba vitte, miután skót nemesek hűségesküt tettek neki. Ezután Surrey earljét bízta meg Skócia igazgatásával. Ám az angol uralom nem tartott sokáig. 1297 májusában William Wallace rajtaütött Lanark kastélyán. Megölte a helytartót és lemészárolta az összes ott lévő angolt. Ezzel kitört a szabadságharc Skóciában. A nyár folyamán Sir Andrew Murray elfoglalt számos angol kastélyt és várat a Skót-felföldön, valamint Skócia északkeleti részein, beleszámítva a Loch Ness partján lévő Urquhart várát is. Végül szeptember 11-én William Wallace és Sir Andrew Murray megalázó és átfogó vereséget mért az angolokra a Stirling melletti hídnál. Wallace ekkor alkalmazott stratégiája legendává lett. Az angolok kénytelenek voltak kivonulni Skóciából.
Eduárd azonban nem adta föl. 1298. július 22-én Falkirknél legyőzte Wallace-t. Ám ezzel sem ért el túl sokat. 1303 májusában még egy végső támadást indított Skócia ellen. Április 22-én Eduárd elfoglalta az utolsó skót védőbástyát, a Stirling-i várat. A védők pedig még azt követően is három hónapig kitartottak, hogy az élelmük elfogyott. 1305. augusztus 3-án William Wallace-t elfogták Glasgow mellett. Londonba vitték, majd augusztus 23-án brutális módon kivégezték.[3] Bár jelentős befolyást szereztek, az angoloknak mégsem sikerült elfoglalni Skóciát. I. Eduárd halála után pedig a Brit-sziget egyesítése angol kézen még évszázadokig csak álom maradt.
Uralkodásának vége és halála [szerkesztés]
Eduárd nagy bánatára a francia hadjárat sem járt túl nagy sikerrel, de annyit elért, hogy sikerült egyes korábban angolok által uralt területeket ismét visszafoglalnia.
1307-ben megőrült és meg is halt, hatvanhét évesen. A trónon fia, II. Eduárd követte. I. Eduárd rosszabbul talán nem is dönthetett volna. Fia uralkodását ugyanis olyan botrányok tarkították, amelyek ismét visszasüllyesztették Angliát III. Henrik korának helyzetébe.
Gyermekei [szerkesztés]
Kasztíliai Eleonórától (1241 – 1290. november 28.):
|
|
|
|
|
|---|---|---|---|
| leány | 1255 | 1255 | |
| Katalin | 1261/1263 | 1264. szeptember 5. | |
| Johanna | 1265. januárja | 1265. szeptembere | |
| Henrik | 1268. májusa | 1274. október 14./16. | |
| Eleanor | 1269. júniusa | 1298. augusztus 19. | |
| leány | 1271 | 1271 | |
| Johanna | 1272. áprilisa | 1307. április 7. | |
| Alfonz | 1273. november 24. | 1284. augusztus 19. | |
| Margit | 1275. szeptember 11. | 1338 után | |
| Berengária | 1276. május 1. | 1278. június 6–27. | |
| leány | 1278 | 1278 | |
| Mária | 1279. március 11./12. | 1332. május 29. | |
| fiú | 1281 | 1281 | |
| Erzsébet | 1282. augusztusa | 1316. május 5. | |
| II. Eduárd | 1284. április 25. | 1327. szeptember 21. |
Franciaországi Margittól (1279 – 1318. február 14.):
|
|
|
|
|
|---|---|---|---|
| Tamás | 1300. június 1. | 1338. augusztus 4. | |
| Edmund | 1301. augusztus 1. | 1330. március 19. | |
| Eleanor | 1306. május 6. | 1310 |
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Arany János „A walesi bárdok” című műve hűen tükrözi, milyen volt az akkori helyzet. Ám Arany annyiban eltér a valóságtól, hogy I. Eduárd személyesen sohasem vegyült a versben ábrázolt módon a megszállt népekkel. Katonái halomszámra ölték a leigázott kelta népességet. Arany másik tévedése az, hogy Eduárdot egyáltalán nem érintette mélyen a walesiek sorsa. Annyira nem törődött az ottani állapotokkal, hogy rögtön el is indult egy újabb háborúra.
- ↑ Ezt a követ nevezik másképp Scone-i kőnek, vagy a Végzet kövének is
- ↑ William Wallace#Wallace elfogása és kivégzése
| Előző uralkodó: III. Henrik |
|
Következő uralkodó: II. Eduárd |
