I. Abdul-Medzsid oszmán szultán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(I. Abdul-Medzsid szócikkből átirányítva)
I. Abdul-Medzsid
Sultan Abdulmecid Pera Museum 3 b.jpg

Oszmán szultán
Uralkodási ideje
1839. július 2.1861. június 25.
Elődje II. Mahmud
Utódja Abul-Aziz
Életrajzi adatok
Uralkodóház Oszmán-ház
Született 1823. április 23.
Isztambul
Elhunyt 1861. június 25. (38 évesen)
Isztambul
Édesapja II. Mahmud
Tughra of Abdülmecid I.JPG
I. Abdul-Medzsid aláírása

Abdul-Medzsid (Isztambul, 1823. április 23.Isztambul, 1861. június 25.) oszmán szultán 1839-től haláláig. 22 évig tartó uralkodása arról tesz tanúságot, hogy életének minden nehéz helyzetében mások tanácsára és támaszára szorult, akiknek a kezében legtöbbször csak eszköz volt.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Abdul-Medzsid 1823. április 23-án született II. Mahmud fiaként. Fiatalon a háremben nevelkedett.[1]

Trónralépése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja halála után, 1839-ben lépett trónra. Neveltetésénél fogva hiányzott belőle az erős akarat és az áttekintő képesség. Az 1839-es nisibi vereséget újabb, hasonlóan nagy és váratlan szerencsétlenség követte. A kapudán-pasa, Ahmed, a török tengeri hadak főparancsnoka alighogy értesült II. Mahmud haláláról, az egész török tengeri haddal hűtlenül átpártolt a zendülő egyiptomi alkirályhoz, Mohamed Alihoz.

Az 1839-es gülhánei alkotmány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1839. november 4-én az új szultán Resid nagyvezír tanácsára az új szerájban maga köré gyűjtötte az európai hatalmak követeit, valamint birodalmának polgári, katonai és vallási méltóságait, és a nagyvezír által felolvastatta azt az alkotmányt, amely segítségével népeit boldogítani, trónját pedig megerősíteni remélte.

A gülhánei hatti-serif vagy a gülhánei kioszkban kelt proklamáció, az oszmán birodalom újjáalakulásához egy hatalmas lépéssel közelebb jutott volna. A nevezetes államokirat főbb pontjai a következők voltak:

  • 1. Minden alattvalónak vallás- és nemzetiségi különbség nélkül élete, vagyona és becsülete biztosítva lesz.
  • 2. Az igazságszolgáltatás nyilvános lesz; az adók igazság és méltányosság szerint fogják kivetni; egyszersmind a szultán ígéri azt, hogy az adók bérbeadásának káros intézményét hamarosan meg fogja szüntetni.
  • 3. Az új katonák behívását európai példára fog történni, a katonák pedig nem lesznek kötelesek a meghatározott szolgálati időn túl a hadseregben maradni.
  • 4. A törvény előtt a vallási különbségek nem játszanak szerepet.
  • 5. A hivatalok árusítása szigorúan meg lesz tiltva; a hivatalnokok ezentúl rendes évi fizetést fognak kapni az államkincstárból.

Az új alkotmány megjelent és kihirdették, de gyakorlati haszna nem lett.

A négyes szövetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időközben a hunkiár-szkelesszii szerződés Oroszország és Törökország között érvénytelenné vált; Anglia pedig minden követ megmozgatott, hogy régi tekintélyét és befolyását a Boszporusz partján visszaszerezze. Újabb háborúktól kellett tartani.

Ekkor Törökország védelmére és integritásának megőrzése céljából 1840. július 15-én négyes szövetség alakult Oroszország, Anglia, Ausztria és Poroszország között. A szövetség első cselekedeteképpen egy osztrák-angol tengeri had Ahmed kapudánpasát arra kényszerítette, hogy a török tengeri hadat Alexandriából a Boszporuszba visszavezesse – ezzel az egyiptomi invázió veszélye megszűnt.

1848 az Oszmán Birodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izgalom és bizonytalanság állapotában találta az Oszmán Birodalmat az 1848-as év, amely egész Európát hullámzásba hozta, rázkódtatásai pedig nem kerülték el a Törökországot sem. Különösképpen nagy volt az izgatottság a birodalom keresztény alattvalói körében, és főleg ott, ahol az orosz befolyás élénken megnyilvánult: Havasalföldön és Moldvában, Szerbiában és részben Bulgáriában. A portát azonban megkímélték az események, Európa népeinek pedig ezen emlékezetes napokban elég dolguk volt saját ügyeik rendbe hozatalával.

Magyar menekültek befogadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar szabadságharc leverése után Törökország – főként Anglia jótékony befolyása következtében, amely szükség esetében fegyveres beavatkozását helyezte kilátásba – a vendégszeretet jogát gyakorolta.> A szabadságharc vezetői és bajnokai tömegesen léptek át 1849 augusztusa óta török területre, és miután kezdetben Bulgáriában találtak menhelyet, utóbb részben Konstantinápolyba, részben Kis-Ázsiába mentek, ahol a szultán a menekülteket és bujdosókat részvéttel fogadta. Abdul-Medzsid az orosz és az ausztriai kormány minden követelését és fenyegetését a menekültek kiadatása iránt határozottan és nyíltan visszautasította. A menekültek később Angliába és Amerikába távoztak; többen közülük pedig török szolgálatba léptek, és hűséggel szolgálták új hazájukat és vendégszerető urát.

A gülhánei alkotmány bevezetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alig múlt el az 18481849, amikor Abdul-Medzsid a gülhánei alkotmány életbeléptetését az eddiginél nagyobb erővel kezdte el sürgetni. Az alkotmánynak az adó és az újoncozásra vonatkozó részei találtak a legnagyobb ellenállásra – főként a boszniai bégeknél, akik – minthogy az alkotmány az általuk eddig elnyomatott néposztállyal egyenlő politikai szintre tette – megszokott régi jogaikat látták megsértve. A török kormány Omer pasát, egy horvát hitehagyottat küldte jelentékeny haderővel a lázongó tartományba, akinek nemsokára sikerült engedelmességre bírnia a bégeket.

A krími háburú előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oroszország már I. Sándor cár óta a dunai fejedelemségek birtokáról álmodozott, és kereste az ürügyet, hogy a török kormánnyal összetűzhessen. A Francia köztársaság 1850 őszén erélyes jegyzéket nyújtott át a portának a palesztinai szent helyek érdekében. Amikor erről Oroszország értesült, megbízta konstantinápolyi nagykövetét, Mencsikov grófot, hogy közölje a portával: nem hajlandó a Franciaországnak nyújtandó olyan kiváltságokba belenyugodni, amelyek a görög keleti egyház híveire nézve sérelmesek lesznek. Ezzel a helyzet Oroszország és az Oszmán Birodalom között még feszültebbé vált, főként amikor elterjedt a híre, hogy a konstantinápolyi vezetés a francia kormány (III. Napoleon császár) követeléseit mégiscsak teljesítette. Mencsikov egyenesen egy szövetség megkötését követelte a portától annak biztosítására, hogy a görög keleti egyház összes híve az Oszmán Birodalomban az orosz cár védnöksége alá lesz helyezve – tekintet nélkül a szultán szuverenitási jogaira.

E pillanatban Ausztria is formulázta követeléseit, amelyeknek gyors foganatosítását követelte a portától: a zendülő Montenegróba benyomult török csapatokat haladéktalanul hívják vissza; a Török Birodalom területén lakó osztrák alattvalóknak pedig tágabb jogokat élvezzenek kereskedelmi tekintetben. A porta teljesítette Ausztria kívánságát, ellenben visszautasította Oroszország ajánlatát, amely az adott körülmények közt egyenlő volt a hadüzenettel.

A krími háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mencsikov, I. Miklós cár nagykövetének sértő fellépése Konstantinápolyban, és a cárnak feltételeihez való merev ragaszkodása megérlelte végre a keleti kérdés újabb kitörését. Az 1853-as ősz elején kezdetét vette a háború, melyet színhelyéről krími háborúnak szokás nevezni.

További reformtervek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború befejezése után Abdul-Medzsid – európai jóakarói tanácsára – egy lépéssel tovább ment az alkotmányosság ösvényén, és – mintegy kiegészítésül a gülhánei hatti-sherifnek – kiadta 1856-ban a hatti-humájunt. Ez a második fontos rendelet az 1839-es alkotmányt még inkább európai mintára igyekezett kiegészíteni.

Eszerint az alattvalókat három csoportra osztották:

  • 1) muszlimok még mindig kiváltságos osztálya
  • 2) felszabadult jobbágyok vagy ráják (innentől teháknak nevezték őket)
  • 3) rabszolgák, akiket ismét hat osztályba soroztak – az ő vagyon- és életbiztosságáról ez a törvény sem kezeskedett

Pénzügyi gondok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pénzzavar azonban sehogyan se javult, sőt, évről évre növekedve bukással fenyegette a birodalmat. 18581861-ben 3 államkölcsönt kellett kötni és a válság annyira komollyá vált, hogy nagy összegre szóló papírpénzt kellett kényszerforgalomba hozni.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ilyen viszonyok közt halt meg Abdul-Medzsid 1861. június 25-én. Halála nem volt csapás a birodalomra: erélytelen egyénisége nem szerzett neki sem ellenségeket, sem barátokat és a legjobb akarattól áthatva sem volt képes jobbat és többet tenni, mint amennyit idegen védelmezői tőle kívánni láttak jónak.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Bokor József (szerk.). Török birodalom, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
II. Mahmud
Oszmán szultán
18391861
Az Oszmán Birodalom címere
Utódja:
Abdul-Aziz
Elődje:
II. Mahmud
Kalifa
18391861
Isten arab neve szimbolikus zöld színben
Utódja:
Abdul-Aziz