Humble Bundle

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Humble Indie Bundle szócikkből átirányítva)
A Humble Indie Bundle 3 logója.

A Humble Indie Bundle egy olyan kezdeményezés, melynek során független fejlesztésű (indie) videojátékokból összeállított csomagokat digitális másolásvédelmi eljárás nélkül, több platformra (Windows, Linux, Mac OS X, később pedig az Android is felkerült a támogatott operációs rendszerek közé) kínálják annyiért, amennyit a felhasználó hajlandó fizetni érte.[1] A vásárló dönti el, hogy a kifizetett összegből milyen arányban részesüljenek a fejlesztők, a jótékonysági szervezetek (Child's Play, Electronic Frontier Foundation) illetve a csomagokat összeállító Humble Bundle cég. Az akciók mindig egy előre meghatározott ideig élnek.

Az első ilyen akciót a Wolfire Games szervezte meg és indította útjára. Ettől fogva viszont a külön erre a célra létrehozott Humble Bundle Inc. bonyolította le a további projekteket. Eddig 11 ilyen csomag jelent meg és 12 millió dollárt meghaladó összbevételt produkált.

2011 decemberében elindult a Humble Indie Bundle 4 csomag, mellyel azonban sokan visszaéltek és pár centért vásárolták meg, hogy a Steam rendszerén keresztül aktiválható kulcsokat kapjanak, ezért ettől fogva ezek a kulcsok csak egy dollár feletti összeg fizetése esetén válnak elérhetővé.[2] (A Steam a karácsonyi akciójának keretében ingyen ajándékokat osztogatott szét felhasználói közt bizonyos feltételek teljesülése esetén, ezekhez viszont csak teljes értékű felhasználói fiókkal lehetett hozzáférni, amihez valamilyen vásárolt játékra vagy egy kulcs aktiválására volt szükség.)[3]

Az Android operációs rendszeren elérhető játékok frissítéséről a Humble Bundle Android app nevű (egyelőre béta fázisban lévő) alkalmazás gondoskodik, melyhez a program által generált aktivációs kóddal lehet a megvásárolt csomagokat hozzárendelni.

Humble Indie Bundle csomagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bundle Időtartam Játékok Fejlesztő Megjelenés éve Eladások
Humble Indie Bundle 1 2010. május 4. és
10. között
Aquaria Bit Blot 2007 1,27+ millió $
Gish Cryptic Sea 2004
Lugaru HD Wolfire Games 2005
Penumbra: Overture Frictional Games 2007
Samorost 2 Amanita Design 2007
World of Goo 2D Boy 2008
  • A Samorost 2 május 9-én került be a csomagba.
  • A sikerek hatására az Aquaria, a Gish, a Lugaru HD és a Penumbra játékokat nyílt forráskódúvá tették.
  • 2010. december 9-én a Samorost 2 kivételével a játékokat a Steam rendszerén keresztül is aktiválhatták a vásárlók. 2011. június 1-jén a Samorost 2 is elérhetővé vált Steamen.
  • A Samorost 2 mellett a vásárló a játék különálló soundtrackjét is megkapta.
  • Az akció során a Penumbra sorozat többi tagja kedvezőbb áron volt megvásárolható.
Humble Indie Bundle 2 2010. december 14. és 24. között Braid Jonathan Blow
Number None Studios
2008 1,8+ millió $
Machinarium Amanita Design 2009
Osmos Hemisphere Games 2009
Revenge of the Titans Puppy Games 2011
Cortex Command Data Realms LLC Jelenleg béta fázisban van
  • Akik december 22. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok az első bundlet is megkapták mellé.
  • A Cortex Command és a Revenge of the Titans az akció során még nem volt teljesen kész, a végső verziókat viszont elérhetővé teszik a vásárlók számára, amint kész lesz.
  • A Revenge of the Titans grafikus motorja a sikerek hatására nyílt forráskódú lesz.
  • A Machinarium, az Osmos és a Revenge of the Titans is külön tartalmazta a játékok zenei anyagát.
  • A Cortex Command és a Revenge of the Titans kivételével az összes játék Steam kulcsokat kapott. (Utóbbi 2011. március 17-én az összes vásárló számára automatikusan elérhetővé vált, míg a Cortex Command még nem készült el.)
Humble Frozenbyte Bundle 2011. április 12. és
26. között
Shadowgrounds Frozenbyte 2005 0,9+ millió $
Shadowgrounds Survivor Frozenbyte 2007
Trine Frozenbyte 2009
Jack Claw Frozenbyte Prototípus
Splot Frozenbyte Előrendelés
  • Steam és Desura kulcsok, a Splot és a Jack Claw játékokat leszámítva, a Trine című játékot pedig az OnLive rendszerén keresztül is elérhetővé tették.
  • A Shadowgrounds és a Shadowgrounds Survivor forráskódját 0,7 millió dollárnál elérhetővé tették.
  • A Trine egy pályaszerkesztővel bővült.
  • A Splot demója.
Humble Indie Bundle 3 2011. július 26. és augusztus 9. között And Yet It Moves Broken Rules 2009 2,16+ millió $
Atom Zombie Smasher Blendo Games 2011
Cogs Lazy 8 Studios 2009
Crayon Physics Deluxe Kloonigames 2009
Hammerfight Kranx Productions 2009
Steel Storm Kot-in-Action Creative Artel 2010
VVVVVV Terry Cavanagh 2010
  • Akik augusztus 3-a előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek, azok a 2. bundle tartamához is hozzájutottak.
  • Steam és Desura kulcs az összes játékhoz. (Kivételt képeznek a Steam Mac-es változatán nem elérhető játékok.)
  • 2011. augusztus 14-ig a Minecraft ingyenesen játszhatóvá vált a csomagot megvásárlók számára.[4]
  • Augusztus 1-jén a Steel Storm, augusztus 5-én pedig az Atom Zombie Smasher került a csomagba.
Humble Frozen Synapse Bundle 2011. szeptember 28. és október 12. között Frozen Synapse Mode 7 Games 2011 1,11+ millió $
SpaceChem Zachtronics Industries 2011
Trauma Krystian Majewski 2010
  • Akik az átlag feletti árat fizettek a csomagért, azok a Frozenbyte Bundle tartalmát is megkapták.
  • Steam és Desura kulcsok, a Splot és a Jack Claw játékokat leszámítva, a Trine című játékot pedig az OnLive rendszerén keresztül is elérhetővé tették.
  • Frozen Synapse mellé a játék zenei anyagát is megkapták a vásárlók.
  • Krystian Majewski TRAUMA című játéka szeptember 30-án került a csomagba.
  • A SpaceChem című játékot október 5-én adták hozzá, október 7-én pedig a zenei anyagát is elérhetővé tették.
Humble Voxatron Debut 2011. október 31. és november 14. között Blocks That Matter Swing Swing Submarine 2011 0,9+ millió $
Gish Cryptic Sea 2004
The Binding of Isaac Edmund McMillen és Florian Himsl 2011
Chocolate Castle Lexaloffle 2007
Jasper's Journeys Lexaloffle 2008
Zen Puzzle Garden Lexaloffle 2010
Voxatron Lexaloffle 2011 (alfa verzió)
  • Akik 2011. november 1. előtt vásárolták meg vagy az átlag feletti összeggel fizettek, azok megkapták a Blocks that Matter és a The Binding of Isaac játékokat.
  • 2011. november 9-én a csomag 4 játékkal bővült; a Gish c. játék mellett a Lexaloffle 3 minijátékát, a Jasper's Journey, a Chocolate Castle és a Zen Puzzle Garden c. játékot is elérhetővé tették.
  • A Blocks that Matter, a The Binding of Isaac és a Gish a Steam rendszerén keresztül is aktiválható.
Humble Introversion Bundle 2011. november 22. és december 6. között Aquaria Bit Blot 2007 0,77+ millió $
Crayon Physics Deluxe Kloonigames 2009
Darwinia Introversion Software 2005
DEFCON Introversion Software 2006
Dungeons of Dredmor Gaslamp Games 2011
Multiwinia Introversion Software 2008
Uplink Introversion Software 2001
Voxel Tech Demo Introversion Software Tech Demo
City Generator Tech Demo Introversion Software Tech Demo
  • Akik az átlag feletti árat fizettek a csomagért, azok megkapták az Aquaria és Crayon Physics Deluxe játékokat. A csomagban található játékok a Steam rendszerén keresztül is aktiválhatóak. (Ez a demó változatokra nem vonatkozik.)
  • A Voxel Tech Demo és City Generator Tech Demo csak Windows platformra érhető el.
  • Az Introversion az összes vásárló számára elérhetővé tette játékaik forráskódját.
  • A Dungeons of Dredmor november 29-én vált elérhetővé a csomag részeként az átlag feletti összeggel fizetők részére.
Humble Indie Bundle 4 2011. december 13. és december 27. között Bit.Trip Runner Gaijin Games 2011 2,37+ millió $
Cave Story+ Nicalis 2011
Gratuitous Space Battles Positech Games 2009
Jamestown Final Form Games 2011
NightSky HD Nicalis 2011
Shank Klei Entertainment 2010
Super Meat Boy Team Meat 2010
  • Akik átlag feletti összeggel fizettek, azok megkapták a Cave Story+ és a Gratuitous Space Battles játékokat.
  • Az összes játék aktiválható a Steam rendszerén keresztül.
  • December 16-án a csomagban szereplő összes játék zenei anyagát elérhetővé tették.
  • Akik December 20-a előtt vásárolták meg a csomagot, illetve akik utána az átlag felett fizettek érte, azok megkapták a Humble Indie Bundle 3 összeállítást, a Steel Storm és az Atom Zombie Smasher játékok kivételével.
Humble Bundle for Android 2012. január 31. és február 14. között Anomaly: Warzone Earth 11 bit studios 2011 0,93+ millió $
Edge Mobigame 2008
Osmos Hemisphere Games 2009
World of Goo 2D Boy 2008
Toki Tori Two Tribes 2010
  • A World of Goo csak az átlag feletti összeget fizetőknek válik elérhetővé.
  • A játékok a Steam rendszerén keresztül is regisztrálhatóak, továbbá a vásárló Android operációs rendszerre is telepítheti őket. Ezek frissítéséről a Humble Bundle Android app nevű (egyelőre béta fázisban lévő) alkalmazás gondoskodik.
  • A vásárló a játékok zenei anyagát is letöltheti.
  • 2012. február 9-én a Toki Tori című játékkal bővült a csomag.
Humble Bundle Mojam 2012. február 17 és 19 között Catacomb Snatch Mojang 2012 0,45+ millió $
Fists of Resistance Oxeye Game Studios 2012
The Broadside Express Wolfire Games 2012
  • Mindhárom játék a bundle időtartama alatt készült.
  • A vásárló a Catacomb Snatch és a The Broadside Express zenei anyagát is letöltheti.
Humble Bundle for Android 2 2012. március 19. és április 2. között Avadon: The Black Fortress Spiderweb Software 2011 0,68+ millió $
Canabalt Semi Secret Software 2009
Cogs Lazy 8 Studios 2009
Zen Bound 2 Secret Exit 2010
Snuggle Truck Owlchemy Labs 2012
Swords & Soldiers Ronimo Games 2009
  • A Swords & Soldiers csak az átlag feletti összeget fizetőknek válik elérhetővé.
  • A játékok a Steam rendszerén keresztül is regisztrálhatóak (leszámítva a Canabalt című alkotást), továbbá a vásárló Android operációs rendszerre is telepítheti őket.
  • A vásárló a Swords & Soldiers, a Canabalt és a Zen Bound 2 zenei anyagát is letöltheti.
  • 2012. március 26-án a Snuggle Truck című játékkal bővült a csomag.
Humble Botanicula Debut 2012. április 19. és május 3. között Botanicula Amanita Design 2012 0,82+ millió $
Machinarium Amanita Design 2009
Samorost 2 Amanita Design 2005
Windosill Vectorpark 2009
Kooky Jan Svěrák 2010
  • A Windosill és a Kooky című cseh akció-vígjáték csak az átlag feletti összeget fizetőknek válik elérhetővé.
  • Az 5 dollár feletti összeget fizetők a játékokhoz a Steam rendszerén keresztül aktiválható kulcsot kapnak.
  • A vásárló a Botanicula, a Machinarium és a Samorost 2 zenei anyagát is letöltheti.
  • 2012. április 26-án újabb bónuszokkal bővült a bundle: az összes vásárló a Kooky koncepciós rajzaiból, illetve a film forgatása során készült fényképekből álló csomagot kapott, továbbá a Botanicula pályáit ábrázoló képeket és egy művészeti albumot is letölthetett, valamint Tomáš Dvořák (Floex) Zorya és a DVA nevű cseh együttes HU című albumát is megkapta a vásárló. (előbbi a Machinarium, míg utóbbi a Botanicula zenéjét szerezte)
Humble Indie Bundle 5 2012. május 31. és június 14. között Amnesia: The Dark Descent Frictional Games 2010 5,1+ millió $
LIMBO Playdead 2010
Psychonauts Double Fine Productions 2005
Superbrothers: Sword & Sworcery EP Capybara Games 2011
Bastion Supergiant Games 2011
Braid Number None 2008
Lone Survivor Superflat Games 2012
Super Meat Boy Team Meat 2010
  • A Bastion, illetve annak zenéi csak az átlag feletti összeget fizetőknek vált elérhetővé.
  • A vásárló az Amnesia: The Dark Descent, a Limbo, a Psychonauts és a Sword & Sworcery EP zenei anyagát is letöltheti.
  • Az 1 dollár feletti összeget fizetők a játékokhoz a Steam rendszerén keresztül aktiválható kulcsot kapnak.
  • Akik 2012. június 7. előtt vásárolták meg vagy az átlag feletti összeggel fizettek, azok megkapták a Braid, a Super Meat Boy és a Lone Survivor játékokat.
  • Az összes játék aktiválható a Ubuntu Software Center rendszerén keresztül.
Humble Music Bundle 2012. július 26. és augusztus 9. között Album Raises New and Troubling Questions They Might Be Giants 2011 0,4+ millió $
Best of the Valkyria Chronicles Szakimoto Hitosi 2012
Calling All Dawns Christopher Tin 2009
Favoritism MC Frontalot 2012
Jonathan Coulton's Greatest Hit (Plus 13 Other Songs) Jonathan Coulton 2012
Twelve Mixes of Four Songs OK Go 2010
  • A Twelve Mixes of Four Songs csak az átlag feletti összeget fizetőknek vált elérhetővé.
  • Bónusz tartalmak azok számára, akik augusztus 2. előtt vásárolták meg a csomagot vagy az átlag felett fizettek érte: a Valkyria Chronicles főcímdalának kottája, továbbá néhány válogatott dal Coulton, Frontalot és az OK Go együttes munkásságából, illetve három szám a Studio Alchemy God of Love című debütáló almbumáról.
Humble Bundle for Android 3 2012. augusztus 15. és 29. között Bit.Trip Beat Gaijin Games 2009 0,82+ millió $
Fieldrunners Subatomic Studios / Hands-On Mobile 2008
SpaceChem Zachtronics Industries 2011
Uplink Introversion Software 2001
Spirits Spaces of Play 2010
Anomaly: Warzone Earth 11 bit studios 2011
Edge Mobigame & Two Tribes 2011
Osmos Hemisphere Games 2009
World of Goo 2D Boy 2008
  • A Fieldrunners, a Bit.trip Beat, a SpaceChem és az Uplink zenéi minden vásárló számára elérhetőek voltak.
  • A Spirits és a játék zenei anyaga csak az átlag felett fizető vásárlók számára vált elérhetővé.
  • A SpaceChem és azUplink androidos változata tablet alapú rendszerekre lett tervezve.
  • Akik 2012. augusztus 22. előtt vásárolták meg vagy az átlag feletti összeget fizettek a csomagért, azok megkapták az Anomaly: Warzone Earth, az Edge az Osmos és a World of Goo játékokat.
  • Az összes játék aktiválható a Ubuntu Software Center rendszerén keresztül.
Humble Indie Bundle 6 2012. szeptember 18. és október 2. között Rochard Recoil Games 2011 2,05+ millió $
Shatter Sidhe Interactive 2009
S.P.A.Z. (Space Pirates and Zombies) MinMax Games 2011
Torchlight Runic Games 2009
Vessel Strange Loop Games 2012
Dustforce Hitbox Team 2012
Bit.Trip Runner Gaijin Games 2010
Gratuitous Space Battles Positech Games 2009
Jamestown: Legend of the Lost Colony Final Form Games 2011
Wizorb Tribute Games 2012
  • A Dustforce csak az átlag feletti összeget fizetők számára vált elérhetővé.
  • A Vessel kivételével mindegyik játék zenéje letölthetővé vált a vásárlók számára.
  • A Vessel Mac és Linux változata a bundle kiadásakor nem volt elérhető, a Humble Bundle 72 órán belülre ígérte ezek hozzáadását. Ez azonban mostanáig még nem következett be a játék közben jelentkező renderelési problémák miatt.[5]
  • Akik szeptember 25. előtt vásárolták vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Bit.Trip Runner, a Gratuitous Space Battles, a Jamestown és a Wizorb játékokat, valamint ezek zenéit.
  • Az összes játék aktiválható a Ubuntu Software Center rendszerén keresztül.
Humble eBook Bundle 2012. október 9. és 22. között Invasion Mercedes Lackey 2006 1,2+ millió $
Magic for Beginners Kelly Link 2005
Pirate Cinema Cory Doctorow 2012
Pump Six and Other Stories Paolo Bacigalupi 2008
Stranger Things Happen Kelly Link 2000
Zoo City Lauren Beukes 2010
Old Man’s War John Scalzi 2005
Signal to Noise Neil Gaiman és Dave McKean 1989-1992
Penny Arcade Volume 1 - Attack of the Bacon Robots Jerry Holkins and Mike Krahulik 2006
Penny Arcade Volume 2 - Epic Legends Of The Magic Sword Kings Jerry Holkins and Mike Krahulik 2006
Save Yourself, Mammal!: A Saturday Morning Breakfast Cereal Collection Zach Weinersmith 2011
The Most Dangerous Game: A Saturday Morning Breakfast Cereal Collection Zach Weinersmith 2011
xkcd: Volume 0 Randall Munroe 2010
  • A Signal to Noise és az Old Man’s War csak az átlag feletti összeget fizetők számára vált elérhetővé.
  • Akik október 16. előtt vásárolták meg vagy az átlag feletti összeget fizettek a csomagért azok megkapták a Penny Arcade, a Saturday Morning Breakfast Cereal, és az xkcd válogatást is. A többi könyvvel ellentétben, melyek PDF, MOBI, és EPUB formátumúak voltak, ez az öt, illetve a Signal to Noise csak PDF és HD PDF formátumban volt elérhető.
Humble Bundle for Android 4 2012. november 8. és 22. között Crayon Physics Deluxe Kloonigames 2009 1,12 millió $
Eufloria Omni Systems 2009
Splice Cipher Prime Studios 2012
Superbrothers: Sword & Sworcery EP Capybara Games 2012
Waking Mars Tiger Style Games 2012
Machinarium Amanita Design 2009
Avadon: The Black Fortress Spiderweb Software 2011
Canabalt Semi Secret Software 2009
Cogs Lazy 8 Studios 2009
Swords & Soldiers Ronimo Games and Two Tribes B.V. 2009
Zen Bound 2 Secret Exit 2010
  • A Machinarium csak az átlag feletti összeget fizető vásárlók számára vált elérhetővé.
  • A vásárló megkapta az összes játék zenei anyagát is.
  • A Superbrothers androidos változata jelenleg béta fázisban van.
  • Akik november 15. előtt vásárolták meg vagy az átlag feletti összeget fizettek a a csomagért azok megkapták az Avadon: The Black Fortress, a Canabalt, a Cogs, a Swords and Soldiers és a Zen Bound 2 játékokat. A Humble Bundle for Android 2 csomaghoz hasonlóan az összes játék zenéje is letölthetővé vált, leszámítva az Avadon zenei anyagát.
Amnesia Fortnight 2012. november 19. és december 21. között Autonomous Double Fine 2012 0,22 millió $
Black Lake Double Fine 2012
Costume Quest Double Fine 2009
Hack n' Slash Double Fine 2012
Happy Song Double Fine 2007
Spacebase DF-9 Double Fine 2012
The White Birch Double Fine 2012
Brazen Double Fine 2011
  • A Costume Quest és a Happy Song a Costume Quest és Sesame Street: Once Upon a Monster prototípusai voltak.
  • Akik november 21. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Brazen című játékot. A négy játékost támogató kooperatív lehetőség miatt a csomagba négy steamen aktiválható kulcs került.
  • Az összes 2012-es prototípus zenéje is bekerült a csomagba.
  • Az emberek csupán november 19. és 26. között szavazhattak. A másik két héten, november 26. és december 10. között a prototípusok fejlesztésének folyamatát követhették streamen a nézők, amik végül december 14-re készültek el és ezt követően még egy hétig volt megvásárolható a csomag.
  • A Double Fine összes prototípusa csak Windows és Steam platformon volt elérhető.
  • Összesen 75 065szavazat érkezett be hozzájuk.
Humble THQ Bundle 2012. november 29. és december 13. között Company of Heroes Relic Entertainment 2006 5,09+ millió $
Company of Heroes: Opposing Fronts Relic Entertainment 2007
Company of Heroes: Tales of Valor Relic Entertainment 2009
Darksiders Vigil Games 2010
Metro 2033 4A Games 2010
Red Faction: Armageddon Volition, Inc. 2011
Saints Row: The Third Volition, Inc. 2011
Titan Quest Iron Lore Entertainment 2006
Warhammer 40,000: Dawn of War Relic Entertainment 2004
  • A Saints Row: The Third csak az átlag feletti összeget fizetők számára volt elérhető.
  • Az összest játékot THQ adta ki.
  • Az összes játékhoz steames kulcs tartozott és csak Windows platformon volt elérhető. Ezért a játékokért minimum 1 dollárt kellett fizetni, ez alatt csak a játékok zenéjét kaphatta meg a vásrló.
  • A Metro 2033 és a Tales of Valor kivételével az összes játék zenei anyaga elérhető volt.
  • Akik december 6. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Titan Quest játékot és a Red Faction: Armageddon Path to War című letölthető tartalmát.
  • Akik december 10. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Warhammer 40,000: Dawn of War: Game of the Year Edition változatát.
Humble Indie Bundle 7 2012. december 19. és 2013. január 3. között Closure Eyebrow Interactive 2012 2,65+ millió $
Shank 2 Klei Entertainment 2012
Snapshot Retro Affect 2012
The Binding of Isaac Edmund McMillen és Florian Himsl 2011
Indie Game: The Movie BlinkWorks 2012
Dungeon Defenders Trendy Entertainment 2011
Legend of Grimrock Almost Human 2012
Cave Story+ Studio Pixel 2011
Offspring Fling KPULV 2012
The Basement Collection Edmund McMillen 2012
  • A Closure, Shank 2, Indie Game: The Movie és Snaphot zenéi az összes vásárló számára elérhetőek voltak.
  • A The Binding of Isaac Wrath of the Lamb című letölthető tartalma is csomag részét képezte.
  • A Legend of Grimrock és Dungeon Defenders (illetve utóbbi összes letölthető tartalma) és azok zenei anyaga csak az átlag felett fizetők számára volt elérhető.
  • A Shank 2 Mac változata a csomag indulásakor még béta fázisban volt.
  • Akik december 27. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Cave Story+, az Offspring Fling és a The Basement Collection játékokat, illetve ezek zenei anyagát.
Humble Bundle Mojam 2 2013. február 20. és 23. között Battle Frogs (theme: French Nuclear Starship) Mojang 2013 0,51+ millió $
Endless Nuclear Kittens Mojang 2013
Nuclear Pizza War Mojang 2013
Nuke the Dinosaurs Mojang 2013
Daisy Moon (3918) Oxeye Game Studio 2013
Low-light (Nuclear Endless War) Wolfire Games 2013
Space Hunk (Interplanetary Void) Ludosity 2013
Tektonik grapefrukt games 2013
Wasteland Kings Vlambeer 2013
  • Mind a nyolc játék a Humble Bundle Mojam 2 időtartama alatt készült el.
Humble Bundle with Android 5 2013. március 5. és 19. között Beat Hazard Ultra Cold Beam Games 2010 1,46+ millió $
Dungeon Defenders (plusz DLC) Trendy Entertainment 2011
Dynamite Jack Hassey Enterprises, Inc. 2012
NightSky HD Nicalis 2011
Solar 2 Murudai 2011
Super Hexagon Terry Cavanagh 2012
Crayon Physics Deluxe Kloonigames 2009
Splice Cipher Prime 2012
Superbrothers: Sword & Sworcery EP Capybara Games 2012
  • A Beat Hazard Ultra, a Solar 2 és a NightSky zenei anyaga minden vásárló számára elérhető volt, míg a Dungeon Defenders és a Super Hexagon esetében csak az átlag feletti összeget fizetők kapták meg.
  • Akik március 12. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Splice, a Crayon Physics Deluxe és a Superbrothers: Sword & Sorcery EP játékokat.
Humble Weekly Sale: Bastion 2013. március 19. és 26. között Bastion Supergiant Games 2011 0,21+ millió $
  • Akik az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a játék zenei anyagát, egy digitális művészeti albumot, számos kottát a játék zenéihez, illetve a játékot idéző csengőhangokat.
  • Akik 25 dollárnál többet fizettek, azok egy Bastion stílusú fejkendőt, a játék zenei anyagát tartalmazó CD-t, illetve Bastion és Transistor témájú (a fejlesztők következő játéka) képeslapokat kaptak.
Humble Weekly Sale: THQ Games 2013. március 26. és április 2. között Darksiders Vigil Games 2010 0,44+ millió $
Red Faction: Armageddon Volition, Inc. 2011
Darksiders 2 Vigil Games 2012
Red Faction: Guerrilla Volition, Inc. 2009
  • Akik az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Darksiders 2 játékot és zenei anyagát, illetve a Red Faction: Guerrilla című játékot.
  • A játékok csak Windows platformon voltak elérhetőek, steam kulcsot csak az 1 dollár összeget kifizető vásárlók kaptak, ezen összeg alatt csak a játékok zenei anyagát vehette meg a vásárló.
  • A vásárlók megkapták a Darksiders és a Red Faction: Armageddon zenei anyagát, illetve a Red Faction: Armageddon "Path to War" DLC-t.
Humble Mobile Bundle 2013. március 26. és április 9. között Anomaly Korea 11Bit Studios 2013 0,68+ millió $
Bladeslinger Kerosene Games 2013
Contre Jour Mokus 2011
Plants vs. Zombies PopCap Games 2011
Metal Slug 3 SNK 2012
The Room Fireproof Games 2013
Another World DotEmu 2012
Funky Smugglers 11 Bit Studios 2012
Raiden Legacy DotEmu 2012
  • Ez volt az első olyan csomag, amelynél a vásárlók csupán Android operációs rendszerre kapták meg a játékokat, PC, Mac és Linux változatot nem mellékeltek.
  • A Contre Jour kivételével minden vásárló megkapta a játékok zenei anyagát. A The Room és a Metal Slug 3, illetve ezen játékok zenei anyaga az átlag feletti összeget fizető vásárlók számára vált elérhetővé.
  • Akik április 2. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták aFunky Smugglers, a Raiden Legacy és az Another World játékokat.
Humble Weekly Sale: Tripwire Games 2013. április 2. és 9. között Red Orchestra: Ostfront 41-45 Tripwire Interactive 2006 0,36+ millió $
Red Orchestra 2: Heroes of Stalingrad: Game of the Year Edition Tripwire Interactive 2011
Killing Floor Tripwire Interactive 2009
  • A Killing Floor, annak minden elérhető DLC-je, illetve a játék zenei anyaga csak az átlag feletti összeget fizetők számára volt elérhető.
  • A játékok csak Windows platformon voltak elérhetőek, steam kulcsot csak az 1 dollár összeget kifizető vásárlók kaptak, ezen összeg alatt csak a játékok zenei anyagát vehette meg a vásárló.
  • A csomag több, 3 illetve 10 napos kipróbálási lehetőséget biztosító Steames meghívót (guest pass) tartalmazott.
Humble Weekly Sale: Alan Wake 2013. május 22. és 29. között Alan Wake Remedy Entertainment 2010 0,64+ millió $
Alan Wake's American Nightmare Remedy Entertainment 2012
  • Mindkét játék Windows platformra volt elérhető, steam kulcs, illetve közvetlen letöltés formájában.
  • A vásárlók számos plusz tartalmat is kaptak a játékok zenei anyagán felül, például videókat a játékok készítéséről, háttérképeket, kottákat és képregényeket is.
  • Ez volt az első olyan csomag, mely nem biztosított semmilyen bónuszt az átlag felett fizető vásárlóknak.
Humble Indie Bundle 8 2013. május 28. és június 11. között Awesomenauts Ronimo Games 2012 -
Capsized Alientrap 2011
Dear Esther thechineseroom 2012
Little Inferno Tomorrow Corporation 2012
Thomas Was Alone Mike Bithell 2012
Hotline Miami Dennaton Games 2012
Proteus Ed Key and David Kanaga 2012
English Country Tune increpare 2011
Intrusion 2 VAP Games 2012
Oil Rush Unigine Corp 2012
Tiny & Big in Grandpa’s Leftovers Black Pants Studio 2012
  • A vásárló megkapta a Dear Esther, a Thomas Was Alone, a Capsized, az Awesomenauts és a Little Inferno játékok zenei anyagát.
  • A Hotline Miami és a Proteus, illetve ezen játékok zenei anyaga csak az átlag feletti összeget fizető vásárlók számára volt elérhető.
  • Akik június 4. előtt vásárolták meg vagy az átlag felett fizettek a csomagért, azok megkapták a Tiny & Big in Grandpa's Leftovers, az Intrusion 2, az English Country Tune és az Oil Rush játékokat, illetve ezek zenei anyagát.
Humble Weekly Sale: Telltale Games 2013. május 30. és június 6. között Back to the Future: The Game Telltale Games 2010 -
Hector: Badge of Carnage Telltale Games 2011
Nelson Tethers: Puzzle Agent és Puzzle Agent 2 Telltale Games 2010–2011
Poker Night at the Inventory Telltale Games 2010
Sam & Max: The Devil's Playhouse Telltale Games 2010
Wallace and Gromit's Grand Adventures Telltale Games 2009
The Walking Dead Telltale Games 2012
  • A vásárló megkapta a Nelson Tethers: Puzzle Agent és a Hector: Badge of Carnage játékok zenei anyagát.
  • A The Walking Dead csak steames változatban volt elérhető az átlag feletti összeget fizető vásárlók számára.
  • A Wallace and Gromit csak Windows platformra volt elérhető.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mastrapa, Gus: Annyiért vásárolható meg a World of Goo és több más indie játék, amennyit fizetnél értük. Wired, 2010. május 4. (Hozzáférés: 2011. október 30.)
  2. A Steam rendszerén keresztül aktiválható kulcsokért 1 dolláros minimumárat kell fizetni. Humble Mumble, 2011. december 20. (Hozzáférés: 2012. március 23.)
  3. Sliwinski, Alexander: Visszaélések a Humble Indie Bundle 4 kapcsán. Joystiq, 2011. december 22. (Hozzáférés: 2012. március 23.)
  4. Chalk, Andy. „Humble Indie Bundle 3: most a 2. csomagot is megszerezheted”, The Escapist, 2011. augusztus 3. (Hozzáférés ideje: 2011. október 30.) 
  5. Ethan Lee: Vessel - A Humble Tale of Untimeliness. (Hozzáférés: 2012. december 21.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]