Humanisztikus pszichológia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A humanisztikus pszichológia egy az 1950-es években a behaviorizmusra és a pszichoanalízisre válaszként létrejött pszichológiai irányzat, egyik jelentős képviselője az amerikai Carl Rogers. A pszichológia emberi dimenzióival, a pszichológia elméletének emberi kontextusával kíván foglalkozni, kialakulásában támaszkodott az egzisztencializmusra és a fenomenológiára is.

A humanisztikus pszichológiát, mint harmadik erőt hirdették, mely a másik két megközelítés előfeltevéseihez és kérdéseihez képest alternatívát kínál. A humanisztikus pszichológia 4 alapelve:

  • Az érdeklődés középpontjában az élményeket átélő személy áll. Saját szubjektív világlátásuk, énészlelésük és önértékelésük fogalmaival kell leírni és megérteni őket.
  • A vizsgálódás elsődleges témái az emberi választás, a kreativitás és az önmegvalósítás. Az embereket nemcsak fiziológiai szükségletek motiválják. Alapvető szükségletük, hogy lehetőségeiket és képességeiket kifejlesszék.
  • Kutatási problémák kiválasztásakor a jelentésteliségnek meg kell előznie az objektivitást. A pszichológusoknak objektivitásra kell törekedniük az adatok összegyűjtésében és értelmezésében
  • A személy méltósága a legfőbb érték. A pszichológia célja az emberek megértése, nem pedig viselkedésük előrejelzése vagy kontrollálása.

Rogers énfogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rogers személyiségelméletének központi fogalma az énfogalom. Az énfogalom tartalmazza mindazokat az elképzeléseket, észleleteket és értékeket, amelyek az én-t jellemzik: annak tudata, hogy mi vagyok én és mit tehetek. Ez az énfogalom a világ észlelését és a viselkedést is befolyásolja. Az énfogalom nem feltétlenül a valóságot tükrözi: ha valaki időközben igazán sikeres és elismert lesz, magát még mindig kudarcoknak láthatja. Az énfogalommal nem konzisztens élmények és érzések veszélyt jelentenek és tudatba kerülésük meggátolódik. Rogers úgy véli, hogy az ilyen elfojtások sem nem szükségszerűek, sem nem tartósak. Minél több tapasztalatát tagadja meg az ember, annál nagyobb lesz a szakadék énfogalma és a valóság között. Akinek énfogalma nem egyezik meg személyes érzéseivel és tapasztalataival az igazság szorongást okoz. Ez súlyos szorongást vagy az emocionális zavarokat idéz elő. Rogers elméletének másik fontos tényezője az énideál. Minél közelebb van az énideálunk reális énképünkhöz, annál kiteljesedettebbek és boldogabbak leszünk. Az énideál és a reális énfogalom közötti túl nagy eltérés a boldogtalanság és elégedetlenség forrása.

Abraham Maslow modellje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már eltávolodott a behaviorizmustól. Elmélete szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, mely az alapvető biológiai szükségletektől azon komplexebb pszichológiai motivációkig terjed, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek.

Felülről lefelé:

  • Önmegvalósítási szükségletek: az önkiteljesítés elérése és a lehetőségek megvalósítása
  • Esztétikai szükségletek: rend, szépség, szimmetria
  • Kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni a megbecsülés szükséglete: teljesíteni, kompetensnek lenni és elnyerni mások tiszteletét[1]
  • Elismerés, Státusz: teljesíteni, kompetensnek lenni, elnyerni mások megbecsülését
  • A szeretet szükséglete: másokhoz tartozni, befogadottnak lenni
  • Biztonsági szükségletek: veszélyektől mentesnek lenni
  • Fiziológiai szükségletek: éhség, szomjúság

Az egyik szinten levő szükségleteket legalább részben ki kell elégíteni, mielőtt a felette levő szint szükségletei a cselekvés jelentős meghatározóivá válnak. Az egyén csak akkor lesz képes esztétikai és intellektuális érdeklődésére időt és energiát szentelni, amikor alapvető szükségletei könnyen kielégíthetők. A legmagasabb szintű motívum az önmegvalósítás lehet úgy értelmezni, hogy csak azt követően teljesíthető be, ha minden más szükséglet kielégülést nyert, de az önmegvalósítás felülírhatja a többi szükségletet. (Éhesen is végig nézzük a nekünk tetsző filmet) Számos ember megéli az önmegvalósítás tünékeny pillanatait, amiket Maslow csúcsélményeknek nevezett. A csúcsélmény egy olyan élmény, melyet boldogság és kielégültség jellemez.

A fenomenológiai megközelítés és értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A humanisztikus pszichológia tágabb keretben a fenomenológiai elméletek körébe tartozik. A személyiség tanulmányozásának fenomenológiai megközelítése az egyén szubjektív élményeire összpontosít, arra ahogy a világot látják az emberek. A fenomenológiai elméleteket nem a személy motivációs története vagy a viselkedés előrejelzése érdekli.

A fenomenológiai pszichológusok azt hangsúlyozzák, hogy fontos problémákat tanulmányoznak, bár munkájukban nem mindig tudnak szigorú módszereket használni. A fenomenológiai pszichológusok egyre nagyobb eredetiségről tesznek tanúbizonyságot az énfogalom és a személyes konstruktumok vizsgálatára alkalmazott új módszerek tekintetében. Freudot azzal bírálták, hogy neurotikus egyének megfigyelésére alapozva próbált meg felépíteni egy teljes személyiségelméletet. Az ő kritikusai arra mutatnak rá, hogy elméleteiket azokra a fiatal, jól működő emberekre szabták, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a Maslow féle szükséglethierarchia csúcsán lévő szükségletek kielégítésére törekedjenek. Végső sorban az önzést szentesítik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Atkinson: Pszichológia