Hubert Pierlot
| Hubert Pierlot | |
 |
|
| Hubert Marie Eugène, Pierlot grófja Forrás: www.ars-moriendi.be |
|
| Belgium 33. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1939. február 22. – 1945. február 12. |
|
| Előd | Paul-Henri Spaak |
| Utód | Achille Van Acker |
|
|
|
| Született | Cugnon 1883. december 23. |
| Elhunyt | Uccle 1963. december 13. |
| Párt | Katolikus |
| Választókerület | Neufchâteau |
|
|
|
Hubert Marie Eugène, Pierlot grófja (Cugnon, 1883. december 23. – Uccle, 1963. december 13.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1939 és 1945 között (Pierlot miniszterelnöksége egybeesett a második világháborúval és Belgium német megszállásával).
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
1883-ban Luxembroug tartományban található Cugnon településen született. A Leuveni Katolikus Egyetemen jogot tanul, majd 1919 – 1920 között az akkori miniszterelnök, Leon Delacroix személyi titkára volt. Az első világháborúban a belga hadsereg katonája volt és több kitüntetésben is részesült.
1925-ben a Katolikus Párt (Parti Social Chrétien) képviselőjeként megválasztották a belga képviselőház tagjának, majd 1926-ban a belga szenátus képviselője lett Luxembourg képviseletében, és egészen 1946-ig tartotta meg ezt a pozíciót. Politikai pályafutása során több alkalommal volt belügyi és mezőgazdasági miniszter:
- 1934 – 1935: belügyminiszter Georges Theunis második kormányában.
- 1935: mezőgazdasági miniszter ugyanebben a kormányban
- 1936 – 1938: mezőgazdasági miniszter
- 1937: igazságügyminiszter
- 1939 – 1940: külügyminiszter
- 1940 – 1944: honvédelmi miniszter
- 1940 – 1942: közoktatási miniszter
1939. februárjában Paul-Henri Spaak szocialista miniszterelnök lemondása után kérték fel kormányalakításra, de az első, katolikus politikusokból álló kormány még februárban lemondott. Csak az április választások után lépett hivatalba a katolikus-liberális koalíciós kormány. A háború kitörése után a kormánykoalícióba bevonták a szocialista pártot is, ennek eredményeként két szocialista politikus is miniszteri pozíciót kapott: Hendrik de Man (miniszterelnökhelyettes) és Paul-Henri Spaak (külügyminiszter).
1940. májusában, miután Németország lerohanta Belgiumot, Pierlot komoly összeütközésbe került III. Lipót belga királlyal, aki megtagadta, hogy kövesse a kormányt a száműzetésbe. Május 27-én, miután III. Lipót a kormány nevében bejelentette Belgium megadását, ő és Paul-Henri Spaak találkozott a francia kormány képviselőivel (Paul Reynaud, Maxime Weygand, és Philippe Pétain marsall), akik a szövetségesek elárulásával vádolták Belgiumot. Pierlot nem vállalt felelősséget a király tetteiért a szövetségesek felé és Limoges-ben az oda menekült belga parlamenti képviselők előtt nyilvánosan megfosztotta a királyt minden alkotmányos hatalmától.
1944-ig a Londonba menekült emigráns kormányt vezette, ahol megszervezte a Szabad Belga Haderőt, illetve támogatta Charles de Gaulle-t a szabad francia erők szervezésében és elismerte a francia kormány fejének. 1944. szeptembere és 1945. februárja között az első háború utáni összenemzeti kormány feje lett, amelyben a katolikus és liberális politikusok mellett szocialisták és kommunisták is részt vettek.
Lemondása után 1945-ben államminiszterré nevezték ki és ismét ügyvédi hivatásának szentelte magát. III. Lipót távollétében Károly belga herceg-régens grófi címet adományozott neki.
Az első Pierlot-kormány tagjai (1939. február 21. - 27.) [szerkesztés]
1939. elején Spaak miniszterelnök átalakította kormányát és a parlament 123 - 20 arányban bizalmat szavazott neki. Azonban Spaak-ot folyamatosan támadták a háborús veteránok, mivel Dr. Adrian Maertens professzort nevezte ki az újonnan léltrehozott Királyi Flamand Akadémia élére. Dr. Maertens flamand nacionalista politikus volt és az első világháború alatt tagja volt a németekkel kollaboráló Flamand Tanácsnak. Ezért a háború után halálra ítélték, de 1937-ben kegyelmet kapott. Spaak-nak azonban a kinevezés bizalmi kérdés volt és a parlament 88 - 82 arányban jóváhagyta a kinevezést, ennek ellenére a kormányból kiléptek a liberális miniszterek és Spaak február 9-én lemondott.
A király, III. Lipót Pierlot kérte fel kormányalakításra, aki február 21-én feleskette az új, katolikus-szocialista összetételű kormányt. A flamand nacionalistáknak tett engedmények jelenként az oktatási miniszteri posztot Edgard Blanquaert professzor kapta, aki szintén a genti Flamand Egyetem tanára és a flamand mozgalom támogatója volt. Pierlot a parlament előtt kijelentette, hogy a flamand mozgalmat nem lehet a korábbi keretek között tartani és fontos reformokra lesz szükség.
Hamarosan Pierlot bejelentette a kormányzati kiadások 5%-os csökkenését, hogy a költségvetési hiányt csökkentsék, de a szocialisták azzal vádolták a pénzügyminisztert, hogy a deflációs politika árt a gazdaságnak. A szocialista párt nyomására végül február 27-én lemondott a kormány.[1]
| Miniszteri tiszt | Név | Párt |
|---|---|---|
| Miniszterelnök és külügyminiszter | Hubert Pierlot | Katolikus |
| Külügyminiszter | Eugène Soudan | Szocialista |
| Belügyminiszter | Willem Eekelers | Szocialista |
| Közoktatási miniszter | Edgard Blanquaert | pártonkívüli |
| Igazságügyminiszter | August De Schryver | Katolikus |
| Pénzügyminiszter | Camille Gutt | Katolikus |
| Közmunkaügyi és közlekedési miniszter | Hendrik Marck | Katolikus |
| Munkaügyi és szociális miniszter | Arthur Wauters | Szocialista |
| Gazdasági és vállalkozási miniszter | Raoul Richard | pártonkívüli |
| Honvédelmi miniszter | Henri J. Denis altábornagy | pártonkívüli |
| Gyarmatügyi miniszter | Gaston Heenen | Pártonkívüli |
A második Pierlot-kormány tagjai [szerkesztés]
Az első Pierlot-kormány lemondása után III. Lipót Eugène Soudan szocialista szenátort kérte fel kormányalakításra. Elsősorban a liberális párt ellenállása miatt Soudan-nak nem sikerült kormányt alakítani: a liberálisok addig nem voltak hajlandók részt venni a kormány munkájában, amíg Dr. Maertens a helyén marad. A király ekkor ismét Pierlot kérte fel, aki ezt visszautasította, mivel nem volt biztos a katolikus párt támogatásában. III. Lipót ekkor rendelettel feloszlatta a belga parlamentet és április 2-ára kiírták a választásokat.
Időközben a német katonák bevonultak Prágába és ez némileg a belga politikai feszültség csökkenéséhez vezetett. A flamand lapokban is olyan cikkek jelentek meg, amelyek a flamand és vallon függetlenségi törekvések veszélyeire hívták fel a figyelmet. A szocialista, liberális és katolikus napilapok is hasonló hangnemet ütöttek meg.
Az április 2-i választások során a katolikus párt jelentős számú szavazatot nyert, a liberálisok némileg előretörtek a városokban, a szocialisták szinte mindenhol szavazatokat vesztettek, Antwerpen kivételével, míg az 1936-os választáson meglehetősen jól szereplő fasiszta párt, a REX súlyos vereséget szenvedett, korábbi szavazatainak alig harmadát kapta. Dr. Maertens még a szavazatok összeszámlálása előtt bejelentette lemondását.
A király ekkor ismét felkérte Pierlot-t, hogy alakítson nemzeti egységkormányt, de a szocialisták megtagadták a részvételt, mivel a párt kongresszusán született határozat értelmében az ellenzék soraihoz kívántak tartozni. Pierlot április 18-án eskette fel az új, katolikus-liberális kormány tagjait. A kormányprogramban hármas célkitűzést fogalmazott meg: az ország egységének megteremtését a flamandok és vallonok összebékítésével, az alkotmány reformja az alkotmányos garanciák figyelembevételével és az ország pénzügyi-gazdasági helyzetének javítása. A kormány által júniusban előterjesztett költségvetést a parlament leszavazta, de ennek ellenére Pierlot nem mondott le, hanem a rendkívüli helyzetre való tekintettel kis változtatásokkal ismét beterjesztette a költségvetést.
| Miniszteri tiszt | Név | Párt |
|---|---|---|
| Miniszterelnök és külügyminiszter | Hubert Pierlot | Katolikus |
| Belügyminiszter | Albert Devèze | Liberális |
| Közoktatási miniszter | Jules Duesberg | Pártonkívüli |
| Igazságügyminiszter | Paul-Émile Janson | Liberális |
| Pénzügyminiszter | Camile Gutt | Pártonkívüli |
| Mezőgazdasági miniszter | Charles d'Aspremont Lynden | Katolikus |
| Közmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáért felelős miniszter |
Arthur Vanderpoorten | Liberális |
| Munkaügyi és szociális miniszter | Antoine Delfosse | Kereszténydemokrata |
| Gazdasági miniszter | Gustave Sap | Kereszténydemokrata |
| Közlekedési, vasút, posta és távközlési miniszter | Hendrik Marck | Kereszténydemokrata |
| Honvédelmi miniszter | Henri J. Denis altábornagy | pártonkívüli |
| Gyarmatügyi miniszter | Albert de Vleeschauwer | Katolikus |
| Közegészségügyi miniszter | Marcel Henri Jaspar | Liberális |
A harmadik Pierlot-kormány tagjai [szerkesztés]
Miután 1939 szeptemberében Németország megtámadta Lengyelországot, a szocialisták is beléptek a kormánykoalícóba. Ekkor a kormány tagja lett Paul-Henri Spaak és még négy másik szocialista miniszter.
| Miniszteri tiszt | Név | Párt |
|---|---|---|
| Miniszterelnök és tárca nélküli miniszter | Hubert Pierlot | Katolikus |
| Miniszterelnökhelyettes és tárca nélküli miniszter | Hendrik de Man | Szocialista |
| Külügyminiszter | Paul-Henri Spaak | Szocialista |
| Belügyminiszter | Albert Devèze | Liberális |
| Közoktatási miniszter | Jules Duesberg | Pártonkívüli |
| Igazságügyminiszter | Paul-Émile Janson | Liberális |
| Pénzügyminiszter | Camile Gutt | Pártonkívüli |
| Mezőgazdasági miniszter | Charles d'Aspremont Lynden | Katolikus |
| Közmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáért felelős miniszter |
Arthur Vanderpoorten | Liberális |
| Munkaügyi és szociális miniszter | Antoine Delfosse | Kereszténydemokrata |
| Gazdasági miniszter | Gustave Sap | Kereszténydemokrata |
| Közlekedési, vasút, posta és távközlési miniszter | Hendrik Marck | Kereszténydemokrata |
| Honvédelmi miniszter | Henri J. Denis altábornagy | pártonkívüli |
| Gyarmatügyi miniszter | Albert de Vleeschauwer | Katolikus |
| Közegészségügyi miniszter | Marcel Henri Jaspar | Liberális |
A londoni emigráns kormány tagjai [szerkesztés]
Forrás: www.ars-moriendi.be
A háború után Pierlot-kormány tagjai [szerkesztés]
Pierlot-ról mondták [szerkesztés]
- "Szinte a ridegségig komoly, kínosan becsületes, sosem lankad munkabírása, odaadó katolikus, hazafi, a polgári, politikusi és családi erények megtestesítője, különleges ember volt." (Spaak jellemzése; P.-H. Spaak, Combats inachevés, Fayard 1969, I. kötet, 59. o.)[2]
Forrás [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Hubert Pierlot című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Jegyzetek [szerkesztés]
|
|||||
