Horváth Csaba (politikus)
| Horváth Csaba | |
| Horváth Csaba 2011-ben | |
| Született | Budapest, 1969. november 19. (43 éves) |
| Foglalkozása | politikus |
| Horváth Csaba hivatalos oldala |
|
Horváth Csaba (Budapest, 1969. november 19. – ) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fővárosi közgyűlési frakcióvezetője, 2002 óta országgyűlési képviselő, 2006 és 2009 között Budapest főpolgármester-helyettese. 2012-ben az MSZP alelnökének választották.
Tartalomjegyzék |
Életrajza[szerkesztés]
A budapesti Puskás Tivadar Szakközépiskolában érettségizett. Ezt követően az egykori Matáv Rt.-nél dolgozott, majd a Molland Holding cégnél üzletkötőként. 1994-ben saját reklámügynökséget alapított V.I.P. Clip Communication Kft. néven. 1998-ban szociálpolitikusi-szociológiai főiskolai diplomát, 2004-ben humán szervezői egyetemi diplomát szerzett. 1998-ban ügynöksége Katona Bélát, az MSZP akkori budapesti főpolgármester-jelöltjét reklámozta[1].
1999 óta a Magyar Szocialista Párt tagja, 2004 óta budapesti szervezetének alelnöke. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2002 és 2006 között Budapest II. kerületének polgármestere, 2006-tól 2009-ig Budapest főpolgármester-helyettese volt. Az oktatás, a kultúra és az egészségügy tartozott felügyelete alá. 2009 szeptemberében Demszky Gábor főpolgármester őt bízta meg a BKV felügyeletével is.[2] A céggel kapcsolatos 2009-es nyári botrány következményeinek felszámolása körüli egyet nem értés oda vezetett, hogy 2009. október 13-án az MSZP budapesti elnöksége megállapította, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) felmondta az MSZP-vel 2006-ban megkötött fővárosi koalíciós megállapodást, ezért felkérte Horváthot és Hagyó Miklóst, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről.[3] A tisztségből való távozása után Bajnai Gordon miniszterelnök Budapest kormánybiztosának nevezte ki, a pozíciót 2010-ig töltötte be.[1]
A 2002-es önkormányzati-, a 2006-os és a 2010-es országgyűlési választásokon is pártja budapesti területi listájáról nyert mandátumot.
A 2010. évi önkormányzati választásra az MSZP budapesti küldöttértekezlete Horváth Csabát választotta a párt főpolgármester-jelöltjéül 2010 februárjában. Horváth kampányának meghatározó elemévé vált május 1-jén tett ígérete, hogy ha őt választják meg főpolgármesternek, 2013-ig fokozatosan díjmentessé teszi a BKV használatát a budapestieknek és a fővárosban tanuló diákoknak, aminek forrásául ötlete szerint a jövőben a gépjárművekre esetlegesen kivetendő behajtási díj (dugódíj) bevétele szolgálhatna.[4] Ezt az ígéretet a választáson induló ellenfelei, illetve az összes többi párt elutasítással fogadta, megkérdőjelezve annak realitását és komolyságát. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) felelőtlennek, szakmailag teljesen megalapozatlannak és nevetségesnek nevezte a javaslatot. [5] [6] [7] Az elutasítás részben meglepő, egyrészt mert a dugódíj a választási kampány egyik központi témája lett, melyet minden induló párt és jelölt kisebb vagy nagyobb mértékben támogat, másrészt 2002-ben Schmitt Pál független, de a Fidesz támogatását is élvező akkori főpolgármester-jelölt hasonló, bár jóval kisebb volumenű elképzelést fogalmazott meg.[8]
2010 júniusában Burány Sándor utódaként az MSZP budapesti elnökévé választották.[9] Az ugyanazon év októberében tartott választáson Horváth Csaba az MSZP jelöltjeként a várakozásoknak megfelelően Tarlós Istvántól vereséget szenvedve második helyezést ért el, a szavazatok 29,47-át megszerezve, mintegy 24%-kal lemaradva a győztes polgári jelölttől. Horváth tudta a legjobb eredményt produkálni az MSZP önálló főpolgármester-jelöltjei közül a közvetlen főpolgármester-választások történetében. Mivel az MSZP belső összeférhetetlenségi szabályai nem engedték meg az országgyűlési és fővárosi közgyűlési mandátum együttes betöltését, előbbiről 2010 októberében lemondott. 2012 februárjában nem indult újból a budapesti elnöki pozícióért, mert pártja országos vezetőségében kívánt részt venni.[10] 2012-ben az MSZP Kongresszusa 66 %-kal a párt alelnökévé választotta.[11]
Családi háttere[szerkesztés]
Nős, első házasságából egy fia van, második házasságából két fia született.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ^ a b HVG portré, 2009. december 5.
- ↑ Horváth Csaba nyerte a BKV felügyeletét, Index, 2009. szeptember 3.
- ↑ Következetes várospolitikát folytatunk, mszp.hu, 2009. október 14.
- ↑ Horváth Csaba „jó híre”: díjmentes BKV – Népszabadság, 2010. május 3.; Horváth Csaba szerint szó sincs blöffízű kampányfogásról – Népszabadság, 2010. május 4.
- ↑ Fidesz: Marhaság az ingyenes BKV – index.hu, 2010. május 1.
- ↑ „Ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula mondott” – Magyar Nemzet, 2010. május 1.
- ↑ Horváth Csaba az új Horn Gyula
- ↑ A Gondola.hu cikke 2002-ből Schmitt Pál programjáról
- ↑ Horváth Csaba az MSZP új budapesti elnöke – Mszp.hu, 2010. június 18.
- ↑ Budapest 'felszabadításáért' kíván dolgozni az MSZP új budapesti elnöke – Népszabadság, 2012. február 17.
- ↑ Az MSZP tisztújító kongresszusának végeredménye – MSZP, 2012. április 1.
Források[szerkesztés]
- HVG portré, 2009. december 5.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Adatlapja a Parlament honlapján
- Hivatalos honlapja
- Vanegyjóhírem.hu – Kampányoldal
| A Magyar Szocialista Párt alelnökei | ||
|---|---|---|
| elődje Kovács László és Szabadkai Tamás |
Gúr Nándor és Horváth Csaba
2012 – |
utódja hivatalban |

