Helvét Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zászló

A Helvét Köztársaság egy rövid életű államszervezet, mely a Svájc területén alakult 1798. április 12-én és Napóleon bukásával szűnt meg 1814. szeptember 8-án.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svájci kantonok önállósodási, majd az egységes állammá szerveződési folyamatának első szakasza a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békével ért véget. A Habsburgok végül elismerték Svájc elszakadását és függetlenségét a Német-római Birodalomtól. 1790 és 1798 között a francia forradalom hatására szinte egész Svájc területén állandósulnak a zavargások. Az ellenzék a franciaországi változások láttán a rendszert magát kérdőjelezi meg. Az új eszmékkel leginkább természetesen az alattvaló területek rokonszenveznek. A városok, Basel, Zürich, de még Bern értelmiségi köreiben sokan üdvözlik a franciaországi eseményeket. 1790-ben Helvét Klub alakul a francia forradalom svájci híveiből Párizsban. Az ország politikai elitje is két részre szakad: a Béke párt és a Háborús párt áll egymással szemben. A békepártiak engedményekkel és tárgyalásokkal próbálnak a franciákkal megegyezésre jutni, míg a háborúpártiak osztrák szövetségben, katonai ellenállással akarnak válaszolni az egyre fenyegetőbb francia követelésekre.

A Helvét Köztársaság létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia katonai hadműveletek 1797-ben kezdődnek. A franciák Valtellinát az új Ciszalpin Köztársasághoz csatolják, bevonulnak Genfbe, elfoglalják a berni Neuvevillet és Bielt, a baseli püspökség jogutódjának jelentik ki magukat. 1798. január-március folyamán sikeres népfelkelés robban ki és a forradalom, illetve a megszállás ellen összeverődött berni csapatokat a franciák egy utolsó csatában Grauholznál szétkergetik, és a kantonális szuveneritás megszüntetésével teljes központosítás valósul meg az államigazgatásban. 1798. április 121814. szeptember 8 között Svájc helyén az úgynevezett Helvét Köztársaság jött létre.

A Helvét Köztársaságnak nevezett új állam területileg erősen megcsonkított, kantonok helyett igazgatási körzetekre felosztott. Genfet, Neuchâtelt, Bielt, a baseli püspökséghez tartózó Jura területeket Franciaországhoz csatolják. A graubündeni Valtellina völgye Cisalpinia-i csatlósállamhoz került. Törvényhozása kétkamarás, kormánya az öttagú Direktórium, utolsó bírósági fóruma a Legfelsőbb Törvényszék. Az állam független az egyháztól, egységes a pénze, egységes a hadserege. A Helvét Köztársaság egyedül az oroszországi hadműveletekben vett részt katasztrofális vereséget szenvedve. Az új kormány eltörli a feudális terheket és a céhek előjogait, egységesíti a mértékeket, és különös súlyt kíván helyezni az iskolai oktatásra, valamint a gazdasági fejlődésre a szabad verseny és a modern pénzgazdálkodás feltételei között. A Helvét köztársaság fővárosa Aarau lett. A parlament ismét két részre szakadt – centralisták és föderalisták – és zűrzavaros, államcsínyekkel tarkított időszakot 1802-ben egy új alkotmánnyal próbálják megoldani. Azonban a helyzetet 1803-ban súlyosbítja – Napóleon döntése értelmében – a francia csapatok kivonulása az ország területéről, aminek hatására felkelések sora robban ki. A helyzetet 1803-ban az úgynevezett Mediatizálási Akta-val próbálják megoldani, (Acte de Médiation) amely a következő több mint egy évtizedre, a napóleoni korszak végéig belső nyugalmat biztosít az országnak. Genf Franciaország része lett, de az egykori paraszt kantonokban megmarad a közvetlen demokrácia, a városi kantonokban az arisztokrata illetve a polgári közigazgatás, az új független kantonokban pedig a képviseleti demokrácia lesz a törvényhozás és a kormányzás alapja. A Szövetségi Gyűlés évente egyszer ülésezik, felváltva Fribourg, Bern, Basel, Zürich, Solothurn és Luzern kantonokban. A Szövetség legfőbb feje mindig annak a kantonnak a polgármestere, illetve soltésze, amelyik éppen a tanácskozás színhelye. A központi igazgatás hatáskörébe csupán a külügy és a hadügy tartozik.

A Helvét Köztársaság vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napóleon bukásával 1814. szeptember 8-án a Helvét köztársaság is véget ért. Svájc a napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszus II. párizsi békéjének nagy nyertese volt. Az 1815. május 30-án aláírt párizsi béke VI. cikkelye kimondta, hogy Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia, Ausztria és Poroszország elismeri és közvetve garantálja Svájc örökös semlegességét. A küldöttség vezetője Charles Pictet de Rochemont elérte, hogy a korábbi 19 kanton mellett Svájc megkap további hármat (Genf, Neuchâtel és Wallis), és ez a 22 kanton korlátlan szuverenitást élvezhet.

A kantonokat csak a Szövetségi Szerződés köti össze. Egyetlen közös szerve továbbra is a Szövetségi Gyűlés. A Szövetségi Gyűlés székhelye kétévenként felváltva Bern, Zürich, illetve Luzern. Hatásköre változatlanul csak a hadügyre és a külügyekre terjed ki.

Bernben és a katolikus kantonokban új alkotmányok törvényesítik a restaurációt, de Zürichben, Baselben, Schaffhausenben és az új kantonokban, ahol már a képviseleti demokrácia alapján kormányoznak továbbra is a mediatizálási elv érvényesül.

A Szövetségi Szerződéssel újra éledtek az ellentétek a kantonok között, de most jellemzően a restaurált és regenerált területek között húzódott meg a törésvonal. További feszültségek keletkeztek a földre támaszkodó arisztokrata, és az iparból, kereskedelemből meggazdagodott polgárok között. Az 1830-as párizsi forradalom liberalizmusa az utóbbi réteget fogja leginkább megszólítani

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]