Heinrich von Mügeln
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Heinrich von Mügeln; latinos alak: Heinricus de Mügeln (Mügeln, 1300 körül - ?, 1369 után) szász író, költő
Munkáit német és latin nyelven írta. Az Elba mentén született, polgári család sarja volt, feltehetőleg Meissenben tanult. János cseh király, majd ennek fia, IV. Károly császár prágai udvarába került, ahol virágzott a német udvari költészet. 1356 és 1362 közt, mivel állandó érintkezés volt IV. Károly, a magyar I. Lajos és az osztrák IV. Rudolf között, valószínűleg megfordult a budai udvarban. Egy ideig IV. Rudolf udvarában is tartózkodott, 1369-ben Stájerországban utazott, ezután nincs több adatunk róla.
Tudós költő, a teológia doktora, udvari poéta volt, egy átmeneti korszak képviselője. Költeményei, a Minne-dalok még a középkorban gyökereznek, de didaktikus versei már a mesterdalnokok közé sorolják. Munkáinak tárgya világi és vallásos egyaránt lehetett. Írt néhány önálló cselekményű mesét is. Főműve a IV. Károlynak írt allegorikus költemény, a Der meide kranz (A szűz koszorúja, 1355 után), amelyben a 12 művészet verseng a császár előtt, s az első díjat a teológia nyeri el. Német prózája jelentős mérföldkő volt az irodalmi nyelv kifejlődésében.
Magyar szempontból két legfontosabb műve: Chronicon Heinrici de Mügeln germanice conscriptum (Heinrich von Mügeln német nyelvű krónikája, 1360 körül) és a latin nyelvű verses krónika, a Chronicon Rhythmicum Heinrici de Mügeln (Heinrich von Mügeln rímes krónikája). Az előbbit IV. Rudolfnak ajánlotta, forrása a magyar krónikaszerkesztvénynek egy, a Budai Krónika családjához tartozó változata volt, de használta többek közt Hartvik püspök István-legendáját is. Témája a magyar történelem 1333-ig. A II. Gézáról szóló fejezetekben olyan anyag olvasható, amley csak az ő munkájából ismert. A befejezetlenül maradt rímes krónikát I. Lajosnak ajánlotta. Közvetve a magyar udvari kultúrát is jellemzi, hogy a hagyományos anyagot a német mesterdalnokok sajátos formájában, de latin nyelven írta meg. A mű négy részre oszlik, s minden részben azonos sorrendben követik egymást a hangsúlyos-rímes szakaszok. Feltehetőleg 1361 körül készült. Sajnos töredékes, az események az 1071. évvel megszakadnak.
[szerkesztés] Források
Világirodalmi kisenciklopédia I-II (Budapest, 1976) ISBN 963 280 286 4


