Heinrich Wölfflin
Heinrich Wölfflin (Winterthur, 1864. június 21. – Zürich, 1945. július 19.) svájci művészettörténész volt.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Apja, Eduard Wölfflin klasszika-filológus volt. H. Wöfflin 1893-ben tanára, Jacob Burckhardt utódja lett a bázeli egyetem művészettörténeti tanszékén. Ez követően 1901-ben a berlini egyetemre, 1912-ben a müncheni egyetemre, majd 1924-ben a zürichi egyetemre hívták tanítani. Jelentős művészettörténészeket találunk tanítványai között; August Grisebach, Ernst Gombrich, Kurt Gerstenberg, Carl Einstein, Hermann Beenken, Ernst Gall és Hans Rose.
Rendszerezés [szerkesztés]
Művészettörténeti elméletét (Wölfflini) formalizmus néven szokás összefoglalni, mivel a műtárgyakat elsősorban külső formájuk, azaz stílusuk alapján vizsgálta. Ő volt az első művészettörténész, aki előadásain következetesen két diavetítőt használt, amelyek segítségével lehetővé vált, hogy két műtárgyat közvetlenül összehasonlítson.[1]. Kunstgeschichtliche Grundbegriffe (Müvészettörténeti alapfogalmak), 1915 című főművébén öt olyan fogalompárost vezetett be, amelyek segítségével mindenekelőtt a reneszánsz és a barokk alkotások közötti különbségeket lehetett jól leírni:
| reneszánsz | barokk |
| egyvonalú | festői |
| felszín | mélység |
| zárt | nyitott |
| többség | egység |
| egyszerűség | összetettség és mozgás |
Wölfflin az általa kidolgozott rendszeren olyan művészettörténetet értett, amelyben nem az egyes művész áll a középpontban, hanem a stílusok történetének fejlődése ill. alakulása válik láthatóvá, ennek segítségével pedig egyes korszakok vagy országok művészetbeli hasonlóságait akarta kideríteni és megnevezni. Bár az általa alkalmazott öt fogalompárt gyakran kritizálták, munkája máig a műtárgyak formai vizsgálatának egyik legfontosabb alapja. Mindenekelőtt az általa alkalmazott egyvonalú - festői megnevezések máig használatos kategóriák a művészi stílus leírásánál.
Céljai [szerkesztés]
A 20. századra megkérdőjeleződött a szellemtudományoknak létjogosultsága ill. értéke a természettudományok logikája és társadalmi elismertsége fényében. Wölfflin objektív kritériumok után kutatott a műtárgyak leírásához és az érzékelés valamint az értékelés közötti kapcsolatot kereste. Doktori disszertációja Prolegomena zu einer Psychologie der Architektur (1886, Ludwig-Maximilians-Universität München) az érzékelés minden időkre cáfolhatatlan érvényességű feltételeit, azok alapvető értelmezésének lehetőségeit kereste.[2]
Lábjegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Ernst H. Gombrich: Die Kunst der Renaissance I. Norm und Form. Utánnyomás Stuttgart: Klett 1985, 119. oldal ISBN 3608761462
- ↑ Prolegomena zu einer Psychologie der Architektur, München 1886, Utánnyomás Gebr. Mann Verlag Berlin, 1999
Forrás [szerkesztés]
Meinhold Lurz, Heinrich Wölfflin : Biographie einer Kunsttheorie, Worms: Werner, 1981. ISBN 3884620037
