Hatályon kívül helyezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hatályon kívül helyezés mint jogi fogalom valamely jogszabály vagy más jogi aktus alkalmazhatóságának megszüntetését illetve az erről való rendelkezést jelenti.

Magyarországon a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. pontja [1] vonatkozik a jogszabály időbeli hatályának, módosításámak és hatályon kívül helyezésének szabályaira.

Módjai[szerkesztés]

  • Jogszabály esetében egy másik jogszabállyal vagy alkotmánybírósági határozattal történhet.
  • Jogalkalmazói (pl. közigazgatási döntés vagy bírói ítélet) esetében egy másik döntéssel (vagy ítélettel) történhet. Kivételesen a jogszabály megjelölheti önmaga hatályon kívül helyezésének napját.
  • Egyéb jogi aktusok esetében például új szerződéssel vagy új egyoldalú akaratnyilatkozattal (pl. végrendelettel) történhet.

Következményei[szerkesztés]

Jogszabályok esetében[szerkesztés]

  • Az érvénytelenséggel és a semmisséggel szemben, a hatályon kívül helyezés a jövőre szól, tehát a jogszabály alkalmazhatóságát a jövőre nézve szünteti meg.
  • A hatályon kívül helyezés előtt keletkezett jogviszonyokról általában maga a hatályon kívül helyező jogszabály rendelkezik és meghatározza, vajon ezek változatlanul fennmaradnak-e vagy valamely időpontig hatályosak. Ugyancsak meghatározza a hatályon kívül helyező jogszabály, vajon a hatályon kívül helyezés napján folyamatban levő ügyekben a hatályon kívül helyezett vagy az új jogszabályt kell-e alkalmazni.
  • A főszabály az, hogy a folyamatban levő ügyekben még a hatályon kívül helyezett jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez a jogbiztonság követelményéből következik.
  • Büntető anyagi jogi jogszabályoknál jellemző, hogy amennyiben a hatályon kívül helyezett jogszabályt követő jogszabály már nem rendeli büntetni az adott cselekményt, vagy enyhébb jogkövetkezményekkel fenyegeti a magatartást, akkor a folyamatban levő ügyekben is az új jogszabályt kell alkalmazni.

Egyéb aktusok esetében[szerkesztés]

Más jogi aktusok esetében az előző aktus hatályon kívül helyezése további alkalmazhatóságát megszünteti és az új aktus ennek a helyébe lép.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. rövidítése Jat. 6- 14. §§

Források[szerkesztés]