Harley-Davidson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harley Davidson Motor Company
250px-Harley-Davidson.svg.png
Típus részvénytársaság
Alapítva

1903, William S. Harley Arthur Davidson Walter Davidson

William A. Davidson
Székhely USA Milwaukee, Wisconsin USA
Vezetők

James L. Ziemer (CEO) Thomas E. Bergmann (CFO)

James A. McCaslin
Iparág Gépipar
Termékek motorkerékpárok
Árbevétel 8.8 Billion USD (2008)
Leányvállalatai Buell Motorcycle Company
Tőzsde New York Stock Exchange

A Harley Davidson Motor Company weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Harley Davidson Motor Company témájú médiaállományokat.

A Harley-Davidson Motor Company egy amerikai motorkerékpár-gyártó cég, amelyet William S. Harley és a Davidson fivérek alapítottak 1903-ban. A legendás márka egyedien átalakított limitált modelljeiről és nagy teljesítményű, szériagyártású motorjairól lett híres.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sufniból Indult[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óramutató járásával egyező irányban a bal felső sarokban: William S. Harley, William A. Davidson, Walter C. Davidson, Arthur Davidson

A prototípus még egy 10,2 köbinches (167,15 köbcentiméteres) motorral készült, de már a készülő járművel „lelke” az úgynevezett F-hengeres 24,74 köbinches (405,41 köbcentiméteres) hengerűrtartalmú szívómotor volt, ami mindössze 2-3 lóerős teljesítményű volt. A motor , hogy beinduljon, be kellett pedálozni, a hátsó kereket pedig szíjáttétellel hajtották. Egy 1904 elejéről származó, Number One feliratot viselő motorral, s 1905-ben gyártott vázzal szerelt gépezet ma is látható a cég milwaukee-i az egykori Chestnut Streeten (később Juneau Avenue-re kereszteltek át) álló központjában. 1906-ban itt építették fel a Harley-Davidson első gyárépületét. A járművek első eladásra szánt példányait még nem itt, hanem a Davidson család telkén, egy 13 m2 alapterületű fészerben készültek. A bódé ajtaján 1903-ban már a Harley-Davidson Motor Company felirat díszelgett. Abban az évben 3 járművet sikerült eladásra szánva elkészíteni. Az első gépeket feketére festették, aranyszínű festékkel csíkozták, vörös és arany betűkkel került fel a másfél gallonos (5,7 literes) üzemtartály oldalára a Harley-Davidson felirat. A színezésről a Davidson testvérek (és Arthuron kívül a cégbe fokozatosan belépett Walter és William A.) nagynénje, Janet gondoskodott. Az első vásárlók egyike, az egykori iskolatárs Henry Meyer, az első Harley-Davidson-márkakereskedő pedig C. H. Lang volt. 1904-ben típusazonosító számmal is ellátták a motorokat, abban az évben a Model 0-sok készültek. 1905-ben a vállalkozás már kezd komollyá válni. 5 motor készül az eredetinek immár duplájára növelt területű fészerben. Walter C. Davidson minden idejét az immár egy teljes munkaidős alkalmazottakat foglalkoztató cég irányítására szenteli. 1905. július 4-én egy Harley-Davidsonnal (amely 64 km/h sebességre volt képes) Chicagóban megnyernek egy 15 mérföldes versenyt 19 perc 2 másodperces eredménnyel. Ez a siker is hozzájárult a márka ismerté válásához.

A szimbolikus V[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

egy 1907-es modell

A gyártás kinőtte a család sufniját, ezért 1906-ban a Chestnut Streeten megalapították az első saját üzemet. Abban az esztendőben már 6 teljes munkaidős munkást foglalkoztató üzemben közel 50 járművet tudtak készíteni. Megjelent a cég első katalógusa, amiben a 26,8 köbinches (438,71 köbcentis) lökettérfogatúra növelt motorú Model 2-es a Silent Grey Felow (a nevét Csendes Szürke Társnak szoktak fordítani). Az elnevezést onnan kapta,hogy a kipufogó zaját ekkor már tompították, a motoroknál pedig a fekete szín mellett megjelent a választható szürke szín is. 1907. szeptember 17-én hivatalosan is bejegyzik a Harley-Davidson Motor Company részvénytársaságot. A zárt cég elnöke Walter C. Davidson, a helyettes és műszaki igazgató William A. Davidson, a titkár és az általános értékesítési igazgató Arthur Davidson, a főmérnök és a kincstárnok William S. Harley lett. A Model 3-as motor kezdte a valódi motorkerékpár formáját ölteni, megjelent a rugózott első villa. Ebben az évben 150 jármű készült. A rendőrség Detroitban szolgálatba állít egy járművet. A cég ekkor megépít egy V elrendezésű, egymással 45°-os szöget bezáró, kéthengeres motor prototípusát. A sorozatgyártásig még 1909-ig várni kell. Az eredeti egyhengerest 30,16 köbinches (494,23 köbcentis) hengerűrtartalmúra növelve gyártásban marad, és mellette megjelenik a Model 5 V-Twin a 49,48 köbinches (810 köbcentis) lökettérfogattal. A kipufogó szelepek viszont nem voltak megbízhatóak, ezért 1910-ben a V-motor el is tűnt. A probléma kiküszöbölése után a V-Twin motor 1911-ben kerül vissza a gyártásba, s máig ott is maradt. Máig használatos az 1910-ből származó Bar & Shield (Sáv és Pajzs) embléma, amelyet a cég védjegyeként a következő évben az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala be is jegyzett.

A Rajongó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gépek ettől kezdve fokozatosan erősödtek. Megjelenik a szíj helyett a lánchajtás 1912-ben, valamint a 61 köbinches (999,61 köbcentis) V-motor, 1913-ban pedig a 35 köbinches (573,55 köbcentis) F-motor, ugyanebben az éven a cég hivatalos versenycsapatot alakított ki. 1914-ben a pedálok helyére berúgókar került és néhány modellre lábtartót is szereltek. 1915-ben a kéthengeres motorok háromsebességes váltót kaptak, ezáltal gyorsabbak lettek. Megjelent a mechanikus hajtású olajszivattyú és bevezették az elektromos világítást is. Ez az utolsó év mikor számozzák a modell éveket, 1916-ban a Model B és C, a kéthengeresek Model E és F valamint J jelzéssel jelennek meg. Ezek az utcai motorok, de ott vannak még az S,R,T jelzésű verseny motorok is. A Harley-Davidson igazán erőre kap, negyedévenkénti rendszerességgel (angol és spanyol nyelven) megjelenteti a The Enthusiast (A Rajongó) című motoros magazint, amelyben a kereskedőket és a vásárlókat tájékoztatják a technikai újdonságokról.

A legnagyobb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

a kerékpár

A mexikói határon Pancho Villával folytatott csaták során bebizonyosodott ,hogy a motorok katonailag is hasznosíthatók. Az első világháború folyamán a cég mintegy 20’000 járművet gyártott a katonaságnak. (Mivel Európából nem lehetett importálni őket,a cég 1921-ig kerékpárokat is gyártott). 1918-ban befejezik az F-hengerű egyhengeres. Ugyanekkor megjelenik a váz hosszába beépített kéthengeres, fekvőhengeres motorú gép, ami 35,64 köbinches (584,03 köbcentis) lökettérfogatú Model W. Ez a modell nem aratott nagy sikert, ezért 1923-ban befejezték a gyártását. 1920-ra 27’000-28’000 motorkerékpárt előállítva a világ legnagyobb gyártóvá vált. Több mint 2000 viszonteladó forgalmazta a motorokat 67 országban. Néhány év szünet után visszatért az F-egyhengeres, de 37 köbinches (606,32 köbcentis) változatban. Igaz a következő évben már nem is gyártották. A Model FD és JD néven73,20 köbinches (1200 köbcentis) V-motorokkal szerelik fel az új gépeket. A JD 1930-ig a vezető modell marad. 1925-ben vezették be minden modellen a csepp alakú tankot. A Model W sikertelenségének ellensúlyozására a cég lapos hengerfejes motorok gyártásba fogott. A1 köbinches (344,13 köbcentis) A,AA illetve B,BA modellek oldalt, illetve az utóbbiak felülszerelt változatban is kaphatóak voltak. Ebből a sorozatból kifejlesztett sportgépek a sajátos kipufogó hangja miatt a Peashooter (Borsópuska) becenevet kapták.

”Becézett” motorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

egy 1931-es modell

1930-ban megjelenik a 73,20 köbinches Model V gyártása, s ezzel elkezdődik a legendás valamilyen becenévvel illetett motorok sorjázása. Ez az erőforrás a híres Flathead (Laposfejű), melynek variációit 1973-ig szerelték be a Sevi-Car modellek-be. Bár a nagy gazdasági világválság a Harley-Davidsont is alaposan megviselte,de talpon tudott maradni. Összes hazai vetélytársa közül erre egyedül csak az Indian volt képes. A cég nagy dobásának bizonyult a Model G Servi-Car megalkotása. A háromkerekű gép ettől kezdve négy évtizeden át a legnépszerűbb szállító és rendőrségi eszköz maradt az Egyesült Államokban,de ennek ellenére a cég 1933-at is vegetálta, a termelés az 1910-es szintre esett vissza.

A Frontharcos[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

egy katonai Harley-Davidson

1935-ben megjelenik a Model V számára a 80 köbinches (1310,96 köbcentis) motorváltozat és eltűnnek az egyhengeresek. A világválságból kilábalás biztos jeleként már készen állt a 61 köbinches Knucklehead (Ökölfejű) motor terve, melyet az 1936-os E-sorozat modelljeibe építettek be. Újratervezik a lapos hengerfejes motorokat így beindul a 45 köbinches W, és a 73,20 és a 80 köbinches U jelzetű sorozatok gyártása. A WL modell lesz az alapja a katonai WLA típusnak. A második világháború alatt is használták őket. Az 1941-es Pearl Harbor elleni támadást követően a cég majdnem teljes termelése a szövetséges haderőket szolgálta ki. A háború végéig 88 000-90 000 darab WLA és WLC modellt készítettek. Katonai járművek voltak még az XA és U sorozatok is. 1942-ben, 66 éves korában hunyt el a Harley-Davidson első elnöke, Walter C. Davidson. 1943-ban , 66 éves korában hunyt el a másik névadó, William S. Harley is.

Újra egy hengerrel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háborút követően újult erővel indult be a gyártmányfejlesztés. A Harley-Davidson a Model S „személyében” kétütemű gépeket kezd el gyártani. A 125 köbcentis,léghűtéses,egyhengeres , eredetileg a német DKW gyártási joga visszakerül Amerikába és 1947-ben jelenik meg a választékban . Ugyan ebben az évben a Knucklehead ideje lejárt. 1948-ban a helyét a 73,20 köbinches Panhead (Fazékfej) veszi át az E és F jelzetű modellekben. 1949-ben a friss sorozatok hidraulikus lengéscsillapító első villát kapnak, ezek a modellek a Hydra Glide elnevezést kapják, mivel a hidraulikus megoldás révén szinte suhantak az úton. A sikert nem sokáig élvezhette Atrhur Davidson, mert 1950. decemberében egy autóbalesetben elhunyt. A könnyűsúlyú motorok előfutára a 125 köbcentis Model S ,de ezzel a hengerűrtartalommal 1952-ben befejezik a gyártását és megjelenik a 45 köbinches (737,42 köbcentis) motorral felszerelt Model K. Ez a motor a gyors és könnyű brit importmotorok kihívására adott válasz volt.

Sportosabban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cég éppen az 50. születésnapját ünnepelte, mikor a legnagyobb rivális az Indian 1953-ban kivonult a piacról. Így hosszú időre a Harley-Davidson maradt a amerikai piac legjelentősebb gyártója. A születésnapot új embléma megalkotásával is emlékezetessé tették. Az embléma egy V betűt formázott (a nevezetes kéthengerest megjelenítve) és a „Harley-Davidson, 50 év amerikai gyártmány” feliratot viselte. Az embléma hivatalosan az 1954-es modellév motorjainak a sárvédőjét díszítette. 1953-ban jelent meg a Model S nagyobb 125 köbcentis lökettérfogatú verziója a Model ST. A Model S ezzel ki is merült a választékból, de 1954-ben Hummer (Zümmögő) néven térjen oda vissza. A Sportster elődei sorában a K sorozatot a KH váltja fel,ez nem sokáig szerepel a kínálatban, azzal együtt ,hogy 1956 májusában a The Enthusiast címlapján Elvis Presley szerepel egy KH sportmodell nyergében. 1957-re már a múlté lett a KH, hogy átadja a helyét a Model XL-nek, azaz Sportsternek. Ezzel új legenda született.

Versenykényszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949-ben megjelent a Hydra Glide modellek továbbfejlesztett változata a Duo Glide-ok , melyek hátsó hidraulikus felfüggesztéssel is rendelkeztek. Ezzel acég egyeduralkodóvá vált a nagy teljesítményű túragépek piacán az Egyesült Államokban. Az 1950-es években jöttek létre a modellekre (a V-Rod kivételével) a máig jellemző formák. 1959-ben jelentek meg a vetélytársnak számító japán termékek az amerikai piacon, a Harley-Davidson éppen abban az évben fejezte be a Model S gyártását, mikor a Honda megjelent az ő 50 köbcentisével Válaszul az amerikaiak megalkották az első, s eddig egyetlen igazi Harley-Davidson robogóval, a Topperrel (Fickó). A könnyű gépek gyártási bázisa az olasz Aermacchi cég lett, megvették a részvényeinek többségét. A Model ST-t megújította Model BT Super 10 néven. Az Aermacchival való együttműködés során, 1961-ben jelent meg nagy választékban az egyhengeres, fekvőhengeres, 250 köbcentis, négyütemű Sprint .A Sprintet 1974-ig gyártották és ez volt a legsikeresebb kis-kategóriás gép az Amerikai Egyesült Államokban. 1962-ben újabb vásárlást hajt végre, mert felismerte az üvegszálas elemek hasznosságát a motorkerékpár gyártásban. Megvette a wisconsini Tomahawk Boat Company részvényeinek 60 százalékát, majd 1963-ban divízióként csatolták a Harley-Davidson szervezetéhez a hajógyárat. A Model B sorozaton belül 1962-ben a 165 köbcentisek gyártását kifuttatják, de feltűnnek a 175 köbcentis gépek, ez utóbbi Pacer (Futár) és Scat (Sipirc) néven futnak tovább.

Duo és Electra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

az Electra Glide

1963-ban a cég csapatához formatervezési igazgatóként Willie G. Davidson került. 1964-ben a Model G, azaz a háromkerekű Servi-Car elektromos önindítót kapott, mert a japánok márt ezt a műszaki megoldást használják a 125 köbcentis motorjaikhoz. A Harley-Davidson óvatos, ezért a Servi-Carban való tesztelés után megbízhatónak bizonyult önindítót csak 1965-ben szerelik be a többi motorba. Először a 73,20 köbinches Model F Duo Glide sorozatban alkalmazzák az FLH modellben. Ezzel megszületik az Electra Glide. 1966-ban a Panhead (Fazékfejű) motorok helyett a Shovelhead (Laposfejű) erőforrásokat használták az Electra Glide modellekben. A kétütemű, egyhengeres, léghűtéses, 175 köbcentis Model BTH Bobcat (Hiúz) csak ebben az évben volt a piacon és 1150 darabot gyártottak belőle. A Bobcat divatos stílus motor volt, de nem tudta felvenni a versenyt a japán motorokkal szemben.

A vevőkre figyelve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az új kismotorok bevezetése ellenére a cég alulmaradni látszott a japánokkal folytatott piaci versenyben, 1969 elejére gyakorlatilag a csőd szélére került. A csődtől való megmentést a cég többségi részvényeinek megvásárlása hozta az American Machine and Foundry Company (AMF) dobta, melynek elnöke Rodney Gott, aki már rég óta rajongott a Harley Davidsonokért. Az erőgyűjtés éve után, gyártanak egy 45 köbinches motorú XR750-es versenygépet, amely a legsikeresebb versenymotornak bizonyul. 1971-ben megjelenik a 73,20 köbinches motorú Model FX Super Glide, melyet Willie G. Davidson immár a vásárlói igények figyelembevételével készített. 1973-ra eltűnnek a 65 és a 100 köbcentisek , maradnak a 125-ösök és jönnek a 91-esek. 1974-ben előjönnek a 175-ösök a következő évben pedig eltűnnek a 90-esek és jönnek a 250-esek. 1978-ra pedig minden kis gép eltűnik, és a cég megszünteti együttműködését a Aermacchival, amit aztán a Cagiva vesz meg.

A HOG[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1972-ben megjelennek a 61 köbinches (1000 köbcentis) motorú Sportsterek és ebben az évben alkalmaz először tárcsafékeket a járműveken. 1973-ban befejezik a Servi-Carok gyártását. 1977-ben a cég bemutatta az FXS Low Ridert, üléspozíciója a szokásosnál alacsonyabb volt, és különféle motorépítési stílusokat integrált. A piac örömmel fogadta az új modellt. Ugyanebben az évben Willie G. Davidson megalkotta a Sportster dinamikusabb változatát az XLCR (a rövidítés az excelsior, feljebb kifejezést rejti) Café Racert. Ennek a modellnek volt először feketére festve a motorja a cég történelmében, de nem aratott nagy sikert. 1979-re befejezték a gyártását, s mindössze 3200 darab készült belőle. 1977-ben civil kezdeményezésre Kaliforniában megalakul a Harley-Davidson Tulajdonosok Szövetsége. A szövetség célja az volt, hogy összegyűjtse a különböző típusú Harley-tulajdonosokat. A szervezet hírlevele a Sebességváltó nyíltan kritizálta a motorok gyengeségeit. Ez dühítette a céget, de az elutasítás helyett azt a reakciót akarta kiváltani ,hogy közelebb hozza a Harley-tulajdonosokat. Ennek eredménye lett 1983-ban, a Harley Owners Group (HOG), a Harley Tulajdonosok Csoportja megalapítása. (a hog disznót jelent) 1920-ban a gyári versenyzők győzelmüket azzal ünnepelték, hogy a motorra egy (szerencse)malacot is felraktak. Azóta a fanatikus Harley rajongókat a disznó névvel is illetik. Ez lett a gyár által támogatott legnagyobb motoros klub a világon. A HOG 2000-re több mint félmillió tagot számlált világszerte.

A találkozók tisztelete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1979-ben a Model FX bemutatott 73,20 és 80 köbinches motorokkal felszerelt FXEF Fat Bob formájában is bemutatkozott. A modell azért kapta a Fat (Kövér) nevet, mert kettős üzemanyag- tartállyal és rövidített sárvédőkkel igen robusztus benyomást keltett. Ebben az évben és a következőben is meglátszik, hogy a cég igyekszik felvenni a versenyt a japánokkal. 1980-ban kerül utoljára Shovelhead motor a járművekbe és megjelenik a 80 köbinches FLT Tour Glide, a mai túragépek elődje. Bemutatták az FXB Sturgis modellt, a nevét az egyik leghírhedtebb motorostalálkozó-helyszínről (Sturgis) kapta a nevét. A cég nyíltan elismerte a motoros kultúrához fűződő gyökereit.

Újult erővel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1981-ben az olcsó japán járművek elárasztották az amerikai piacot. A cég úgy döntött,hogy a válság megoldása érdekében visszavásárolja a céget, ez júniusra sikerült is. 1982-ben jelent meg az FXR, FXR Super Glide modellek. Az 1957-es XL Sportsterek pedig megjelenésük 25 éves évfordulóját ünneplik, ennek jegyében az XL sorozat új erőátviteli rendszert kap. 1983-ban a típusok többségénél visszatér a bordás szíjmeghajtás, mert ez a tartósabbnak bizonyult mint a lánc, számos új modellt hátsó tárcsafékkel látják el. 1984-ben a 80 köbinches Evolution motor váltja fel a Shovelheadet. Ennek az évnek a nagy újdonsága a régi merev hátsó felfüggesztésű gépek átdolgozása. 1985-ben az Evolution térhódítása és 1986-ban már a Sportsterekbe is új motor kerül. A modellek többségénél a bordásszíjas meghajtást használják, bár ebben csak évben csak nosztalgiából az FXR Super Glide lánchajtást kap, de a következő évben ennél a modellnél is lecserélik bordásszíjas meghajtásra. A múltidézés szellemében kiadják az FLST Heritage Softail sorozatot mely a régi Hydra Glide arculatát idézi fel. A céget ebben az évben jegyzik be az Amerikai Értéktőzsdén, s így lett önálló nyilvános tőzsdei cég azóta, hogy 1969-ben beolvadt az AMF-be. 1987-ben részvényeket bocsát ki a New York-i Értéktőzsdén. Ebben az évben vált vezető márkává a nagymotorok amerikai piacán. Szintén ebben az évben a Sportster 30. születésnapját az XLH 1100-as modellel ünneplik meg, majd 1988-ban frissítik a modellt az 1000 köbcentis motor helyébe a nagyobb 1200 köbcentis lép. A Harley-Davidson 85. születésnapját Hazatérés címmel Milwaukee-ban ünnepelték több mint 60 000 rajongóval együtt. Elindult a Harley-Davidson Utazó Múzeum, mely bemutatta a látogatóknak a klasszikus modelleket.

Dinamikusan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1990-ben a legendássá vált modellel az FLSTF Fat Boyjal jelentkezett a cég. 1991-ben csak ebben az évben gyártott FXDB Dyna Glide Sturgis modellben jelenik meg az új típusú úgynevezett Dyna-váz, mely egy nagyméretű központi főtartót és rezgésszigetelő gumis motorágyat foglal magában. Ebben az esztendőben minden modell ötsebességes váltót kapott. 1992-ben folytatódott a Dyna-váz bevezetése, csak abban az évben gyártott FXDB Dyna Glide Daytona és az FXDC Super Dyna Glide Custom modellekkel. Családegyesítés címmel 1993-ban ünnepelték a Harley-Davidson 90. születésnapját, Milwaukee-ban 100000 motoros részvételével. A cég kisebbségi tulajdont vásárolt a Buell Motorcycle Companyban. 1994-ben az FLHR Road King és az FXDS Convertible megjelenésének az éve. A cég a VR 1000-es, kettős felülvezérlésű, folyadékhűtéses motorral beszállt a Superbike-versenyekbe. Eredetileg ez a motor adta volna a 2002-es modellévben megjelent V-Rod számára kifejlesztetett Revolution erőforrás alapját. 1995-ben a cég bemutatta első elktronikus üzemanyag befecskendező medelljét a FHLTCUI Ultra Classic Electra Glide-ot. Ez a jármű volt egyben a cég első elektromos önindítóval szerelt Electra Glide-nak, a harmincadik születésnapját ünneplő jubileumi kiadása is. 1996-ban az 1200 köbcentis Custom és Sport modellekkel bővül a Sportsterek sora. A Sport-on alkalmazta először a cég a szabályozható rugózást gáztöltésű hátsó lengéscsillapítóval, szabályozható erőfeszítéssel. 1997-ben új üzemet nyitottak Kansas Cityben, ahol Sportstereket kezdtek gyártani. Később ez a bázis lett a V-Rodok „szülőhelye” is. A cég történetében először az Egyesült Államokon kívül létesített összeszerelő üzemet a brazíliai Manausban . Ugyanebben az évben 49 százalékra növelte részesedését a Buellben majd a következő évben övé is lett a vállalkozás. 1998-ban a Harley-Davidson a 95. születésnapjára több mint 140000 motoros gyűlt össze. Ekkor már készen áll a legnagyobb 88 köbinches (1442 köbcentis) lökettérfogatú Twin Cam 88-as motorja, amelyet a következő évben kap meg az FLHT és az FXD, azaz a Touring és a Dyna modellcsalád. 2000-ben a Softail modelleket is a Twin Cam 88 B motrokkal szerelték fel. (mindegyiket négydugattyús féknyergekkel láttak el) A Harley-Davidson ekkor immár a tizenötödik egymást követő évben ért el rekorderedményt. Összesen 204592 járművet adott el (15,5%-kal többet mint 1999-ben). Forgalma az elmúlt évhez viszonyítva 18,5%-kal (2,9 milliárd dollárra) ; nyeresége 30%-kal (347,7 millió dollárra) emelkedett.

Formabontó módon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a V-Rod a gyártását a cég a Porschéval összefogva kezdte meg. Mind a két vállalat 10-10 millió dollárt fektetett be a közös vállalkozásba, melyből a Porsche részesedése 49% volt. A német autógyárat az is motiválta, hogy motorgyártás terén tapasztalatokat kívánt gyűjteni. Ebben az évben a Softailok üzemanyag befecskendezést kaptak. A 2002-es modellévre szánt VRSCA V-Rod formai megoldásai és motorja lényegesen különbözött az addig megszokott modellektől mégis nagy sikert aratott és a vásárlóközönség valódi Harleynak fogadta el. A cég ebben az évben 263’653 motorkerékpárt adott el. 2003-ban a márka a 100. születésnapját ünnepelte. Ebben az évben a cég bevétele 4,6 milliárd dollár volt, a nyereség pedig 760,9 millió dollárra nőtt és ebben az esztendőben 291’147 motorkerékpárt adott el. Az előző évhez képest Európában 6,7%-kal nőtt az eladott darabok száma, az Egyesült Államokban pedig 8,8%-kal. Hazánkban ebben az évben 199 darabot adtak el ami a dinamikus fejlődés eredménye, 1999-ben 26 darab, 2000-ben 45 darab, 2001-ben 99 darab, 2002-ben 145 darab talált gazdára. 2004-ben a cég árbevétele 5 milliárd dollárra nőtt. A Harley-Davidson 317’289 motorkerékpárt adott el, melyből Európában 24’594 darab kelt el. 2005-ben az olajárak emelése nem tett jót a járműiparnak. A cég ebben az évben 339’000 motorkerékpár értékesítését tervezte, de ezt a számot az első negyedév végén 329’000-re mérsékelte. Az év közepén a 2004-eshez képest 4 százalékos eredménycsökkenést prognosztizált a cég. A hírnév és a dicsőség azonban töretlen.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Harley-Davidson témájú médiaállományokat.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pál Csaba - C. Kiss Ilona : Hírnév & Dicsőség, ISBN 963-5964-80-3