Harkovi csata (1942)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Második harkovi csata
Eastern Front 1941-12 to 1942-05.png
A szovjet front 1941 decembere és 1942 májusa között

Konfliktus Második világháború, Szovjet hadszíntér
Időpont 1942. május 1228.
Helyszín Szovjetunió, Harkov város környéke (ma Ukrajna)
Eredmény döntő német győzelem
Szemben álló felek
Flag of German Reich (1935–1945).svg Németország Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Szovjetunió
Parancsnokok
Flag of German Reich (1935–1945).svg Fedor von Bock

Flag of German Reich (1935–1945).svg Friedrich Paulus

Flag of German Reich (1935–1945).svg Paul Ludwig Ewald von Kleist
Flag of the Soviet Union (1923-1955).svg Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko
Szemben álló erők
300 000 katona

1000 harckocsi

1500 repülőgép
640 000 katona

1200 harckocsi

1000 repülőgép
Veszteségek
20 000 halott, sebesült és fogoly 207 057 halott, sebesült és fogoly

652 harckocsi

1646 ágyú

A második harkovi csata a második világháború alatt a keleti hadszíntéren lezajlott ütközet volt a szovjet Vörös Hadsereg és a német Wehrmacht között. Az 1942. május 12.28 között zajló harccselekmények célja szovjet részről a több mint fél éve német megszállás alatt tartott Harkov felmentése, német részről pedig a támadás megállítása, a szovjet erők felszámolása és az újabb támadó hadműveletek előkészítése volt a kaukázusi olajmezők felé. A szovjet csapatok a győztes moszkvai csata után egyszerre több ellentámadásba kezdtek északon és délen, de a németek a rossz szovjet felderítésnek köszönhetően Harkov térségében két hét alatt megállították őket, majd óriási vereséget mértek a rosszul vezetett vörös erőkre. A veszteségek majdnem 1:10-hez alakultak, ezután a német hadsereg útjára indíthatta a Kék tervet, amely a sztálingrádi csatába torkollott. Az északi offenzívasorozat a rzsevi térségben szinte állóháborúvá változik, Szmolenszk és Vityebszk felé azonban némi teret nyernek.

A csata előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A moszkvai csatát követő szovjet ellentámadás 1942 februárjára elvesztette lendületét. Sztálin biztos volt benne, hogy a németek a vereség küszöbén állnak és az 1941. november 7-én tartott beszédében ki is jelentette, hogy a német sereg legkésőbb 1942, nyaráig meg lesz semmisítve. Ennek érdekében Sztálin elhatározta egy nagy szabású tavaszi hadművelet végrehajtását, amelynek tervét a főbb szovjet katonai vezetők is támogatták, mivel úgy gondolták, hogy ha nem lépnek időben és a Wehrmacht összeszedi magát, akkor újra Moszkva irányába fognak támadni.

A hadvezetőség 1942. május 11-re sikerrel összpontosított 6 hadsereget és más független alakulatokat két frontba. A csapatok öszpontosítása azonban annyira szervezetlenül történt, hogy a német hadvezetőség hamar tudomást szerzett a közelgő szovjet offenziváról.

A szovjet csapatok feletti parancsnoksággal Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko-t bízták meg, egy első világháborús és szovjet polgárháborús veteránt, aki fontos szerepet játszott az 1941-es első szmolenszki csatában és a moszkvai csatában, valamint ő volt az ezt követő ellentámadás tervének megalkotója.

A szovjet hadsereg, habár a moszkvai csatát követően jelentős mértékben javult a morálja, nem volt felkészülve egy nagyerejű offenzívára, ahogy azt később Vaszilevszkij vezérkari főnök is elismerte emlékirataiban. Az 1941-es évben több mint egy millió katona esett el, vagy került fogságba, a helyettük toborzottak pedig még többségében fiatal fiúk voltak, akik még életükben csatateret sem láttak. Ezenkívül a fontosabb ipari létesítmények a Szovjetunió európai részén voltak, amelynek nagy részét a németek már megszállták, így a hadsereget sem tudták kellőképpen felszerelni.

Idöközben a szovjetek tudtán kívül a német 6. hadsereg is készülődött a harcra, Friedrich Paulus vezetésével, aki április 30-án parancsot adott a Friderikus hadművelet végrehajtására, amelynek célja az izjumi szovjet kiszögellés megsemmisítése volt.

Az izjumi kiszögellés

A németek nagy erőfeszítéseket tettek a Fedor von Bock vezette Déli Hadseregcsoport megerősítésére. A német hadvezetés tejes titokban csoportosította át a csapatokat, úgy, hogy még a szovjet kémeknek sem keltette fel a figyelmét. Május 10-én Paulus véglegesítette a Friderikus hadművelet tervét, ezzel a németek készen álltak a szovjet támadás visszaverésére és a Kaukázus irányába történő offenzíva elindítására.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet támadás 1942. május 12-én 6:30-kor indult. Egy órás tüzérségi támadás és egy 20 percig tartó légitámadás után a szovjetek megkezdték a német állások átkarolását, de olyan heves ellenállásba ütköztek, hogy kénytelenek voltak a seregük második különítményét is a csatasorba állítani. A harc a leghevesebb Nepokritaia falu mellett volt, ahol a németek három ellentámadást is megkíséreltek a nap folyamán. Ennek ellenére a szovjetek estére több mint 10 kilométert haladtak előre. A szovjet hadvezéreket azonban meglepte, hogy nem csak egy német hadosztállyal állnak szemben, mint kémeik jelentették, hanem sokkal többel. A csata folyamán egy német tiszt is a szovjetek fogságába került, aki bevallotta, hogy a németeknek tudomásuk van a haditervről.

Harkov védelméért mozgósítottak három hadtestet, amellyel szemben azonban a szovjetek ereje gyenge volt. Feodor von Bock azonban arra kérte Paulust, hogy várja meg a megfelelő méretű légi támogatást, addig ne lépjen ellentámadásba, de Paulus kénytelen volt mégis támadást indítani, mert a szovjetek 20 km-re Harkovtól áttörték a német vonalakat, ezzel komoly fenyegetést jelentve a városra.

A csata első 72 órájában a németek nagy nyomás alatt voltak, de Paulus parancsot adott csapatainak az állások tartására. Május 14-re a szovjetek már nagy mértékben előrehaladtak, de a németek keményen védekeztek, néhány szovjet hadtestet annyira megtizedeltek, hogy azokat ki kellett vonni a harcból. A németek ellentámadási kísérleteit csak a szovjet tankok rohamai tudták megtörni és a németeknek sokkal kisebb veszteségeik voltak, mint a szovjeteknek. Amikor a német légierő is működésbe lépett, egyes szovjet hadtestek kénytelenek voltak védekezésbe átmenni. Május 14-re a németeknek sikerült a szovjet offenzívát a front nagy részén megállítani, a légierő pedig átvette a Harkov-körzeti légtér felett az ellenőrzést, arra késztetve ezzel Tyimosenko-t, hogy tartalék repülőket is bevessen a támadás folytatásához. A nehézségek ellenére a szovjetek folytatták a támadást, megváltoztatva az eredeti támadási főirányt. Hamarosan azonban a kemény védekezés és a légierő által támogatott német ellentámadások miatt a szovjet támadás összeomlott.

Fájl:Kharkov1.jpg
Egy harcból kivont német harckocsi

A szovjet offenzíva sikere a déli részen nagyobb volt, mint az északin. A déli részen is nehéz harcok voltak és a szovjetek visszaszorítottak néhány német hadtestet, de ennek a sikernek az volt az oka, hogy a német hadvezetés sokkal nagyobb haderőket vezényelt át északra, mivel itt fenyegetőbbnek találta a szovjetek támadását. Május 14. után azonban Hitler az I. páncéloshadtestet Paul Ludwig Ewald von Kleist vezényletével délre küldte, megbízva a Friderikus hadművelet végrehajtásával.

Május 15. - 16. között a szovjetek további támadásokat kíséreltek meg a front északi részén, azonban a németek továbbra is keményen védekeztek. A támadási kísérletek nagy hibája a nehéztüzérség kihagyása volt a harcokból, ami lehetetlenné tette a jól megszervezett német védelem áttörését. Kezdetben a szovjetek 5 km-t haladtak előre, de a támadást végül kénytelenek voltak leállítani. A május 17-én újra indított szovjet támadást a német tankok ellentámadása törte meg, a szovjeteket visszavonulásra bírva. A németek azonban ezt követően sem léptek nagyobb támadásba, mert a hadvezetés előbb fel akarta őrölni a szovjetek erejét. Időközben újabb egységeket vezényeltek a Krím-félszigeten dúló harcokból a harkovi csatába. Amikor a német csapatoknak a déli frontszakaszon is sikerült megállítani a szovjet offenzívát, a Wermacht támadásba lépett.

Május 17-én az I. páncéloshadtest ellentámadásba lépett a déli frontszakaszon a Barvenkovo-i hidfő ellen. Nagy méretű légi támogatással a hadtest áttörte a szovjet vonalakat és a nap végére 10 km-t haladt előre. Tyimosenko erősítést kért a hadvezetéstől. Vasziljevszkij vezérkari főnök engedélyt kért Sztálintól a csapatok visszavonására a visszafoglalt területekről és a védekező hadműveletek elkezdésére de Sztálin ezt elutasította. Május 19-én azonban Paulus csapatai is támadásba lendültek az északi frontszakaszon, áttörve a szovjet vonalakat, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy átkarolják az izjumi kiszögellést. Ez vette rá Sztálint az offenzíva leállítására és a védekezés elrendelésre. A szovjetek számára azonban ez már késő volt, mert a németek sikerrel támadták meg a szovjet védő állásokat, megkísérelve a kiszögellés teljes bekerítését. Május 20-án friss csapatokat vetettek be a szovjetekkel szemben, ezzel előnyre téve szert. Habár Tyimosenko több ellentámadási kísérlettel is próbálkozott, a Wermachtot nem sikerült megállítania, így május 24-re a Harkov-régióban levő szovjet csapatokat sikerült a németeknek teljesen bekeríteni.

Május 25-én sor került az első kitörési kísérletre, amelyet azonban a németek visszavertek, így 26.-ra a szovjetek már csak egy 15 km széles területre voltak összezsúfolódva. A kitörési kísérletek következtében a bekerített csapatoknak csak mintegy 1%-a volt képes kitörni. Tyimosenko május 28-án parancsba adta a szovjet támadó hadműveletek leállítását. Ezzel véget ért a második harkovi csata.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második harkovi csata hatalmas vereséget jelentett a szovjetek számára. Sztálin jóslata nem vált valóra, a Wermachtot nem sikerült 1942 nyaráig legyőzni, sőt a németek hamarosan már Sztálingrád előtt álltak és a kaukázusi olajkutakat veszélyeztették. Ugyanakkor viszont a szovjetek tanultak a csata során elkövetett hibákból, így fél év múlva, a sztálingrádi csata után már át tudták venni a kezdeményezést és sikerült legyőzniük a németeket.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Antony Beevor: Stalingrad: The Fateful Siege. Viking; New York City: 1998. ISBN 0-670-87095-1
  • David M Glantz: Kharkov 1942: Anatomy of a Military Disaster.
  • John Erickson: Barbarossa: The Axis and the Allies, Edinburgh Univ. Press, 1998
  • Georgij Zsukov: Emlékek, Gondolatok, Moszkva, Olma-Press, 2002.