Harangöntés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Harangöntő műhely 1568-ban
Mai harangöntöde
Öntésre kész forma

A harangöntés a templomi vagy profán célú harangok előállításának művelete.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első harangok az 5. században készültek. A 18. századig a harangöntők egyben ágyúöntők is voltak. A harangok bronzból és acélból készülnek.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a mesterség a 11. században honosodott meg. A 20. században neves harangöntők voltak még Gombos Lajos (a jelenlegi harangöntő apja), Seltenhofer Frigyes, Szlezák Rafael és Szlezák László (ezek mind csak bronzharangokat készítettek), illetve a Budapesti Ecclesia Harangművek.

Jelenleg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma itthon csak egyetlen harangöntő működik, az őrbottyáni Gombos Miklós, aki bronz- és acélharangokat egyaránt önt. Jelentősek a Perner harangöntöde által készített harangok. A Perner harangöntöde 1990 óta önt hazánkban harangokat. Innét származik az ország legnagyobb harangja, a Szent István nagyharang.

Magyarországon az első harangok megjelenésétől, azaz a 11. századtól kezdve a 20. század elejéig nem volt jellemző a harangöntés, általában német vagy osztrák mesterek készítették a hazai templomok számára a harangokat. A háborús harangelkobzások, rekvirálások azonban felkeltették magyar iparosok figyelmét a jövedelmező üzlet irányába, melynek köszönhetően az első világháború után az eddigi tendenciával ellentétben magyar harangöntők kerültek túlsúlyba a tornyokban függő harangok számát illetőleg. A Budapesti Ecclesia Harangművek öntödéjének műszaki vezetője a ma is létező, Sinnben székelő[1] cég tulajdonosa volt, tőle származik országunk második legnagyobb harangja a Szegedi Dómban.

Európában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában a legjelentősebb öntödék a németajkú területeken találhatók, ezek fő előnye, hogy komplex toronygépészeti megoldásokkal foglalkoznak, így egy cég képes a harangok öntésétől a felszerelésen át a telepítés utáni karbantartásig minden igényt egyszemélyű felelősként kiszolgálni.

A passaui Perner harangöntöde valamint a Grassmayr[2] cégek tekintenek a legnagyobb múltra vissza. Svájcban a Rüetschi AG fedi le a piacot. Kisebb, de területileg meghatározó vállalkozások még az Eifeler Gießerei, a Petit & Edelbrock Glocken- und Kunstgießerei, továbbá a Bachert öntöde.

Folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harangöntés a harang megtervezésével kezdődik: megmérik a templom többi harangjának hangját, amelyekkel az új harangnak konszonánsnak kell lennie. A kívánt hang és tömeg alapján tapasztalati képletek felhasználásával megszerkesztik a harang formáját. Ezután elkészítik a magharangot, egy üreges agyag- vagy téglakupolát, ami amellett, hogy az öntőforma belülső részeként szolgál, kemenceként is funkcionál majd, saját tűztérrel és huzatszabályozó nyílással rendelkezik. A mag felületét faggyú-viasz-grafit keverékkel vonják be; ezen agyagból vagy más tűzálló anyagból elkészítik a leendő haranggal azonos formájú álharangot vagy hamisharangot, és viaszból megformázzák rajta a díszeket és feliratokat. Az álharangra ecsettel felviszik a finomsárnak nevezett, agyagot, samottlisztet, tojást, cukrot és apróra vágott emberi hajat is tartalmazó keveréket. A több rétegben felvitt finomsár alkotja a köpenyt, a leendő öntőforma külső felét. A köpeny külsejébe abroncsokat és emelőhorgokat erősítenek.

A forma elkészülte után a magban lévő kemence segítségével 800–900°C fokon kiégetik az agyagot, egy emelőszerkezettel felhúzzák a köpenyt, eltávolítják az álharangot, visszaengedik a köpenyt, majd a formát egy öntőgödörbe helyezik, és a tetején lévő beömlőnyílást kivéve földdel betemetik és ledöngölik, hogy a beöntött fém ne nyomja szét a formát. Az öntéshez 78% vörösrezet és 22% ónt tartalmazó keveréket használnak, 1200–1300°C fokon. Néhány nap hűlés után a harangot kiássák és kiemelik, leverik róla a formát, majd megtisztítják, köszörülik, reszelik, csiszolják. Végül egy hangvillával ellenőrzik, hogy a harang a megfelelő hangot adja-e; ha nem, az egész eljárást elölről kell kezdeni. Ha megfelel, elkészítik és felszerelik a kovácsoltvas harangnyelvet. Összességében egy-egy harang készítése akár öt hónapig is eltarthat.

Egy magyar szabadalom alapján készítenek alumíniumból, illetve alumínium-ón ötvözetből is szép hangú harangokat. Ezek kialakítása némiképp eltér a bronzharangokétól, feltűnőek a köpenyen lévő kivágások.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]